Archeológiai aktus, szétrobbanó ellenkultúra

FRIDVALSZKI MÁRK: HOMELESS BETWEEN YESTERMORROWS

Betérve, azaz jobban mondva már a Horizont Galéria elé érve is, meglepő módon, nem a Fridvalszkitól mostanában/ utóbbi időben megszokott fekete-fehér ránkomlás, polírozott króm felületek várnak minket, hanem egy színes, első pillantásra vidám geometriai kavalkád. Ahogy belépünk a terembe, mindezek kiegészítőjeként halk jazz fogad minket. Elindulhat a médiaarcheológiai utazás az értelem útvesztőiben, a vizualitás és a hangok mentén.

A Homeless Between Yestermorrows folytatja Fridvalszki An Out of this World Event kiállítássorozatának utópikus korszakokat feltáró (an)archeológiai munkálatait, ezúttal tovább ásva, egészen a hatvanas-hetvenes évek mélyrétegeiig. Az űrkorszak forradalmi formatervei, absztrakciót appropriáló lemezborítók, avantgárd jazz-improvizációk és a „populáris modernizmus” egyéb vizuális-szónikus leleteinek kísérteties kollázsai a kritikai nosztalgia felhajtóerejével kísérlik megtermékenyíteni, utópia-impulzusokkal feltölteni jövőtlen jelenünket – mondja Zemlényi-Kovács Barnabás a Homeless Between Yestermorrows-hoz írt szövegében, ami egy lépéssel máris közelebb visz bennünket Fridvalszki alkotói világának működési struktúráihoz, bár aki ismeri korábbi, egymásra épülő és egymásból következő munkáit, esetleg a T+U elméleti apparátusát is, annak annyira nincs nehéz dolga a befogadás során, de aki kevésbé felkészült, az bizony az esztétikai dimenziókon túl egy nehezen befogadható struktúra hálóval találja magát szemben. Ezen struktúrák felfejtésének és megértésének érdekében tehát – szinte elengedhetetlen agymunkát követelő alkotásainak megértéséhez és feltérképezéséhez – nem árt hozzányúlnunk néhány kortárs-elméleti fogalomhoz, kulcsszóhoz sem, hogy csak néhányat, a teljesség igénye nélkül sorjázzunk: eltűnés, dromológia, entrópia, ismeretlen, kísérteties, transz/poszthumán-, földönkívüli-létek, paleontológia, geometria, expresszivitás, elvágyódás, kozmosz, káosz/fraktál, horizont, lebegés-áramlás, virtuális valóság, energia, redukció, tér-dimenzió, matematika, szimuláció, individuum, narráció, jövőkutatás, poszt-ideológia. Fridvalszki alkotásai az endizmus fogalmát, a korszak vége lelkiállapotát járják körül és jelenítik meg vizuálisan: print, kollázs, installáció, táblakép és egyéb médiumok felhasználásával. Gondolkodásmódjára többek között a techno kultúra, a sampling gyakorlata, kortárs elméletek, mint az antropocén fogalma vannak hatással, illetve a szkepticizmus azon formája, ami az objektív valóságot annak reményében kérdőjelezi meg, hogy azt egy egyénileg megalkotottal helyettesítse. Munkáiban előszeretettel épít képzőművészeti utalásokra is, biztos kézzel válogat a 20. század második felének gazdag skálájából, az arte poverától a hatvanas-hetvenes évek konstruktivizmusán át a kilencvenes évek kommersz médiájának látványvilágáig, a trash- és junk kultúráig. Esetében a képi élmény értelmezése a háttér felfejtése, a jellemző szubkulturális ismertetőjegyek, vonások ismerete nélkül, olykor szinte lehetetlen. Fridvalszki kiállításának felületei számos oldalról megközelíthetőek, a kiállítás gyűjtőterébe szinte minden irányból szivárognak információhordozó erecskék, olyan kérdéseket feszegetve, amelyek egyrészről életbe lendítik a metafizikai síkot, másrészről pedig archeológiai kalandra hívnak. Persze kérdés össze áll-e a kép végül, vagy jobban tesszük, illetve önmagában elegendő ha a részletekre és a saját befogadói, letapogató csápjainkra hagyatkozunk és figyelünk?

A Homeless Between Yestermorrows közvetve reflektál az absztrakció és a politika viszonyára, valamint a hatvanas-hetvenes évek kollektív radikális cselekvésre való indíttatásaira is. Fridvalszki egyik központi témája a jövő nélküli jelenbe zártság. Ezzel kapcsolatban Zemlényi-Kovács úgy fogalmaz, hogy a hatvanas-hetvenes évek transzgresszíven táguló téridejéhez képest kortalan korunk egyik legalapvetőbb élménye az, amit temporális klausztrofóbiának lehetne nevezni, tehát egy jövő nélküli jelenbe zártság, melyet az élőhalott múlt féllét-formái uralnak, a zombi-neoliberalizmustól a zombi-identitáspolitikán át a zombi-nacionalizmusig. Érdemes ezen a ponton szétszálazni a nosztalgia fogalmát is, mégpedig azét a nosztalgiáét, amit értelmezhetünk úgy is, mint az elveszett világok, az elhagyott otthon, a szertefoszlott illúziók, az elveszett Éden utáni vágyódást. Csak azért, hogy máris egy teljesen másik irányba terelődjön a figyelmünk. Hiszen Fridvalszki esetében nem egy egyszerű, a múlt irányába történő elvágyódásról van szó, hanem (inkább) egyfajta „előre” vágyódásról. Azt is mondhatnánk, hogy egy olyan „visszába” vágyódás ez, ahonnan nézve még volt „előre”. (vö. Douglas Murphy „Last Futures”). Így eljutunk a nosztalgia és az eszképizmus egymáshoz való viszonyához. Az előző inkább valahová, a másik pedig a valahonnan elvágyódást képezi le. Fridvalszkit általában e két fogalom viszonya foglalkoztatja. Ami nem feltétlenül irányul a múlt egy adott szegmensére vagy személyesen átélt pillanatokra. Sokkal inkább a kortárs lét bizonytalan, árnyalatnyi módon disztópikusba hajló élményéből indul ki. Az alkotó ebből az álláspontból próbálja felkutatni, feleleveníteni az utolsó utópikus pillanatokat.

A kiállítás megtekintése és befogadása során felmerülhet bennünk az An Out of this World Event IV. című kiállítás során másodlagos rétegként az egyik Fridvalszki tapétára felkerülő, öntapadós fóliából, plotterral kivágott, vektoralapú .ai fájl Terence McKennatól kiválasztott szövegrészlettel. Az idézet a határok átlépéséről, a forradalmi tettekről szól, lendületes kinyilatkoztatás, bámulatosan felszabadító, ahogy ez McKennára jellemző. Mélyen romantikus, optimista, végtelenül pozitív gondolatok. Az ehhez hasonló inspiráló eszmefuttatás az, ami Fridvalszki számára, saját bevallása szerint hiányzik abból a globális szellemiségből, ami a 21. században körülölel minket. Ennélfogva lövi magát vissza a techno-utópikus momentumokat magában hordozó korszakba, majd onnan tovább, ezúttal (is) vissza a hatvanas-hetvenes évek energiától szétrobbanó ellenkultúrájába, miközben arra gondol, hogy ez már mély, ez ásás, ez archeológiai aktus. És ha már geológiai rétegekről van szó, akkor a technológiai fejlődés, a modernizmus és a nyersanyagok, ércek kapcsolata jut az eszébe: deep time. Itt Közép-Európában máshova nem is mehet csak lejjebb és lejjebb. A horizont, a térképzet, a távlatok ezen a vidéken függőlegesen futnak. A másik lehetőség, hogy kilövi magát a kozmoszba, és akkor akár hungarofuturistaként szemlélheti ezt a magába omló, nacionalista nosztalgiával terhelt, posztszocialista tájat.

Igor Split

(Horizont Galéria, 2020. február 19 – április 1.)

Fridvalszki Márk: Homeless Between Yestermorrows,
Horizont Galéria, Budapest, kiállítási enteriőr, 2020
(Fotó: Bíró Dávid)