Fenyvesi Ottó: Trash Talk
Kollár Árpád Fenyvesi Ottó Trash Talk (Elindultam kisszöget venni) című művét ajánlja, mert ez egy piszokjó vers, ami akár egy Tolnai-vers is lehetett volna, mégis vérbeli Fenyvesi-vers lett. A szöveg a Tiszatáj 2020 áprilisi számában jelent meg, mely a járványügyi vészhelyzet miatt egyelőre csak digitális formában olvasható.
Megkértük a Tiszatáj munkatársait, hogy a magyar költészet napjára ajánljanak olvasóinknak egy-egy olyan verset a nyomtatott Tiszatájból, mely az előző költészet napja óta jelent meg lapunkban.
Kollár Árpád Fenyvesi Ottó Trash Talk (Elindultam kisszöget venni) című művét ajánlja, mert ez egy piszokjó vers, ami akár egy Tolnai-vers is lehetett volna, mégis vérbeli Fenyvesi-vers lett. A szöveg a Tiszatáj 2020. áprilisi számában jelent meg, mely a járványügyi vészhelyzet miatt egyelőre csak digitális formában olvasható. |
(ELINDULTAM KISSZÖGET VENNI)
Borsos Sándor barátomnak
Elindultam kisszöget venni
– meséli Sándor barátom –
a „mindenes” kisboltba.
Tolnai-versbe illő erős kezdés,
talán nem véletlenül dolgozott
együtt évekig Ottó bátyjával,
Zolival, a kanizsai városházán,
ő a tanügyön, Sanyi meg a földhivatalban.
Rég volt, igaz sem volt!
De ne vesszünk el a részletekben!?
– Augusztus tizenharmadikán reggel
elindultam kisszöget venni,
kilenc után pedig majdnem leszúrtak
egy hosszú disznóölő késsel
az Állomás utca 13. előtt,
a „mindenes” kisboltnál, Kőbányán.
Sok, sok szemtanú nézte
bamba, béna tekintettel,
ahogy egy félkegyelmű
a harminc centis késével
felém fut, hogy leszúrjon.
Szerencsém volt, hogy éppen
kiléptem a „mindenes” kisboltból,
és észrevettem, mert odabent
védtelen lettem volna.
A hátamról lekapott hátizsákot
tartottam magam elé, egy autót
kerülgetve menekültem meg
a véres felkoncolástól.
Senki sem tudta megállítani
a késest, csak mondogatták,
hogy hívják a rendőröket.
Meg volt alázva a vadbarom,
egy bal csapottal kínáltam meg,
amitől megtántorodott,
még agresszívabbá vált,
és ütni próbált felém.
Tökön rúgtam,
de ismét nekem rontott.
Ekkor a falnak nyomtam,
és mintha lehiggadt volna.
Na, ezek után ment be
a raktárba a böllérkésért.
Mondogatta ő közben,
hogy megöl, leszúr,
de azt hittem, csak ijesztget.
Vénasszonyok szorongatták a kezem,
veregették a vállam: jól tettem,
hogy szembeszálltam vele, mert
már nagyon megérdemelte stb.
Mondtam nekik:
– Engem nem érdekel!
Nekem csak kisszög kell!
– Elindultam kisszöget venni
a „mindenes” kisboltba,
naivan és könnyedén,
mint egy Tolnai-versben,
aztán majdnem felkoncoltak,
mint Santiago Nasart
a püspök látogatása után.
A szóváltás abból eredt,
hogy a panelház bejárata elé
valaki éppen kipakolta a dolgait,
és ez a vadbarom meg rugdosta őket,
amíg a lakók nem voltak ott.
Ekkor érkeztem én a helyszínre,
a naiv, igazságszerető földmérő,
kisszögért menet, a kisboltba.
Mondtam neki szépen,
várjon tíz percet türelemmel,
majd jönnek a tulajdonosok,
és különben sincs joga
a dobozokat rugdosni.
Káromkodott, fenyegetett:
ki vagyok én, honnan jöttem,
mit képzelek?
Hidegvérrel közelebb léptem
hozzá, és annyit mondtam,
vegyen vissza a szitkozódásból,
mert megeszem vacsorára.
– Egy, az ötvenes éveiben járó,
egysejtűről beszélek,
aki kemény kőbányai vitéznek
képzelte magát.
Nem hagyta abba,
sőt az öklével fenyegetett,
ekkor egy pillanat alatt
átváltottam én is állatba,
lementem az ő szintjére,
és felvettem a stílusát,
de csaptam is azonnal,
nem vártam meg az ütését.
– Csak lementem kisszögért,
– mondogatja Sándor –,
leereszkedtem az ő szintjére,
egysejtűbe, és ez lett a vége:
böllérkéssel támadt rám,
kis híján majdnem felkoncolt,
mint Santiago Nasart
a Vicario fivérek, Marquez
világhírű kisregényében.
Még most sem tudom
tiszta fejjel feldolgozni az esetet.
Csak lementem kisszögért
a „mindenes” kisboltba,
a vadbarom, akivel addig
senki sem mert szembeszállni,
meg jött a böllérkéssel,
és körbe-körbe futkostunk
egy parkoló gépkocsi körül,
az Állomás utcában, Kőbányán.
És mindenki leblokkolt,
kővé dermedt.
Sikerült elfutnom,
megmenekültem.
A történtek után,
otthon egész nap őrült
tempóban dolgoztam,
kisszögeket vertem a falba,
és zakatolt a fejem.
Este nyolckor végre
zuhanyoztam egyet,
csak akkor láttam,
hogy tizenharmadika van.
Nem vagyok babonás,
de gyerekkoromból van
egy arany nyakláncom,
amit még anyámtól kaptam
a tizenharmadik születésnapomra
– meséli Sándor, a földmérő.
– Tudod, legközelebb, ha majd
kés nélkül találkozunk,
beszélek vele, és ha kell,
megkínálom egy flakon
testápolóval a térdkalácsát.