05.20.
| Közös, szolidaritáson alapuló kampány indult >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
05.22.
| Táncold körbe Magyarországot online! >>>
06.18.
| Világszerte elérhető lesz a Müpa Wagner-fesztiválja >>>
05.14.
| Ezen a héten a Hóhérokat adja a Miskolci Nemzeti Színház! >>>
05.15.
| Új MADOKE-akció >>>
05.08.
| Vírushelyzet vs. szerzői jog >>>
06.12.
| A Quasimodo költőverseny fesztivállá növi ki magát. >>>
05.11.
| 25 éves a Söndörgő >>>
05.07.
| Online közvetítik a Prágai Tavasz fesztivált >>>
05.04.
| OSZK – Trianon 100 – Történelmünk tragikus sorsú művészeti alkotásai >>>
NAPI TANDORI

05.28.
| Elhunyt Dr. Diószegi István történész >>>
05.26.
| Ezek a könyvek esélyesek az idei Merítés-díjra >>>
05.26.
| Wa(l)king the city – Pályázati kiírás >>>
05.22.
| Online tárlaton láthatók a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai >>>
05.21.
| Könyvtárak az álhírek ellen a koronavírus-járvány idején is >>>
05.18.
| Elindult a Cinego >>>
05.13.
| Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesText >>>
05.12.
| Nádasy Erika kapta idén a Déryné díjat! >>>
05.05.
| Elstartolt az 1749.hu >>>
05.04.
| Értéket ment és munkahelyeket teremt a Népi Építészeti Program >>>
04.28.
| Zene otthonmaradáshoz – Lounge remix album a Kerekes Bandtől >>>

Aczél Géza, Samuel Martin Eno Belinga, Gömöri György, Julesz János, Rékai Anett, Vajsenbek Péter versei

Bene Zoltán, Kovács Katalin, Nyerges Gábor Ádám prózája

Bartha-Kovács Katalin, Éles Árpád, Nagy Fruzsina tanulmánya

Bakonyi István, Baráth Tibor, Kabdebó Lóránt, Lukács Barbara, Sántha József, Széchenyi Ágnes kritikája

>>>

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>

Szifilisz az agyban
2020.05.16 - tiszatáj

CAPONE

5 év karrierpokol után új filmmel jelentkezett Az erő krónikájával hirtelen felkapottá, majd a Fantasztikus Négyes rebootja és kiszámíthatatlan viselkedése miatt gyorsan kegyvesztetté vált Josh Trank. Szerzői kommentárokkal dúsított anti-gengsztermozijában végig ott lüktet fiaskójának összes zöngéje: drogmámoros, alkoholgőzben pácolt, kreatív nézeteltérésekkel, végül idegösszeomlással dúsított rendezőpályáját a szesztilalom legismertebb gengszterének hattyúdalával állítja párhuzamba.

Végtelenül személyes hangvételű, cselekményorientációt karakterrajzra módosító lélektani drámája csupán részben tartalmaz zsánerfilm-elemeket és ideje zömében előző két dobása tematikai felvetését szövi tovább. Mind a found footage szuperhős-destrukció, illetve A-ligás kiruccanása egyszerre vonultat fel testi és lelki deformációkkal vert ikonokat, cseppet sem véletlen, hogy rendhagyó Capone-ábrázolása főcímében is arany mellvértes, egykor napfényben pompázó, de 1947 borús időszakára szél-és esőcsapdosta antik szobrok (később a tovatűnt legendás éveket aláhúzó fiktív rádiójátékok) nyomatékosítják az egykor érinthetetlennek vélt chicagói nagyfőnök végjátékát. Számkivetett, majd megalomán őrületté váló tini-anithőst mozgató debütje és csillagközi utazásukat cronenbergi testhorror-kínokként átélő Marvel-vitézek után a Capone ott folytatja, ahol Trank abbahagyta: vizsgálódásában intenzív szubjektivitást élünk át, egy rothadó elmébe zárva tapasztaljuk az antihős mentális leépülését.

 

 

Szürreális pszichorrorként csaknem tökéletes Trank víziója: a Capone jó ideig kiválóan működik, ugyanis tételszentenciák helyett árulkodó tekintetekre, fájdalmas, bármelyikünk halandóságtudatára építő szituációkra játszik. Csömörfilmbe illik a dicső gengszter vakvágányra futása, a Capone vegetatív funkciókra redukálja a beszédesen Fonse-nak vagy Fonzónak (mely egyúttal a film eredeti címét is takarja) becézett Alphonse-t – úgy tűnik, az író-rendező jóval okosabb is annál, minthogy revizionista gengszter-karakterrajza pusztán vérben, ürülékben, nyálban úszó shockfest legyen. Örökké a demens főszereplő dezorientációjára esik hangsúly – minden sarokban árulást sejt, hörgő-gurgulázó, artikulátlan hang-kakofóniája roncsként, emberárnyékként tételezik és bár szívesen játszik floridai birtokán gyerekrokonaival, sárban bukdácsolva, zuhéban rohangálva gyötörtnek, szánalmasnak látjuk.

Tom Hardy padlóra küldött gengsztere azért is csak árnyéka önmagának, mert egyszerre tud bennünk szánalmat és együttérzést kelteni, a Bronson után a színész immár egy leharcolt veteránt kelt életre, de ugyanúgy egy radikális, ösztönös elmeállapotot visz celluloidra, partnerei – mint a feleségét játszó Linda Cardellini – pedig ugyancsak nagyszerűen éreznek rá a főalak hanyatlására. Capone ugyanis már fel sem ismeri a családtagjait, így mindenkivel kutyaként bánik, üvölt, a nej arcára egy szerető pillanatban hirtelen aggodalom ül ki, Trank az angol tirádákból olaszba forduló rivallásokkal, netán a floridai lápvidék víz, erdő-szimbólumaival vagy hal kontra alligátor állatjelképeivel bök rá „Fonzo” leszállóágára. Bizalmatlanságról írt érzékletes tanulmányként sokáig ugyancsak nem okoz csalódást a Capone. Egyrészt maga a címszereplő sem tudja, kicsoda, így a hozzá legközelebb állók elvadításával erőszakos, öntudatlan önidegenítést hajt végre, másrészt ismerősei, régi barátai is próbálnak hasznot húzni az állapotából, vagyis egy figura zuhanástörténetén túl Trank az ún. épelméjűek felett is pálcát tör. Neuroszifiliszes antihőse sötétségbe merülését valóság és téveszme feloldhatatlan dualizmusára húzza a rendező, így a Capone jobban hasonlít a bevallott inspirációként szolgáló Hollywoodi lidércnyomásra vagy a Twin Peaksre. Félideji, agyvérzés-betére pozícionált elmezavar-jelenete/ pszichedelikus vesszőfutása telitalálat a régi, szmokingos önmagát tükörben bámuló, Louis Armstrong buliján dúdoló, végül a Valentin-napi mészárlás zűrzavarába keveredő Allal – nincs többé kiút a gyilkos múlt jelent determináló, szifiliszes agyba záró, hullahalomból való kúszással felerősített negatív hatalmából.

 

 

Pontosan ezért óriási visszalépés, hogy Trank – akarva-akartatlanul – az utolsó felvonásban sutba hajítja korábbi hangulatteremtését és karaktercentrikus állapotrajzát. Generikus, félkézzel odakent krimi és thriller-mellékszálat hoz be a képbe az FBI nyomozásával, az állítólag elrejtett 10 milliós vagyon fordulatosnak szánt átverés-narratívája jól látható visszalépés a benyomásokra, keserűségre összpontosító korábbi 1 órához képest, ezen felül a direktor addig ügyesen felépített mellékkarakterektől vesz búcsút minden átmenet nélkül, bontakozni kezdő történetszálakat hagy a levegőben lógni, nem szólva arról, hogy Trank cameoszerepben asszisztál az anti-Capone-imázs dicstelen rombolásához. Hősünk szövetségiek és az ügyvédje jelenlétében piszkít maga alá, Tapsi Hapsiként szivar helyett répát szívogat, pelenkában lődöz Tommy Gunnal, így a Capone teljesen érthetetlenül önparódiába, jószerivel Saturday Night Live-szkeccsek gyűjteményébe fordul. Innen nézve már a Twin Peaks-operatőr, Peter Deming rejtélyesnek ható, árnyakkal, olajbarnával festett snittjei is direct-to-VOD-beállításoknak hatnak (nem véletlen, hogy a Capone 2 év „végső vágás”-huzavona után streaming-csatornákon kötött ki). Bitóhumora a film szerkezete ellen dolgozó, szekunder szégyent kiváltó ármány, ráadásul a mozi sokáig biztos kézzel szövögetett valóság-rémálom-szcenáriója is érvényét veszti, az utolsó képsorok bosszantóan inkább a lassan 10 éves, ugyancsak Tom Hardyval készült Fékezhetetlen enyhe giccsére vagy a Dallas southforki vacsoraetűdjeire emlékeztetnek.

Trank a 2015. augusztusi Twitter-dühöngése (a Fantasztikus Négyes Fox-stúdióbeavatkozását kritizáló „Sosem fogjátok látni az eredeti változatom!”-odavágás) után ezúttal büszkén hirdeti, a Capone minden egyes snittje az ő döntéseit tükrözi és bár a rendező a jelek szerint elfogadja a művét érő egyre keményebb és teljesen jogos reakciókat, remélt visszatérése sajnos elmaradt. Kérdés, hogy a jövőben számíthatunk-e még tőle egy újabb remekműre, esetleg egy Az erő krónikáját megközelítő alkotásra vagy mostantól Josh Trank is csak az egyfilmes rendezők táborát gyarapítja?

Szabó G. Ádám

 

 

 

Capone (2020)

Rendező: Josh Trank

Szereplők: Tom Hardy, Linda Cardellini, Jack Lowden, Matt Dillon, Kyle MacLachlan

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2020.05.28 - tiszatáj

J. M. W. TURNER THOMSON’S AEOLIAN HARP (THOMSON ÆOLHÁRFÁJA)
„William Turner minden idők egyik leghíresebb és legeredetibb művésze; festészetével kapcsolatban a szakirodalom többsége szuperlatívuszokban fogalmaz. A művészettörténetben a „fény őrültjeként” emlegetik, „aki valóságos katalógusát adta a fenségesnek”, és aki „a végsőkig kifinomult ábrázolásaival ajándékozott meg minket”. Turner munkássága és hagyatéka azonban nemcsak képzőművészeti, de lírai alkotásokat is tartalmaz – amint erre elenyészően kevesen, de az utolsó ötven év kutatásai közül többen is felhívták a figyelmet […]

>>>
2020.05.27 - tiszatáj

RÉVÉSZ EMESE: SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK
Révész Emese nevével eddig leggyakrabban művészettörténeti kontextusban találkozhattunk, a gyermekkönyvek kapcsán is leginkább művészettörténeti, illusztrációs kérdésekkel összefüggésben. Most megjelent könyvével a gyermek- és ifjúsági irodalom platformján jelentkezett, az elemzői oldalról az alkotói oldalra térve át. Könyvének főhőse Simi, az óvodából iskolába kerülő kisfiú, akinek iskolakezdő éve jelentősen különbözik osztálytársaitól… – KATONA ANDREA KRITIKÁJA

>>>
2020.05.26 - tiszatáj

BÖDECS LÁSZLÓ: AZ ÁRVÍZ HELYE
Bödecs László második kötete is a hiány esztétikájára épít, ahogy számos műalkotás a XX. század elejétől egészen napjainkig. A hiányérzet, a töredezettség, szétesettség, az értékvesztettség tapasztalatából táplálkozó művek a világot, a dolgokat in absentia ábrázolják. A hiány azonban olyan jel nélküli jelölet, olyan üres hely, lyuk, hézag, repedés, űr stb., amely mindig a valamivel – az artikulálhatóval, jelenlévővel – szembeállítható. A semmi is a valamivel, mindennel szemben megképződő nemlét… – VISY BEATRIX KRITIKÁJA

>>>
2020.05.25 - tiszatáj

AZ ELSŐ ÁRULÓ

Radikális baloldaliként indult, Pasolini barátjaként tartották számon az idén 81 éves Marco Bellocchiót, jóllehet tavalyi maffiadrámája végképp nem bír semmilyen újító, pláne felforgató szándékkal: Az első áruló olykor csúnya kilengésekkel, de összességében biztos kézzel felépített biopic, amelynek esélye sincs, sőt, talán soha nem is akart a legnagyobbak közé emelkedni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOZÓKY FELÍCIA AKA I AM SOYUZZAL
Az I Am Soyuzt hallgatva úgy érzed magad, mintha belekerültél volna egy álomba, ahol minden megtörténhet. Bozóky Felícia különböző emberi érzelmekkel apellál és közelebb hozza, érthetőbbé teszi őket számunkra. A jelenleg is orvosként praktizáló, sürgősségi osztályon dolgozó singer-songwriter mesél nekünk… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

GERGELY ÁGNES: A SZOMJÚSÁG ÁRA. KÉT REGÉNY
Gergely Ágnes lírája, tárcái, memoárja és regényei szorosan összetartoznak, írásainak mélyrétegeiben beforratlan, újra meg újra feltépett sebek sejlenek fel. Regényei szereplőinek az életét egyéni és kollektív traumák, a személyiséget eltörölni próbáló hatalmi rendszerek alakítják. „Mi is megtapasztaltuk a már elfelejtett szavak – mint éhség, szomjúság és hazátlanság – elemi jelentését” – írja Pilinszky János. Gergely Ágnes azt tárja elénk, mi lett ennek a gyötrelmesen megtapasztalt, majd elfelejteni próbált elemi szomjúságnak az ára… – POLGÁR ANIKÓ KRITIKÁJA

>>>
2020.05.16 - tiszatáj

CAPONE
5 év karrierpokol után új filmmel jelentkezett Az erő krónikájával hirtelen felkapottá, majd gyorsan kegyvesztetté vált Josh Trank. Szerzői kommentárokkal dúsított anti-gengsztermozijában végig ott lüktet fiaskójának összes zöngéje: drogmámoros, alkoholgőzben pácolt, kreatív nézeteltérésekkel, végül idegösszeomlással dúsított rendezőpályáját a szesztilalom legismertebb gengszterének hattyúdalával állítja párhuzamba… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő