04.19.
| REÖK – Meghosszabbítva a Táblaképfestészeti Biennálé jelentkezési határideje >>>
04.18.
| Alkotói pályázatot hirdet a Trafó >>>
04.15.
| 6 fesztiválfellépést lehet nyerni a debreceni tehetségkutatón >>>
04.02.
| Bogyó és Babóca 4. ‒ Tündérkártyák ‒ 13 + 1 új mese bemutatója >>>
03.31.
| Magyarországi kulturális javakat tesz elérhetővé a Digipédia >>>
03.31.
| A virtuális térbe költözött a Kazinczy Múzeum >>>
03.30.
| Segíts te is menteni a magyar webet! >>>
03.30.
| Csík János és a Mezzo rendhagyó karanténklipet készített >>>
03.24.
| Információs plakát pályázat a koronavírussal kapcsolatos személyes óvintézkedésekről >>>
NAPI TANDORI

04.02.
| Szolidaritásra buzdítanak a hazai zenészek >>>
04.01.
| Az interneten rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált >>>
04.01.
| Elindul az színházi háttérszakmák áthidaló támogatására a FESZ Segélyalap >>>
03.31.
| Európai Örökség címet adományozott Szentendrének az Európai Bizottság >>>
03.24.
| Online fesztivált rendez a Friss Hús a korábbi évek filmjeiből >>>
03.23.
| Ingyenesen nézhető díjnyertes magyar természetfilmek >>>
03.23.
| Számos kulturális intézmény jelentkezik online tartalmakkal >>>
03.22.
| Több száz hangoskönyv lett ingyenesen hallgatható az MTVA Archívumában >>>
03.20.
| A mellékelt példa – A Tiszatáj Diákmellékletei >>>

Tisztelt Olvasóink, Szerzőink!

Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.

>>>

Beszarni könnyű, de jól összecsinálni magad, na arra nem mindenki képes. Elengeded, had folyjék, aztán lesz ami lesz. Ehhez nem kell tudomány. Csurog a combon, csurog a térden, egy kicsi a bokára, egy kicsi a szőnyegre, ahogy esik, úgy tottyan. De ahhoz, hogy csupa szar legyen minden körülötted, azt már nem tudja bárki jöttment szarógalamb. Technika, rátermettség, elhivatottság és egészséges öntudat. Ezek szükségeltetnek egy tisztességes beszaráshoz. […]

>>>

„A színház a konfliktus temploma”
2020.02.21 - tiszatáj

MOHÁCSI JÁNOS A RENDHAGYÓ SZEGEDI JOHANNA-ŐSBEMUTATÓRÓL

Ősbemutatóként láthatja a szegedi közönség péntek este a kisszínházban Mohácsi István Johanna, avagy maradjunk már emberek című darabját. A premier előtt a rendhagyó előadás rendezőjével, a szerző bátyjával és alkotótársával, Mohácsi Jánossal beszélgettünk, aki szerint a Johanna-történetben ma az a legizgalmasabb, mi történik, amikor valakiben feltámad a düh, maga mellé állít egy egész országot, majd az ország cserben hagyja őt. 

– Hogyan fogadta a szegedi társulat a sajátos Mohácsi-módszert, vagyis azt, hogy a darab szövegét nem tekinti véglegesnek, hanem a próbafolyamat során a színészek közreműködésével, ötleteik felhasználásával alakul ki a végleges változat?

– Van, aki találkozott már hasonlóval. Ha jól tudom, Kárász Zénó dolgozott együtt Ádám Tamással, aki hasonló módszerrel rendezett. Ő is improvizatív szövegekkel csinált színházat. A miénk nem teljesen improvizatív, van egy erőteljes alapja, amit Isó [Mohácsi István – A szerk.] írt. Ezt a szöveget a próbákon javítottuk föl.

– A színház felkérése maira hangolt Johanna-sztorira vonatkozott?

– A kérés nem az volt, hogy maira hangoljuk, inkább az, hogy vadonatúj szöveg legyen, azaz ősbemutatóként kerüljön színpadra és Johanna-történet legyen. Isó nem is nagyon akarta csinálni, mert azt gondolta, nem füllik a foga valami historizáló szöveghez. Ahhoz nekem sem, így aztán fel sem merült, hogy ilyen irányba induljunk. Tavaly nyáron egy videóchatben eljutottunk odáig Barnák Lászlóékkal, hogy elfogadjuk a felkérést és milyen irányba indulunk a sztorival.

– Milyen irányba indultak?

– Olyanfajta történelemkezelést csinálunk, mint annak idején a gyakran emlegetett Nemzeti Színházi produkciónk, az Egyszer élünk… esetén. De ez az előadás nem annyira tapad ezer kapoccsal a történelembe. Ezt az időszakot nem is ismerjük annyira, mint az 1940-es és 50-es éveket. Mi még csak belekutathattunk volna, de a magyar nézők többségének ez nem jelent semmit. Elképzelhető, hogy egy francia nézőnek Johanna élete olyan természetes, mint mondjuk nekünk Bornemissza Gergelyé vagy Kukorica Jancsié. A magyar néző talán Johanna máglyahalálára emlékszik, meg arra, hogy szentté avatták és volt valami köze a franciák szabadságküzdelméhez.

– G. B. Shaw Szent Johannáját azért elég gyakran műsorra tűzik a magyar színházak. 2002-ben Szegeden is láthatta a közönség Funtek Frigyes rendezésében Szabó Gabi és Bubik István főszereplésével.

– De ez nem jelenti azt, hogy ismerjük is a történetét. Shaw némileg unalmas fejtegetéseit ugyan meg lehet hallgatni, de azt is tudjuk, miért készült a darabja. Afeletti dühében írta, hogy ötszáz éves késéssel 1920-ban mégiscsak szentté avatták Johannát. Nekem is megvan a véleményem az egyház különböző tevékenységeiről, de ez az ügy számomra már nem fontos. Elmúlt, mint ahogyan a nézőnek sem jelent semmit. Ma már ezen nem háborodik fel, nincs emberi közelségben. Az sokkal izgalmasabb, amikor valakiben feltámad a düh, és maga mellé állít egy egész országot, majd az az ország cserben hagyja őt. Ez egy jó mesealap. Szerintem mára csak ennyi maradt meg a Johanna-történetből.

– Ezek szerint történelmi hűségre, történeti források használatára nem törekedtek?

– Ahhoz ragaszkodtunk, hogy ki kicsoda volt, és mi jellemezte a kapcsolatukat. De azt sem tudjuk, Johanna pontosan mikor született. Pedig furcsa módon a szülőháza ma is ugyanúgy áll, ahogyan a 15. században. Ilyenekkel ugyan bohóckodtunk, de inkább az említett alapszituációra fókuszáltunk.

– Többen több szerepet is játszanak az előadásban.

– Általában hét-nyolc szerepet is játszik egy színész. Persze olyan is akad, aki kevesebbet. Öt alatt nemigen ússza meg senki.

– Megdolgoztatja a színészeket.

– A színészek furcsa mód szeretnek játszani. Nem az a vágyuk, hogy keveset játszanak, hanem az, hogy sokat. Ezek általában egy jelenetes mikroszerepek. Tizenhat vagy tizenhét jelenet van összesen az előadásban, ezeken belül tudnak egy-egy szerepet játszani. Kivéve persze a Johannát életre keltő Ágoston Katalint. Annak nem lett volna értelme, hogy a címszereplőt is behozzam más szerepben, illetve az nagyon megnyújthatta volna az előadást.

– A plakáton egy öngyújtót láthat a néző a címszereplő kezében, és okostelefonokat is kerestek az előadáshoz.

– Szándékoltan vannak benne ilyen anakronizmusok. Úgy téved el a lány az erdőben, hogy lemerül a mobiltelefonja, és majd az Úr segít neki valahogyan. Ezek persze csak játékok. Mindegy, hogyan téved el valaki az erdőben, a lényeg, hogy eltévedjen. Utána már azt körítünk köré, amit akarunk.

– A legtorokszorítóbb tragédiákban is élni szokott a humor lehetőségével. Most is így lesz?

– Ez az előadás is nyakon lesz öntve humorral. Isó szándéka is az volt, hogy nagyon vicces legyen. Természetesen szomorúság is lesz benne. Hirtelen árulások, hirtelen halálok következnek be. Remélem, azokat is sikerül elcsípni.

– Milyen volt a közös munka a szegedi társulattal?

– Talán igazságtalanul is jobban tartottam a társulattól, mint kellett volna. Egy nap alatt kiderül, hogy nagyon akarják csinálni, jól dolgoznak.

– Szegeden régebben regnált olyan főrendező is, aki kinyilatkoztatta: őt nem igazán érdekli a közönség véleménye. Ha tetszik nekik, ha nem, azt kapják, amit ő üdvözítőnek tart. Mit gondol erről?

– Az is egyfajta hozzáállás. Ha függetlenként rendezek, én akkor is fontosnak tartom a nézőt. Azt is, hogy sikeres legyen az előadás. Ez a színészeknek is nagyon fontos. A színházhoz két dolog kell: az előadás és a néző. Ha nem a nézőnek csinálom, akkor az nem színház, hanem egy értelmiségi gesztus. Azzal pedig teli van a padlás. Az elképzelhető, hogy az előadás alatt megosztom a közönséget. Ezzel nincs is baj. De azt, hogy ne a közönség nagy része érezze jónak és sikeresnek, kifejezetten bukásként élném meg. Azt gondolom, ez a veszély a Johannával most nem fenyeget bennünket.

– Nem lelkesedik a jelenlegi kultúrpolitikának kedves irányzatért, „a remény színházáért” sem.

– Az fából vaskarika. A színház alappillére a konfliktus. A konfliktusban pedig egymásnak feszülő igazságok vannak. Ha valamelyik félnek igaza van egy darabban – írhatta akár Csurka István vagy Shakespeare is –, és én mint rendező eldöntöm, kinek van igaza, onnantól a színház valami fajta esztétikai, politikai vagy egyházi szócsővé válik. Annak is megvan a maga terepe, de az nem a színház. A színház a konfliktus temploma. A konfliktust kell kiéleznie a végsőkig. Akkor bánok jól a nézővel, ha a néző nem tud dönteni. Nem tudja, kinek van igaza. Károlynak van igaza ebben a helyzetben, vagy az idegbajos szűzlánynak, aki mindenáron harcolni akar? Pedig most a reálpolitika épp azt mondaná, álljanak meg egy pillanatra. Ezt én nem tudom eldönteni, nem is akarom. A néző legyen olyan helyzetben, hogy ne tudja eldönteni, ő mit tenne. Azt, hogy mi történik, el tudjuk mondani a színpadon, de nem biztos, hogy a történések a leggyönyörűbb eredményeket hozzák. Mint ahogyan a görögöknél sem. A barlangba befalazott lány vagy a gyermekeit lemészárló asszony történetére nem mondhatjuk, hogy „a remény színháza”. Pedig ezek a legnagyobb drámák közé tartoznak. Szerintem már egy egyetemre jelentkező dramaturghallgatónak sem probléma esztétikailag lemészárolni „a remény színháza” kifejezést.

– Huszonhét évadot töltött a legendás kaposvári társulatnál, maradt még valamilyen kapcsolata a színházzal vagy a várossal?

– Az emberekkel maradt, a színházzal és a várossal nem. Engem mindkettőből kipateroltak, így nem jó emlék, nem is akarok vele foglalkozni. Leginkább azért, mert rendezőként tudom: mindennek vége van egyszer. Ha most azon búsulgatok, mi van a kaposvári színházzal, nem tudok bejönni a szegedibe előadást csinálni. Most láttam a The Irishman című filmet, amihez feltettek a Netflixre egy csodálatost beszélgetést, ami Scorsese, Al Pacino, Joe Pesci és Robert De Niro között zajlott. Abban mondja Scorsese – többször is visszatekertem, hogy újra meghallgassam, annyira passzolt ahhoz, amit én is gondolok –, minden filmnél újra kell tanulni mindent. Ugyanezt gondolom a színházról. Nem tudom megoldani a következő előadást a múltamból. A Johannát ezekkel az emberekkel kell színpadra állítani, nekik kell olyat adni, amit még nem csináltak, ami Szegeden még nem volt. Remélem, ez össze is jön!

– Érdekes, hogy épp ebben az évadban rendezte meg a szomszéd várban, a kecskeméti színházban László Miklós darabját, az Illatszertárt, ami Szegeden is nagy sikerrel megy. Volt ideje megnézni a kisszínházi előadást?

– Láttam. Én mást gondoltam a darabról, de nincs vele bajom. Ez rendezői hozzáállás kérdése. A szegedi rendezés meseszerűbb, mint az enyém. Én kicsit jobban szeretem a hatásosabb, nem ennyire „ellirizált” dolgokat még az ilyen típusú vígjátékoknál is. Sarkosabban és szarkasztikusabban látom ezt a történetet, de ez így van Szép Ernő, Molnár Ferenc darabjainál is. Nem azt az elsődleges dolgot szeretem megcsinálni, amit a szerző megírt, hanem sokkal bonyolultabban akarok vele foglalkozni. Az Illatszertárat alapból átírtuk. Megbeszéltük Isóval, hogy a szerző által eldobott szereplőket végigírjuk az egész darabon. Szép Ernő szokta ezt csinálni: megír egy bonyolult, gazdag alakot az első felvonásban, utána elhajítja. Ez még egy filmben sem elegáns, pláne egy színházi előadásban. Tettem bele eléggé vad jeleneteket is. Nálam Hammerschmidt rosszulléte nem valahol máshol történik, hanem tombol a nézőtér előtt, összetöri az üzletet. Szerintem ez hozzátartozik a történethez.

– Szoktak az öccsével, Istvánnal nagyokat vitatkozni?

– Hogyne szoktunk volna!

– Milyen az, amikor két testvért közösen alkot?

– Éteri. De ez nem azt jelenti, hogy mosolyogva nyaljuk az eperfagyit és csábosan pillogunk egymásra. Kőkemény egyeztetés arról, mi legyen, hogyan legyen. Folyamatosan passzolgatunk ide-oda. Abból a szempontból nagyon jó alkotótárs Isó, hogy mindig azt mondja: „A felelősség a tiéd. A végső döntést neked kell meghoznod. Én tanácsolhatom, hogy jól csináld, de ha rosszul akarod csinálni, csináld!”

– Ha már a kortárs szövegeknél tartunk, mit szól ahhoz, hogy a fennhatóságát lassan az egész magyar kulturális életre kiterjesztő Demeter Szilárd szerint az exportra termelő írók nem magyar írók?

– Mélységesen csodálkozom rajta, hogy ez fölmerülhet valakiben. Ők, akik annyira nem kedvelik a kommunistákat, azt megtanulhatták volna, hogy a kultúra egy irányba való beállítása, a kultúra dísznövénykerti szabásminta szerinti alakítása nem megy. El lehet üldözni embereket, el is lehet pusztítani – lehetnek öngyilkosok, ország- vagy pályaelhagyók –, de ettől még a kultúrát nem lehet beállítani egyfajta etatista igény szerint. Egyszerűen nem fog menni. Jobb, ha most abbahagyják, mert bele fog törni a bicskájuk. A kultúra természeténél fogva. Nem azért mert én azt mondom, hogy ez rossz, vagy mert Závada azt mondja, hülyeség, amit csinálnak. A magyar kultúra sokkal szabadabb, gazdagabb, elmossa a mostani elképzeléseket. Úgy fogjuk elfelejteni mindezeket tíz-tizenöt év múlva, ahogyan a miskolci rendőrkapitánynak mondja a prostituált: „Maga már rég nem lesz rendőrkapitány, amikor én még mindig Miskolcon leszek kurva!”

– Nagy botrány kerekedett abból, hogy a színházi évad elején Molnár Ferenc jogörökösei a premier előtt közvetlenül letiltották Nyíregyházán a Delila című produkcióját. Azt nyilatkozta utána, nem rendez addig Molnár-darabot, amíg le nem járnak a szerzői jogok. Hogyan látja fél év múltán ezt a történetet?

– Ma is ugyanúgy látom ezt az ügyet. Helyesnek tartom, hogy a szerzők keresnek, mint ahogyan azt is, hogy haláluk után 75 évig tart a szerzői jog. Ebben az esetben nem arról volt szó, hogy mi elvettük volna a Molnár-örökösöknek járó kiugróan magas jogdíjat. Szerintem a Vígszínházban futó produkció, A Pál utcai fiúk legalább annyira belenyúlt Molnár eredeti dramaturgiájába, mint amennyire a kevésbé sikeres darabja, a Delila esetében mi belenyúltunk. Ezt nemigen szokták játszani, mert nem tartozik a legjobb darabjai közé, nem a Játék a kastélyban vagy az Üvegcipő. Nyilatkoztam már, hogy nem teremőr vagyok a szövegmúzeumban, hanem rendező. Nem fogok a Molnár-örökösök miatt megijedni. Abban viszont biztosak lehetnek, hogy 2023. január 1-je után, miután lejártak a jogok, ha engedi az Úr, rendezek egy Molnár-évadot. A perrel való fenyegetés sem érdekel, mert tudom, úgy hajtja majd el őket a bíróság, ahogy kell.

– Mi a következő munkája?

– Pár nap szünet után Miskolcon kezdjük próbálni Isó új darabját, A francia rúdugrást. Az száz százalékban az övé, de ahhoz is hozzá fogok nyúlni. Meg a társulat is. El is várom tőlük, hogy hozzátegyenek.

