05.20.
| Közös, szolidaritáson alapuló kampány indult >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
05.22.
| Táncold körbe Magyarországot online! >>>
06.18.
| Világszerte elérhető lesz a Müpa Wagner-fesztiválja >>>
05.14.
| Ezen a héten a Hóhérokat adja a Miskolci Nemzeti Színház! >>>
05.15.
| Új MADOKE-akció >>>
05.08.
| Vírushelyzet vs. szerzői jog >>>
06.12.
| A Quasimodo költőverseny fesztivállá növi ki magát. >>>
05.11.
| 25 éves a Söndörgő >>>
05.07.
| Online közvetítik a Prágai Tavasz fesztivált >>>
05.04.
| OSZK – Trianon 100 – Történelmünk tragikus sorsú művészeti alkotásai >>>
NAPI TANDORI

05.28.
| Elhunyt Dr. Diószegi István történész >>>
05.26.
| Ezek a könyvek esélyesek az idei Merítés-díjra >>>
05.26.
| Wa(l)king the city – Pályázati kiírás >>>
05.22.
| Online tárlaton láthatók a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai >>>
05.21.
| Könyvtárak az álhírek ellen a koronavírus-járvány idején is >>>
05.18.
| Elindult a Cinego >>>
05.13.
| Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesText >>>
05.12.
| Nádasy Erika kapta idén a Déryné díjat! >>>
05.05.
| Elstartolt az 1749.hu >>>
05.04.
| Értéket ment és munkahelyeket teremt a Népi Építészeti Program >>>
04.28.
| Zene otthonmaradáshoz – Lounge remix album a Kerekes Bandtől >>>

Aczél Géza, Samuel Martin Eno Belinga, Gömöri György, Julesz János, Rékai Anett, Vajsenbek Péter versei

Bene Zoltán, Kovács Katalin, Nyerges Gábor Ádám prózája

Bartha-Kovács Katalin, Éles Árpád, Nagy Fruzsina tanulmánya

Bakonyi István, Baráth Tibor, Kabdebó Lóránt, Lukács Barbara, Sántha József, Széchenyi Ágnes kritikája

>>>

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>

Kotroczó Eszter: Feláldozhatók (?)
2020.05.19 - tiszatáj

 

A válogatásban olvasható dolgozatok az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszékén tanuló osztatlan tanár szakos hallgatók Kreatív írás kurzuson született munkái. A tárcanovellák témája a koronavírus-helyzet és a karantén, amely egyik napról a másikra változtatta meg mindannyiunk életét. A szövegeket a bezártság, az egybefolyó mindennapok, a megváltozott életritmus, a digitális oktatás nehézségei inspirálták, ám a monoton hétköznapok nem szabtak határt a szárnyaló fantáziának.
Kovács Krisztina

 

A tavasz nem tudott a járványról, így Madridban éppen olyan kellemes idő volt március 24-én, mint minden évben ezelőtt. A nyomozó a verandán ült, gondolatai messze jártak.

– Elnézést, hölgyem! Azt mondták, én jövök – támaszkodott meg a széken egy úr.

– Nos, igen – pillantott fel rá zavartan a nyomozó. – Tessék, foglaljon helyet! – mondta, miközben kapkodva a füle mögé simította haját.  – Mondja, hogy van?

Az úr nem válaszolt. Értetlenül bámult a nyomozóra, aki csak ekkor jött rá, hogy mennyire buta dolog is volt ilyesmit kérdezni. Kihúzta magát, majd vett egy mély levegőt.

– Kezdjük újra! – mondta, majd kinyitotta jegyzetfüzetét. – Megkérdezhetem, hogy mi a neve?

– Héctor Navarro – válaszolt az úr.

– Héctor, én Marina Gómez nyomozó vagyok. Tudja, hogy miért vagyok itt?

– Azért, mert mások nincsenek – pillantott félre.

– El tudná mesélni, hogy pontosan mi történt azokon a napokon, amikor egyedül voltak? – kérdezte, miközben felírta Héctor nevét.

Héctor hosszú másodpercekig hallgatott. Csak nemrég kapta meg a gyógyszerét, még mindig össze volt zavarodva és nagyon kimerült volt. Lassan az épület felé fordította a fejét, mire keserédes mosoly ült az arcára, s mintha új erőre kapott volna, mesélni kezdett.

– Az első öt nap, – nevette el magát hitetlenül– az első öt nap nem volt semmi, tudja? Először fogalmam sem volt, hogy mi a fene folyik itt. Arra ébredtem, hogy nem érzem a reggeli pocsék szagát. Maga el sem hinné, miféle moslékot kereszteltek ezek át ételnek! – fintorgott. – Na, de mindegy is! Felkeltem, odamentem a komódhoz, amire a reggeli gyógyszereimet szokta letenni az az ügyetlen kis nővér, Rosa, aztán látom, hogy sehol semmi. Mondom, sebaj, úgyis mindig a torkomon akadnak azok az óriási pirulák – legyintett. – Felvettem a köntösömet és a társalgóba mentem – mondta, majd egy pillanatnyi szünetet tartott. – Tudja mi történt ott? – nézett fel infantilis mosollyal az arcán. – Fernando cimborám, aki három éve nem volt hajlandó kiszállni abból az átkozott tolókocsiból, egy hokedlin állva hadonászott a botjával, hogy leverhesse a távirányítót a TV tetejéről. Bele is pusztult volna, ha nem nézi meg A bátor Juan atya következő részét – rázta meg a fejét nevetve, majd szomorúan lesütötte a szemét. A nyomozó a már azonosított elhunytak listájára pillantott. Hamar megtalálta a nevet: Fernando Moreno.

– Sajnálom, Héctor – mondta halkan.

– Sikerült levernie a távirányítót – folytatta Héctor a kezét morzsolgatva. – Olyannyira sikerült, hogy az egész ripityára tört – nevetett fel újra. – Mondjuk ezt a problémát rögtön azután orvosoltuk, hogy rájöttünk, egyedül vagyunk. Elhiheti, hogy senkit sem érdekelt többé az a béna kis doboz a társalgó falán, miután megtaláltuk a dolgozók pihenőjét. Magácska látta már a Feláldozhatókat? – kérdezte.

– Azt hiszem, nem – válaszolt a nyomozó szemöldökét ráncolva. Éppen megkérte volna az urat, hogy próbáljon meg a lényegre térni, ám ő folytatta.

– A fiúkkal háromszor is megnéztük, magának is meg kéne! – ragadta meg a tollat, majd fejjel lefelé beleírta a nyomozó jegyzetfüzetébe a film címét. – Szóval jól elvoltunk. A lányok hamar megtalálták a konyhát, sütöttek-főztek, mindig volt friss kávé és évek óta először remek illata volt az ételnek. Esténként a társalgóban gyűltünk össze. Nem laktunk itt olyan sokan, – intett az épület felé – gyorsan kitoltuk azokat is a szobájukból, akik maguktól nem tudtak volna jönni – vonta meg a vállát, mintha valóban a világ legtermészetesebb dolgáról lett volna szó.

– Szóval mindenki pozitívan reagált? Örültek a kialakult helyzetnek? – nézett kétkedőn Héctor szemébe a nyomozó, mintha azt kérdezte volna, hogy tényleg mindenkinek elment-e a józan esze.

– Ide figyeljen, Gómez nyomozó! – nézett rá komoly arccal Héctor. – Nem tudom, hogy csukva volt-e a szeme, amikor körülnézett, de gondolhatja, hogy milyen lehetett itt élni, ha maga most minket kérdezget arról, hogy miért léceltek le ezek a semmirekellők!

A nyomozó elfordította a fejét. Szégyellte magát, amiért lekezelően viselkedett. Héctor mélyen beszívta a levegőt. Két orvos és egy rendőr sétált el mellettük. Megvárta, amíg beültek a mentőautóba, majd újból beszélni kezdett.

– Ha tudni akarja, volt, aki nem örült. Helena megállás nélkül fel, s alá járkált. Csak akkor állt meg, ha le akart írni valamit. Ilyenkor a szobájába ment, kinyitotta bőrfedelű naplóját és ott ücsörgött néhány percig, majd újból nekiindult. Tudja az anyja Alzheimeres volt, tőle tanulta el, hogy mindenről jegyzeteket készítsen.

– Helena is Alzheimeres? – futott végig a névsoron a nyomozó tolla hegyével, hogy feljegyezhesse az információt, ám még mielőtt a hölgy nevéhez ért volna, Héctor válaszolt.

– Nem, megszokta és így maradt – motyogta. Helena szégyenlősen mosolygó arcát látta maga előtt, azt, ahogyan nézett, amikor reggelente bekopogott hozzá, hogy felébressze, és jó reggelt kívánjon neki. Magukra maradásuk második reggelén Héctor az íróasztalánál találta Helenát. Kimerült volt és ideges. Héctor a kinyitott naplóra pillantott. Nevek, adagok és kérdőjelek voltak beleírva. Amikor Helena észrevette a férfit felállt, megsimította a karját, majd kikerülve őt a konyhába sietett.

– És miért járkált ennyit Helena? – szakította meg a visszaemlékezést egy újabb kérdés.

– Valaha ápolónő volt, tudta, hogy ennek nem lehet jó vége.

– Önök nem tudták?

– Minket nem érdekelt – vágta rá határozottan. – A legtöbben úgy voltunk vele, hogy lassan így is, úgy is vége lett volna ennek az egésznek, amit életnek már csak viccből hívtunk – mosolygott a nyomozóra kissé gúnyosan, majd újra az épületre pillantott. – El tudja maga képzelni, hogy milyen jó érzés volt oly sok idő után újra szabadnak lenni? – támaszkodott meg két könyökével az asztalon Héctor, ezzel közelebb kerülve a nyomozóhoz, s mivel nem kapott választ, folytatta. – Hangosan szólt a zene, elszívtuk az összes cigit, amit az ápolók ruháinak zsebeiben találtunk, tüzet raktunk az udvaron és isteni jókat ettünk. Évtizedeket fiatalodtunk, tudja? – csapott az asztalra, majd ingerülten a nyomozóra pillantott és elhallgatott.

– Mi történt az ötödik nap után? – kereste a nyomozó az úr tekintetét. – Héctor? – szólította meg, mivel a férfi nem válaszolt.

– A hatodik napon volt a nyolcvanadik születésnapom – kezdte halkan. – Egy kis mulatságot terveztünk tortával, zenével és kártyapartival. Senki sem aggódott, ott volt Helena – mondta, s düh futott át az arcán. – Egész nap a gyógyszeradagokkal és az ágytálakkal volt elfoglalva, képtelen volt egy helyben ülni – dörzsölte meg a homlokát, s egy pillanatig úgy tűnt azt is elmondja a nyomozónak, mennyire bosszantotta a nő nyugtalansága. Haragudott rá, amiért képtelen volt velük és legfőbbképp vele élvezni a szabadságot akár csak egyetlen percig is. – Abban egyeztünk meg, hogy négy órakor összegyűlünk a társalgóban, Helena azonban nem jött el. Némi várakozás után elindultam megkeresni, s hamar meg is találtam a keleti szárnyban. Éppen becsukott egy ajtót, majd bezárta, és eltette a kulcsot. Kardigánjának ujjával megtörölte az arcát, azután a szobájába ment. Amikor utolértem, már az ágyán ült. Elővette a kulcsot a zsebéből és egy ideig forgatta a kezében, majd az éjjeliszekrényére ejtette. Amikor észrevett, hosszasan nézett engem – kulcsolta össze maga előtt a kezét lesütött fejjel, majd magában hozzátette: ő is haragudott rám. – Aztán egyik napról a másikra elfogytak a gyógyszereink. Ezekből a napokból egyébre nem emlékszem csak Helenára, és a zsebében összeverődő kulcsok csilingelésére – vitte le a hangsúlyt, majd megvonta a vállát. – Azt hiszem, ennyi.

– Köszönöm, Héctor!– kapcsolta ki a tollát a nyomozó. – Kérem szóljon Helenának, hogy szeretnék vele váltani néhány szót!

Héctor egy percig meredten nézett a nyomozóra, majd a zsebébe nyúlt és előhúzott egy bőrkötéses könyvet. Mielőtt az asztalra tette volna, végigsimította a borítóját, majd a szék karfájára támaszkodva felállt és a lépcső felé indult.

– Azt mondják, valamiféle vírus miatt hagytak itt minket a gondozók. Igaz ez?– kérdezte anélkül, hogy visszafordult volna.

A nyomozó nem válaszolt.

 


Címke: , , , , , , ,
2020.05.28 - tiszatáj

J. M. W. TURNER THOMSON’S AEOLIAN HARP (THOMSON ÆOLHÁRFÁJA)
„William Turner minden idők egyik leghíresebb és legeredetibb művésze; festészetével kapcsolatban a szakirodalom többsége szuperlatívuszokban fogalmaz. A művészettörténetben a „fény őrültjeként” emlegetik, „aki valóságos katalógusát adta a fenségesnek”, és aki „a végsőkig kifinomult ábrázolásaival ajándékozott meg minket”. Turner munkássága és hagyatéka azonban nemcsak képzőművészeti, de lírai alkotásokat is tartalmaz – amint erre elenyészően kevesen, de az utolsó ötven év kutatásai közül többen is felhívták a figyelmet […]

>>>
2020.05.27 - tiszatáj

RÉVÉSZ EMESE: SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK
Révész Emese nevével eddig leggyakrabban művészettörténeti kontextusban találkozhattunk, a gyermekkönyvek kapcsán is leginkább művészettörténeti, illusztrációs kérdésekkel összefüggésben. Most megjelent könyvével a gyermek- és ifjúsági irodalom platformján jelentkezett, az elemzői oldalról az alkotói oldalra térve át. Könyvének főhőse Simi, az óvodából iskolába kerülő kisfiú, akinek iskolakezdő éve jelentősen különbözik osztálytársaitól… – KATONA ANDREA KRITIKÁJA

>>>
2020.05.26 - tiszatáj

BÖDECS LÁSZLÓ: AZ ÁRVÍZ HELYE
Bödecs László második kötete is a hiány esztétikájára épít, ahogy számos műalkotás a XX. század elejétől egészen napjainkig. A hiányérzet, a töredezettség, szétesettség, az értékvesztettség tapasztalatából táplálkozó művek a világot, a dolgokat in absentia ábrázolják. A hiány azonban olyan jel nélküli jelölet, olyan üres hely, lyuk, hézag, repedés, űr stb., amely mindig a valamivel – az artikulálhatóval, jelenlévővel – szembeállítható. A semmi is a valamivel, mindennel szemben megképződő nemlét… – VISY BEATRIX KRITIKÁJA

>>>
2020.05.25 - tiszatáj

AZ ELSŐ ÁRULÓ

Radikális baloldaliként indult, Pasolini barátjaként tartották számon az idén 81 éves Marco Bellocchiót, jóllehet tavalyi maffiadrámája végképp nem bír semmilyen újító, pláne felforgató szándékkal: Az első áruló olykor csúnya kilengésekkel, de összességében biztos kézzel felépített biopic, amelynek esélye sincs, sőt, talán soha nem is akart a legnagyobbak közé emelkedni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOZÓKY FELÍCIA AKA I AM SOYUZZAL
Az I Am Soyuzt hallgatva úgy érzed magad, mintha belekerültél volna egy álomba, ahol minden megtörténhet. Bozóky Felícia különböző emberi érzelmekkel apellál és közelebb hozza, érthetőbbé teszi őket számunkra. A jelenleg is orvosként praktizáló, sürgősségi osztályon dolgozó singer-songwriter mesél nekünk… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

GERGELY ÁGNES: A SZOMJÚSÁG ÁRA. KÉT REGÉNY
Gergely Ágnes lírája, tárcái, memoárja és regényei szorosan összetartoznak, írásainak mélyrétegeiben beforratlan, újra meg újra feltépett sebek sejlenek fel. Regényei szereplőinek az életét egyéni és kollektív traumák, a személyiséget eltörölni próbáló hatalmi rendszerek alakítják. „Mi is megtapasztaltuk a már elfelejtett szavak – mint éhség, szomjúság és hazátlanság – elemi jelentését” – írja Pilinszky János. Gergely Ágnes azt tárja elénk, mi lett ennek a gyötrelmesen megtapasztalt, majd elfelejteni próbált elemi szomjúságnak az ára… – POLGÁR ANIKÓ KRITIKÁJA

>>>
2020.05.16 - tiszatáj

CAPONE
5 év karrierpokol után új filmmel jelentkezett Az erő krónikájával hirtelen felkapottá, majd gyorsan kegyvesztetté vált Josh Trank. Szerzői kommentárokkal dúsított anti-gengsztermozijában végig ott lüktet fiaskójának összes zöngéje: drogmámoros, alkoholgőzben pácolt, kreatív nézeteltérésekkel, végül idegösszeomlással dúsított rendezőpályáját a szesztilalom legismertebb gengszterének hattyúdalával állítja párhuzamba… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő