Boros Tímea Gabriella: Hiba a mátrixban

EGY KARANTÉNNYOS NOVELLA, IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN

Április tizennegyedike, kedd van. Öt hete vagyok itthon a karanténban. Furcsa érzés, mikor valaki négy éve saját életvitellel és gondolkozásmóddal rendelkezik, erre egy sárga eszik egy denevérpörköltet, és viszlát szabadság, viszlát saját élet…. haza kényszerülök. Az ágyon ülök törökülésben, és dolgozom a homeofficeban. A szoba olyan, mint egy szoba. Négyzet alapterületű ajtóval és ablakkal. Az ablakot ezalatt az öt hét alatt nem nyitottam ki. Ugyanis a poloskák bealudták magukat a szúnyogháló és az ablak közé. Zavar, hogy nem érzem a levegőt, itt a szobában, egyszerűen hiányzik. Valahogy zavarnak a bútorok is, ezek már nem az én bútoraim, nem tudom valaha annyira közel álltak e hozzám ezek a bútorok, mint a Szegeden lévők. Hiányoznak a cuccaim, hiányzik a saját életem.

Jön egy SMS. Remélem, hogy a futár az a legújabb könyveimmel. Rendeltem egy trilógiát, na meg Totth Benedektől a Holtversenyt. Eszter javasolta, úgyhogy remélem, hogy jó lesz, és nem csak kidobtam az ablakon 2975 forintot, amit egyébként sokkal fontosabb dolgokra is költhettem volna, mondjuk sminkre. De nem. Az SZTE az.

„Jó reggelt! A 4.hét már könnyebb lesz, vár a Coospace és a Coursera for SZTE. Együtt megcsináljuk! Jó tanulást! SZTE”

Már egy ideje kapjuk az SMS-eket a drága egyetemtől, megszoktuk. De most valami egészen váratlan történt. Pár másodperc elteltével újra pityeg a telefon. Na ezek végre a könyveim lesznek, gondoltam naivan. De nem! Egy újabb üzenetet kaptam az SZTE-től. Első, második, harmadik ránézésre is ugyanaz. Az nem lehet, hogy ugyanazt megkapom kétszer. Vagy ha én megkapom, akkor mindenkinek meg kellett kapnia. Érdeklődtem is egyet rögtön a pajtiknál. Egy Screenshot, majd egy rövid kérdés, amelyben az egész ügy röhejességét fejezem ki. „Ti is kettőt kaptatok? xD” Jönnek sorban a válaszok, mind egyértelműen azt közvetítve: „Nem xD”. Nyilván ez csak valami rendszerhiba. A rendszer már egyszerűen képtelen felfogni a magyar-média szak rejtelmeit. Nyilván megint azt hiszik, ilyen szak nem is létezik, mint anno a csodálatos alapdokumentumról szóló híreknél. De nem, ez most más lesz, eddig mindig rendesen kaptam az SMS-eket.

Majd belém vágott a gondolat. Mi van, ha valami nagyobb dolgot jelent ez annál, mint hogy csak egyszerű hiba lenne? Mi van, ha fontos vagyok? Mi van, ha kiválasztottak? Én vagyok a következő Neo, baszod! Gyertek fiaim, majd én felkeltelek titeket, együtt kijutunk a Mátrixból. Ez a gondolat nagyon megtetszett, elvégre ki ne akarna különleges lenni? Ki ne akarna egy nagyobb célt szolgálni? Vezetni a népet? Egy amazon vagyok emberek, amazon! Aztán eszembe jutott, hogy nem igazán vagyok felkészítve arra, hogy forradalmár legyek. Ez alatt az öt hét karanténnnyos idő alatt csak zabáltam a nasikat, és görnyedtem a gép előtt, na meg persze panda szemeket sminkeltem magamnak. Ami eddig létezett izom a csiga testemen, az ezalatt az öt hét alatt lebomlott, és zsírrá alakult. Így hát elhatároztam, ha igazi vezér akarok lenni, akkor bizony mozogni kell.

A munkaidő lejártáig azon gondolkodtam, vajon ebből milyen fasza film lenne, és vajon ki játszana engem a filmben. Egyáltalán megengedném-e, hogy bárki eljátsszon? Hát csak menő csaj vagyok bassza meg! Hát, aki kiválasztott az menő is. Úgyhogy, majd én leszek a saját filmem főszereplője, hiába sír majd nekem a Jennifer Lawrence, ezt a kasszasikert megtartom magamnak. Persze rendezni is én fogom, nem hiába vagyok médiás, láttam én már elég filmet ahhoz, hogy tudjak egyet rendezni. Így is a legtöbben azt hiszik, csak ebből áll a szakom, köcsögök!

Miközben ezen tanakodtam, le is járt a munkaidőm. Ez egy novellában nagyjából két sor lenne, de karanténnyos időkben több óra, igazából pont kitesz egy nyolcórás műszakot. Érdekes dolog az idő… valóban csak folyik. Na de, ha már lejárt, akkor elkezdek mozogni. Kell a fittség a vezérséghez, na meg a kasszasiker filmemhez. De még mielőtt bármit kezdenék magammal előtte eszem, a megfelelő étkezés fontos a sportos, kidolgozott testnek, abból meríti az erőt az edzéshez.

Valahogy egy óra is eltelet, mire megkajáltam, ez az idő… na de nem oravecznóráskodom, a múltkor így is lebasztak miatta. Kaja után édes a pihenés, egy órácskát engedek meg magamnak. Beülök a kanapéba. Érdekes dolog a kanapé, ott valahogy máshogy működik a gravitáció, sokkal erősebb az átlagosnál. Ez még egy edzett forradalmárt is legyűrne, nem haragszom magamra, engedek a csábításnak.

Álomból riadok, és hasít belém egy újabb gondolat, még nem írtam meg a novellát a Kreatív írás kurzusra. Úgyhogy neki feszülők a laptop billentyűinek. Lassan annyit ülök előtte, hogy ennek az ártó sugarai ellen is kellene valami csodakrém. Fogalmam sincs, miről írjak. Talán írjam meg a napom? Mi van, ha ők is menők akarnak lenni, mint én? Á, nem akarom, hogy más is menő legyen. Na, majd ha célba érek, akkor közzé teszem. Hogy mi a cél? Hát azt még el se mondtam? Hát kiütöm a koronát, vissza Kínába. Egy jobbos, egy balos, majd mondom neki: „Mi a stílus, korona vírus?”. Á! Ez egy szar szöveg, addigra kitalálok egy jobbat. Szóval a novellám, hát igen… Nem vagyok rá büszke, de végül Jocóról a korona vírussal fertőzött mókusról írok. Így, többszöri olvasás után is enyhén szarnak írom le. Annyit elmondok, hogy Jocó a végén meghal, megérdemli, mert nem húzott maszkot és kesztyűt, mikor kiment a Tescóba akciós csirkefarhátért. Szóval ezt is megírtam. Igazából megint éhes lettem, úgyhogy megint eszek. Egyébként a novella közben is nasiztam, mellettem volt a puszedlis zacskó, egyszerűen nem tehetem mást. Szóval ja, megint kajolok. meglátom mennyi az idő, sajnos elbasztam a mai napot, már jó késő van, fürdök-alszok.

Szomorúan konstatálom, hogy ma már nem edzek. Adjam fel? Ennyit ért a kiválasztottságom? Talán jobb lenne, ha levetném magamat az erkélyről, akkor legalább mártír még lehetek. Egy COVID-19 mártír, menci… De igazából a faszom az egészbe. Én nem akartam hős lenni, nem akartam mártír lenni, az egyetem választott ki engem, keressenek mást! Elfordulok a sorsomtól… Várjunk csak! Hát és a HOLNAP? A holnap mindig új nap! Úgyhogy, majd holnap edzek.