Passz

Harangoznak. Dél van. Megyek a sarki kínai boltba. Ott kapható az a tea, aminek az íze a frissen szedett baracké. De nem akármilyen baracké. Réges-régen a tyúkól mögötti fánkon termett ez az íz. Mára se tyúkól, se barack. Csak a zamat, ami nem enged. Húsz éve gondolkodom, hogyan csempészhették bele a barackfánkat a teába. Valami aromalopás lehet. Nincs megoldás. Titok van. Haladjunk.

Megvan a tea. Sietek az ecetért. Nem tudom, de nálam a vírus óta sok fogy. Nem italként használom, takarítok vele. Nem tudok andalogni a boltban, ez is a vírus óta van. Mint egy célrobot, dobálom a kosárba a dolgokat. Cél a kassza. Ma világcsúcsot döntök. Olimpiai egyenruhám különleges: kendő, szemüveg, maszk, hallókészülék, sál, kesztyű, banyatank. Komolyan mondom, mint egy földönkívüli.

Egy magas, jóképű férfi világoskék farmerban válogat az ecetnél. Marha nagy derék ember, mondaná nagyanyám. A derék férfi utat enged. Oldalt áll. Nem nézek fel rá, lekapok egy ecetet, és rohanok tovább. Rohannék. A nagy derék elállja az utam. Mintha mondana valamit. Nem értem, mert nem hallok jól. Azaz hallok, csak nem értek tisztán. Elég vacak állapot. A másfeles távolságot betartva kérem, ismételje meg, amit mondott. Egyre hangosabban és ingerültebben szajkózza azt a valamit. Szerintem kérdezni szeretne. Mondjuk azt, hol van a liszt. Vagy mit tudom én, a borotvahab. Illene válaszolnom. Bocsánat, segíthetek valamiben?, kérdezem. Nem válaszol. Viszont egyre hangosabban kiabál. Én balga. Még most sem értem. Keres valamit?, kérdezem újra, sajnos nem hallok jól. Köszönöm, ordítja. Most már értem a három ajakkerekítéses magánhangzót. Összeáll a kép. Eddig is ezt óbégatta.

Nézzük egymást. Szemében düh. Ölni készül. Ölne, ha egy lakatlan szigeten lenne. De mivel a sarki kis kínaiban vagyunk, csak a szemével öl. Na de hát kit? Az a baj, hogy engem. Na de hát miért? Nem csináltam semmit. Összekapkodom a dolgokat. Majd megfulladok a hülye maszkban. Lekapom a fejemről. Már nem félek a vírustól. Már nem a vírustól félek. El kell hagynom a terepet minél előbb. Egy-kettő, futás!

Pakolok a kasszánál. A hátamon három ágban folyik az izzadtság. A fejem térdmagasságban. Feltűnik a világoskék farmer. Ott van az orromtól fél méterre. Én még ilyen  ijesztő nadrággal nem találkoztam. Ez a nadrág nem tartja tiszteletben az emberi távolságot. Mintha nem is ember, hanem vadállat viselné. Ez a nadrág egy vérfarkason van. Ez a farkas kipécézett magának. Nincs menekvésem. Húst akar. Vagy inkább vért. Futás!

A méregdrága fogselyem a kosaram sarkában reszket. Megfogom, átveszem a reszketését. Ekkor összeáll bennem a kép. Elkövettem az emberiség nyolcadik főbűnét. Én emeletes marha, ahogy nagyanyám mondaná, nem köszöntem meg a farmerosnak, hogy anno három perce utat engedett. Hogy félreállt. Nem fizettem neki honoráriumot. És nem hagyhatom el a terepet addig, amíg be nem hajtja a járandóságát. Ő dolgozott, én nem fizettem. Na majd most. Te jössz, kisanyám!

Már öt ágban fut a hátamon a víz. A kezem izzad. Kicsúszik belőle a fogselyem. Úgy bámul, mint akinek elgurult a gyógyszere. Úgy remegek, hogy elgurul a fogselymem. A cipőjéhez gurul. Mindjárt orrba billent a térdével. De nem. Megkönyörül rajtam. Csak a fogselyembe rúg. De olyan erővel, hogy a kis lapos labda az ajtó melletti művirágokat tartó kosárba landol. Csont nélkül. Micsoda passz! Fantasztikus a labdaérzéke. Lehet, hogy sportoló? Élsportoló?

A boltban néma csend. Pedig a maszkok nem takarják a szemet. Mint egy hibbant, dobom-vágom a banyatankba az árukat. Ez a farmeros képes lesz utánam jönni, és leverni rajtam a kilencven fokos fordulatot, melyet hiába tett. Futok a tankommal. Akkor jövök rá, hogy a kézfertőtlenítő gél a boltban maradt. Nincs emlékképem, hogy megfogtam volna. A pulton hagyhattam. Vagy csak törölte az agyam. Na majd otthon! Otthon minden kiderül.

Addig is ábrándozom. Képzeletben gigantikus méretűvé növesztem a kézfertőtlenítőt. Felviszem egészen a Tejútig. Oldalra billentem, és a Föld nevű bolygóra öntöm. Csorog a gél a Föld megviselt arcán, mint az Unicum-reklámban a hajótörött pofáján a tengervíz. A nagy kék bolygó leáll. Ne te ne!, mondja nagyanyám. Mi lesz ebből, fiam?

Nem tudom, mama. Én tényleg nem csináltam semmit.

Halász Margit