Battai Detre István versei

check out

Néztem, ahogy távolodsz.

A reptérre vezető aszfaltúton

befoltozott repedések

és a zötyögésen átszűrődő szívdobogás.

Mintha egyenlően elosztott kátyúkon át

utaznánk.

Ágoston azt írja, hogy ha minden elnémul,

akkor hallhatod Istent.

Friss hó ropogását, liftaknák zúgását,

a hidegben konzerválódik a póz.

Amiben elváltunk,

ahogyan én

fordulok el először.

Csend van, a tavasz előtti feltámadásé.

Egy kis halál a szád szélén.

Végigfutok a repedéseken,

amiket magam mögött hagytunk.

Itt ragadt birtokjelzések

A kalaptartón felejtett

töviskoszorút nem vetted észre,

pedig hetek óta ott van.

A kilincsért nyúltál,

ahogyan varjak rugaszkodnak el

a földtől, elegánsan,

a közeledő villamos elől.

Ez a sínpár

– ahogyan az összes

párhuzamos,

széttart vagy összeér,

attól függ, a szoba

melyik pontjából nézem.

A Moszkva térre

képzelem magunkat.

Vagy inkább a teret, körénk.

Mérnöki műhiba,

de ott sokszor olyan,

mintha nem lenne idő.

Ha nem mondok semmit,

nincs, amire ne válaszolj.

Körbebetonozott fák agóniája.

Van bálnadal, méhtánc,

én meg már kifogytam a hogyanokból.

Közbeszerzés

Csillagrácsunkat bontogatod.

Állítólag vége az építkezéseknek,

és mi a látványterveken az idő

hullamerev metálprotézisében tangózunk.

Történik valami.

Közöttünk.

Vagy egyedül, közötted.

Mint érett mákfejek csörgése.

A cigarettafüst csak szigetelőanyag,

így hát eldekkeljük egymást

ad acta.

Thelma feltámadása

a tengerparton ébredek

fekete varjakat köhög fel az éjszaka

itt minden pont annyira tágas,

hogy elbújni már ne tudjak

vékony földnyelv a világítótoronyig

itt hallani Istent,

és ez az egyetlen hely, ahol még meghallgat

az eső mocskos függönyt húz a horizontra

félek, de nagyobb térben több félelem fér el

a függöny mögötti csillagrácson

patkányok fognyomai

a másik oldalon sötétebb már nem lehet

(Megjelent a Tiszatáj 2019. július–augusztusi számában)