A közelség és a találkozás iránti vágy inspirálja a Homo Ludens Project új évadát

A szegedi Homo Ludens Project független színházi alkotóközössége 2020. augusztus 15-én indítja 2020/21-es évadát. Évadnyitónk egy összművészeti esemény, közösségi alkalom lesz, ahol a nézőkkel együtt ünnepeljük a kulturális élet újraindulását. Az esemény egyúttal a 30. THEALTER Fesztivál hivatalos programja.

Elsőként a Perdül című szabadtéri táncelőadás várja az érdeklődőket 19:00 órától a Vaszy Viktor téren. A 2006-ban létrejött Góbi Rita Társulat ezzel a térspecifikus, fúziós performance-szal visszatér a kezdeteihez. Az előadás a humort, az élet élvezetét helyezi a középpontba.

Ezt követően a Belvárosi Mozi Balázs Béla termében 19:30-tól az Egy nő című montázsfilm bemutatójára kerül sor.

Alkotóközösségünk az Esterházy Péter Egy nő című regényéből készülő, a film és a színház határán mozgó audiovizuális performanszon dolgozott. A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben azonban nem tudtunk próbálni, a bemutató bizonytalanná vált, ezért úgy döntöttünk, hogy számunkra fontos alkotókat kérünk fel egy montázsfilm készítésére.

Színészek, táncosok, képzőművészek és zenészek fogtak össze egy közösségi film létrehozására. A résztvevők otthon, a rendelkezésre álló technikai eszközökkel feldolgoztak egy meghatározott részt a forgatókönyvből.

Az így, valamint a próbák során korábban készült felvételekből Benkő Imola Orsolya, Szilágyi Szabolcs és Szemendrey István készítette el a végső filmet.

Alkotóközösségünk szándéka szerint a montázsfilm a karanténidőszak költői lenyomata. Azokra a kérdésekre keresi a választ Esterházy Péter szövegeinek feldolgozásán keresztül, hogy hogyan tudunk egymáshoz közelebb jutni, mire ébresztett rá bennünket a bezártság, mi lett valóban fontos. Hogyan vált még inkább átélhetővé, hogy a vágy és a vágytalanság miként működteti a társadalmat.

Ezt a témát gondolja tovább a Homo Ludens Project őszi bemutatója, Az érintés dicsérete is. A Góbi Rita Társulat és az alkotóközösségünk közös munkájából létrejövő alkotás egy közösségi performansz, a tánc, a színház, a performansz-színművészet és az irodalom elegye.

Az improvizáció eszközével létrejövő előadást a COVID19 vírus és a veszélyhelyzet inspirálja, ahol egy táncművész és egy színész a társadalmi bezártságra és a közösségben való létezés utáni vágyra reflektál. Feldolgozza az érintés utáni vágyat a karanténhelyzettel összefüggésben, ugyanakkor nem a helyzet negatívumaira koncentrál. Helyette felhívja a figyelmet az együttlét, a kapcsolatok és az érintés fontosságára, utat mutat, hogyan lehet, hogyan érdemes egymáshoz közel kerülni.

Az érintés dicsérete ősbemutatójára 2020. szeptember 11-én 19 órától kerül sor a III. Tisacra Összművészeti Fesztivál keretében a szegedi Alsóvárosi Ferences Plébánia kertjében.

Alkotóközösségünkről honlapunkon olvashatnak többet.

2020. augusztus 15. Homo Ludens Project évadnyitó részletes program

19:00 – Vaszy Viktor tér

Góbi Rita Társulat: Perdül

szabadtéri egyszemélyes kortárs táncelőadás

19:30 Belvárosi Mozi, Balázs Béla terem

A Homo Ludens Project bemutatja a COVID-19 járvány és karantén alatt készült közösségi filmjét.

Egy nő

A forgatókönyvet Esterházy Péter Egy nő című regénye 11 számozott részletének felhasználásával írta: Benkő Imola Orsolya

Alkotók:

Ágens, társulatvezető, rendező, színész, performer, operpunk

Benkő Imola Orsolya – művészeti vezető, rendező, Homo Ludens Project

Benkő Marianna, szervező, Homo Ludens Project

Botka Dóra, színész; drámainstruktor, Káva – hallgató,

Góbi Rita, táncművész, koreográfus, táncpedagógus,

Kiss Izabella, színész, Homo Ludens Project

Lányi Nicolette, színész, Homo Ludens Project

Nahóczky Viktor, technikai segítség, Homo Ludens Project

Polner Eszter, képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója

Vecsernyés Viktória, színész

Roskó Gábor, Munkácsy díjas képzőművész, zenész

Héjja János, képzőművész, zenész

Kosztolányi József, színész

Liszkai Tamás, a Grotovszki módszer magyarországi trénere, képzője

Rédei Roland, színész

Bánföldi Szilárd, színész

Szilágyi Szabolcs, színész, Homo Ludens Project

Kovács Gyula András,, képzőművész, performer, Homo Ludens Project

Szemendrey István, filmes szakember

Interjúk: Mezei Tímea, Kállai Ákos, Korponai Dávid

A film elkészültét és bemutatását Esterházy Péter jogutódjai, és képviseletükben a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyezte.