10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Amikor kinyílik a deszkapalánk kapuja
2020.05.23 - tiszatáj

GERGELY ÁGNES: A SZOMJÚSÁG ÁRA.
KÉT REGÉNY

Gergely Ágnes lírája, tárcái, memoárja és regényei szorosan összetartoznak, írásainak mélyrétegeiben beforratlan, újra meg újra feltépett sebek sejlenek fel. Regényei szereplőinek az életét egyéni és kollektív traumák, a személyiséget eltörölni próbáló hatalmi rendszerek alakítják. „Mi is megtapasztaltuk a már elfelejtett szavak – mint éhség, szomjúság és hazátlanság – elemi jelentését” – írja Pilinszky János. Gergely Ágnes azt tárja elénk, mi lett ennek a gyötrelmesen megtapasztalt, majd elfelejteni próbált elemi szomjúságnak az ára. A felejtés ugyan gyógymód is, az ellentéteket, a feszültségeket feloldó, ugyanakkor dermesztő is lehet és fojtogató.

„Néhány száz év, s a magyar írók is megpróbálták elfeledni, hogy háború volt, hogy diktatúra volt, hogy nem kaptak útlevelet; ami emlék, átkerül az elbeszélő jelen időbe. Minek az útlevél? Odüsszeuszt megismeri öreg kutyája” – írja Gergely Ágnes A szomjúság ára című, két regényt tartalmazó kötetének előszavában. Mindkét regény főszereplője egy zsidó származású nő, akit a vészkorszak emléke, a korábbi és jelenlegi diktatúrák terhe, ugyanakkor saját tartózkodó természete is nyomaszt. Nem társtalan ugyan, de a történetek azt sugallják, a hasonló szenvedéseket kiálltakkal vállalt sorsközösség nem lehet alapja egy tartós párkapcsolatnak. A tolmács az elfojtott emlékek feltörésének regénye, az Őrizetlenek cselekménye álom- vagy inkább rémálomszerű.

Carol (Karola), A tolmács főszereplője, aki angolból tolmácsol magyarra, foglalkozásából adódóan gyakran kényszerül a nélkülözhetetlen, ugyanakkor észrevétlenül a háttérben maradó segítő szerepébe. Az előszó szerint a kerettörténet eredetileg a bolgár tengerparton játszódott, de a lektor 1973-ban azt javasolta, hogy az írónő a szocialista Bulgáriából helyezze Görögországba a cselekményt. Az új kiadásban mégis megmarad a görög helyszín, s az előszó két olvasási kódot is megad: egy görögöset (a xenophóni Thalatta! felkiáltásból kiindulót) és egy ideológiait (a koncepciós perekre célzót). Ez az utólagos szerzői értelmezés is mutatja, hogy a regénynek elképzelhető egy releváns olvasata a görög történelem vagy a mitológia felől is.

A történet nem lineárisan halad, hanem az emlékezés logikája szerint. Carol a görög tengerparton megismer egy férfit, George-ot (örmény nevén Kevork). George-ot korábban azért tartóztatták le, mert emigráns barátjától kapott egy Antigoné-kötetet, benne bejelölve azok a zsarnokságról szóló részek, amelyeket náluk a cenzúra kihúzott. Carol a börtönviselt férfinak mesél néhány emlékéről, köztük egy kilenchetes japán tartózkodásról és egy londoni konferenciáról. Mindkét felmerülő helyszín egy magyar népzenekutatóhoz, Tajthy professzorhoz kötődik, Karola mindkét alkalommal neki tolmácsolt, Japánban egy előadáskörúton, Londonban egy népzenei konferencián. Japánban egy Veronika nevű hölgy a delegáció vezetője, tkp. ideológiai felelős, ilyen minőségben ellenőrzi Tajthy minden lépését, egyébként elveszettnek érzi magát, hisztérikus rohamok törnek rá időnként, hiszen nem beszél idegen nyelveken és Japánt sem ismeri. Bár Tajthynak is tetszik a határozott fellépésű Karola, szánalomból mégis Veronikát veszi feleségül (Londonban már mint a feleségétől kap tőle karácsonyi üdvözlőlapot).

A tolmács itt nem csupán egy foglalkozást jelöl. Tolmácsnak lenni sajátos létállapot: a tolmács a nélkülözhetetlen, de láthatatlannak megmaradó háttér, a tolmács másokat szolgál és másoknak kiszolgáltatott, másodlagosként van jelen ott, ahol saját jogon is jelen lehetne. A tolmács úgy kerülhet identitászavarba, ahogy azt Kertész Imre Budapest, Bécs, Budapest című esszéjében leírja. Mikor a Tankred Dorst német írót Budapesten kalauzoló Kertész a maga nevében is gratulál Ljubimovnak egy rendezéséhez, helyreutasítják: „Maga ne gratuláljon, hanem tolmácsoljon.” Kertész ironikusan kommentálja az esetet: „Akkoriban […] gyakran kerültem identitászavarba: hirtelenjében nem tudtam néha, hogy nemlétezésem melyik formáját is válasszam inkognitómul.” A tolmács Gergely Ágnesnél is az elnyomott intellektus: ő a magyar kultúrát képviselő, paraszti származása miatt nyelveket nem tudó zenész, tudós vagy író mellett a sok nyelven beszélő zsidó, aki (mellesleg) magyarra fordítja át a világot, akin magyarul szűrődik át a világ. A tolmács a mindenkori másik, az államalkotó nemzet mellett a kisebbség, a férfi mellett a nő. A tolmács arra kényszerül, hogy mindig mások gondolatait mondja: Gergely Ágnes regényében ez a másik végül saját jogon is megszólal, határozottan ki mer lépni elénk.

Az Őrizetlenek főszereplője az özvegy Karen, aki Helsinkiben találkozik Carlosszal (eredeti nevén Carl-Gustav), s akit később a kislányával, Danielával is sikerül elfogadtatnia („Megkérem a kezedet Danielától.”). A két embernek mintha bezártságból szabadulva, hosszú szomjazás után jutna lehetősége arra, hogy szomját oltsa: „megmerítkeztünk egymás jelenlétében”, „mintha kinyílik a deszkapalánk kapuja, s az őr azt mondja: »Lehet menni vízért.«” A házasság mégsem valósul meg, minduntalan akadályok gördülnek elé: családi tragédiák, lezárt határok (a hidegháborús időszakban vagyunk, s a nő magyarországi, a férfi viszont „nyugati”), a múlt nyomasztó árnyai, zsarolások, elszámolatlan tartozások. Carlos Schleswig-Holsteinben született, dán anyától, német apától. Schleswig-Holsteint az I. világháború után Dániához csatolták, ezért hasonlítja a regényben Carlos a maga tartományát Erdélyhez. A regény meghatározó gondolatalakzata a szenvedések fokozására épülő climax.

A történetben fontos szerepet kapnak az elhallgatott vagy csak néhány célzással kimondott emlékek, a háború utáni generációkhoz tartozók egymás közti viszonyait befolyásoló „küszöbalatti emlékezés” (Aleida Assmann) az alaptalan gyanú, a tettes- és az áldozati perspektíva összemosódása. Carlos elmeséli, hogy az ő életét is a dánok mentették meg, akárcsak Karenét: szülei a dán–svéd tengerszoroson szöktek át, s mentek Argentínába. A történetből sokáig nem egyértelmű, áldozatként vagy feltételezett tettesként menekültek-e. A múlt megélésének különböző formái kerülnek egymás mellé akkor is, mikor Carlos Karen unokabátyjával beszél a háborús emlékekről. Arra a kérdésre, hogy ő merre járt akkor, Carlos azt feleli: „Sachsenhausen. Onnét szöktünk meg.” A beszélgetés szűkszavúan folytatódik tovább: „És ön? – Birkenau – mondta unokabátyám.” Mindkét helyen koncentrációs tábor működött, de Sachsenhausen kiképzőtábor is volt a lágerek SS-parancsnokai és őrszemélyzete számára, így a regényben említett szökés nemcsak az áldozat, hanem a feltételezett tettes szemszögéből is elképzelhető. Később Karen egy fogolylexikonban keresi a sachsenhauseni foglyok listáján Carlos nevét, de nem találja. Aztán megtudja, hogy Carlos mégsem hazudott: „A háború végén Sachsenhausenban volt. Ott, ahol mondta. Másik barakkban, mert az apja német. De ott volt.”

A múlt tisztázatlan történetei utáni nyomozás mind a férfi, mind a női főszereplő számára fontos. Carlos egy svéd kémnőről forgat filmet, akit a dánok a háború végén lelőttek. Karen ösztöndíjasként az észak-európai hadszíntereket tanulmányozza, akár Gergely Ágnes, aki saját utazásaira, tapasztalataira, interjúkra támaszkodva számolt be Riportnapló Északról című könyvében három északi ország három különböző hozzáállásáról: a norvég ellenállásról, a dán kiegyezéses politikáról és a svéd semlegességről.

A holokauszt emléke apró, hétköznapi jelekben is ott marad kitörölhetetlenül. Karen első férje, Zoltán (aki jellemében nagyon hasonlít a Két szimpla a Kedvesben Papp Zoltánjára), könyveikben kettőjük neve, kötőjellel (Karen‒Zoltán): „Ha azt mondom: K‒Z, az apádnak két összetartozó nevet jelent. Carlosnak gyűjtőtábort. Emléket, amelyen két ember összesodródik, mint a zátonyon, vagy mint a tengermélyben.” A történetek a következő generáció tagjaival is megismétlődnek. Mikor Daniela egy történetet hall arról, hogy a német SS-ek megvertek az utcán egy norvég zsidót, a kislány csodálkozik, hogy mért nem tudták, hogy a verés fáj, miért nem magyarázta el nekik senki. Az anya magyarázata szerint „a gyűlölet olyan, mint a színvakság. Színvaknak hiába mondod, hogy a fák zöldek. A gyűlölet mindig ki akarja irtani az erdőt.” Hasonló szavakkal válaszol Daniela, miután elmeséli, hogyan csúfolták és verték meg az osztálytársai az árva Dettit (akit az autóbalesetet szenvedett szülők halála után szintén Karen nevel): „Meg kellett volna értetned a többiekkel… ‒ Színvakokkal, anyu?!”

A háttérbe szorítottság, az elnyomottság, az üldözöttség ellen ugyan nem nyújt védelmet az, ha embertársainkba kapaszkodunk, ám Gergely Ágnes regényeiben a szeretet és a szerelem is mintha mágikus bajelhárító erővel bírna. Ha nincs a közelben a szeretett társ, mintha elhagytuk volna az őrző-védő amulettet, vagy valaki leszakította volna rólunk, s ezáltal váltunk volna kiszolgáltatottá. Az Őrizetlenekben mintha egy magányos, talpraesett nő álmodna magának elszakíthatatlan kötelékeket, egy gondoskodó férfit, akit a körülmények elszakítanak családjától, és beteg, gondoskodásra vágyó gyerekeket, akik számára ő a legfontosabb, s akik véghetetlen szenvedéseikben mintha az ő ki nem kezelt sebeit viselnék, mintha az ő gyermekkori énjei, időben vissza-, ugyanakkor előre is mutató énkivetülései lennének. Az álom fokozatosan egyre nyomasztóbbá válik, a szoborszerű főalak, az anya végül teljesen egyedül marad, mint a gyerekei lenyilazását végignéző, majd könnyező szoborrá merevülő Niobé. Nem marad meg azonban ebben a könnyező passzivitásban, hiszen az íráshoz, az alkotáshoz a végigélt szenvedések újabb erőt adnak: olyan mozdulatlanság ez, mint a Pilinszky ars poeticájának központi elemét képező engagement immobile, „mozdulatlan elkötelezettség, totális odaadás”.

Ha a regényeket Gergely Ágnes életművének kontextusában olvassuk, feltűnnek a hasonló elemek és az életrajzi vonatkozások. Kútkáváról a nagyvilág című tárcájában vall az írónő arról, hogy hosszabb bezártság és elvágyódás után, tiltások és kudarcok után az utazó sokkal intenzívebben éli meg a külföldet, az utazások emléke is jobban belevésődik tudatába, jobban ragaszkodik a magával hozott tárgyi emlékekhez is, melyek mintha azt bizonyítanák, hogy ezúttal nem álom volt az egész. A tolmácsban leírt japán út életrajzi előzménye egy 1965-ös utazás, Gergely Ágnes rádiós éveiből, amikor a rádió gyerekkórusát kísérte el tolmácsként (ez az utazás ihlette az éneklő borz című versét is). Északhoz való vonzódásáról és a regényeiben leírt szerelmi történetek életrajzi hátteréről Hármashangzat című esszéjében vall. A szomjúság ára címmel egy kötetbe rendezett két regény értelmezésének alappillérei lehetnének ezek a mondatok: „Még nem szerettem szabad embert.” „Falak közt éltem le az életem nagy részét; falak hűlt helyén a legjavát.”

Az Őrizetlenek utazásai Észak-Európába vezetnek (Finnország, Dánia, Norvégia, Svédország). Mikor Gergely Ágnes közvetlenül a háború után, az éhezések friss emlékével a fejében művészettörténetet tanult, Akseli Gallen-Kallela Kullervo átka című festménye volt a kedvence: az éhező és megalázott Kullervo a gazdasszonyát átkozza meg, aki egy követ sütött bele a kenyerébe, melybe beletört a fiúnak apjától örökölt bicskája. Az Őrizetlenek elején felbukkanó finnországi jelenetnek is életrajzi előzménye van: „1971-ben, életem sorsdöntő nyarán, mielőtt Balogh főorvos meggyógyította a béna jobb kezemet, még begipszelt karral voltam Finnországban.” Ekkor, Helsinkiben mondja el az Esti imádság című versét „saját kezdetleges angol” fordításban. Kullervo éhezése mellé a vers révén az érzelmi kiszáradás, a szomjúság csillapításának vágya kerül. A szárazságot és az űrt feledteti az érzelmekkel telítődés: „Ha eljössz hozzám, én leszek / nagy út után a vizesárkod.” A víz megtisztít, lemossa a nagy út porát, és oltja a szomjúságot. De túl hosszú szomjazás után a víz túlságosan elboríthat és meg is fojthat akár: „Hullám fölött, hullám alatt / elalszom majd, semmit se látok.” Ezt az árat is ki kell érte fizetni: minél hosszabb a szomjazás, minél mohóbban tátjuk ki a szánkat a végre megtalált víz felé, annál veszélyesebb a kortyolás.

A tolmács görögös, az Őrizetlenek latinos regény: át- meg átjárják a latin idézetek, a latinórák emlékfoszlányai; a történetben szereplő tizenkét éves lány latin verset ír, a női főszereplő latinul számolja a napokat, amelyek kedvesétől elválasztják. Ehhez az itáliai réteghez jönnek a kislány betegségét szenvtelenül leíró latin orvosi szakszavak. Észak és dél nemcsak a kommunikatív emlékezet hasonló elemei, hanem a kulturális emlékezet közös alapozása révén is összetartozik. Carl-Gustav és gyerekkori barátja, Jonas Johansson a görög-római mitológia különböző alakjaival azonosultak, játékaikban a görög és trójai oldal egybemosódott: „felváltva voltunk Akhilleusz, Patroklosz, Odüsszeusz, Aeneas, Hector és Palinurus”. Homérosz Trójájában nincsenek tettesek és áldozatok, egyformán együttérzünk Akhilleusszal és Hektórral is.

Polgár Anikó

(Megjelent a Tiszatáj 2019. áprilisi számában)

 

Pesti Kalligram Kiadó

Budapest, 2018

278 oldal, 3500 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.09.28 - tiszatáj

ALBERT CAMUS: A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN 
1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik. Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk […]

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő