08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.17.
| Kiállítás nyílik a 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennálé magyar munkáiból a Pesti Vigadóban >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.15.
| A közelség és a találkozás iránti vágy inspirálja a Homo Ludens Project új évadát >>>
08.14.
| MAMŰ – Alibi >>>
08.14.
| Babits Piknik >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
NAPI TANDORI

Ma 52 éves Bozsik Yvette
BÍRÓ JÓZSEF : TÁNC
( visual poem )

08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Mesélő iskolapadok
2020.05.21 - tiszatáj

ILYENEK VOLTUNK

Emlékszel még kedves egykori osztálytársam, amikor az első napon a fekete hajú, kedves és energikus tanító néni kijelölte nekünk, megilletődött elsősöknek, melyik padba és ki mellé fogunk ülni? Egy másik szemüveges kisfiút kaptam padtársnak. Nemcsak a csúnya, csontkeretes szemüvegünk, de a keresztnevünk is egyezett. Minden bizonnyal a pápaszemünknek szólt ez a pedagógusi óvatosság, hogy az első padba ültettek bennünket.

Ezeket a padokat manapság már múzeumokban mutogatnák, ha még meglennének. Réges-régi nyikorgó és mégis strapabíró faalkotmányok voltak, amiket megsötétített az idő, a sok-sok diákgeneráció pedig a legkülönfélébb nyomokat, a jövőnek üzenő bejegyzéseket, faragásokat, karcolásokat hagyta rajta. De éppen ezért ezeknek a padoknak számunkra lelkük, személyiségük volt. Mert bár egyformák voltak, de a sok évtizedes szolgálat összetéveszthetetlenül egyedivé formálta őket az idők során.

Madeleine-ek helyett nekem az iskolapadok a múlt őrizői, és nagy mesélői. Amikor időnként egy-egy másik tanterembe vetődtünk valamilyen okból, egyetlen pillantással felmértük az idegen pad tartalmát. Amelyben időnként papírgalacsin és szívtelenül otthagyott zsíroskenyér-maradék árulkodott a pad tulajdonosának jelleméről és étvágyáról.

Fekete Erzsébet már nem volt kezdő a pályán, már jócskán az ötvenes éveit taposta, mikor minket tanítani kezdett. Energikus volt és igazságos, az a típus, akitől egy kis figyelemmel össze lehetett gereblyézni az életet megalapozó tudást. Sokszor tátott szájjal hallgattuk az összevont osztályban a nálunk két évvel nagyobbak feleleteit, akik telve önbizalommal mantrázták az aznapi leckét.

A legtöbbünknek a hosszú, archaikus szavakat tartalmazó románversek jelentették az izzadságos kihívást. Ezek a végtelennek tűnő versfolyamok sokszor kifogtak rajtunk. A tanító néni ki is fejtette rövid indoklásában, amikor nagy büszkeségemre zászlósnak jelölt pár évvel később: ha a román versek nem lennének, akár jó tanuló is lehetne ebből a gyerekből.

A zászlós fontos szereplő volt, vagy legalább is mi akkoriban annak hittük. Elég gyakran négyszögbe kellett ugyanis állni az új iskolaépület főbejárata előtt, amelyet mi, tanulók, egyszerű földi halandók nem használhattunk. Talán ha ötször surrantam át ezen az ajtón a tíz év alatt, már nagydiákként, esetleg tanár kíséretében, úgymond hivatalos ügyben, megbizatással. Az ajtó mögötti folyosóról nyílt a tanári. Diák számára pirosszőnyeges szent hely volt ez, az iskola szentélye, ahová csak párszor nyílt alkalmam belépni, valószínűleg egy másik tanár üzenetét átadó küldöncként, torkomban dobogó szívvel.

A négyszög a végtelennek tetsző ideológiai és iskolai tájékoztatás fóruma, valamint a különféle szocialista állami ünnepélyek helyszíne volt. Az osztályok katonás rendben sorakoztak a lépcsős terasz előtt. Elől állt a tanító néni vagy az osztályfőnök, mögötte a különféle pionír kitüntetéseket hordozó jó tanulók, mögöttük pedig párossával az osztály többi tagja. De mindannyiuk előtt ott állt a zászlós, kezében a trikolórral, büszkén és méltóságteljesen. Elvégre ő volt a zászlós, hivatalos ember vagy mi, akire sok bizatott. Az akár órákig tartó hazafias beszédek tartalmát persze alig értettük, például azért sem, mert az ember elég hamar kikapcsolt és a bogártól az égig, a falevelektől a lányokig minden másra inkább figyelt, mint arra, hány százalékkal teljesítette túl a szocialista Románia ipara az ötéves tervet vagy valami ilyesmit.

Az elől állók tartották a frontot. A zászlós volt a legkomolyabb, a pionír vezetők is karót nyelt ábrázattal fontoskodtak. De ahogy haladt a sor hátrafelé, úgy lazult a fegyelem és hangosodott a pusmogás, suttogás. A leghátul állók már olykor félhangosan trécseltek, amíg egy óvatlan pillanatban a vörösre gyúlt arcú tanítónéni meg nem legyintette őket két vaskos pofonnal, hogy az ő arcuk is lángra gyúljon kissé.

Az osztálytermünk az utolsó volt a sorban az úgynevezett régi iskolában. Ami tényleg régi volt, valószínűleg még a Trianon előtti magyar időkből származott. Éppen alattunk volt a buszmegálló, a túloldalon egy másik, ahol a távolsági buszok is megálltak. Szemben az új malom sokemeletes épülete, attól jobbra a Néptanács, a kommunista idők polgármesteri hivatala.

Szerettük ezt az osztálytermet, mert az ablakunk alatt nyüzsgött a községközpont élete, besütött a délelőtti nap, és ha éppen nem szorult össze a gyomrunk valami kiadós Eminescu-költemény és a román óra kínjai miatt, jó volt kisdiáknak lenni.

Ez a régi, patinás, hosszan elnyúló iskolaépület számos osztálytermet foglalt magába. Alatta ugyanilyen hosszú, boltíves pince húzódott, amibe a tanév elején fát és szenet hordtunk. Ezekből fűtötték be kora reggelenként a takarítónők az osztálytermek csempekályháit.

Ma, a gombnyomásos korban már nosztalgikusan hangzik, hogy a szüneteket és az órák kezdetét jelző csengőt is emberi kéz jelezte. Valamelyik soron következő osztály ügyeletese lépkedett végig komótosan a folyosón, kezében a csengővel. Egyszer-kétszer én is csengethettem. Mondanom sem kell, ez is kitüntető feladatnak számított.

Ez a hang, a csengetés senkit sem hagyott hidegen. Mindenkinek üzent valamit. Jót vagy rosszat. Egy nehéz románóra előtt a kivégzés kezdetét hirdette érces, fémes hangjával az elítélt számára. Máskor meg a szabadulás örömhírét jelentette egy felelés nélkül megúszott, túlélt óra végén.

Fábián Tibor

(A szerző Ilyenek voltunk című, a kolozsvári Erdély.ma Kiadónál megjelent kötetéből. Kapható az Ideakonyvter.ro webáruházban.)


Címke: , , ,
2020.08.11 - tiszatáj

TISZT ÉS KÉM: A DREYFUS-ÜGY
Kisebb botrányt váltott ki az új Polanski-film francia premierje. Feminista csoportosulások állták el néhány mozi bejáratát, ami miatt az adott helyen műsorra sem kerülhetett a Tiszt és kém, Valentine Monnier színésznő sokadikként vádolta nemi erőszakkal a direktort, plusz az idei Césaron legjobb rendezői díjjal kitüntetett Polanski ellen kirohanással, ironikus tapssal és „Éljen a pedofília!”-kirohanással reagált Adéle Haenel és Céline Sciamma, a Portré a lángoló fiatal lányról sztárja és rendezője… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.08.10 - tiszatáj

Meghalt hétfőn Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia tagja – adta hírül internetes oldalán a Háromszék napilap.

>>>
2020.08.08 - tiszatáj

INTERJÚ HARAG ANITÁVAL
Július 29-én, a Grand Café új, Ráolvasás című zenés irodalmi sorozatának keretében mutatták be Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb novelláskötetét Szegeden. Az est apropóján a szerzővel hiányról, a nyelv elnyomó és teremtő szerepéről, párkapcsolatok és parkolóhelyek egymásra olvashatóságáról beszélgettünk… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.08.07 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A LB27 ZENEKAR TAGJAIVAL
A Ladánybene 27 zenekartól származik az első reggae, dub és riddim lemez Magyarországon. A zenekar 35 éve folyamatosan aktív, a nevéhez kötődik az LB27 Reggae Camp is, a hazai reggae élet legfontosabb eseménye. 2020-ban egy új nagylemezt terveznek kiadni és amint lehetséges, már pörgetnék is a reggae beatet a színpadokon… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.08.06 - tiszatáj

DÓM TÉR PÓTÉVAD
Csaknem teljesen áldozatul esett a koronavírus-járványnak az idei szabadtéri szezon. Végül nyár végére tudtak annyit lazítani a korlátozásokon, hogy pár előadást meg lehetett tartani. A Szegedi Szabadtéri Játékok 4000 fős Dóm téri nézőterét, a hozzá tartozó színpaddal és fémvázas világítóállványzattal azonban nem építették föl. Túl nagy lett volna a költség és a kockázat… – MÁROK TAMÁS BESZÁMOLÓJA

>>>
2020.08.05 - tiszatáj

FEHÉR RENÁTÓ: HOLTIDÉNY
Fehér Renátó másodikként megjelent Holtidény és első, Garázsmenet, című kötetének az összevetésekor például hamar kiderül, hogy a két könyv közti különbség kevésbé tematikus, mint inkább nyelvi jellegű. Ebből a szempontból számomra elsősorban az a legfontosabb, hogy míg szerzőnk nemzedékének egyes hangadói az úgynevezett poszthumán létezés poétikáját az én-eltűnés, a helytől, időtől elszakadó örök útonlevés pszeudo-személyes identitáskonstrukcióival, a testfétis vagy a másik stb. idiomatizmusaival írják, addig költészetével Fehér Renátó azok köréhez kötődik, akik munkáikkal az itt és most világához kapcsolódóan, annak teljességigényű esztétikai bemutatását kívánják színre vinni… – BERETI GÁBOR KRITIKÁJA

>>>
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő