A hiány jelenléte

BARAKONYI ZSOMBOR:
AZ ÖRÖMÖK KERTJE

Ezt a teret már nem lehet pusztán fizikainak, építészetinek vagy intézetinek tekinteni. Be kell vezetnünk a pszichés tér fogalmát is.
(Adam Parveen)

Barakonyi Zsombor bemutatásra kerülő legújabb alkotásai a művésztől már megszokott realisztikus, ám mégis misztikus, sejtelmekkel teli városkép ábrázolások. A megfestett témák mindig a városi forgatagban elkapott pillanatfelvételek, de mégis időtlenséget sugároznak. A valóságos részletekből a művész nem rekonstruálja a helyszínt, hanem egyedi technikájával újravizionálja, felülbírálja az eredeti látványt, ezzel a valóságérzékelés más dimenziójába emelve a nézőt. Festményein kiemelt szerepet kap a fény. A fény, mint az örömök forrása, és a fény, ami az öröm felé, az örömök kertjébe repít.

Barakonyi Zsombor fénnyel átitatott képein egyfajta pozitív előjellel rendelkező képlékenység és lebegés állapotában megrekedt, vagy éppen „máshol járó” figurái sohasem néznek ránk, nem kommunikálnak velünk, nem adnak fogódzókat és lehetőséget ahhoz, hogy megértsük, megfejtsük őket, vagy, hogy közvetlen viszonyt teremtsünk velük. Kettős ez a (perspektíva), amelynek egyik pólusa rögtön ki is oltja az előző mondatot és 180 fokkal megfordítja nézőpontunk értelmét: úgy kommunikálnak velünk Barakonyi figurái, hogy közben nem néznek ránk, nem azért mert nem mernek ránk pillantani, nem azért mert szégyenlősek, hanem azért, mert éppen történik velük valami, egy, a mi befogadói, szemlélődő pozíciónkkal teljesen ellentétes dolog, valami átmeneti. És éppen ez a meghatározhatatlan, de mégis asszociációkat keltő, felsejlő történeteket magában rejtő valami olyannyira izgalmas ezekben a képekben. Egész testükben ott hordoznak egyfajta félrehordó tekintetet. Ha egy-egy pillanatra éppen úgy tűnik is, hogy ránk néznek, akkor is, figyelmük és látószögük megoszlik, egészen máshova fókuszálnak. Rettegnek valamitől? Várnak valakit vagy valamit? Mi ez a valami? Emlékek? Átélt tapasztalatok, valamiféle önkívületi állapotból származó fantzáiavilág kivetülése: látomásosság? Nem. Teljesen hétköznapi szituációk, teljesen hétköznapi emberek és mégis, van ezekben a képekben valami metafizikus. A hétköznapok metafizikusságát ábrázolja Barakonyi.

Ezekben a képekben egyszerre, egyidőben van jelen a hiány és az, amire ez a hiány utal, a megmutathatatlan valóság… Nem elleplezésről van itt szó tehát, hanem áttételekről, és ezekben az áttételekben érhető tetten ezeknek a műalkotásoknak az esszenciális többlete, ami egyszerre kritika és megmutatás. A kép voltaképpen a figurák tekintetén, vagy éppen annak elrejtésén keresztül sokkal többet mutat, mint ami szemmel látható – de vajon eljutunk-e ezáltal az impresszionista festészetig, vagy valami másról van szó? Az biztos, hogy Barakonyi szinte minden egyes képe elvisz minket egy fogalmi bázisig, valamiféle konkrét szituációból eredeztethető érzelemkonstruálódásig. A képeken szereplő/megjelenő/felbukkanó figurák sohasem valami után vannak/léteznek, az a „valami” épp történik, az elmúlt nyomai sehol sincsenek, egy olyan idősíkba lépünk, ahol csakis a jelen létezik, a múlt nem tenyerel rá a pillanatra, és azt sem tudjuk hova lendülnek a figurák, merre tartanak. Ezek a képek a jelen pillanat feszültségében lélegeznek, és eldönthetetlen, hogy ők is, vagy csak mi sejtjük, hogy már rég elmúlt az a pillanat, hogy van még valami azon túl, hogy a történet itt még nem ér véget.

A posztmodern korszak kritikusai szerint az új „kultúraszupermarketeket” látogató tömegek szédítően gyorsak, türelmetlenek, ragadozók; a néző többé nem az esztétikumot keresi, hanem a keresés esztétikumában kavarog, cikázó pillantása a szórakozás még intenzívebb formái után kutat a kulturális horizonton. A párizsi Pompidou Központban Baudrillard például ellentmondást vesz észre a jegeces modernista kánon statikus objektjei és az emberek között, akik „nyüzsögve élvezkednek” a láttukon, mint a felajzott sáskahad a gabonamezőn, hogy mindent lássanak, mindent felzabáljanak, mindent megfogdossanak. Bizonyos tekintetben Barakonyi képeit úgy is tekinthetjük, hogy éppen esetenként ezt a tömeget ábrázolja, voltaképp minket ábrázol, rólunk szólnak ezek a képek.

Igor Split

(Rugógyár Galéria, Budapest, 2020. február 06. – március 12.)