Újrahasznosítások a lelki környezetvédelem jegyében

GONDOLATOK DRMÁRIÁS ENGEDÉLLYEL FESTENI TILOS! C. KIÁLLÍTÁSA KAPCSÁN

drMáriás festményei az utóbbi jónéhány évben, bizonyos tekintetben a celebkultúra dimenzióinak is részévé váltak. Alkotásai, amelyek harsányan reagálnak közéleti személyekre és eseményekre – teljesen új művészeti formát honosítottak meg, egy olyat, amely beleszól, hozzászól, közbeszól, értelmez és válaszra késztet.

drMáriás a politikai, szociális és traumatikus valónkat festészeti alkotásokba bújtatott vígeposzokban meséli el, mintegy gyönyörűen mellbevágó tükröt tartva elénk. Képein komoly zavarócskát játszik a politikai, szociális, történelmi traumák feloldásának lehetősége és a nosztalgikus visszatekintés. Persze, alkotásainak szemrevételezése közben/után felmerül(het) bennünk, hogy feloldhatjuk-e kollektív traumánikat az irónia, a nevetés eszközeinek segítségével, főként ha tekintetbe vesszük azt, hogy a trauma tükrében maga a történelem is átértelmeződik. Vajon van-e esélyünk még a közvetlen megértésre? Vagy „csak” a feloldás marad? Nem mindegy.

drMáriás saját bőrén tapasztalja a kelet-európai poszt-diktatórikus társadalmi körülmények okozta feszültséget. Természetesen – saját bevallása szerint – mindig is utálta a diktatúrát, a hatalmi erőszakot, a politikát, de sohasem tud elmenekülni előle. Titói dzsentridiktatúrában született, majd a milosevicsi véres időkben volt egyetemi hallgató, ahonnan útja egy fegyverek nélküli, de attól még állandó háborúban álló magyar politikai valóba vezetett. Ezért döntött úgy, hogy amit akarata ellenére meg kell élnie és egyfajta betegségként elszenvednie, azt a művészet(e) által kész kigyógyítani magából, hogy ezáltal a környezetének is próbáljon erre esélyt nyújtani.

Vincze Máté és drMáriás már évek óta készítenek együtt nyomatokat. Gyümölcsöző munkájuk legújabb darabjait ezúttal egy különös kiállítás keretében mutatják be. A karantén ideje alatt drMáriás serényen dolgozott, hogy festményein megörökítse harcunk nagy hőseit: a kézmosás nemzetközi mentőangyalát, Győrfi Pált, a nyugalomhipnózis nagymesterét, Müller Cecíliát, Baby Yoda megmentőjét, Orbán Viktort, valamint a többieket, akik ott ültek azon az utolsó vacsorán, amelyen a föld jövőjét a megmenekülés irányába sikerült elmozdítani.

Amellett, hogy drMáriás legújabb festményeiből is láthatók merített papírra készült példányok, régi kedvencek is felbukkannak, valamint a kiállítás igazi csemegéjeként egy mindössze tíz példányban készült nyolc-nyolc nyomatot tartalmazó mappa, amely a Festészetszínház címet viseli, s drMáriás új képeiből áll össze izgalmas sorozattá.

drMáriás közéleti, vagy a politikai színtérrel összefonódó személyiségeket ábrázoló festményei bizonyos tekintetben az angazsáltság fogalomkörét is kimerítik. Nem abban az értelmeben természetesen, hogy propagandává váljon, inkább, hogy valamiféle generátor, aktív platform legyen, anélkül, hogy sérülne a művészeti mező. De, ha inkább drMáriás szemével tekintünk az alkotásaira, kölcsönözve gondolkodását tükröző szavait, akkor azt mondhatnánk, hogy azok inkább újrahasznosítások a lelki környezetvédelem és a mentális önvédelem jegyében. Hiszen meglátása szerint a modern művészet nyugaton eredetiben van, míg nálunk reprodukción. Általában legfeljebb Van Gogh napraforgóival díszített luxusvécépapírral törölhetjük ki magunkat a művészetkedvelés jegyében. És ott van mellé a hétköznapi húsvér valónk, amelyet ha beemelünk a művészetbe, akkor az aktív, kritikus, beleszóló, újraértelmező  lehet. A kettő furcsa összeházasításával egyfajta helyi kis modern művészettörténetet állíthatunk össze a saját és egyetemes hőseinkkel. Ha Van Gogh helyett Biszku Bélát látjuk levágott füllel, Lenint Monet kertjében fürödni, Orbánt amerikai céltáblán, Gyurcsányt ártatlanul mosolygó kisfiúként a görög partoknál, akkor ezek a művészettörténeti utalások új szerepükben új jelentést kapnak és személyesekké lesznek. Beleszól az életünkbe Rousseau, Gauguin, Pollock vagy Malevics. S így, általuk a vágyott szép, tökéletes, harmonikus, amit a megidézett művészeti világok testesítenek meg súlyosan összeütközve azzal a hétköznapi világgal, amely a történelemmé íródó profán valónk kényszerű vonatkozásait lopja be a képekbe. Ez a két egymáshoz nem illő, mégis bennünk párhuzamosan egymással vívódó és képein megjelenített világ érzékelteti azt a groteszk helyzetet, amelyben élünk, álmodunk, kacagunk és sírunk.

Igor Split

drMáriás: Engedéllyel festeni tilos!

Vinczemill, Szentendre

2020. 06. 20 – 2020. 08. 06.