05.20.
| Közös, szolidaritáson alapuló kampány indult >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
05.22.
| Táncold körbe Magyarországot online! >>>
06.18.
| Világszerte elérhető lesz a Müpa Wagner-fesztiválja >>>
05.14.
| Ezen a héten a Hóhérokat adja a Miskolci Nemzeti Színház! >>>
05.15.
| Új MADOKE-akció >>>
05.08.
| Vírushelyzet vs. szerzői jog >>>
06.12.
| A Quasimodo költőverseny fesztivállá növi ki magát. >>>
05.11.
| 25 éves a Söndörgő >>>
05.07.
| Online közvetítik a Prágai Tavasz fesztivált >>>
05.04.
| OSZK – Trianon 100 – Történelmünk tragikus sorsú művészeti alkotásai >>>
NAPI TANDORI

05.28.
| Elhunyt Dr. Diószegi István történész >>>
05.26.
| Ezek a könyvek esélyesek az idei Merítés-díjra >>>
05.26.
| Wa(l)king the city – Pályázati kiírás >>>
05.22.
| Online tárlaton láthatók a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai >>>
05.21.
| Könyvtárak az álhírek ellen a koronavírus-járvány idején is >>>
05.18.
| Elindult a Cinego >>>
05.13.
| Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesText >>>
05.12.
| Nádasy Erika kapta idén a Déryné díjat! >>>
05.05.
| Elstartolt az 1749.hu >>>
05.04.
| Értéket ment és munkahelyeket teremt a Népi Építészeti Program >>>
04.28.
| Zene otthonmaradáshoz – Lounge remix album a Kerekes Bandtől >>>

Aczél Géza, Samuel Martin Eno Belinga, Gömöri György, Julesz János, Rékai Anett, Vajsenbek Péter versei

Bene Zoltán, Kovács Katalin, Nyerges Gábor Ádám prózája

Bartha-Kovács Katalin, Éles Árpád, Nagy Fruzsina tanulmánya

Bakonyi István, Baráth Tibor, Kabdebó Lóránt, Lukács Barbara, Sántha József, Széchenyi Ágnes kritikája

>>>

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>

Emlékek között botorkálva
2020.05.18 - tiszatáj

KRUSOVSZKY DÉNES: AKIK MÁR NEM LESZÜNK SOSEM 

Krusovszky Dénes első regénye a 2018-as Ünnepi Könyvhét talán legjobban várt kötete ‒ nem véletlenül. Már a fülszöveg is beharangozza, hogy nemzedékének egyik legjelentősebb költője versek és novellák után regénnyel jelentkezik, amelyre már csak a terjedelme miatt is rögtön a nagyregény címkét kezdték használni. Ez a megjelölés máris arra készteti az olvasót, hogy olvasatlanul is megpróbálja elhelyezni a regényt különböző korok és irodalmak horizontján. A nagyregény szó hallatán többek között Lev Tolsztoj és Thomas Mann, Nádas Péter és Esterházy Péter nevei merülhetnek fel. Érdemes azonban mindenekelőtt figyelmet fordítani arra, miért használatos ez a kifejezés azon felül, hogy egy tekintélyesebb oldalszámú könyvről van szó.

A fülszöveg már jelzi, hogy a regényt tagoló idősíkok a zárófejezetben összeérni látszanak, így a figyelem a mozaikkockák összeillesztése helyett magukra a leírásokra és a történésekre fókuszálhat, nem kell görcsösen arra összpontosítani, hogy a különböző szálak vajon hol és mikor érnek össze. Hiszen nem is az a legfontosabb a regényben, hogy meglepve felkiáltsunk, amikor rájövünk arra, ki lehet a Prológusban autóbalesetet szenvedett férfi, vagy hogy ki A dzsinn című fejezet központi figurája, sokkal inkább az, hogy milyen aprólékos, részletekbe menő leírásokba bocsátkozik Krusovszky. Ebben rejlik a regény nagysága: minden apró mozdulatot igyekszik a legpontosabban, legélethűbben leírni. Nemcsak a lelki történések kerülnek részletes kidolgozásra, hanem az olyan feleslegesnek tűnő, mégis megszokott kényszercselekvések is, mint egy morzsadarab szétnyomása. „Magam elé bámulva hallgattam egy darabig, az asztalon fekvő kézfejem mellett egy kenyérmorzsát vettem észre, és jobb híján azt kezdtem ropogtatni az ujjaim között” (377). Ezek az aprólékos leírások teszik igazán befogadhatóvá a regényt, és egy olyan felismerhető, hozzánk időben igazán közel álló világot teremt meg, melybe könnyen egyeztethető a mindennapi valóságélményünkkel. Krusovszky tulajdonképpen a mindennapjaink hű leírását adja a város zajától kezdve a lakodalmi menet vonulásának látványán át az ételszagban fürdő lépcsőházakig („Följebb érve, a lift előtt a bűz enyhült, s helyét az olcsó rántások falba maródott illata vette át. Mélyre szívtam, valahogy szerettem ezt, de meg is tudtam szédülni tőle néha” [59]). Mintha nem is regényt olvasnánk, hanem sorozatot néznénk: a hétköznapok fakó képeit néha bevilágítja az erős napsugár, a nyomasztó életérzést hol a végtelen keserűség, hol a reménykedés hatja át, miközben fejezetről fejezetre várjuk, mi lesz Lente Bálinttal. Boldog vég vár ránk a könyv végén, vagy csak egyszerűen elhagyjuk életét, hogy tovább folytatódjon minden, ahogy eddig?

A regény nagy része Lente Bálint életének egy-egy szeletét öleli fel, ami 2013-ból és 2017-ből lett kiragadva, és az akkori Budapestet, Hajdúvágást és Bécset eleveníti fel. Kru­sovszky útvonalleírásai pontosan végigkövethetők a térképen, Budapest szórakozóhelyei még ma is nyitva állnak, ahogyan a debreceni vasútállomás mellett álló késdobáló is. Ha nem is lennének megnevezve ezek az ivók, az elhelyezkedés és a belső terek leírása alapján is fel tudnánk őket ismerni. Ehhez pedig elengedhetetlenek a pontosan megfogalmazott, fegyelmezett mondatok. Krusovszky mondatai egytől egyig át vannak gondolva, gondosan meg vannak szerkesztve (a kivételre később térek ki). Érződik a közéletbeli tájékozottsága, valamint a múlt eseményeinek az alapos ismerete (a köszönetnyilvánításban, valamint a Literán megjelent interjújában is utal a valós események utáni kutatására), így elég alapos korrajzot kapunk mind a 2010 utáni Magyarországról, mind az 1986-os tüdőgondozó életéről, valamint az Aszalós által elmesélt 56-os történésekről. Érdekes megfigyelni, milyen eljárásokat használ Krusovszky az emlékezésre. A regény öt nagyfejezete négy idősíkot ölel fel: két visszaemlékezést és két jelen idejű elbeszélést. A jelen idejűek lineáris narratíváját körkörösen megszakítják Lente epizódnyi információközlő visszaemlékezései. Mind a Prológus, mind A dzsinn című fejezet múltban játszódó történeteibe ékelődik egy-egy visszaemlékezés: az elsőnél az ápoló reggeli készülődés közben visszagondol a feleségével való megismerkedésére, míg a másodiknál Aszalós felmondja a magnókazettára gyerekkori élményét az ’56-os vágási pogromról, ami megpecsételte egész életét. A regény szerkesztési elve egyben az egyik üzenete is: nem lehet emlékezés nélkül élni, a mindennapokat folyamatosan átjárják a múlt eseményei, legyen szó történelmi vagy személyes emlékezetről. Az emlékezeti síkok mozgása teszi dinamikussá a regényt, és ezek adják meg annak alaphangulatát.

Vajon nevezhetjük-e Krusovszky kötetét újnaturalista regénynek? A múlt század eleji naturalizmus védjegyei közé tartozik, hogy a regények a hétköznapi jelenségek részletekbe menő leírását adják, valamint a tények egyszerű közlésére törekszenek. Legtöbbször külvárosokban és falvakban játszódnak, szereplőik lecsúszott, hánykolódó figurák. Krusovszky regényének legfőbb helyszíne Hajdúvágás, ahol az éppen magánéleti válságban szenvedő, összezavarodott Bálint hirtelen ötlettől vezérelve a vártnál korábban megjelenik, és egykori osztálytársánál, Tubánál köt ki. A barátság felmelegítése csikorgósan indul, de a fővárosból hazalátogató elbeszélő nagyon gyorsan egy elmaradott falu mélyében találja magát, ahol a még ottmaradt fiatalok legfőbb szórakozása a kocsmázás, majd az elhagyatott szanatórium berendezésének szétverése. Bálint ezt a rombolást a lelkiállapotának javítására, a stressz levezetésére használja, míg barátai heti rendszerességgel esnek neki a tárgyaknak. A lejtőn való lecsúszás a lakodalomban tovább folytatódik, bár az okokra később derül fény: Tuba Bálint miatt, Bálint volt szerelme, Juli miatt, Juli pedig gimnazistakori abortusza miatt fojtja alkoholba bánatát. Az aprólékos leírások nem maradnak el a kötet egyetlen szexjeleneténél sem, bár a fülledt erotika helyett keserű próbálkozással találjuk szemben magunkat. Krusovszky minden pátoszt, szemérmet és ok nélküli vulgaritást mellőzve, nyersen, tényszerűen írja le Bálint és Juli együttlétét, ami azért érdekes, mivel nem egy harmadik személyű narrátor elbeszélésében olvashatunk róla, hanem a főszereplő közvetítésében.

Bár a regény szerzője Krusovszky, értelmezhetjük úgy is, hogy ez a kötet Lente Bálint regénye, az ő visszaemlékezése életének két meghatározó szakaszára, valamint nagybátyja történetének megírása annak a hangfelvételnek az alapján, amelyet az elhagyatott szanatóriumban talált. Az értelmezést alátámaszthatja egyrészt az a jelenet, amikor Bálint megismerkedik majdani feleségével, Jankával, és elmeséli neki, hogy élete legjobb cikkét még nem írta meg. Ez a cikk lett volna az, amit a szalag alapján még a Reflexnek kellett volna leadnia, ha a kazettát nem felejti Tubánál. Janka akkor azt mondja neki: „ne cikket írj belőle, hanem valami mást” (461). Nem pontosít, nyitva hagyja a kérdést, gondolhatott akár a regényre is. (Kru­sovszky egész regénye alatt jellemző ez a fajta szálelvarrás: megválaszolatlanul hagy bizonyos kérdéseket, amivel mégis irányítani tudja az olvasó értelmezését.) Az utolsó fejezet végén Bálint nekiül megírni nagybátyja történetét, ami újra olyan érzést kelt az olvasóban, hogy akkor dönti el, ezzel együtt életének ezen szakaszát is beleírja majd a regénybe. „Amikor a monitoron az egészből kirajzolódott valamiféle háló, hátradőlve nézegettem egy darabig, majd nyitottam egy új fájlt, és mintha magától értetődő lenne, elkezdtem leírni, hogy a felvázoltak alapján mi történhetett Zoli utolsó napján. Nem tudom, mit is akartam ezzel az egésszel pontosan, de úgy éreztem, ebből az utolsó pillanatból visszanézve kellene megértenem valamit, aminek a létezésében sem voltam egyelőre teljesen biztos. […] A szöveghez aztán egy jó ideig hozzá se nyúltam” (532). Másrészt a Prológus című fejezet utolsó bekezdése ekképpen kezdődik: „Úgy szeretném képzelni, hogy boldog volt, amikor gázt adott, és fennhangon énekelve anélkül fordult ki a főútra, hogy alaposan körülnézve, az egyre erősödő reggeli napsütésben oszlásnak indult ködpamacsok között meglátta volna a felé robogó kamiont” (18). A Zoliról szóló fejezetek harmadik személyű narrátora ebben az egy mondatban vált át első személyűre, a Lente-fejezetek pedig mind a főszereplő narrációjában íródtak. Így lesz igazán regény a regényben: Lente Bálint regénye a visszaemlékezéseit teszi ki, valamint hozzákapcsolja egy-egy fejezetben nagybátyja elképzelt utolsó magyarországi, illetve életének utolsó napját.

Korábban már szó esett arról, milyen dinamikus a regény, hogy a leírások nem nyomják el a történéseket, inkább erősítik azok hangulati megjelenítését. Egy ponton számomra mégis megtört az olvasási ritmus, ez pedig egy kellemetlen hiba folytán alakult így, ami mellett mégsem mehetek el csukott szemmel. A regény, annak ellenére, hány eseményszálat futtat egyszerre, nem dolgozik túl sok szereplővel, és ezeket a figurákat egyszerűen el lehet különíteni egymástól. A dzsinn című fejezetben a két orvoson kívül a bentlakók vannak nevesítve, innen tudhatjuk, hogy három beteg nőt ápolnak a szanatóriumban: Ilonát, Kiskatit és Hajnal Ágnest. Ezért is nagyon szembetűnő, hogy az utóbbi hölgy neve kétszer is Annaként szerepel a szövegben. Ez a szerencsétlen véletlen nagyban rontott az olvasás további élvezetén, főleg, ha közben számos olyan könyv jut eszünkbe, amely sokkal több szereplővel, sokkal bonyolultabb időkezeléssel dolgozik, mégsem változnak meg útközben a szereplők nevei. Elég csak a Száz év magányra gondolnunk. Ettől eltekintve Krusovszky regénye izgalmas próbálkozás, hogyan jeleníthető meg a mindennapi valóságélmények apró leírásával a közelmúltunk az egyén emlékezetének perspektívájából.

Losoncz-Kelemen Emese

(Megjelent a Tiszatáj 2019. májusi számában)

 

Magvető Kiadó

Budapest, 2018

539 oldal, 3999 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.05.28 - tiszatáj

J. M. W. TURNER THOMSON’S AEOLIAN HARP (THOMSON ÆOLHÁRFÁJA)
„William Turner minden idők egyik leghíresebb és legeredetibb művésze; festészetével kapcsolatban a szakirodalom többsége szuperlatívuszokban fogalmaz. A művészettörténetben a „fény őrültjeként” emlegetik, „aki valóságos katalógusát adta a fenségesnek”, és aki „a végsőkig kifinomult ábrázolásaival ajándékozott meg minket”. Turner munkássága és hagyatéka azonban nemcsak képzőművészeti, de lírai alkotásokat is tartalmaz – amint erre elenyészően kevesen, de az utolsó ötven év kutatásai közül többen is felhívták a figyelmet […]

>>>
2020.05.27 - tiszatáj

RÉVÉSZ EMESE: SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK
Révész Emese nevével eddig leggyakrabban művészettörténeti kontextusban találkozhattunk, a gyermekkönyvek kapcsán is leginkább művészettörténeti, illusztrációs kérdésekkel összefüggésben. Most megjelent könyvével a gyermek- és ifjúsági irodalom platformján jelentkezett, az elemzői oldalról az alkotói oldalra térve át. Könyvének főhőse Simi, az óvodából iskolába kerülő kisfiú, akinek iskolakezdő éve jelentősen különbözik osztálytársaitól… – KATONA ANDREA KRITIKÁJA

>>>
2020.05.26 - tiszatáj

BÖDECS LÁSZLÓ: AZ ÁRVÍZ HELYE
Bödecs László második kötete is a hiány esztétikájára épít, ahogy számos műalkotás a XX. század elejétől egészen napjainkig. A hiányérzet, a töredezettség, szétesettség, az értékvesztettség tapasztalatából táplálkozó művek a világot, a dolgokat in absentia ábrázolják. A hiány azonban olyan jel nélküli jelölet, olyan üres hely, lyuk, hézag, repedés, űr stb., amely mindig a valamivel – az artikulálhatóval, jelenlévővel – szembeállítható. A semmi is a valamivel, mindennel szemben megképződő nemlét… – VISY BEATRIX KRITIKÁJA

>>>
2020.05.25 - tiszatáj

AZ ELSŐ ÁRULÓ

Radikális baloldaliként indult, Pasolini barátjaként tartották számon az idén 81 éves Marco Bellocchiót, jóllehet tavalyi maffiadrámája végképp nem bír semmilyen újító, pláne felforgató szándékkal: Az első áruló olykor csúnya kilengésekkel, de összességében biztos kézzel felépített biopic, amelynek esélye sincs, sőt, talán soha nem is akart a legnagyobbak közé emelkedni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOZÓKY FELÍCIA AKA I AM SOYUZZAL
Az I Am Soyuzt hallgatva úgy érzed magad, mintha belekerültél volna egy álomba, ahol minden megtörténhet. Bozóky Felícia különböző emberi érzelmekkel apellál és közelebb hozza, érthetőbbé teszi őket számunkra. A jelenleg is orvosként praktizáló, sürgősségi osztályon dolgozó singer-songwriter mesél nekünk… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

GERGELY ÁGNES: A SZOMJÚSÁG ÁRA. KÉT REGÉNY
Gergely Ágnes lírája, tárcái, memoárja és regényei szorosan összetartoznak, írásainak mélyrétegeiben beforratlan, újra meg újra feltépett sebek sejlenek fel. Regényei szereplőinek az életét egyéni és kollektív traumák, a személyiséget eltörölni próbáló hatalmi rendszerek alakítják. „Mi is megtapasztaltuk a már elfelejtett szavak – mint éhség, szomjúság és hazátlanság – elemi jelentését” – írja Pilinszky János. Gergely Ágnes azt tárja elénk, mi lett ennek a gyötrelmesen megtapasztalt, majd elfelejteni próbált elemi szomjúságnak az ára… – POLGÁR ANIKÓ KRITIKÁJA

>>>
2020.05.16 - tiszatáj

CAPONE
5 év karrierpokol után új filmmel jelentkezett Az erő krónikájával hirtelen felkapottá, majd gyorsan kegyvesztetté vált Josh Trank. Szerzői kommentárokkal dúsított anti-gengsztermozijában végig ott lüktet fiaskójának összes zöngéje: drogmámoros, alkoholgőzben pácolt, kreatív nézeteltérésekkel, végül idegösszeomlással dúsított rendezőpályáját a szesztilalom legismertebb gengszterének hattyúdalával állítja párhuzamba… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő