Tiszatájonline | 2020. július 15.

A végtelen színe – kék dimenziók a kortárs művészetben

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Mérhető-e a kék, számokkal leírható-e a kék, mint jelenség, mint tünet? Itt egyféle szín, mindenféle méretben, anyagban. A dobókocka elvetve, bármerre fordul, a kék színt mutatja a Rubiconon innen, és azon túl. Kék a világ. Kék Angyal, angyalszárnyak nélkül. A Kék Hold ritkán látható helyzet, amikor egy adott hónapban kétszer van telihold. Az angolszász elnevezésnek semmi köze a kék színhez, jelentése: nagyon ritkán. Talán ez a kifejezés illik a mostani kiállításhoz: once in a blue moon.  Nagyon ritkán látunk egy galériában egyidőben ennyi neves alkotót és művet. Mindez és ezek elrendezése a kurátor munkáját, arányérzékét dicséri […]

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

The color of infinity – blue dimensions in contemporary art

2020. 06. 12. – 2020. 08. 31.

Kálmán Makláry Fine Arts

1055 Budapest, V. kerület Falk Miksa utca 10.

 

Kiállítók: Aatoth Franyó, Braun Vera, Csernus Tibor, Hantai Simon, Havadtőy Sámuel, Hur Kyung-Ae, Ilhwa Kim, Kallos Pál, Konok Tamás, Kucsora Márta, Lim Dong-Lak, Major Kamill, Méhes László, Nádler István, Reigl Judit, Réth Alfréd, Sándorfi István, Sung Pil-Chae, Suh Jeong-Min, Taubert László, Victor Vasarely.

Abafáy-Deák Csillag: Don’t feel blue – Ne szomorkodj!

Sung Pil-Chae History of Blue130 x 162cm. 2020. olaj, vászonA karantén után első élő tárlatlátogatásom a Makláry Fine Arts Galériában felszabadító élményként hatott, nem hiányoltam a megnyitót, hanem örültem annak, hogy nem képernyőn nézegetem a festményeket, szobrokat. A kék – bár a béke és a nyugalom (ellazulás, meditáció) színe, de az angolszászoknál a feel blue kifejezés levertséget, rossz kedvet, lehangoltságot is jelent. A kiállítás látványa száműzi belőlem a szomorúságot, a válogatott képek összhangja köt le, ahogy a kék kitágítja a kiállító teret, megjeleníti a kiállítás találó címét A végtelen színe kék dimenziók a kortárs művészetben. Hallom a tenger mormolást, mint egykor Mikes Kelemen: Tenger habja felett futó szél zúgását (Lévay József: Mikes).

Sung Pil-Chae History of Blue II., 2020, ill. a History of Blue  II., 2017 művében is halljuk a szél zúgását, látjuk a tenger felcsapó habját. A két festmény nem a magány érzetét sugallja, hanem a természettel eggyé váló ember szabad világát. A History of Blue II., 2017 kék-fehér színnel játszik, a tükörrel, a ráccsal, az áttetszőséggel, mintha tiszta forrásba tekintenénk, amelyben ívnak a lazacok. Nem ívnak, a hosszúkás, hal testére hasonlító fehér formák egymás mellett, egymással szemben mozognak, megmozdulnak. Becsap a szemünk. Mozdulatlanok. A History of Blue II., 2020 idei alkotásán tarajt látunk, függőleges hullámokat, a lebegés káprázatát. A Kanagavai Nagy Hullám, 1830 villan be, a japán Hokuszai leghíresebb munkája.

Taubert László (Great idol II., IV.) szobrai, a két idol mintha kitárt karral repülni készülne, ugrani egy szikláról az időtlen mélybe, mintha a szabadság börtönéből akarnának szabadulni. A figurák torzó jellege utalás az archaikus időkre, amikor még az istenek uralták a világ rendjét, a halandók életét is befolyásolták. Az akkori tökéletes világ ma nem létezik, az örökérvényűség csak látszat. Kentaur-lét ez, elfogadjuk, tudomásul vesszük. A két szobor elhelyezése telitalálat, az egyik egy lépéssel hátrébb. Ki megy elől? A nő?

Hantaï Simon Pliage, 1982 c. műve akár egy töredezett, megfakult, elszürkült tükör, vagy inkább tükörrészlet, időtlensége megkapó, mert nem tudjuk, most kezdődik a tél, vagy épp most ér véget. Hantai művével rokon Szóbel Géza Abstract composition 1960 c. alkotása, ahogy egymásba áramolnak a vonalak, a formák, megszűnnek a határok, ill. folytonos változásban, elkülönülésben vannak az egyes fázisok (szubsztanciák). A lokális egyensúlyra figyelünk, az egyensúly dinamikájára, a felszín változó topográfiájára. A képből sugárzó csendes nyugalom megrendítő, mert látjuk az idegen testeket, formákat, amelyek mégis nyugtalanságot ébresztenek a szemlélőben.

Lim Dong-Lak Point-Blue Bird, 2008 szobra is likvid, a szárnyalást testesíti meg, a levegő áramlását, a függetlenséget, a lebegést. A fényt és a teret szobrászom. Munkavilágom a lelkem elkötelezettsége és a középút keresése – mondja magáról a koreai szobrász, aki a sima, csiszolt és karcsú szobrának titokzatosságával és másvilágúnak tűnő jellegével megkérdőjelezi a valóság-felfogásunkat, egyben szándékosan manipulálja is a nézőt az alkotás felületének változó tükröződésével, a csavarások váratlanságával, de ugyanakkor matematikai pontosságával hozza létre a szimmetrikus és a nem szimmetrikus, a vízszintes és a függőleges ellentmondásos, feszültségekkel teli kapcsolatát. Mégis harmóniát érzünk, valamiféle egységet a fény és árnyék, a bizonyosság és a bizonytalanság, a hagyomány és a modernitás, valamint a tömörség és nyitottság dualizmusában. Vera Braun Untitled, c.1958 absztrakt festménye tompa, visszafogott színével, képzeletbeli tájkép voltával vonja magára a figyelmet.

Ilhwa Kim Seed universe 18, 2017 c. művét magvilágnak is fordíthatjuk. Lenyűgöző,  végtelen, többirányú hullámzást látunk. Közelről szemlélve fedezzük fel, hogy minden ún. magot Hanji-ból, a hagyományos kézműves koreai papírból, festve, hengerelve készítette, sűrítette háromdimenziós mezőbe, állandóan alakuló, változó univerzummá. Hur Kyung-AE B1016BP, 2016 c. alkotása olyan, mint amikor egy tó kiszáradni készül, partján sűrűsödnek a hulladékok, a víz mocsarassá válik, kék vízbe fut a parti virágos föveny, a szivárvány kék színű lesz. A művész a festészet és a szobrászat közötti határokat lépi át. A vásznon szín- és festékrétegeket hoz létre, ám a festékrétegeket faragja és bemetszi. Az alkotás alsó részén egységes színréteget használ, az elektromos kéket, amelyet egy átmenet követ, skarlátvörös, citromsárga, élénkfehér festékpászmákkal, majd színes vonalak (fonatok) sokasága jön, szétszóródik a szín, mintha nem is létezne. Suh Jeong Min Lines of travel 44, 2015 műve akár egy halraj, örvénylik, forog és halad. Az ezernyi kis pálcika bennem a kínai agyagkatonákat is felidézi. Műalkotását a csövekbe hengerelt vagy átfedő, különálló papírdarabok felhalmozásával építi fel, rizs alapú ragasztóval rögzíti a tartóra, különleges vizuális effektusokat hozva létre.

Érzem a festékszagot Sándorfi István képe láttán (Peinture Bleue I. 1975). Nem mossa kezeit, mint Pilátus, csak felmutatja, ilyen, dolgos kézfejek, mintha a szentháromságra is utalna a három feltartott ujj. A hitre, amely ezen a képen is jelen van. Csernus Tibor Untitled, 1962 apokaliptikus és mozgalmas világa bennem a reneszánsz időket idézi fel, ahogy Dante pokolra száll. Tetemrehívás ez, túl a realista látásmódon, közelebb a léleklátás aprólékos pszichológiai mintázatához. Kötődik a művészettörténeti múlthoz (tájfestés hagyományához), de el is akar szakadni ettől. Talán nem véletlen, hogy az alkotása felidézi bennem Juhász Ferenc ars poétikáját: Költészetünk óriás-csontváza a pusztulás-tudat volt. A várakozás, keserűség és átok óriás-csontjaira és csont-kosarába fonódott, épült és tapadt: az izomzat, a hús, a szervek lüktető és belső-hömpölygésű sokasága, a látó, halló, szagló és nemző-szervek, a bőr, a köröm, a hajzat: költészetünk.

Réth Alfréd már gyermekkorában megismerkedett Farkas Istvánnal és Mednyánszky Lászlóval, utóbbi javaslatára kezdett a festéssel foglalkozni, majd Nagybányán tanult Ferenczy Károlynál. A második világháború után különböző textúrákkal kezdett el kísérletezni. Fűrészport, porított téglát és tojáshéjat épített be a kompozícióiba. Ez úttörő fejlemény volt a háború utáni avantgárdban, és a következőképpen magyarázta motivációját: Úgy gondolom, hogy a nem-figurális művészetnek meg kell találnia a saját anyagait; ahhoz, hogy elképzeléseinket spontán módon kifejezzük, tartózkodnunk kell a hagyományos anyagok felhasználásától … a szín és az anyag elválasztásának elkerülése érdekében. A kiállításon látható, körökből, ívekből felépült kompozíciójánál (Harmony of Materials, 1958) is az anyagok széles skáláját használta fel, a maga által kikísérletezett speciális ragasztási technikát alkalmazva. Ahogy összefutnak a geometrikus formák élei, csúcsos ívet és mélységet hoznak létre.

Energetikai, holisztikus terápiás tréningen érzem magam, ahol tanulmányozhatom az energia irányításának módját. Ez nem hitgyógyulás, de a pandémia világában sokan hitüket vesztették, meggyőződéseiktől függetlenül. Mintha a kurátor, Soós Éva, a kék színnel segítséget nyújtana a depresszió, függőségek, gyász, álmatlanság és fizikai fájdalom leküzdéséhez, a mentális, fizikai és érzelmi nehézségekkel való szembenézéshez. Talán nem véletlen, hogy a Pantone színintézet választása 2020 év színeként a kék színre esett. A 19-4052 számú Classic Blue, szolid és visszafogott árnyalat, amely a bizalmat, a hitet és az állandóságot szimbolizálja, valamint a védelmet is jelenti. A Pantone szerint ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek biztonságérzettel töltik el az embereket és azt a nyugalmat és magabiztosságot sugározzák, amire vágyunk, amikor majd átlépünk az új korszakba.

Szöke Gàbor Cápája, a kék cápa, de lehetne ezüst cápa is, a párizsi Art Paris Art Fair-en, a Grand Palais épületében lett volt bemutatva, ami sajnos a rendkívüli helyzetre való tekintettel elmaradt. Így most a budapesti Makláry Galéria kirakatában áll, de nem áll, és nem is úszik, ahogy egy halhoz illene, hanem inkább repül. Egy szuperszónikus repülőgép látszatát kelti az alumíniumlapokból álló teste. Talán azt is elfelejtjük, hogy egy ragadozót látunk. A látogató, ahogy körbejárja a szobrot, eléri, hogy valóban mozgást érzékeljen, a szobor váltogatja színét, élővé válik. És a cápa fal javába/ Vad fogakkal – nem titok/ És Macheath-nél ott a kése/ Ám a kést nem láthatod.// Nézz a cápa uszonyára/ Hogyha gyilkolt, ott a vér!/ Penge Mackie kesztyüsen jár/ És a kesztyű hófehér./ (Brecht Koldusopera, ford. Vas István).

Kitárulkozás és titokzatos csendbe merülés ez a kiállítás. Védtelenné válunk, a kék valamiféle ártatlanságról is szól, az eredetről, az átláthatóságról, a remény végtelenségéről, hogy nem tűnünk el ebből a világból, ott leszünk a kékségben, az égbolt magasában, csillagok között. Meggyőző válaszokat keresünk vagy várunk a képek láttán, hogy az élet nemcsak szomorújáték, hanem olykor öröm is? Inkább játék, felhőtlen és boldog játék. Meg nem is, mert a világ két- vagy többszereplős, tagjai… van, hogy eközben „két különböző bolygó élettapasztalatait osztják meg egymással”…ráadásul mindnyájan kozmikus magányban szenvedünk – tudjuk meg Donald Miller könyvéből, a Kék, mint jazz-ből. Vagyis a világ szent is meg profán is, nem lehet csak az egyik, akkor a világnak vége lenne.

 

Kölüs Lajos: A hátráló szín

Méhes László Nude (Hommage a Yves Klein), 1975 olaj, vászon 116 x 80 cmMérhető-e a kék, számokkal leírható-e a kék, mint jelenség, mint tünet? Itt egyféle szín, mindenféle méretben, anyagban. A dobókocka elvetve, bármerre fordul, a kék színt mutatja a Rubiconon innen, és azon túl. Kék a világ. Kék Angyal, angyalszárnyak nélkül. A Kék Hold ritkán látható helyzet, amikor egy adott hónapban kétszer van telihold. Az angolszász elnevezésnek semmi köze a kék színhez, jelentése: nagyon ritkán. Talán ez a kifejezés illik a mostani kiállításhoz: once in a blue moon.  Nagyon ritkán látunk egy galériában egyidőben ennyi neves alkotót és művet. Mindez és ezek elrendezése a kurátor munkáját, arányérzékét dicséri.

Nincs drámai pátosz, isten sincs jelen, ha alakját Méhes László meg is idézi, inkább Dávidét, az arányos és tüntetően izmos, erőtől duzzadó férfitestet: Nude (Hommage a Yves Klein),1975. Transzparens, pop-artos, fotórealisztikus művet látunk, amely Yves Klein alkotói attitűdjét parafrazálja: Fürdés a térben, mely hatalmasabb a végtelennél. Reigl mintha eltévedt volna, Évája (Eve, 1967) a sötét poklot jelenti, nemcsak Éva vesztette el fejét (ártatlanságát, hiszen kitárja ölét), hanem az is, aki Évára néz, mondjuk Ádám. Nem inkább Lilith (Isten szajhája) testét látjuk, a halálos szenvedélyt, ölelés után, ölelés előtt? Reigl az emberi ösztönt hívja elő, az érthetetlent, az állati-emberi érzést, a párzásra való kihívást és páratlan örömét. Az erőteljes kék háttér kitágítja a látványt.

Makláry Kálmán (a galéria tulajdonos édesapja) The Slepper, 1996 c. műve nincs exponált helyen, talán nem véletlenül. Az alkotás az álom világába visz, minden kavarog, mozgásban van, pulzál, akár a szívverés, akár a zene ritmusa. Mintha egy távoli csillagrendszert látnánk, amely magában rejti emlékeinket, szeretteink szellemi alakját. Ez nem a mennyország, hanem a tudattalan, az ösztönök világa, mely nem vagy alig hozzáférhető, de nem is szakítható el az éber tudattól. Freud nyomán tudjuk, hogy a tudattalant saját törvényei irányítják, saját elveket és célokat követ. Makláry Kálmán alvója előtt állva önkéntelenül is saját álmainkra gondolunk, a váratlan, ellentmondásos, hihetetlen asszociációkra, és azok erejére, hatására, Gulácsyra és Chagallra.

Sávokba, kockákba rejtett színné lesz a kék, és mégsem érzem, hogy rácsozott lenne a világ, börtön. Aki a börtönablakán néz ki az égboltra, a szabadságba vágyik, a friss levegőre, lélekben szabad lehet, ha úgy is érzi, lelkileg összeroppant, mindörökre rab marad. Az égbolt a mennyet is jelenti, a profán élettől távoli, békés, megnyugvást kifejező világot. A világi uralkodók hatalmuk égi eredetére is utalnak a kék szín választásával.  A tenger és színe a megfoghatatlanságot, a végtelenséget fejezi ki.

Victor Vasarely 1941-től kezdett festeni, a gesztusfestészet és a geometrizáló kompozíció összekapcsolásával kísérletezett. Saját maga ezt a periódust „tévutaknak” tekintette. Az itt kiállított Untitled, 1941 c. műve a tévút idején született. A fekete-fehér háromszögek egymást kiegészítve négyzetet formáznak, és egy hatszor-hatos négyzetformába (mátrixba) rendeződnek. Az optikai festészet, vagy „op-art” jellegzetességét felfedezhetjük az alkotáson, az árnyékolást, az ellenfényt, amely a két háromszöget kúpossá, piramishoz hasonlóvá teszi, ugyanis a két fekete-fehér háromszögből valójában négy lesz. Ha tovább nézzük az alkotást, a négyzetek meg is fordulnak, az élükre állnak, mozognak. Vaserely a mozgást úgy jellemzi, mint …azt az erőszakot, amellyel a szerkezetek szemünk recehártyáján közvetlen ingert okoznak.

Nem lovagol a színre Kandiszkij Kék lovasa, de hiába keressük Marc Nagy kék lovak közül bármelyiket is, nem fogjuk itt találni, de a képek szellemisége mégis jelen van a kiállításon. Marc megjegyzést is fűzött festményéhez: A kék a férfi princípium, összefogó és spirituális. A sárga a női princípium, finom, derűs és szellemi. A vörös anyagi, nyers és nehéz, az a szín, amelyet a másik kettő kiegészíteni és meghaladni akar.

A kiállítás az absztrakt képi világ diadala is, nem csak a kék szín dominál, hanem művészenként megtapasztalhatjuk, hogy a külső táj és a belső táj milyen sokféle módon függ össze, mindenkor az én kivetítésének jegyében. Hantaï  Simon Pliage, 1982 c. képe a Kék lovas absztrakt rokona. Franyo Aatoth Blue Grass I., 2019 c. műve az otthon zöld füvét (Green Green Grass of Home) is megidézi. Csak álmodtam volna? A zöld kék lett? Aztán…felébredek és ránézek/ A négy szürke falra, ami körbevesz/ És rájövök, igen, csak álmodtam/ énekelte az örökzöld slágert Tom Jones. Visszazökkenek a valóságba: a Kék Álom tisztítószer, univerzális zsíroldó is, minden felület (az eredeti bőr felület kivételével) tisztítására alkalmas.

Ismét a múltban barangolhatok, a Gilgames eposz világában. Major Kamill Palmyre, 2011 című alkotása a térbeli csomópontokat keresi, miközben az ékírásos agyagtáblákat idézi meg, annak piktografikus, pozitív-negatív felületekre épülő jeleit és szimbólumokból álló vizuális rendszerét, igaz, fatáblába vési ki ritmusos, fény-árnyék hatásokat őrző reliefjeit. Konok Tamás Blue piramid, 2010 c. műve olyan horizontálisan tagolt teret hoz létre, mintha egy lépcsősoron járnánk le és fel. A kétdimenziós, kék-fehér sávokból, vonalakból felépülő alkotás a mindenséget szimbolizáló tér ellentmondásos, dinamikus és harmonikus érzetét kelti bennem. 1970-ben Nádler István három hónapot töltött Vence-ban, egy dél-franciaországi városban. Az itt alkotott festményei közül való a Vence, 1972. A tulipán motívumot is őrző, az öntőüstformát, az olajkutak bólogató fejeit megidéző alkotása is kék-fekete-fehér színsávokból építkezik, és a működő gépek együttes, harmonikus mozgására is utal.

A Fiat 500 dolcevita nem kék, de az örökké nyarat, és ezzel a tengert jelenti, azaz álomkép, amelyben ott a mobilitás igény és a szabadságvágy. Elég felidéznünk a közelmúltból Sam Havadtoy csipkével beburkolt Fiat 500-asát, a Makláry Galériából. A kisautó volt Magyarországon az első luxusautó, ezért is választotta művészete tárgyául ezt a márkát. Sam Havadtoy most kiállított alkotása (Untitled, 2019) körökből áll, mint a fatörzs évgyűrűi, egyben a művész életének egy-egy szakaszát szimbolizálják. Kék-fehér pettyek tarkítják a vásznat, mint amikor esőcseppek hullnak a szélvédőre, ablaküvegre, elhomályosítva, gátolva a kilátást. A kompozíció középpontjában egy férfifej látható. A köröknek két kijárata-bejárata van, kapcsolat a külvilággal, kulcs a zárba. A világ vagyok – írta József Attila A Dunánál című versciklusában. Sam Havadtoy is érezhette így, de itt nem az önarckép a fontos, hanem az, hogy a fej valójában céltábla. Ki szeretne céltábla lenni? Jób könyvének hetedik fejezetében találni: Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre? Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet?

Kucsora Márta fiatal kortárs festő az „ecsetmentes” festészet képviselőjeként a természeti jelenségek absztrakt megfogalmazásához, az anyagmozgás pillanatának megragadásához a gesztusfestészet egy új, 21. századi formáját alakította ki óriás (2×3 méteres) vásznain. A gravitáció segítségével alakítja a festményt, az anyag végig képlékeny és a kontrollált folyamatok mellett szabad teret kap a véletlenszerűség. A most kiállított művei kisméretűek, 24×30cm-esek (Untitled 130, 140, 148, 2016), de ennek ellenére ezek a képek is hordozzák az absztrakt expresszionista szemléletet és technikáit.  Alkotásait gyakran a természet egy-egy apró részlete, vagy a víz összes megjelenése, fények inspirálják. Keresi a kapcsolatot egy jelenség lényege és a létrehozás folyamata között, vagyis nem a klasszikus értelemben megfesti az adott jelenséget, hanem kitalál olyan képépítési folyamatot, ami – például dinamikájában – hasonlít a vizsgált jelenségre.  A folyamat jobban izgatja, mint az eredmény. Folyamatfestészetnek nevezi ezt a megközelítést.

Paul Kallos Surreal Composition, 1948 c. munkája, a vertikális és horizontális vonalak töredezettsége, szövevénye a csontvázat juttatja eszembe, a lágerlakó testét (Kallós megjárta Auschwitzot, deportálként). Vége a háborúnak, de nincs vége az emberi emlékezésnek, a gondolkodásnak. Kallós maga is így fogalmazott műveivel kapcsolatban: ..mindig van egy célzás valami átélt, elszenvedett dologra, egy emlékre.           

Dr. Pekár Károly 1902-ben, a Művészetben A festészet esztétikája című írásában írja: …nincs jobb háttérszín a kéknél, hátráló színnek is nevezi. Képtől képig járva érezzük, hogy kék kapcsolatot teremt a test és a fej között, a képzelet és a szürrealitás világát köti össze. A kék nem hátrál.

 

Alfred Reth Harmony of Materials, 1958 Csernus Tibor Untitled, c.1962 és Makláry Kálmán The Slepper, 1996 Franyo AATOTH Blue Grass I., 2019 oil on canvas, 162 x 130cm Hantai Simon Pliage, 1982 Hur Kyung-AE B1016BP, 2016 (a kép balszélén) Ilhwa Kim Seed universe 18, 2017 Konok Tamás Blue Piramid, 2010 Kucsora Márta 2016_Untitled_130_acrylic_canvas_board_24x30cm Lim Dong-Lak Point-Blue Bird, 2008 (a kép előterében) Major Kamill Palmyre, 2011 Makláry Kálmán The Slepper, 1996 Méhes László Nude (Hommage a Yves Klein), 1975 olaj, vászon 116 x 80 cm Nádler István Vence, 1972 Paul Kallos Surreal Composition, 1948 Reigl Judit Eve, 1967 oil on canvas, 232 x 210cm Sandorfi Istvan, Peinture Bleue I. 1975, olaj, vászon 195 x 97 cm Suh Jeong Min Lines of travel 44, 2015 Sung Pil-Chae History of Blue130 x 162cm. 2020. olaj, vászon Szóbel Géza Abstract composition 1960 Taubert László Great idol II., IV. (középen) The color of infinity - blue dimensions in contemporary art The color of infinity - blue dimensions in contemporary art The color of infinity - blue dimensions in contemporary art Vera Braun Untitled, c 1958