07.15.
| Capa Központ – MIAU! >>>
07.16.
| Kossuth Kiadó – A karanténnapok hordaléka… >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
07.24.
| Már próbál a Dóm téri „Akárki” Zsótér Sándorral és Hegedűs D. Gézával >>>
07.17.
| Vissza a moziba! címmel rendez országos fesztivált a Cirko Film >>>
07.11.
| Western-klasszikusok mozivásznon Ennio Morricone emlékére >>>
NAPI TANDORI

07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>
06.09.
| Mégis lesz Szabadtéri Játékok a Dóm téren >>>
06.05.
| Életre kel az árvíz előtti szegedi belváros >>>
06.05.
| A FISZ új kötetei >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Nézőpontok tere
2020.06.20 - tiszatáj

ZOLTÁN GÁBOR: SZOMSZÉD

Megjegyzések, nevek, firkák, utcanevek, térképrészletek, rajzok és persze a mindezeket összekötő történetek – így áll össze egy rekonstruált történelem Zoltán Gábor esszéregényében. Azonban a kötet említett összetevőin túl a legfontosabb mégis a megfelelő nézőpont megválasztása és a szomszéd szerep perspektívája. „Éldegélünk, egy-egy óvatlan pillanatra szabadnak érezzük magunkat, azt hisszük, megválaszthatjuk, kikre figyelünk oda, és kiknek adunk a szavára, kiket szeretünk, miközben közvetlen közelről figyel halálos ellenségünk: a szomszéd” (154). A „Mindenki szomszéd” mondat az elsőként megjelent, Földet venni című Zoltán Gábor-novella replikája, mely a fentebbi idézettel együtt rendkívül jól árnyalja a kötet eszenciáját.

A Szomszéd azt próbálja bemutatni, hogyan formálja egy város és annak területei az emberek identitását, és hogyan alakítja át a történelmi helyzet, a hatalom, a város egységesnek mondható képét. Budapest esetében erről az egységről a város helyzetét tekintve sem beszélhetünk, Buda és Pest vagy Buda és Judapest; de akár a forradalom, ellenforradalom, felszabadulás megjelölések is kerületenként és persze nézőpontonként eltérnek. „Általában a zsidó származásúak számára kevésbé otthonos Buda, mint Pest, és viszont, azok, akik nemzeti elkötelezettségűként és zsidó származástól mentesen érkeznek a fővárosba, Budát kevésbé találják ellenszenvesnek” (13). Ebből a sokféle nézőpontból vajon hogyan is áll össze a mindig problematikus „igazi” vagy a valósnak hitt történelem, és vajon milyen célt szolgál ezzel a megvilágítással? „A nézőpontom maga lett a vizsgálatom tárgya. Ahonnan vizsgálódom, oda szeretnék belátni. Arra irányul a figyelmem, hogy honnan is figyelek” (80).

A kötet felépítését a város lakóinak ismertetése tagolja, melyet sokszor a megjegyzések, az oldalak szélén szereplő kézzel írt nevek is jelölnek, újabb és újabb eseményt, elbeszélést kapcsolnak össze. A kézzel írt szövegekkel a szerző a jegyzetelés fontosságát emeli ki, amit több esetben is hangsúlyoz; a megjegyzés jelenléte lehet valaminek a hiánya, vagy épp ellenkezőleg, valami igazán fontosat, esetleg vitathatót emel ki. A kötet egészében úgy gondolom, jelen van a jegyzetelés motivációja, kért hozzáállás az olvasótól, ami abból is fakadhat, hogy a kötet sok tényanyagon és információn túl az elbeszélt történelem (oral history) meglétét is ugyanolyan fontosnak tartja – vagy még fontosabbnak.

A múlt hiteles felidézése sok esetben problematikusnak tekinthető, Zoltán Gábor kötetének lábjegyzetei, hivatkozásai vagy akár a korszak költőinek egy-egy idézett verse mind ahhoz járulnak hozzá, hogy egy összetett képet adjon főleg a ’44–45 telén történt városmajori eseményekről. Ezen túl annak hatásait is kiemeli, és reflektál a jelenkorra is, ugyanakkor megkérdőjelezi, ellentmond néhány emléknek, hiszen akármennyi adat marad is, egy része az utókor számára csak feltételezés. Egy lábjegyzetben foglalja össze hozzáállását mindehhez: „Talán akadnak majd, akik éppen hogy keveslik a neveket, számokat, hivatkozásokat. Tudom, többféle irányba mozdul ez a szöveg, egyes szakaszai mintha alapkutatásokat feldolgozó értekezések lennének, máskor meg történeteket próbálok elbeszélni. De hát ez volt, ezt csináltam ezekben az években, neveket és számokat kerestem, és közben időről időre képeket, arcokat, hangokat is találtam” (243).

A múlt történéseit egyedül az utcák, az építészet, az épületek őrzik ténylegesen, melyek tanúságot tesznek a korról, igazolják a változásokat: egy mai lakóház hogyan lehetett nyilas bázis vagy zsidók számára befogadóhely, hogyan válik az otthon a meghurcolás színhelyévé. Megmarad néhány hír, fontosabb tény az utókornak, de könnyű így is nemtudónak lenni, ahogy a könyv szerzője is írja, könnyű tudomást sem venni a múltról, például a Maros utcai zsidókórházról és az ottani borzalmakról. A kötet érdekessége talán, hogy ha nem is minden esetben, de azokat az információkat tartalmazza, igyekszik vázolni, amiket el tudnánk kerülni, de ezt a feltételes módot Zoltán Gábor próbálja cáfolni, pontosabban a nemtudó szerepéből igyekszik kiléptetni az olvasót – és bevallottan saját magát is. A szerző vívódása a várossal: „Az én csataterem most nemcsak az agyam és a szívem, hanem az a terület, ahol szinte egész eddigi életemet leéltem. A Városmajor és környéke” (18). A nemtudás a szerző magatartását is árnyalja, egészen a könyvben említett 2011-ig, mely egyfajta válságpontnak is tekinthető: „ötven és a halál közt”; és a kitalált történetek helyett a téma önmaga lesz, „Illetve a folyamat, amiben a tizenkettedik kerületi, nemzeti elkötelezettségű fiatalemberként felnő, aztán idővel mégis sikerül a nemzet ellenségévé válnia. Jobban mondva: a nemzetnek sikerül a maga ellenségét felfedeznie benne” (6). Sajátos időszerkezet lép érvénybe a kötetben, összekötve a múlt történéseit annak semlegesnek tűnő szomszéd karakterével, emellett a jelenkorra tett hatásával, és annak nemtudó, de mégis nyitott karakterei, mozgatói a történetnek (történelemnek) és a jövőbeni terveknek. Éppen ezért többféle olvasói attitűdöt kínál, a linearitás követelése pedig nem feltétlenül jó befogadói stratégia. Az időbeliségre a kötet szerkezetén kívül maga az alcím is utal: Orgia előtt és után, sok esetben visszautal az előző, Orgia című kötet eseményeire, szereplőire, vagy konkrétan a kötet hatására reflektál, de nem feltétlenül kell folytatásként tekintenünk a műre – inkább továbblépés: egy nézőponttal távolabb áll ez a kötet. Ahogy a szerző is megfogalmazta „Az Orgia az a könyvem, ami nem szorongásból táplálkozik. Amennyiben a szorongás tárgytalan, általános félelem. Az Orgia már a félelemből táplálkozik, a felismert és tudatossá vált félelemből. Szorongásomat félelemre cseréltem. Félni végül is jobb, mint szorongani” (85). A Szomszéd pedig az a könyv, amiben az Orgia félelme émellyel és iszonyattal keveredik, és ebből tárgyilagosság és unalom marad. Ugyanakkor a kiemelt emberek, akik strukturálják a kötetet, már önmagukkal sem a tárgyilagosság felé mutatnak. Kun András, Fiala Ferenc, Solti György, Szabó Dezső, Murgács Kálmán, Ék Sándor, Sztehlo Gábor, Rákosi Zoltán és Göncz Árpád, hogy csak pár nevet ragadjak ki; portréjuk, emlékeik és benyomásuk a korszakról kirajzolják a város képét. Ahogy a történelmi korok, politikai nézetek rendezték egy-egy ember életét, úgy hatottak egymásra cselekedeteik is. Zoltán Gábor nagy hangsúlyt fektet a nézőpontok és a mögöttük lévő portré körvonalazására – némely esetben a wikipédia vagy az irodalomkönyvek felütéseihez áll közelebb. A születési dátumok és ennek alapján a szereplő kortársainak megnevezése által egy nagyobb rendszerben próbálja elhelyezni az itthoni eseményeket. Ez talán azért is fontos, mert kapaszkodót kínál, biztos pontokat. „Nézem a fennmaradt képeket, szeretném kivenni a jelentőségteljes apró részleteket, és legtöbbször nem azt találom, amit kerestem. A képek szétesnek, szemcséssé válnak, vagy pixelessé, attól függően, hogy a régi vagy az új technológia nem elég részletgazdag” (74). A dátumokon kívül az írói magatartások nyújtanak még fogódzót a történetek rögzítésére, ezért is szerepeltet a kötetben több írót. A megfigyelés, önmonitorozás mellett némi tárgyilagosság, unalom vegyül a munkájukba, melyekre a szerző is példaként tekint. A szomszéd ebből a szempontból taktikai nézőpontváltásnak is tekinthető, aki előbb vagy utóbb kilép a semleges szerepből, akár tudatosan vagy akár a körülmények hatására, és ennek a kilépésnek a bemutatásában segít a kötet, ezek után a szerző meghagyja a döntést az olvasónak, hogy ítélkezzen, véleményt formáljon. „Máshonnan származó információkból lehet tudni, hogy azok félemlítették meg embertársaikat, akik körülöttük éltek, akikkel egy nyelvet beszéltek. Akikkel közös üzletei, hivatalos, szerelmi ügyeik voltak korábban. A szomszédok” (216).

A szerző egy tág önéletrajzi elbeszélésbe ágyazva rajzolja ki a város történetét, mely további elbeszélt történeteken, visszaemlékezéseken keresztül mutat újabb részleteket, összefüggéseket. Ugyanakkor a szerző identitására is hatottak a történetek, a körülötte lévő történelem: sokszor reflektál önmagára, hozzáteszi emlékeit az elbeszéléshez. A kötet a zsidókórház kapcsán többféleképp árnyalja az akkori helyzetet, mind a zsidók, mind a nyilasok szempontjából. A korszak többek között olyan fogalmakat generált, mint zsidóvér, zsidóálom, zsidótörvény, zsidóüldözés, zsidóellenes, zsidómentes, zsidó térfoglalás, elzsidósodás, zsidókérdés, zsidódosszié. Ezen fogalmak mentén óhatatlanul is a felelősség kérdése merül fel, amely mindig vitatott, és ez a kötetben lévő történetek alapján is világosan látszik. Ugyanakkor a szerző újra és újra próbál távolságot tartani, tárgyilagos maradni. „A vadgesztenye levelei ősszel megbarnulnak és lehullanak, az emberek időről időre embereket ölnek. Ez a természet rendje” (93).

Zoltán Gábor kötetében az említettek függvényében talán nem is kérdéses, hogy a nemzetfogalom mellett a név és a nyelv is fontos összevetője lesz a szerepeknek. A nemzetfogalomhoz elválaszthatatlanul kapcsolódik a párt fogalma is. A szerző ezekkel összefüggésben fogalmaz meg több aktuálpolitikai megjegyzést is. „Közel száz év alatt nem lett definiálva, mi az, hogy magyar társadalom, és ez – nekem most úgy tűnik – eleve és szükségszerűen lehetetlenné teszi az ország problémáinak megismerését, jövőjének elgondolását” (76). Azonban nem feltétlenül tartom fontosnak a definíciókat, vagy azt, hogy a definícióktól várjunk bármilyen igazságot. Irányt mutathatnak, de a kötet történéseiből is látszik, hogy a történelem és a környezet folyamatosan változtatja az embereket, a szerepeket, még a neveket is, így talán a definíciókat sem tekinthetjük állandó együtthatóknak. Ekkor térhetünk át a nyelv szerepére, ahogy a szerző is kiemeli dr. Schiller József gondolatait: „Az emberek gondolkozását, észjárását, szokásait, modorát mind a nyelve dirigálja. A nyelv szerkezetében, törvényeiben, hangrendszerében rejlik valamely titokzatos erő, amely formálja annak az embernek a lényét, akinek agyvelejét először foglalja el” (170). A nyelvet azonban a nézőpontok is sokszor átírják, melyhez még a szerző is csatlakozik, és megkérdőjeleződik a tulajdonos személye, akihez a nyelv köthető. „Az enyém ez a nyelv? A gyilkosok nyelvén beszélek a gyilkosokról. A frissen megásott sírokat, a sebesre vert testeket nem láthatom, de a szavak ki-be járnak bennem. Mindegyik mocsoktól ragad, hazugságtól bűzlik” (254). Az elbeszélő nem úszhatja meg azonban a hitelesség szempontjából sem a gyilkos, sem az áldozat nézőpontját, egyik sem megkerülhető, hiszen a történelem sem tekinthető egy perspektívából, ugyanakkor az emlékezetközösségek hiányában nehéz bármelyiket is rekonstruálni.

Zoltán Gábor kötelességtudata és kötete egy kísérlet arra, hogy tisztán lássuk a tényeket, hogy megismerjük az emberi természetet, magukat az embereket, címkék nélkül, annak tudatában, hogy elismerjük saját negatív nézőpontunkat is. Sokféle illuzórikus gondolat van a szerző hozzáállásában, ha ugyan nem is mindegyik teljesíthető, mint a közös értékek megteremtése, közös gondolkozásra azonban sarkallhat bennünket, ami a történelmi múltfeldolgozás egyik alapvető eleme lenne. Az emberek nincsenek predesztinálva, folyamatos döntések vannak, melyek megkérdőjelezik az egyént. Szerepeket alakítunk ki, melyeket így vagy úgy, de vállalunk: művész, nyilas, író, zsidó, szomszéd, de mindezeken túl ember.

Demus Zsófia

(Megjelent a Tiszatáj 2019. májusi számában)

 

Kalligram Kiadó

Budapest, 2018

392 oldal, 3990 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.07.13 - tiszatáj

GUILLAUME MÉTAYER TÜRELEMÜVEG CÍMŰ KÖTETÉRŐL
Guillaume Métayer-t hazájában irodalomtörténészként, Fried­rich Nietzsche fordítójaként, a magyar irodalom (például József Attila és magyar kortárs szerzők) francia tolmácsolójaként is ismer(het)ik, és nem mellesleg költőként is, aki nemrégiben a Magvetőnek köszönhetően a magyar olvasóknak is bemutatkozott az Időmérték címet viselő sorozatban. Debütálás tehát ez a vékonyka, kabátzsebbe illő kötet… – ÉLES ÁRPÁD KRITIKÁJA

>>>
2020.07.12 - tiszatáj

A HALHATATLAN GÁRDA
Csúcsra járatta üzletpolitikáját a Marvel Moziverzum: a Végtelen háború és a Végjáték téren-időn átívelő, ősgonoszt földbe tipró és sajnálatosan gügye humorú szuperhős-megalomániái nemcsak rekordbevételt gyűjtöttek össze, hanem az egykor csillogó páncélzatú Bosszúállók hitelét is lerombolták. Tavaly még a hírét is alig lehetett hallani, a Netflix viszont nemcsak az év eddigi talán legnagyobb sleeper hitjével örvendeztet, de hathatós szintézist is nyújt a megafilm-panelekbe fáradtaknak… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.11 - tiszatáj

SZABÓ GÁBOR: TÖRTÉNETEINK VÉGE
A könyv az Emlékezés a kortárs irodalomban alcímet viseli, ebből, a fülszövegből, valamint a tartalomjegyzék felületes áttekintéséből már világosan kirajzolódik, milyen témát járnak körbe az egyes írások. Ahogyan Angyalosi Gergely is írja az Erdődy Edit-díjas szerzőnek szánt laudációjában: „Szabó Gábor tanulmányai ugyanis nem egyszerűen különféle szerzők egyes műveiről szóló, egymástól elkülönülő esszék, hanem végigvonul rajtuk […] egy jól körülírható problematika”… – DECZKI SAROLTA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.10 - tiszatáj

INTERJÚ AZ AZNAP PROJEKT TAGJAIVAL
A dunakanyari AZNAP Projekt a transzzene, valamint a jazz fuzionálásának igazán különleges hangzásvilágával bűvöli el hallgatóit. Ennek a formációnak idén jelent meg az első nagylemeze Számtalan címmel. A zenekar három tagjával beszélgettünk, Stanislaw Lazarussal (doromb, mc), Németh Balázs Kristóffal (dob) és Őri Kiss Botonddal (zongora)… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.07.09 - tiszatáj

FAMILY ROMANCE, LLC
Dokumentumfilmként talán jobban üzemelne a sztori. Kaspar Astrup Schröder 2012-es, itthon a 10. VERZIO Fesztiválon bemutatott, Családkölcsönző című etűdje egy famíliatagok bérbeadásával foglalkozó japán férfit követ nyomon: szakmájában hibátlanul teljesít, népes otthonában viszont a magány öngyilkosságba taszító gondolata foglalkoztatja… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.07 - tiszatáj

BÁN ZSÓFIA: VAGÁNYBAGOLY ÉS A HARMADIK Á
Bán Zsófia mesekönyve kellemes időtöltést nyújthat felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, hiszen kimagasló nyelvi leleményével olyan örökérvényű igazságokat fogalmaz meg kilencvenhat oldalban, amelyek minden korosztály számára megszívlelendők. Az érzékenyítő célzattal íródott kötet az „avagy mindenki lehet más” alcímet viseli, utalva ezzel a történet mondanivalójára… – VOJNICS-ROGICS RÉKA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.07 - tiszatáj

(1928–2020)
Talán olyannyira mitikus ködbe burkolózott Morricone személye, hogy nem is hinnénk, karrierje valójában iskolapéldája a szamárlétra végigjárásának. Rádiójátékokhoz szerzett zenét, az első években megkötötte a kezét az amerikai slágerritmusukhoz való kötelező idomulás. Később váltott, improvizációs-avantgárd dallamokat komponált az Il Gruppo kísérleti műhelyében, a klasszikus témákat jazz-zel, funkkal fuzionálva… – SZABÓ G. ÁDÁM NEKROLÓGJA

>>>
2020.07.06 - tiszatáj

SZEMÉLYES KÖNYVAJÁNLÓ
Nagyon is jól emlékszem, és időről-időre újra emlékeznem is kell arra a kényszerű megtorpanásra, amikor Báthori Csabát a piarista orosztanárunk visszaparancsolta a helyére. Második utáni nyáron Csaba lefordította Gogol Revizorját, mert nem volt megelégedve az ismert fordítással. Kezében a kockás füzettel a katedra felé indult, hogy tanárának átadja egész nyarának, minden erejének és tudásának summázatát, az újrafordított Revizort… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS ALÁNLÓJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő