Magyar Miklós: Esterházy Péter humora

„A világban, bármely rettentő pillanatában, mindig van humor, csak nem mindig találtatik ember hozzá, de van, ott van.”
Esterházy Péter

A Kis Magyar Pornográfiát fémjelzi a leginkább az a magával ragadó humor, ami egyébként valamennyi Esterházy-regényben jelen van. Ennek a humornak elsődleges forrása a téma súlyossága és az ábrázolás módja közötti ellentét. Mintha csak Henri Bergson elméletére rímelne a mű, aki már az 1900-ban megjelent A nevetés című könyvében rámutat az ellentétre mint a humor forrására.

Ez a fajta humor vonul végig a Rákosihoz fűződő anekdotákon. Mátyás király módjára járja az országot Rákosi Mátyás, s már maga ez a látens párhuzam előrevetíti az anekdoták groteszk humorát.

A Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni I-ben a „hidegháború alatt”, „lobogó tűznél melegedő funkcionáriusokra bukkan” Rákosi Mátyás. A geopolitikai helyzet és a béketábor-tűz így egymás mellett azonnal megteremti azt az ironikus tónust, ami valamennyi anekdotát meghatározza. A jóságos országjáró tüzet kér, és míg az ostoba szocdemek csípővasért szaladnak, egy szervezett munkásfiatal − mint a legkisebb fiú a népmesében − belemarkol a zsarátnokba és úgy ad tüzet Rákosi Mátyásnak. El is nyeri jutalmát. Az első ember megdicséri: „Ez aztán egy ördöngös fickó”.

A szereplők párbeszédeit is humorral fűszerezi Esterházy. Elferdíti a beszélő partner szavait, és új értelemben fogalmazza meg azokat. A Pápai vizeken ne kalózkodjban a mesélő, aki itt pincér szerepében jelenik meg, Tocska bácsival társalog, akinek karján egy sebhely látszik: „Amint Tocska bácsi egy hosszú mozdulattal a sótartó után nyúlt, tömpe zakójának ujja fölcsúszott, s húzta magával az inget is, így az alkar belső felétől induló, kifelé kanyarodó sebhely vált láthatóvá.

– A háború.

Igazítottam az egyik terítéken.

– És fáj?

Ravaszul megcseréltem a kést meg a villát.

– Nem fáj, csak hasogat. Megérzi az időt.

– Akkor mondja meg, Tocska bácsi, hány óra?”

Másutt egy oda nem illő szó a humor forrása: „Sztrapicska úr, kinek szakértelme, türelme és kisebbik leánya, Zizi közismert volt, baljósan húzogatta a szakállát.” Később kiderül, miben rejlik Zizi „közismertsége”: „hipp-hopp, máról holnapra rászokott a HÍMZŐ szakkörre”. A Hahn-Hahn grófnőben olvassuk: „a folyót 11 szelvényre osztotta föntről lefelé, és mindegyiket más hölgy karján utazta végig (Ira, Dóra, Elvira, Flóra, Mira, Teodóra, Petra, Imre, Barbara, Sára).” A női nevek között szereplő Imrére két lappal odébb kérdez az utazó: „hát te hogy kerülsz ide? mi? hogy? mi?”

Esterházy hasonlatai mindig meglepőek, eredetiek. És nem utolsó sorban humorosak. „Az asszony sisteregve fékezett, ahogy a macska szokott a Walt Disney-filmeken.”„Egy nő az úgy eltűnik, olvasta valahol, akár az Atlantisz.” „A háború a végét járta, de akár egy klimaxos lotyó, vadul ölelte, akit ért.” A Kis Magyar Pornográfiában írja: „Együtt remegtünk annyi idő után. Edzeni kell az izmokat. Edzeni – ismételte Klára gépiesen. Bólintottam, merthogy a nő picirije, akár egy vár katonákkal vagy a lépesméz méhekkel, izmokkal van körülvéve.”

Élvezetesek Esterházy humoros, tömör megfogalmazásai. „Gerinctelen kedvemben voltam” – jegyzi meg Miklóska a Pápai vizeken ne kalózkodj! -ban; „szürkéhez szokott szemem nem tudott betelni a színes hirdetésekkel.” – mondja a mesélő Bécs és Budapest összehasonlításaként. (Hahn-Hahn grófnő pillantása)

Esterházy lépten-nyomon új szavakat, humoros szókapcsolatokat, szójátékokat alkot, ha a magyar nyelv meglévő szókincsében nem talál az adott szituációba illőt: „Tardi úr ugyanis nem lévén igazi pincér (csak jó), szerepét higgadt distanciával játszván, időnként kiásított a szerepéből.” A kiásított szó tükrözi Tardi úr teljes egyéniségét. Az igazi pincér nem szerepet játszik, Tardi úr viszont nem igazi pincér, ő „szerepet játszik” és időnként kiesik a szerepéből. De mennyivel szemléletesebb Esterházy szóalkotása. Tardi úr unja a pincérkedést, időnként elásítja magát, ezzel kiesik a szerepéből: „kiásítja magát a szerepéből”. Vagy: „Maria Ivanovna, nincs mit mondanom Magának… Viszont sok hallgatnivalónk volna…” A mondanivalónk mintájára Esterházy megalkotja a hallgatnivalónk szót. Ez azonban korántsem öncélú játék, hisz ha belegondolunk, a hallgatnivaló azt fejezi ki, hogy ha megszűnik a közlési vágy, nincs több mondanivaló, attól azért az ember közelsége sokat jelenthet. A „hallgatnivalónk” rendkívül tömören fejezi ki mindezt. Egy nő sokszínűségéről alkot egy szokatlan meghatározást: „Nem gondoltam, hogy valaki ilyen sok.” Máskor szétszedi, újraértelmezi a szavakat: „Nem válaszoltam, ami biztosabb kijelentés egy „igen”-nél (hiszen az csak egy tagadott „nem.”)”. A pártában maradt hercegnőről mondja: „Nellyke hercegkisasszony volt, hercegvénkisasszony”.

Egy-egy képben, szituációban a humor egész tárházát fedezhetjük fel: „Csakhogy édesapám indulatos, szókimondó diplomata volt – 50 fillérért megevett egy legyet, egy forintért le lehetett fényképezni a tetemet a nyelvén, öt forintért és egy almáért (starking) kettéharapott egy egeret, soha nem hozott egérrel dolgozott, maga fogta –, s amikor látta, hogy a hollandus mit csinál (alkuszik), gőgösen így szólt: Nem alkuszunk tovább, hollandus uram, mert mi szabadságot, nem sajtot keresünk!” Az idézett részben együtt van az ellentétek szülte humor (egy diplomata nem indulatos és szókimondó), a groteszk fokozás (50 fillértől az öt forintig), a szakmai hiúság groteszk helyzetben (soha nem hozott egérrel dolgozott) valamint a fennkölt és a köznapi ellentéte mint a humor forrása (szabadság és sajt).

Még legsúlyosabb mondanivalói sem nélkülözik a humort. Ilyenkor nem ritka a szarkazmus: „Édesapám: amiképpen ugyan a lónak négy lába van, mégis megbotlik, azonképpen noha a Dunának két partja van, mégis belelőtték a zsidókat.”

Leginkább Samuel Beckett verbális virtuozitásához hasonlítható az a rendkívül szórakoztató eljárás, ahogyan Esterházy a nyelvi kliséket, szólásokat, közmondásokat kezeli. Azáltal, hogy ezeket torzított alakban idézi, mintegy szétrobbantja a konvencionális nyelvi klisékbe zárt gondolkodási formákat, ugyanakkor hallatlan stílusérzékkel illeszti szövegébe az immár új, humoros, de mindig elgondolkodtató esterházys mondásokat. A fogadós naplójában az író megkérdőjelezi az írás hatékonyságát. Ezt egy Kölcsey-idézet elferdítésével teszi meg: „hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül” (eddig a Husztból való idézet) „vagy nem derül fényre”– teszi hozzá az író; „kezem hideg, mint a fagyott kutyaláb”– idézi az ismert hasonlatot, majd hozzáteszi: „mely még mozog is méghozzá”. Az elferdített mondás itt sem öncélú, hisz a „kegyelmes asszonyt” figyelmezteti ezzel: „Kegyelmes asszonyom, készüljön fel, kezem hideg, mint a fagyott kutyaláb, mely még mozog is méghozzá.”

„A pokol: magam”– ferdíti el Sartre híressé vált „a pokol a többiek” mondását. Ez a ferdítés úgy kerül A fogadós naplójába, hogy az egzisztencialista filozófia „én” és a „többiek” egymást marcangoló szembenállását önmagára vonatkoztatva helyezi ironikus fénybe. Hisz „A pokol: magam” után ez következik: „Azt maga csak szeretné, kedvesem. Nem fogjuk egymást lekenyerezni! Ha disznóként érzem jól magam vagy patkányként, kötözni való bolond volnék, ha nem disznóként akarnék élni vagy patkányként.” És hogy ne legyen kétségünk afelől, hogy Sartre mondását ferdíti el, Esterházy a margón megjegyzi: „Én – az a többiek”. A helytelenül XIV. Lajosnak tulajdonított „Az állam én vagyok” mondást ferdíti el a Daisyben: „Az áram én vagyok.” Ez a ferdítés „többfedelű”. XIV. Lajosra, a Napkirályra utalva kezdi a ferdítést, majd a végén a „csókkirály” mondja: „az áram én vagyok”:

«„Ő a csókkirály,

Ő mond árat.

Halkan magának:

„Az áram én vagyok.”»

Máskor két, egymáshoz nem illő mondás összevonásával igyekszik a szereplő hódítani: „Erzsikém, egyetlenem, ne vacakolj immár!” „Te, te, te ármányos.” „Én úgy kívánlak, hogy a lábod se éri a földet!” A Kis Magyar Pornográfiában a Rákosi-éra görbe tükre az „Érted jöttünk, nem ellened”ferdítés. Csupán az érdekesség kedvéért említsük meg, hogy az idézett ferdítés eredeti formájában is szerepel a Kis Magyar Pornográfia negyedik részében: „kell-e mondani, az érted-haragszom-nem-ellened jobbító indulata vezérli! A szó jó értelmében.”

Ugyanitt olvashatjuk: „alulról szagolja Ibolyát.” A „ferdítés” magának a befogadó szövegnek „humorban pácolása”, ami „pornográf” utalás a „zengőfarkú kisasszony” nagyon is egyértelmű vallomására: „igen, főosztályvezető elvtárs, a doktor úr tüstént ágyba dugott engem.” Nem nehéz felfedezni, hogy magáról a nemi aktusról van szó.

A Pápai vizeken ne kalózkodj!-ban: „Jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb” – gondolta ki okosan György, a dagadt, fehér egér, miközben a sekrestyés által a padlóra ejtett „kenyérmorzsákat, kolbászrészeket, paprikaelemeket” szemléli, és észreveszi, hogy a sekrestyébe új jövevény érkezik: egy egérasszonyság, akiben az igazira vél rátalálni. Az egyébként is rendkívül humoros találkozásban az elferdített közmondás György bölcsességét hivatott kiemelni.

Esterházyt tragikus élethelyzetekben sem hagyja el humora. Bárki édesapjáról kiderül, hogy besúgó volt, megrázó, lesújtó és megbélyegző élmény a fiú számára. Fokozottan így volt ez Esterházy Péter esetében, aki 1999 őszén bement a Történeti Hivatalba, hogy megnézze, írtak-e róla jelentéseket és ha igen, mi áll azokban. Itt kellett szembesülnie azzal a ténnyel, hogy apja III/3-as ügynök volt.

Ebből a megrázó élményből keletkezik a 2002-ben megjelent Javított kiadás. Az első dosszié olvasásakor a kiszolgáltatottság érzése keríti hatalmába: „Nem szeretném, sőt nem akarom (ezt úgy mondom, mint egy gyerek, aki még azt hiszi, ő mondja meg, milyen a világ), hogy olyan helyzetbe kerülhessek, hogy valaki mond valamit, és nekem el kell pirulnom. Szégyenkezem, igen, sőt, szégyenben vagyok, de nem akarok kiszolgáltatottan pironkodni.

Miközben ki vagyok szolgáltatva. Meggyöngültem. Kell hozzá kis aljasság – mert hát én én vagyok, az apám meg az apám (igaz, az apám) –, de eztán bárki, bárki nyikhaj is, odavághat nekem egy félmondatot úgy, hogy utána nehéz volna mit mondanom. Eddig az átpolitizált aljasság nehezen tudott fogást találni rajtam (piarista diák, négy gyerek apja, jó, tiszta, régi magyar vérem – mehetnek a fenébe korpára hatfelé malacnak). [Ezt a helyzetemet, olyik primitív vitát leegyszerűsítendő, egyszer-másszor kihasználtam. Ez nyilván hiba: annak, amit mondok, képviselek, akkor is igaznak kell lennie, ha KISZ-tag volnék, buzi, magtalan és zsidó. Vagy, brrr, tréfa, protestáns!]”

Az előszóban olvassuk: „Az alábbiakban közreadom az ügynöki jelentéseket, azt, amit kimásoltam belőlük, valamint a közben keletkezett jegyzeteimet.” Nos, ezek a jegyzetek a téma súlyossága ellenére hallatlanul humorosak. (A könyvben színes betűkkel vannak szedve a jelentésekből kimásolt részek, amelyek itt vastag betűkkel szerepelnek.) A megjegyzések egy része a jelentést írók nyelvi, helyesírási hibáit pellengérezi ki, célzatosan utalva a hatalom kiszolgálóinak szellemi színvonalára.

„1957. IV. 13.

Volt az osztrák követségen. Ügynök a rábízott feladatot végrehajtotta, de eredménnyel nem járt. Feladatként kapta meg, hogy B. A. csobánkai lakosról jellemzést adjon. Áprilisban nem Rómaifürdőn voltunk már? – A jellemzést egy l-lel írták, a vesszőket nekem kellett kitennem, ah minő ország.” „Az októberi-novemberi eseményekben tudomásom szerint egyik sem vett részt. Beszélgetéseink során megélhetési kérdések képezték a főproblémát. Ezt még lehetett volna, kolléga, csiszolni, ezt a mondatot.” A primitív tartótisztert „kollégának” nevezni már-már szarkazmus!

Esterházy maró gúnnyal idézi a jelentéseket: „Az utóbbi időben ügynök kérésére ritkítottuk a találkozókat, mert olyan fordítási munkát végez, ami teljesen leköti, és magánéletében változást idézett elő. Nem emlékszek. Segítséget kívánunk neki adni sikeres munkájához. (???) Javították a németjét? Még ha az enyémet [Várd csak ki a végét…]”

A megjegyzések másik típusa az apára vonatkozik. Ironikusan „védi meg” apját. „Kioktattam az ügynököt. Anyádat oktasd, ne az én okos, szegény, sokat szenvedett papámat!” „Különös tekintettel legyen a választásra és a távolkeleti kérdésre. Főleg az osztályidegen személyek véleményét tükrözze. Tükrözz, fater.”

Az alábbi megjegyzések arra utalnak, hogy jelentéseivel az ügynök apa a rendszer készséges kiszolgálója. „Értékelés: Ügynök jelentése javult, mert korábban sokkal rövidebb formában írta meg jelentéseit. Szerintem is javult, életesebb lett, színesebb, mintha a fogalmazás (bizony, teremtés!) örömét éreznők!” Vagy:

„1961. VII. 28.

Feladatom az volt, hogy a Szamovár eszpresszóban felkeressem Sz. É.-t. Úgy mentem oda, mint aki nem tudja, hogy ott ismerőst talál és „csodálkozva” fedeztem fel a pénztárnál. Lassan már élvezi is; újabb szint!” Avagy:

„Az informátor kapott feladatát igyekezett elvégezni. (…) Beszélgetésünk során kérte, hogy tájékoztassuk, kik laknak Piliscsabán arisztokraták, hátha azokon keresztül többet megtudna. – A buzgó mócsingja! Megint egy szint: aktív, első ízben nem sodródik, nem elszenved (s úgy alakít), hanem tevőlegesen alakít, akar. Egy munkatárs. Itt először tudatosan kolléga.”

A megjegyzések között a már említett „ferdítésekből” is találunk. „Értékelés: P.-né bridzsezni jár, de nem azokon a napokon, ahogy a bennünket érdeklő H. gróf. Hát…több nap, mint gróf.” Vagy: „Feladata volt két személyről bővebb információt adni, és ismertesse az okt. 23-a utáni eseményeket. Ezt nem a legjobban oldotta meg. Mi az, hogy nem a legjobban! Te elsőre talán jobban csinálnád? – Nem viccelnék, de már késő, most látom, milyen óriás ő. Nem látok semmit. Írom, ahogy jön.”

Vannak bejegyzések, amelyek ugyancsak humorosan Esterházy saját műveire utalnak.

„1958. IV. 24.

A jelentés operatív szempontból nem értékes, mivel abban csak családi problémákról van szó. Olyan, mint egy rosszindulatú Harmonia Cælestis-kritika.” A következő bejegyzés az író Bevezetés a szépirodalomba című könyvére utal. „Kapcsolata megszilárdult K.-val. Bevezetése befejezettnek tekinthető. Azaz ügynöknek is volt egy Bevezetése, nemcsak ügynök legidősebb fiának.”

Esterházy utolsó írása, a Hasnyálmirigy napló mindvégig sok humorral, iróniával, főleg öniróniával rögzíti a fájdalmas kezeléseket, elmélkedéseit a világ dolgairól, az irodalomról és környezetéről.

A regény indítása egy elterelő hadműveletként is felfogható, amivel az író jelzi, hogy még halálos betegségének krónikáját is kellő humorral kívánja kezelni. „Rák, ez a jó kezdőszó, noha nem rögtön hangzott el, nem hamar, bár azt nem gondolnám, hogy kerülték az orvosok a szót. Sőt, én voltam, aki derűsen rákérdeztem.”

Szorongása, félelme sem tud felülkerekedni humorán: „Indulnom kell a Kékgolyóba. El is ért a szorongás. Félés, izgatottság. Hogy mi lesz. Milyen döntéseket kell hoznom. A tegnap emlegetett ontológiai derűnek most − nem az, hogy nyoma sincs, de relevanciája, az nincs. Szóval, ha nincs, nincs, ha van, nem számít. És persze a szokásos: tartózkodjam-e az olyan észbejutásoktól, mint az onkológiai derű?”

A baj nagy. A rákot nemcsak orvosai, de Esterházy is kezeli a maga módján. „Onkológiai derűvel” folytat intim beszélgetéseket a H-nak, Hasmikának, Kisasszonynak becézett hasnyálmiriggyel.