10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Üvegsivatag
2020.05.06 - tiszatáj

NYELÉS

Házastársakat szimmetrikusan kettéválasztó ablakkeretek, minden sarkot bekebelező üvegfelületek, geometrikusan tervezett precíz élet: a korábban zömmel rövidfilmeket jegyző Carlo Mirabella-Davis első mozija legjobb pillanataiban csupán a tárgyi miliővel képes bennünk nyugtalanságot ébreszteni. Csendes terrorral üzemelő pszichodrámájában maga a hétköznapiság a legfélelmetesebb, sosem nyílt rémületként, hanem kulisszák mögött bujkáló, kibillent diszharmóniaként készül megnyilvánulni a felfordulás – a kertvárosi miliőbe helyezett, atmoszférateremtésre hagyatkozó Nyelés biztos kézzel vezényelt poszt-Vörös sivatagnak és Elkülönítve-repríznek tűnik, amennyiben a modern ipari, fogyasztói társadalom elemzése helyett az ember leszállóspiráljára kerül hangsúly.

Mirabella-Davis főszereplője, a háziasszony Hunter (Haley Bennett bámulatos játékával) tárgyiasított karakter, vagyis pontosan olyan kellék, amelyeken hosszú beállításokba foglalva, feszélyező lassúsággal időzik Katelin Arizmendi operatőr: üzleti életben sikeres férjével csupán látszatnapokat tenget, míg az őt domináló, markáns arcélű alfahím státuszszimbólumként elfoglalt medencés házukból tárgyalásokra rohan, haverokkal beszélget, addig ő maximum látszólag haszonélvezője a leírhatatlan jólétnek. Gyötrően pontos látleletet nyújt a magányról a Nyelés: Hunter rutincselekvések foglya, segédmunkaerőként lép ide-oda, okostelefont nyomkod – valódi identitása, akárcsak a kapitalizmus örömmaszkját viselő férjének, nincs. Sosem egymás kommunikációjának meg nem értése okozza a Nyelés mélyén húzódó egzisztencialista drámát: az író-rendező olvasatában immár a társunkra való odafigyelés alapvető készsége is hiányzik. Hunterre alig vet ügyet Richie, a férj, többször félbeszakítja a feleség rettenetes bizonytalansággal, csikorogva nyögött szavait, a férfi dinasztikus, bizniszt utódjukra hagyományozó szülei ugyancsak perifériára szorítják a nőt – oldalra fordított tekintetekkel, felszínes boldogságot jelképező vacsorákkal, a hölgy testében növekvő, Richie gátlástalan yuppie-sarjának szánt csecsemővel és a függetlenséget biztosító abortusz rideg elutasításával.

 

 

Jóformán kiböki a néző szemét az összes vizuális szimbólum: az elmosódott vágóképek, netán a vörös függönybe vegyülő, csaknem lilába hajló kékség, a csábítónak tűnő, ám szuperközeliken bizarr hatást keltő matériák Hunter egyre jobban uralkodó dezorientációját húzzák alá. Identitásválságról regél a Nyelés, szavak/ dikció helyett azonban sejtet, mutat, érzékeltet – valódi, zsigerekig hatoló mozgóképélmény, gond nélkül párba állítható a szintén tavaly bemutatott, munkahelyi terrort, lelki tortúrát egy Weinstein-stúdiódíszletben imitáló The Assistanttel. (Nem szólva arról, hogy akárcsak Bennett, úgy a zaklatóstúdióban botorkáló Julia Garner is hasonló árnyalatokkal kelti életre a figuráját.) Ugyancsak az elfojtások, a bennünk ragadt, abjektként ki nem vethető indulatok tragédiája a Nyelés is, valódi horrorja a passzivitás. És ha az érzelmeink belénk záródnak, nem lelünk társra vagy akárkire, akikkel megoszthatnánk a problémáinkat, belső nyavalyánk végül ellenünk fordul.

 

 

Üveggolyót, gombostűt, elemet, aztán gémkapcsot, papírt, virágföldet nyel a főszereplő: a Nyelés ráadásul nemcsak az ún. pica-rendellenesség pszichológiai rajzát villantja fel zseniálisan. Rájövünk, Hunter gondjai jóval mélyebben gyökereznek, az ehetetlen tárgyak nyelőcsőbe jutása pusztán végeredménye egy régóta húzódó traumának – a főkarakter nem tud beszélni, mert hozzátartozói rideg tekintete nem is engedik ezt neki, így visszájára fordul minden, a belül rejtegetett mentális zavar végül öngerjesztő, biológiai problémaként kezdi őt felfalni. Igaz, a Nyelés csaknem didaktikussá válik, amikor Mirabella-Davis egy szír menekülttel gondnokot hoz be a képbe, vagyis egy Hunterhez hasonlóan sutba vágott figurát vonultat fel, illetve szintén direktnek tűnik a főhősnőt vizsgáló pszichológusnő több diagnózisa („A neje az ön szeretetébe próbál kapaszkodni.”), a felvilágosító erejű magyarázatok pőrék, időben érkeznek, semmi nem fenyegeti a mozi lenyűgöző, minimalistára csiszolt eleganciáját. A direktor elveszett lelkekről beszél, a régóta vágyott érintést kifejezetten jól hozza közös nevezőre a kisebbségi inas és a szexista kabalává degradált nő bajtársiassá formálódó, nagyon is aktuális kapcsolatával.

 

 

A Nyelés elhanyagolásepizódjai szabályosan üvöltenek egy öndestruktív, feminista kiteljesedést vagy egyenlőséget, sőt, bármiféle humánumot karóba húzó zárlatért: nem azért tűnik ez indokolt lépésnek, mert a rendező örömmel nézi le a főszereplőt, hanem amiatt, mert Hunter számára nincs kiút, és ha a legintimebb közösség sem hallgat rá, óhatatlan a teljes apátiába, majd őrületbe süllyedés. Pontosan ezért fájdalmas, hovatovább, óriási, remekmű-státuszt romboló visszalépés a film utolsó fél órája: az addig Antonioni, Haneke és Todd Haynes legjobb fogásaival élő Nyelés hirtelen az Egy ágyban az ellenséggel párdarabjává nő, üzemeljen bármennyire is finom szövésű thrillerként. Noha az addigi letisztult enteriőrök nyers, ütött-kopott, nem hiperrealista, hanem ijesztően rögrealista környezetté formálódnak, ezek csupán – a film üresség-bírálatával teljesen szemben haladva – felszínes hangulati elemek: sosem Hunter menekülésképtelenségét, hanem pszichológiailag hiteltelen, óvatos fordulatokkal elővezetett révbe érését demonstrálják, mi több, a főalak traumájára is gyógyírt kínálnak. Önállósul a főhősnő, kétségbeesett, torz és dühös odavetései nyomatékos parancsokká lényegülnek, Mirabella-Davis szavakkal, kiadott hangokkal reflektál Hunter magabiztossá érésére, ám amint látjuk a külvilágot, a film úgy hullik darabjaira, mint a Lenny Abrahamson-féle A szoba 5 évvel ezelőtt. Profán, #MeToo-átiratként többszörösen is operáló feminista nevelődéstörténete túlcsavart, a nő pica-betegségét egy kiszámítható, gyanúsan egyszerű, sőt, könnyekben áztatott végső magyarázat teszi semmissé, így a Nyelés végképp búcsút int korábbi, visszafogott zsenialitásának.

Tökéletes film, amely – Denis Villeneuve iskolai mészárlásról szóló, karcos Polytechnique-jéhez hasonlóan – épp a célegyenesben szenved végzetes, minden kreativitást lenullázó csapást. Igaz, Mirabella-Davis hazug, a korábbiakból nem következő feminista fináléja indie drama-ujjgyakorlatként viszonylag korrekt, de a plázamosdó fém, üveg, műanyag-közegébe pozícionált utolsó képsor már csak térszervezés szempontjából sem azt húzza alá, sőt, cáfolja azt, amit a film kb. 80 percen át olyan intelligensen és komplexen készített elő.

Szabó G. Ádám

 

 

 

Swallow, 2019

Rendező: Carlo Mirabella-Davis

Szereplők: Haley Bennett, Austin Stowell, Elizabeth Marvel, David Rasche, Denis O’Hare

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , ,
2020.09.28 - tiszatáj

ALBERT CAMUS: A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN 
1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik. Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk […]

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő