Tiszatájonline | 2020. február 28.

Regényírás és történelem

SZEGEDEN BESZÉLGETETT FILIP FLORIAN ÉS DRAGOMÁN GYÖRGY 
Érdekes irodalmi beszélgetést szervezett csütörtökön a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókszervezete: két kiemelkedő kortárs írót, a román Filip Floriant és magyar Dragomán Györgyöt arra kérték, vitassák meg közönség előtt a történelem és a regényírás viszonyát… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

SZEGEDEN BESZÉLGETETT FILIP FLORIAN ÉS DRAGOMÁN GYÖRGY 

Érdekes irodalmi beszélgetést szervezett csütörtökön a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókszervezete: két kiemelkedő kortárs írót, a román Filip Floriant és magyar Dragomán Györgyöt arra kérték, vitassák meg közönség előtt a történelem és a regényírás viszonyát.

Milyen mértékben írták újra a történelmet, mennyire kötötték meg a kezüket azok a tények és adatok, amelyeket tiszteletben kellett tartani? – indította a beszélgetést az est moderátora, Bogdan Geană, a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetének programfelelőse. A beszélgetés két kortárs író résztvevőjét, Filip Floriant és Dragomán Györgyöt nem kellett bemutatni a hallgatóságnak, hiszen könyveiket mindkét nyelven kiadták, ismerik és szeretik őket az olvasók. A közönségnek Király Julianna Hajnal tolmács-fordító segített a nyelvi nehézségek leküzdésében.

– Ha A király napjai című regényemről kell beszélnem, akkor nagyon helyénvaló ez a kérdés – fogalmazott Filip Florian, akinek említett kötetét Karácsonyi Zsolt fordításában a Magvető jelentette meg magyarul. – Egy fikciós regényben a történelem egyfajta háttérként működhet, lehetőséget ad a sztorinak, amit teljes mértékben az író talál ki. Minden történelemkönyvben, legalábbis azokban, amelyeket én az iskolában olvastam, vannak olyan adatok, amelyeket minden alapműveltséggel rendelkező ember ismer. Nekem nagy örömömre szolgál, hogy kitalált történetekkel körbeírjam ezeket a részleteket, amelyeket mások megpróbálnak örök érvényűnek, rögzítettnek mondani. Ugyanakkor természetesen arra is lehetőségem van, hogy újraértelmezzem azokat az eseményeket, amelyeket nem hittem el, és amelyekkel nem értettem egyet soha, lévén az én történelemkönyveim még a kommunizmus idején íródtak. A regényemben az egyik dolog, amit „ráhímeztem” az általunk ismert eseményekre, az I. Károly román király titkos szerelmi története volt. Nem kell lángésznek lenni ahhoz, hogy az ember azon gondolkodjon: egy 21 éves jó kiállású katonatiszt, aki I. Károly volt a megkoronázásakor, létezhetett-e szerelem nélkül. Paradox módon az uralkodása első tíz évében, amikor agglegényként vezette az országot, nem lehet tudni semmit a szerelmi életéről. Mintha egy fekete folt lenne ez a része az életének. Ez az egyik vonulata a regényemnek, és örömforrást jelentett számomra, hogy azt írhattam, amit akartam.

– Általában, ha a fikció és a történelem viszonyáról beszélek, mindig azzal kezdem, hogy jól megsértem a történészeket. Mert azt gondolom, a történészek azért lettek történészek, mert nem lehettek regényírók. Végülis ugyanazt csináljuk: kitaláljuk azt, ami nem úgy történt meg – vette át a szót Dragomán György, akinek a közelmúlt történelmét érintő két regénye, A fehér király és a Máglya is megjelent már fordításban Romániában is. – Mégiscsak az a lényeg, hogy ha létező, de mégsem megismerhető emberek történetét meséljük el, akkor elmesélhetjük nem létező emberekét is. Az is körülbelül ugyanannyira lesz igaz, ezt gondolom mint regényíró. Egy író csak őszintén hazudik. Egyszer kaptam egy nagyon szép bókot egy történész barátomtól, aki azt mondta, miután elolvasta a Máglyát: bár nem lehet tudni, hogy pontosan mikor és pontosan hol játszódik, mégis több van benne a rendszerváltásról, mint bármilyen más történeti szakmunkában. Mi írunk, és reméljük a legjobbakat.

– Annak ellenére, hogy nem volt nagyon boldog és felhőtlen élettörténetünk, hiszen megéltük a diktatúrát, hosszú ideig benne léteztünk, ez íróként nem csupán megerősített, el is mélyített. Mélységeiben megismerhetővé tette a világot – vette át a szót Filip Florian, aki szerint ez nagyon erős ellenállást, lázadást is táplált benne a megtörtént eseményekkel, a múlttal szemben. – Túl sok dolog lett szőnyeg alá seperve a történelem során. Ha most lehetőség nyílik arra, hogy szabadon írjunk, nem értem, miért ne sepernénk ki a szőnyeg alól a szemetet?

Érdekes, hogy mindkét regényben jelzésszerűen benne van a történelem is, mondta Bogdan Geană. – A király napjaiban a végszó az, hogy az idő már nem várhatott abban a pillanatban, amikor a királyt megkoronázzák és a modern Románia története elkezdődik. A máglyában a történet Emma felnőtté válásával, a kommunista rendszer lezárulásával végződik. Ha folytathatnák a két regény sztoriját, mi történne a két főszereplővel, Strauss-szal és Emmával? – kérdezte az íróktól a moderátor.

Fotómontázs tárlat Romániából 

Az első világháború győzelmétől Nagy-Románia királyainak megkoronázásáig címmel fotómontázs-kiállítást hoztak el a Cotroceni-i Nemzeti Múzeum gyűjteményéből Szegedre, a fiókszervezet Dugonics téri központjába. A korabeli fotográfiákból összeállított tárlat a modern Románia és múlt századi európai útja alapvető szimbólumait mutatja be dokumentarista perspektívából. A kiállítás megnyitóján, Liviu Sebastian Jicman, a múzeum igazgatója úgy fogalmazott, az ilyen multidiszciplináris projektek alkalmasak arra, hogy a kultúrák közti dialógus létrejöjjön, ezáltal jobban megismerjük egymás kultúráját és történelmét.

– Pont az a lényeg, hogy én ezt a történetet nem akarom folytatni, elég nehéz volt már egyszer is befejezni – vágta rá derültséget keltve Dragomán György. – Tervezek még egy könyvet, de az nem a Máglya folytatása lesz, hanem egy más nézőpontú visszatekintés ugyanerre a történetre. De erről nem beszélhetek, mert babonás vagyok. Szerintem inkább az a kérdés, hogy ezt a történetet el lehetne más nézőpontból is mesélni. Többször is el kell mesélni, másoknak is el kell mesélniük, mert nem egy történet van, hanem sok.

– Egyértelmű, hogy én sem folytatnám. Aki évekig dolgozik egy regényen, csak az tudhatja, mennyire várja, hogy egyszer végre befejezze. Nem tudhatom, mert férfi vagyok, de szerintem a regényírás kínjai nagyon hasonlíthatnak a szülés fájdalmaihoz, és úgy gondolom, egy nő sem szeretné azonnal újraélni azokat a fájdalmakat – fogalmazott Filip Florian. – Ugyanakkor igaza van Gyurinak, a perspektíva váltás megtörtént, ugyanis azóta, hogy tíz éve megírtam ezt a regényt, megváltozott a nézőpontom is ezzel az egész történettel kapcsolatban. A király napjai cselekménye 1881 körül zárult, annak a regénynek a főszereplője pedig, amit most írok, 1948 környékén él. Ez már egy egyértelműen sokkal sötétebb, szomorúbb, kilátástalanabb világ.

Szó esett az írói műhelytitkokról is. – Az írás számomra egy kilátástalan bolyongás egy szürke labirintusban. Aztán egyszer valahogy csak vége lesz – mondta Dragomán György. – Nem tudok semmit, azt sem, hogy hol kezdem el, hol fejezem be, ki lesz benne, de még azt sem, hogy miről fog szólni.

– Hasonló az én módszerem is – folytatta Filip Florian. – Az előző regényem írásánál már a vége felé jártam, most is emlékszem, hogy egy nagyon nyomasztó délután volt, amikor semmi nem jött össze, írni sem volt kedvem. Félálomban eszembe jutott egy beszélgetés, még 18-19 éves koromból, hogy senkinek sincs információja arról, mikor jelent meg Romániában az első fogorvos. Az emberek sokáig a borbélyhoz jártak, aki nemcsak megnyírta őket, hanem ha kellett, a fogukat is kihúzta. És akkor egy elementáris öröm szállt meg: Miért ne lehetnék én az, aki kitalálja az első romániai fogorvost? Olyan lesz, amilyennek én akarom.

Az oldott, családias hangulatú beszélgetésen szóba kerültek még a regényírás további nehézségei, Hrabal két hét alatt megírt regénye, sőt még a Máglya nagymamájának szilvalekváros fánkja is, amit – miután elolvasta Dragomán György regényét – Filip Florian is megsütött. Természetesen Emma nagymamájának receptje alapján.

H. Zs.