Fellinger Károly: 2020. június 4.

Virágot viszek a sírunkra,

tizenkét szál sárga gerberát,

ez volt az apám kedvenc virága,

ezt vetetett velem évente

az anyám születésnapjára;

a visszajáró pénzt persze

mindig visszakérte.

Trianonról jut eszembe,

a sírkőre előre felvésettem

az anyám nevét s az enyémet,

itt a temetőben ez a rend,

ez a szokás.

Nem változik semmi,

csak az új sírfeliratok nyelve,

ebben a száz éve még

színtiszta magyar faluban.

Trianonról jut eszembe,

az öcsém nem szereti

az élő virágot,

azt mondja, a virág képmutatás,

még sose vitt egy szálat sem

a közös sírunkra.

De annyira igaz lehet az érvelése,

mint az, hogy nem szeret költekezni.

Trianonról

az a fekete cica jut eszembe,

aki, ha átszaladna előttem az utcán,

gondolkodás nélkül

visszafordulnék;

de most, hogy hozzánk szegődött

éhesen, pár napja a szomszédban

világra hozva kölykeit,

nem tudok mást tenni,

mint megetetni őt, óvni, gondoskodni róla,

és csak várni, várni,

hogy újra felbukkanjon.