Tiszatájonline | 2020. május 29.

Bányai Tibor Márk versei

Kikértem még egy korsó Hoegaardent
Jägerrel. Túl voltunk már a fotózáson.
Örültünk, hogy még ez is belefért
ebbe a hosszú napba. A kék
egyrészes ruhádban vagy
azóta is a képeken.

Túl voltunk már az első jóslófájások
ijedtségén is. Szokásossá váltak ezek
a 10-15 perces esti előrejelzések.
[…]

Srégen

és nektek, érdeklődsz egy

kávézó galériáján. Az alacsony,

boltíves ablakból rálátni az új

metró Rákóczi téri felépítményére.

Srégen süt be a délelőtt, nyár van

megint. Szemben ülsz, kávéval

vacakolok, te valami teát mézezel.

Kezdeném, hogy épp tegnap voltunk

ultrahangon, kisfiú, és már neve is van,

de ehelyett, még nekünk se.

Gyalogos a Stefánián

Kikértem még egy korsó Hoegaardent

Jägerrel. Túl voltunk már a fotózáson.

Örültünk, hogy még ez is belefért

ebbe a hosszú napba. A kék

egyrészes ruhádban vagy

azóta is a képeken.

Túl voltunk már az első jóslófájások

ijedtségén is. Szokásossá váltak ezek

a 10-15 perces esti előrejelzések.

Úgyhogy lazíthattunk. Pár korty sört

te is ittál. Éjjel aztán egyre gyakrabban

keltél, mérted az időt. Kettő körül

szóltál, hogy ezek már 3 percesek.

Be tudnálak-e vinni az Uzsokiba,

vagy inkább taxival menjünk.

Amíg a kórházi cuccokat pakoltad

magatoknak, kikászálódtam én is

az ágyból. Forgott körülöttem a szoba.

Kiálltam valahogy. Apró koccanással,

amit a műanyag lökhárítók még elnyelnek.

Kihalt volt a város. Sehol egy autós

vagy gyalogos a Stefánián.

(Megjelent a Tiszatáj 2019. áprilisi számában)