Az ember természetes élőhelyén, az ősi közösségekben a kultúra fenntartása viszonylag egyszerű volt. A felnőttek folyton-folyvást történeteket meséltek egymásnak és a gyerekeknek. A történetek a közösségi eseményekről, hiedelmekről, átfogóbb elképzelésekről szóltak. Mindezeket fordulatos szerkezetekbe szedték, hogy érdemes legyen meghallgatni és persze elmesélni. A főszereplők mindig emberek, akik a legkülönbözőbb kalandokban vesznek részt, a történetek ilymódon sokféle hasznos információt hordoztak. A lehetséges viselkedés módozatait, a veszélyes kalandok esetleges riasztó következményeit, és persze sokféle hasznos ismeretet a közösség területén élő állatokról, növényekről, ivóvízről. Meg a környék veszedelmes ragadozóiról és a szomszédos emberekről is, amelyek némelyike békés, elviselhető volt, másoktól tartani kellett. A sokféle hasznos információt úgy lehetett a legkönnyebben átadni, ha izgalmas események kellékeiként adagolták őket. A jó történet mindig tartalmazott agressziót, erre érzékenyek vagyunk, szexet, ezt nagyon szeretjük, és különféle szociális cselvetéseket, ármányokat, amelyeket mindig nagy élvezettel figyelünk. Kíváncsiak vagyunk a jó sorsára, vájjon hogyan fog a történet végén győzedelmeskedni és arra is, hogy a rossz elvárt bukása miként következik be.
A történet, még jóval a könyvek, mozi, színház és a lesújtó tv-műsorok előtt tehát olyan kulturális szerkezet volt, amely a szórakoztatás mellett, ürügyén a közösség számára fontos erkölcsi, ideológiai állításokat is megfogalmazott. Aki sok ilyet hallott gyerekkorában mindig pontosan tudta, hogy adott helyzetben, az életben hogyan kell viselkednie, kikkel szabad barátkozni, kiket kell lenézni, utálni és egészen pontosan hogyan kell megítélni a jó és a rossz örökös küzdelmét. Modern időkben is érdekel minket a történet. Meséljük is egymásnak az ismerőseinkről, barátainkról szólókat.
De. amikor az emberi populáció hirtelen megnövekedett, kiderült, hogy a mese nem elég hatékony, és megszületett a színház, a könyv, majd a mozi és a televízió. Ezek legfontosabb feladata a történetek mesélése és persze megfelelő csomagolása. Az izgalmas híreket a híradóban nézhetjük, mármint azt a mesét, amiről a szerkesztő hölgyek és urak úgy gondolják, hogy minket érdekel. Hogy éppen mi a fontos nem tudják, az mindig később derül ki, de ügyesen adagolva az említett hármast, az agresszió-szex-ármány híreknek álcázva mindig beválik.
Nagy problémája a modern társadalmaknak, hogy túlságosan nagy területük van, a lakosok nem is ismerik egymást, ezért a gyerekek, meg a belőlük kialakuló felnőttek nem hallgatnak elegendő számban olyan történeteket, amelyek alapján a nagyjából elfogadott kultúra értékeit, erkölcseit képesek lennének elsajátítani. Megszűntek a valódi kis közösségek és a helyettük kialakult szervezetek legtöbbje nem is alkalmas az erkölcs, a kultúra átadására. Az igény viszont megvan. Akik megszerzik a hatalmat, szeretnék, ha szófogadó, erkölcsös, kizárólag bennük hívő, lojális alattvalókból alakulna ki az uralmuk alatt élő társadalom. Ennek érdekében sokat tesznek, éberen felügyelik, hogy a gyerekek mit tanulnak az iskolában, miféle könyveket olvasnak és mit néznek a tévén. Ez a törekvés eredményezi a látott, hallott történetek ideológiai töltetét még olyan társadalmakban is, amelyek szeretnék magukról elhitetni, hogy ők azután szabadok, de igazán, és minden tagjuk azt gondol, amit csak szeretne. Könnyű ezt bizonyítani, ha az ember figyel. Kifejezetten liberális, tehát a gondolatszabadság igényét hangoztató példát fogok idézni.
