05.20.
| Közös, szolidaritáson alapuló kampány indult >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
05.22.
| Táncold körbe Magyarországot online! >>>
06.18.
| Világszerte elérhető lesz a Müpa Wagner-fesztiválja >>>
05.14.
| Ezen a héten a Hóhérokat adja a Miskolci Nemzeti Színház! >>>
05.15.
| Új MADOKE-akció >>>
05.08.
| Vírushelyzet vs. szerzői jog >>>
06.12.
| A Quasimodo költőverseny fesztivállá növi ki magát. >>>
05.11.
| 25 éves a Söndörgő >>>
05.07.
| Online közvetítik a Prágai Tavasz fesztivált >>>
05.04.
| OSZK – Trianon 100 – Történelmünk tragikus sorsú művészeti alkotásai >>>
NAPI TANDORI

05.28.
| Elhunyt Dr. Diószegi István történész >>>
05.26.
| Ezek a könyvek esélyesek az idei Merítés-díjra >>>
05.26.
| Wa(l)king the city – Pályázati kiírás >>>
05.22.
| Online tárlaton láthatók a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai >>>
05.21.
| Könyvtárak az álhírek ellen a koronavírus-járvány idején is >>>
05.18.
| Elindult a Cinego >>>
05.13.
| Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesText >>>
05.12.
| Nádasy Erika kapta idén a Déryné díjat! >>>
05.05.
| Elstartolt az 1749.hu >>>
05.04.
| Értéket ment és munkahelyeket teremt a Népi Építészeti Program >>>
04.28.
| Zene otthonmaradáshoz – Lounge remix album a Kerekes Bandtől >>>

Aczél Géza, Samuel Martin Eno Belinga, Gömöri György, Julesz János, Rékai Anett, Vajsenbek Péter versei

Bene Zoltán, Kovács Katalin, Nyerges Gábor Ádám prózája

Bartha-Kovács Katalin, Éles Árpád, Nagy Fruzsina tanulmánya

Bakonyi István, Baráth Tibor, Kabdebó Lóránt, Lukács Barbara, Sántha József, Széchenyi Ágnes kritikája

>>>

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>

Mesélő iskolapadok
2020.05.21 - tiszatáj

ILYENEK VOLTUNK

Emlékszel még kedves egykori osztálytársam, amikor az első napon a fekete hajú, kedves és energikus tanító néni kijelölte nekünk, megilletődött elsősöknek, melyik padba és ki mellé fogunk ülni? Egy másik szemüveges kisfiút kaptam padtársnak. Nemcsak a csúnya, csontkeretes szemüvegünk, de a keresztnevünk is egyezett. Minden bizonnyal a pápaszemünknek szólt ez a pedagógusi óvatosság, hogy az első padba ültettek bennünket.

Ezeket a padokat manapság már múzeumokban mutogatnák, ha még meglennének. Réges-régi nyikorgó és mégis strapabíró faalkotmányok voltak, amiket megsötétített az idő, a sok-sok diákgeneráció pedig a legkülönfélébb nyomokat, a jövőnek üzenő bejegyzéseket, faragásokat, karcolásokat hagyta rajta. De éppen ezért ezeknek a padoknak számunkra lelkük, személyiségük volt. Mert bár egyformák voltak, de a sok évtizedes szolgálat összetéveszthetetlenül egyedivé formálta őket az idők során.

Madeleine-ek helyett nekem az iskolapadok a múlt őrizői, és nagy mesélői. Amikor időnként egy-egy másik tanterembe vetődtünk valamilyen okból, egyetlen pillantással felmértük az idegen pad tartalmát. Amelyben időnként papírgalacsin és szívtelenül otthagyott zsíroskenyér-maradék árulkodott a pad tulajdonosának jelleméről és étvágyáról.

Fekete Erzsébet már nem volt kezdő a pályán, már jócskán az ötvenes éveit taposta, mikor minket tanítani kezdett. Energikus volt és igazságos, az a típus, akitől egy kis figyelemmel össze lehetett gereblyézni az életet megalapozó tudást. Sokszor tátott szájjal hallgattuk az összevont osztályban a nálunk két évvel nagyobbak feleleteit, akik telve önbizalommal mantrázták az aznapi leckét.

A legtöbbünknek a hosszú, archaikus szavakat tartalmazó románversek jelentették az izzadságos kihívást. Ezek a végtelennek tűnő versfolyamok sokszor kifogtak rajtunk. A tanító néni ki is fejtette rövid indoklásában, amikor nagy büszkeségemre zászlósnak jelölt pár évvel később: ha a román versek nem lennének, akár jó tanuló is lehetne ebből a gyerekből.

A zászlós fontos szereplő volt, vagy legalább is mi akkoriban annak hittük. Elég gyakran négyszögbe kellett ugyanis állni az új iskolaépület főbejárata előtt, amelyet mi, tanulók, egyszerű földi halandók nem használhattunk. Talán ha ötször surrantam át ezen az ajtón a tíz év alatt, már nagydiákként, esetleg tanár kíséretében, úgymond hivatalos ügyben, megbizatással. Az ajtó mögötti folyosóról nyílt a tanári. Diák számára pirosszőnyeges szent hely volt ez, az iskola szentélye, ahová csak párszor nyílt alkalmam belépni, valószínűleg egy másik tanár üzenetét átadó küldöncként, torkomban dobogó szívvel.

A négyszög a végtelennek tetsző ideológiai és iskolai tájékoztatás fóruma, valamint a különféle szocialista állami ünnepélyek helyszíne volt. Az osztályok katonás rendben sorakoztak a lépcsős terasz előtt. Elől állt a tanító néni vagy az osztályfőnök, mögötte a különféle pionír kitüntetéseket hordozó jó tanulók, mögöttük pedig párossával az osztály többi tagja. De mindannyiuk előtt ott állt a zászlós, kezében a trikolórral, büszkén és méltóságteljesen. Elvégre ő volt a zászlós, hivatalos ember vagy mi, akire sok bizatott. Az akár órákig tartó hazafias beszédek tartalmát persze alig értettük, például azért sem, mert az ember elég hamar kikapcsolt és a bogártól az égig, a falevelektől a lányokig minden másra inkább figyelt, mint arra, hány százalékkal teljesítette túl a szocialista Románia ipara az ötéves tervet vagy valami ilyesmit.

Az elől állók tartották a frontot. A zászlós volt a legkomolyabb, a pionír vezetők is karót nyelt ábrázattal fontoskodtak. De ahogy haladt a sor hátrafelé, úgy lazult a fegyelem és hangosodott a pusmogás, suttogás. A leghátul állók már olykor félhangosan trécseltek, amíg egy óvatlan pillanatban a vörösre gyúlt arcú tanítónéni meg nem legyintette őket két vaskos pofonnal, hogy az ő arcuk is lángra gyúljon kissé.

Az osztálytermünk az utolsó volt a sorban az úgynevezett régi iskolában. Ami tényleg régi volt, valószínűleg még a Trianon előtti magyar időkből származott. Éppen alattunk volt a buszmegálló, a túloldalon egy másik, ahol a távolsági buszok is megálltak. Szemben az új malom sokemeletes épülete, attól jobbra a Néptanács, a kommunista idők polgármesteri hivatala.

Szerettük ezt az osztálytermet, mert az ablakunk alatt nyüzsgött a községközpont élete, besütött a délelőtti nap, és ha éppen nem szorult össze a gyomrunk valami kiadós Eminescu-költemény és a román óra kínjai miatt, jó volt kisdiáknak lenni.

Ez a régi, patinás, hosszan elnyúló iskolaépület számos osztálytermet foglalt magába. Alatta ugyanilyen hosszú, boltíves pince húzódott, amibe a tanév elején fát és szenet hordtunk. Ezekből fűtötték be kora reggelenként a takarítónők az osztálytermek csempekályháit.

Ma, a gombnyomásos korban már nosztalgikusan hangzik, hogy a szüneteket és az órák kezdetét jelző csengőt is emberi kéz jelezte. Valamelyik soron következő osztály ügyeletese lépkedett végig komótosan a folyosón, kezében a csengővel. Egyszer-kétszer én is csengethettem. Mondanom sem kell, ez is kitüntető feladatnak számított.

Ez a hang, a csengetés senkit sem hagyott hidegen. Mindenkinek üzent valamit. Jót vagy rosszat. Egy nehéz románóra előtt a kivégzés kezdetét hirdette érces, fémes hangjával az elítélt számára. Máskor meg a szabadulás örömhírét jelentette egy felelés nélkül megúszott, túlélt óra végén.

Fábián Tibor

(A szerző Ilyenek voltunk című, a kolozsvári Erdély.ma Kiadónál megjelent kötetéből. Kapható az Ideakonyvter.ro webáruházban.)


Címke: , , ,
2020.05.28 - tiszatáj

J. M. W. TURNER THOMSON’S AEOLIAN HARP (THOMSON ÆOLHÁRFÁJA)
„William Turner minden idők egyik leghíresebb és legeredetibb művésze; festészetével kapcsolatban a szakirodalom többsége szuperlatívuszokban fogalmaz. A művészettörténetben a „fény őrültjeként” emlegetik, „aki valóságos katalógusát adta a fenségesnek”, és aki „a végsőkig kifinomult ábrázolásaival ajándékozott meg minket”. Turner munkássága és hagyatéka azonban nemcsak képzőművészeti, de lírai alkotásokat is tartalmaz – amint erre elenyészően kevesen, de az utolsó ötven év kutatásai közül többen is felhívták a figyelmet […]

>>>
2020.05.27 - tiszatáj

RÉVÉSZ EMESE: SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK
Révész Emese nevével eddig leggyakrabban művészettörténeti kontextusban találkozhattunk, a gyermekkönyvek kapcsán is leginkább művészettörténeti, illusztrációs kérdésekkel összefüggésben. Most megjelent könyvével a gyermek- és ifjúsági irodalom platformján jelentkezett, az elemzői oldalról az alkotói oldalra térve át. Könyvének főhőse Simi, az óvodából iskolába kerülő kisfiú, akinek iskolakezdő éve jelentősen különbözik osztálytársaitól… – KATONA ANDREA KRITIKÁJA

>>>
2020.05.26 - tiszatáj

BÖDECS LÁSZLÓ: AZ ÁRVÍZ HELYE
Bödecs László második kötete is a hiány esztétikájára épít, ahogy számos műalkotás a XX. század elejétől egészen napjainkig. A hiányérzet, a töredezettség, szétesettség, az értékvesztettség tapasztalatából táplálkozó művek a világot, a dolgokat in absentia ábrázolják. A hiány azonban olyan jel nélküli jelölet, olyan üres hely, lyuk, hézag, repedés, űr stb., amely mindig a valamivel – az artikulálhatóval, jelenlévővel – szembeállítható. A semmi is a valamivel, mindennel szemben megképződő nemlét… – VISY BEATRIX KRITIKÁJA

>>>
2020.05.25 - tiszatáj

AZ ELSŐ ÁRULÓ

Radikális baloldaliként indult, Pasolini barátjaként tartották számon az idén 81 éves Marco Bellocchiót, jóllehet tavalyi maffiadrámája végképp nem bír semmilyen újító, pláne felforgató szándékkal: Az első áruló olykor csúnya kilengésekkel, de összességében biztos kézzel felépített biopic, amelynek esélye sincs, sőt, talán soha nem is akart a legnagyobbak közé emelkedni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOZÓKY FELÍCIA AKA I AM SOYUZZAL
Az I Am Soyuzt hallgatva úgy érzed magad, mintha belekerültél volna egy álomba, ahol minden megtörténhet. Bozóky Felícia különböző emberi érzelmekkel apellál és közelebb hozza, érthetőbbé teszi őket számunkra. A jelenleg is orvosként praktizáló, sürgősségi osztályon dolgozó singer-songwriter mesél nekünk… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

GERGELY ÁGNES: A SZOMJÚSÁG ÁRA. KÉT REGÉNY
Gergely Ágnes lírája, tárcái, memoárja és regényei szorosan összetartoznak, írásainak mélyrétegeiben beforratlan, újra meg újra feltépett sebek sejlenek fel. Regényei szereplőinek az életét egyéni és kollektív traumák, a személyiséget eltörölni próbáló hatalmi rendszerek alakítják. „Mi is megtapasztaltuk a már elfelejtett szavak – mint éhség, szomjúság és hazátlanság – elemi jelentését” – írja Pilinszky János. Gergely Ágnes azt tárja elénk, mi lett ennek a gyötrelmesen megtapasztalt, majd elfelejteni próbált elemi szomjúságnak az ára… – POLGÁR ANIKÓ KRITIKÁJA

>>>
2020.05.16 - tiszatáj

CAPONE
5 év karrierpokol után új filmmel jelentkezett Az erő krónikájával hirtelen felkapottá, majd gyorsan kegyvesztetté vált Josh Trank. Szerzői kommentárokkal dúsított anti-gengsztermozijában végig ott lüktet fiaskójának összes zöngéje: drogmámoros, alkoholgőzben pácolt, kreatív nézeteltérésekkel, végül idegösszeomlással dúsított rendezőpályáját a szesztilalom legismertebb gengszterének hattyúdalával állítja párhuzamba… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő