Kóbor Adriána versei
Megcsapott a működtetés szele. A motor pörgött. Egy csapágygolyó, egy szelep, egy fogaskerék és egy csavar … A szerkezet tenyere csapta be az arcom, először, másodszor, harmadszor, mint egy rég használatlan, mivel használhatatlan vaskaput. A változás szele nem a működtetés szele. Csak egy szelet, ha. Hallgatom a csöpögő csapvíz hangját, törölgetem a könnyeimet a formattált winchesterről. Hullámlovaglás. Hullámon a lovag: kitartóbb, kitartottabb, mint valaha is elképzeltem. Az önmaga működése által megroncsolódott, elhasznált olajfúró torony a balga létezésben […]
FÜRDÉS VÁJT VÁLYÚBAN … ( késleltethető )
Megcsapott a működtetés szele. A motor pörgött.
Egy csapágygolyó, egy szelep, egy fogaskerék és egy csavar … A
szerkezet tenyere csapta be az arcom, először, másodszor, harmadszor,
mint egy rég használatlan, mivel használhatatlan vaskaput.
A változás szele nem a működtetés szele. Csak egy szelet, ha.
Hallgatom a csöpögő csapvíz hangját, törölgetem a könnyeimet a formattált
winchesterről. Hullámlovaglás. Hullámon a lovag: kitartóbb,
kitartottabb, mint valaha is elképzeltem. Az önmaga működése által
megroncsolódott, elhasznált olajfúró torony a balga létezés-
ben. Ahol motorok fújják ki magukat parfüm-teli
torokkal, a légkondicionálók között, tökéletes kondiban, valaki
kapaszkodik a … kiáltana, ha nem lenne leragasztva a szája.
A leragasztott száj mögött vadhajtások nőnek. A nőnek nincs joga a helyzet-
változtatáshoz. A létra harmadik foka alatt nem fellelhető az igazság. Részben
erre épül minden megfigyelés. Fokról fokra érik el a gyomrom’ a fokálisnál
fokálisabb pontok. A fókusz kegyetlenül megfejthetetlen, amikor
a szubliminális tudat szuboptimálisan operál. Vagyok a
kombi és a kombi ajtaja. Vagyok, akinek az ablakhoz nyomódik
az arca, mert nem éri el az ablak lehúzókarját. Mindenféle más lehúzókart igen,
miközben fojtogatnak. A borostyánkő értéke elérte a piaci minimumot.
Beléragadt a légy, a levésre való kölcsönös törekvés. Aki kölcsön kér,
sosem adja vissza. Ez az élet minden területén …
A bűntársak is úgy választják meg egymást, hogy közös céljuk, egymásba
vetett bizalmuk. A világban
semmi különbség az oppozícióban álló pólusok között.
Mágnesek hullanak hajamból. Valami bevonzott, amit még
egy döglégy sem … Most pedig, amikor a kombiból kinéz
valaki a drogéria mögött a légkondicionálók zörejében, tudatosul,
’ki bujkál az árnyékaim között. Képtelen volt, voltam
tovább fitogtatni ártatlanságát. Halálsorra sodorja a sorstalanság szele.
A működtetéshez több kell, mint a részek együttműködése.
A működtetés valójában lehetetlen. Olajozatlan.
Hajam kéksége áthatol árgus tekinteteken. A légből kapott
és a légbe veszett tündér csak a homokköveket morzsolja szép-sima talpai alatt.
A változás szele fúj és fojtogat. Közötted és közöttem légüres tér. A légüres
tér a vákuum, a megértés vákuuma. Belőle se ki, se be. Az összetűzéseknek
sosem lehetett értelme. Rozsdás hajcsattal ütöttem el őket magamtól,
napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. Izzadt hónaljad alatt
éldegélt a tündér, aki sosem értette, miért kell fürdőruha.
Meztelen ínyén keresztül vérzik el, mert a vér,
bárhonnan is való, csordogál. Ki, be.
A csordogálás igében az irány értelmezése a legnagyobb hiba.
Oda-vissza kalimpáló lábak között értelmezem a szerkezetet. Esélyem
sincs arra, hogy javítgassam. Azt tartják, szerelem. Versnek vélnek.
Mégsem vagyok más, mint a fogorvosi tükörben önmagát kiveséző tündér.
A vérképem tökéletes. Egyedül negyven évet, mással nyolcvan fölötti életkort
remélek magamnak. A becslésekben sosincs egyetértés. Ahogy
a reményekben sem. A remény : abszolút balgaság, abszolút bölcsesség.
Mérések mutatják : a változásra épp’ ugyanannyi az esély,
mint a stagnálásra. A kombi kifarol a sarkon, és fekete féknyomokkal tölti be
a reggeleket és az éjszakákat. Ébredni-elaludni, ugyanazon létezés
fázisváltakozásait élni, abban, ami … különböző.
Percről percre áldozik le és kel fel ma a nap. Fogalmam sincs
semmiféle … Belefáradtam,
hogy működése közben és pihenő állapotában tanulmányozzam a gépezetet.
A vakond orrát törölgetem most is. Belepte a termékeny föld, attól
tüsszögött, fuldoklott … évekig volt asztmás. Magvai rossz helyre hullattak,
így történt, két cseresznyefa között, hogy a tündér fogott egy légycsapót,
és azzal legyezgette a halált. Tehetetlenül toporogni gépzajban,
nagyon is megterhelő. A kombi láthatatlan. A kombiban a halál krinolinban.
Azt hiszem, minden vétkem megbocsáttatik, mihelyst a szükség
felfalja magát és kifolyik a szürkület műbeléből.
Fogkrémes tubus falán szárad a fluorid. A fogaim pedig csak nőnek.
Nem hullik a hajam. Halott gyufákat őrizgetek a konyhapulton.
Testem fogyatkozása, az emlők ereszkedése egy másod-
vagy harmadrangú kérdés, amikor a harangozót látom, mint egy magánhangzót,
ereszkedésben és felszálló ágban, tudván, képtelen elhagyni a sztratoszférát.
Mint Madách Ádámja, tehetetlenül repül a föld körüli pályán, ment-
hetetlenül, akárcsak a galaktikus szemét. Csupán a köldökzsinór
kötötte, amíg ölelkeztem a géppel.
Költőnek vallom magam.
Tyúk kapirgál a szemétdombon.
Javítani képtelenség.
A szerkezet a méhtelepre kerül. Ölebek csaholnak
körötte. A meztelen, megfoghatatlan szaturnuszi testről lehull a krinolin,
mint valami vas szorítógyűrű. Sokba kerül a szabadság, annak, aki
magát … Köldökzsinór, bilincs … nincs aki fojtogassa. Lélegezni
mégis képtelen.
Kérni a következőt.
Mást, akkor is, ha ugyanaz a vége.
Minden kezdődhet elölről.
A méhtelepen az ebek csaholása szebb, mint hullaházban a hisztérikus kacaj.
Gyereked, nyalókával a szájában nézi, hogyan pörögnek
a fogaskerekek.
Improvizáció
„ a hisztérikus kacaj ugyanolyan lehangoló
mint a hullaház fülsüketítő csendje ” ( BÍRÓ JÓZSEF )
A mínuszutolsó csepp a magát sohasem kiürítő végtelen mínuszvödör alján.
Talán most, amikor bent reked mind a szó és kirepül mind a ló, alólam,
talán most, amikor Izoldia és Dezdemónia könyvei alatt molyok hülyülnek,
talán most van rajtunk plüssökben a sor, s amikor ránk jár a bot, a bot, a bot.
Nem használ semmi.
Minden használ.
Aztán a poros lepedőn felduzzad a csend, mint egy ökölbe szorított szerszám,
aztán az örökkévalóságban felduzzadnak a lépők ( belépő nélkül engedted be
magad-mag-ad ), aztán hiábavalónak is tűnhet ez a sorstörés, most, most,
végül … Várattál, a várakozásomnak a vége lett a vége. Magányterület.
Folytatom a végét.
A végét folytatom.
Barnabásnak három cipellője volt. Nem tudott belelépni egyikbe se két
lábbal. Pedig van egy olyan szimpatikus törvény amikor két szóból
dagad három, páros a páratlanból. Fel ne add ! A könnyeim értelmezhetetlenek.
A molyok megrágják a tűpárnát. Használhatatlanok. Fogalmuk sincs a fakírokról.
A tűzőgépben nincs tűz.
A tűzben nincs tűzőgép.
A villanykapcsoló langyos felületét tapogatom épp’. Le vagy fel ? Jogos kérdés
ez, mint minden más kérdés ami pedzegetné azt a duál-dialektikát, amit
a váltóáramot bennem valamire is tisztelő természetes ellenszenv,
a teremtés – Az alapalany amivel kísérletezünk mindig véges.
Véres arcátszellemült.
Véres arcát ütöm.
Beszélgetünk. Körbekerít lasszóval. Arra várok, mikor húzza majd szorosra, és
vajon melyik testrészem körül. Öv alatt kezdek kékülni. Vártam, mint a kék
szajkó a kertben, a Kék Golyó utcában, egy-lábon. Vártam, de csak a
csönd jött a csengőből. Cseppek a vödörben. Mínuszcseppek. Nem ürül.
A papagáj a padlót bontja épp – gálya, rabló – nem a szépkék épeget.
Kergetőzünk. Lépeget. A szemét! Felrepül. Hiába rohantam.
Futhatunk és -ulladhatunk is. Mi mégis a futást választjuk. A visszapillantó
tükrökbe a ‘gy’ kínosabbról-kínosabbra vizsgálgatja arcunkan a tér-idő
tivevénybes szánalmait. A szánkókat olajozom épp, a bazinagy siklásra,
számtanban, mert nem megy az ugrás. Repülni is fölösleges. Korom.
A legesleg a legnagyobb felesleg. A fele-
sége lettem volna ha nem legeslegel. Felség.
Haszontalan sorok. A búra alól felnéz a csönd, a hölgy. Újságot olvas,
valami bébimagazint, kezében gézzel. Gézengúz, ez áll a fedőlapon.
Az utánpótlás folyamatos. Minden nap egy újszülött. Tabula, fabula.
Alvadt vér szárad festett körmei alatt.
Rouge, rouge, rouge.
Homeros, Romero, omen.
Boszorkány. Rettegheted a prostituáltat, aki limuzinnal visz majd a temetésedre.
Nem én vagyok. Neki nagyok az emlői. Az enyémek: kisdedek, kerek arccal
nevető pozsgás csecsemők. Én: boszorkány. Gyerekeim : kannibálok.
Kiabálnak egy Ikeás etetőszékben, hogy Anya, a te fejedben S.O.S. nincs csend.
I-gazuk van. I-gazságuk
egy iPhone-on keresték.
A gogol fordítóban igencsak rendszertelenül repkednek a fecskék.
Meg szerettem volna osztani veled azt az Oscart. De téged az sem
érdekelt, amikor a vörös szőnyegen görkorcsolyában egy nyüszítő
Apám -ból …-tol. A.
-rök, ölt. Föld – ő. A.
Hasonlítok. A költő azt teszi. Tetszik tudni… Híres. – Mit tegyek most?
Nem a -… most, hogy nem haltam —_+V-árom, kiürüljön a mínuszutolsó csepp is, ami a végtelenhez mérten, definíciójában, kerülendő.
Befogja a fülét. Ne hallja visszhangozni. S.O.S.em csöngenek át. A-
N.Y. a sötétben: U.
S.A. Z-öldkártya.
V-ég-te-len. Ül. A mínusz és a plusz
között jajgatás a nulla. U/I
-szony. Nemlét.
