Kutyásperceim

Aki kutyákkal foglalkozik, annak akadnak kutyáspercei is. És ezek  nemcsak a kutyák viselkedésének megfigyelésére alkalmasak. Janka kutyám tipikus városi kutya, Pesten nőtt fel és a legjobban az utcákon szeret sétálni, a városi kutyák ilyenek. Minden háznál érdekes üzenetek kenődnek fel a kapufélfákra, a boltokból különleges és ingerlő illatok áradnak, sok az ember, ők is illatoznak, szóval a város szagparadicsom, gyakran kínál valami újat, különlegeset a kutyáknak. Pár éve egy balatoni kisvárosba költöztünk és azt hittük, hogy a környéken fellelhető rétek, erdők, parkok Jankát ritkán tapasztalt lehetőségekkel látják majd el.  Egy kutya mindenhol talál nézni és szagolni valót. Aztán szépen lassan rájöttünk, Janka, ha lehet, akkor legtöbbször az utcás városrészeket választja, ezek számára érdekesebbek. A városka nem gyalogló turisták és sétáló kutyák számára épült, hanem tisztességes, autóval rendelkező lakosoknak vagy nyaraló autós vendégeknek. Autóval mindenhova könnyen el lehet jutni, ezért az üzletek, vendéglők kisebb-nagyobb csomópontokba rendeződtek. Beülünk a kocsiba és néhány perc alatt mindent megtalálunk. Ez gyakran így is történik, éljük az idemenekült  pestiek normális életét. Viszont naponta kétszer Janka sétálni kíván, ez alapvető rítus,  szélviharban, esőben és hóban sem maradhat el. Kívánsága szerint tehát legtöbbször a városban sétálunk, póráz,  a zsebben zacskó, ahogyan kell. És ebből adódik a lehetőségem humánetológiai megfigyelésekre. Az első a város őslakóira vonatkozik és a járdákkal kapcsolatos. A tisztességesen aszfaltozott utcák mellett természetesen  rendbentartott járdák is futnak. A város közepén ezek is aszfalttal borítottak, megfelelően elkülönítve a járműveket a gyalogosoktól, akik az egyes boltok között szaladgálnak. A külsőbb részeken, amerre mi is lakunk, szintén kiváló főutak vannak és néha még a kisebbek is aszfaltosak, de a járdákra már nem tettek borítást. Ugyan ki használ járdát? A kerítésektől elkülönített  járdaszegély persze megvan, rendnek kell lenni, de a legtöbb helyen ezt a keskeny földszalagot az ott lakók befüvesítették, bokrokat és fákat ültettek, hogy a „tiszta udvar, rendes ház” versenyben egy rendes járda is emelje a versenyző érdemeit. Nagyon szép, szó se róla, de az a következménye, hogy az olyan hóbortos  emberek, mint például én, aki  autó helyett egy kutyát sétáltat, az úttestre szorul. Ott megyünk  jó hosszakat, ahol az autók is  közlekednek. Nem nagy a forgalom, de mondjuk az órás séta alatt húsz-harminc gépkocsival találkozunk. És itt adódnak az érdekes megfigyelések. Autóút, ember, pórázra vett kutya, hogyan viselkednek az autósok? Azt hihetnénk, hogy természetesen. Vagyis a megengedett 50 kilométeres sebességgel szépen komótosan elsuhannak az úttestre szorult járókelő mellett. Így is tesz az autók mintegy nyolcvan százaléka. Ebbe azokat is beleszámoltam, akik azért nyolcvan-kilencvennel mennek, ez a többség, mert ők így szokták. A maradék húsz százalék nagyobb része, mondjuk kétharmada a mai világban elképesztő módon viselkedik, amikor a közelünkbe ér, lelassít. Hangsúlyozom, minden ok nélkül, csupán azért, hogy ne gázoljanak el egy véletlenül megriadt kutyát vagy az utána kapó embert, képesek a megszokottnál jóval lassabban gurulni. Különös. Azon persze nem csodálkozom, hogy a maradék  egyharmad, naponta három-négy, nem lelassít, hanem jól érzékelhetően felgyorsít, a gyorsítást megtoldva még azzal is, hogy egészen közel hajt a gyalogoshoz, szinte súrolja. Ennek a jelenségnek a magyarázatára többféle elméletet lehet elképzelni. A gyorsító autósok úgy gondolják, hogy az úttest nem a kutyasétáltatás jogos helye, ha kicsit rápörkölnek a jogsértőre, csak észretér. Az, hogy ott éppen nincsen használható járda, nem az ő problémájuk. A másik lehetőség szerintem, hogy ha már el kell ütni, legyen az ütés hatásos, senki se szeret sebesültekkel bajlódni, meg az esetleges fecsegő áldozat is kínos. Persze lehet, hogy sokkal egyszerűbb a magyarázat  és csupán arról van szó, hogy egyre több emberből kiveszett már a mások tiszteletének régi, szép szokása.

Csányi Vilmos