Hollósi Zsolt


Címke: , , , , , ,
2020.04.03 - tiszatáj

KORMÁNYOS ÁKOS AJÁNLÓJA

Ligeti György: Viola Sonata
Brácsa: Daniele Colombo
A borítókép Hans Hofmann festménye

>>>
2020.04.01 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE
KONRÁD GYÖRGGYEL 
…a merészebbek fél lábbal kívül voltak a rendszeren, de fél lábbal belül. Nekem viszont az egyik lábam sem volt benn. Úgyhogy amikor a Csoóri Sanyi először próbálkozott a Hitel megalapításával, mondtam neki, ezt soha nem fogjátok megkapni, majd adnak helyette valami kockacukrot. Legalább állítsatok össze egy számot, és azt tegyétek le a Széchenyi Könyvtárban, hogy legyen valami kézzelfogható. Mondtam Sanyinak, hogy a legjobb az volna, ha szamizdatban megcsinálnátok, de erre nem vállalkozott.

>>>
2020.04.01 - tiszatáj

Tisztelt Olvasóink, Szerzőink!

Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.

>>>
2020.03.31 - tiszatáj

LAUDÁCIÓ GERGELY ÁGNES TISZATÁJ-DÍJÁHOZ
Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is közölt a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. Legutóbb például a szintén Tiszatáj-díjas Sándor Iván írt 12 pontból álló kommentárt Az utolsó pillanat című költeményéről, amely a folyóirat 2017/10-es számában jelent meg. A vers azért is jelentős esemény a Tiszatáj számára, mert Gergely egyrészt tanúként szólal meg, Nagy Imre nem pusztán metaforikus alak a költeményében… – ORCSIK ROLAND LAUDÁCIÓJA

>>>
2020.03.30 - tiszatáj

Hogy egy olyannyira világgal-foglalkozó költő aktualitásáról beszélünk (hirtelen?), amilyen fokig e kritérium Szabó Lőrincnek legalább három kötetére illhet, vajon az így vizsgált líra megnövéséről az időben, vagy az idők „jelleges változásáról” (globali­zá­ciós és egyéb napjainkat tekintve: romlásáról) szól-e?
Válaszunkat előrevetítve: globálisan sem-sem, beállt korunkat (kinek-kinek tetszé­sére bízzuk, az idő készülődését tekintve huszonvalahány évet, netán tizenegy, tíz stb. évet számol-e így), a már valóban tagadhatatlan, múlandónak nem remélhető jellegeket tekintvén igencsak, igen-igen […]

>>>
2020.03.29 - tiszatáj

TERÉZIA MORA: SZERELMES UFÓK
A tíz elbeszélést felsorakoztató Szerelmes ufók mérföldkőnek tekinthető a leginkább regényeivel (el)ismertté vált Terézia Mora pályáján: novellákkal kezdte pályafutását, s immáron kanonizált szépíróként visszatért alkotói origójának műfajához. Az összehasonlítás apropója így adott, sőt egyenesen kikerülhetetlen. Az eltelt tizenhét év eredménye pedig az írói kibontakozás vonatkozásában – Mora történeteivel és hőseivel ellentétben – egyértelműen optimizmusra ad okot… – HAJNAL ZSOLT KRITIKÁJA

>>>
2020.03.29 - tiszatáj

CORPUS CHRISTI
Határozott cselekmény-és karakterívvel bír ugyan Jan Komasa vallásdrámája, legnagyobb tartalékait azonban impressziókra húzott, epizodikus felépítésű pillanatok jelentik. A Corpus Christi nemcsak szerzői filmes jegyekkel zsonglőrködik kiválóan, univerzális érvényű látlelet hiábavaló megváltásról és közösségi képmutatásról – a lengyel új film egyik aktuális képviselője nemcsak az elmúlt évtized legjobb valláskritikus műveinek sorába illeszkedik, más témákat is pedzeget… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.03.26 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A NUNKI BAY STARSHIP TAGJAIVAL
A budapesti űrpop zenével foglalkozó Nunki Bay Starship új zenei világba utaztatja hallgatóit, hiszen nemigen találkozhatunk hasonló fúziós zenei műfajjal a környéken. Neo-pop-funk-soul? Legyen multidimenzionális brainpop! A kvartett már fellépett az Akvárium Klubban, az A38 és legutóbb a Trafó House-ban, valamint már néhány fesztiválon is bizonyították, eklektikus hangzásuk érdemes a figyelemre, hiszen irtóra eredeti… – BRESTYÁNSZKY BERNADETT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő