04.19.
| REÖK – Meghosszabbítva a Táblaképfestészeti Biennálé jelentkezési határideje >>>
04.18.
| Alkotói pályázatot hirdet a Trafó >>>
04.15.
| 6 fesztiválfellépést lehet nyerni a debreceni tehetségkutatón >>>
04.02.
| Bogyó és Babóca 4. ‒ Tündérkártyák ‒ 13 + 1 új mese bemutatója >>>
03.31.
| Magyarországi kulturális javakat tesz elérhetővé a Digipédia >>>
03.31.
| A virtuális térbe költözött a Kazinczy Múzeum >>>
03.30.
| Segíts te is menteni a magyar webet! >>>
03.30.
| Csík János és a Mezzo rendhagyó karanténklipet készített >>>
03.24.
| Információs plakát pályázat a koronavírussal kapcsolatos személyes óvintézkedésekről >>>
NAPI TANDORI

04.02.
| Szolidaritásra buzdítanak a hazai zenészek >>>
04.01.
| Az interneten rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált >>>
04.01.
| Elindul az színházi háttérszakmák áthidaló támogatására a FESZ Segélyalap >>>
03.31.
| Európai Örökség címet adományozott Szentendrének az Európai Bizottság >>>
03.24.
| Online fesztivált rendez a Friss Hús a korábbi évek filmjeiből >>>
03.23.
| Ingyenesen nézhető díjnyertes magyar természetfilmek >>>
03.23.
| Számos kulturális intézmény jelentkezik online tartalmakkal >>>
03.22.
| Több száz hangoskönyv lett ingyenesen hallgatható az MTVA Archívumában >>>
03.20.
| A mellékelt példa – A Tiszatáj Diákmellékletei >>>

Tisztelt Olvasóink, Szerzőink!

Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.

>>>

Beszarni könnyű, de jól összecsinálni magad, na arra nem mindenki képes. Elengeded, had folyjék, aztán lesz ami lesz. Ehhez nem kell tudomány. Csurog a combon, csurog a térden, egy kicsi a bokára, egy kicsi a szőnyegre, ahogy esik, úgy tottyan. De ahhoz, hogy csupa szar legyen minden körülötted, azt már nem tudja bárki jöttment szarógalamb. Technika, rátermettség, elhivatottság és egészséges öntudat. Ezek szükségeltetnek egy tisztességes beszaráshoz. […]

>>>

Zárójelentés – tapsviharral
2020.02.14 - tiszatáj

ÜNNEPELTÉK A NÉZŐK SZABÓ ISTVÁN ÚJ FILMJÉT SZEGEDEN

Tapsviharral köszöntötték a nézők az alkotókat csütörtök este Szabó István új filmje, a Zárójelentés közönségtalálkozóján a Belvárosi moziban. Az Oscar-díjas rendező az országos premier előtti telt házas vetítésen megköszönte a szegediek hozzájárulását, segítségét a mai társadalmunkról is látleletet adó filmjéhez.

– A nyolc év várakozást nem tartottam soknak. El voltam foglalva mindenféle orvosi dologgal, csak a probléma az volt, hogy nem én voltam az orvos – mondta Szabó István új filmje, a Zárójelentés közönségtalálkozóján, jól megnevettetve a szegedi Belvárosi mozi lelkes közönségét. Az est moderátora, Tóth Zoltán János egyetemi adjunktus kérdésére válaszolva úgy fogalmazott, életében nem foglalkozott a saját filmjei megítélésével. Fogalma sincs mi az, hogy új hang.

– Készítettem egy filmet Klaus Maria Brandauerrel, aki utána azt mondta nekem, olyan jól dolgoztunk, csináljunk még egy filmet együtt. Gondolkoztam rajta, mi lehet bennünk közös. Ezt a közöset az Osztrák-Magyar Monarchiában véltem megtalálni, ezért kerestünk egy témát onnan. Ez lett a Redl ezredes. Utána jött egy német producer, azt mondta, olyan jól csinálják együtt, csináljanak egy harmadik filmet is. A végén pedig már azt mondták, ez egy trilógia. Gondolkodtam rajta, mondjak-e erről véleményt, de aztán úgy döntöttem, nem fogok. Ha trilógia, akkor legyen trilógia. Ezzel nem foglalkozom. Tanítottam hosszú ideig filmtörténetet, foglalkoztam mások filmjeivel. Nagy élvezettel, szeretettel csináltam, és boldogan tanultam tőlük, de hogy én megítéljem a saját munkáimat, korszakokat is jelöljek meg az életművemben, ráadásul rájöjjek arra, mi abban az új… Azt nem tudom – fogalmazott Szabó István.

– Én nem egy Oscar-díjas filmrendező társa voltam ebben a filmben, hanem a Szabó Pistáé. A díj eszünkbe sem jut, amikor Pistával leülünk dumálni, és közösen gondolkodunk – mondta nagy tapsot aratva a film producere, Sándor Pál Kossuth-díjas rendező, aki idestova hatvan éve dolgozik együtt kollégájával. – Nagyon meghatódtam a szegedi közönség hatalmas tapsán. Ha jól értettem, szeretik ezt a filmet. Szabó István hazaérkezett. Számomra – és remélem, nem csak számomra – ez egy olyan film, ami rólunk beszél. Elmondja, Pista hogyan látja azt az emberi valóságot, amiben ma élünk.

Elhangzott Szabó István azokkal szeret dolgozni, akiket szeret, és akikkel már fél szavakból is értik egymást.

– Fantasztikus színészekkel dolgoztunk most is együtt. Olyanokkal, akik elég sok filmben játszottak már. Andorai Péter nyolc filmemben is szerepelt, Bálint András hatban vagy hétben. Klaus Maria Brandauer is négyben. A forgatás megkezdése után egy héttel, megkérdeztem Brandauertől, hogy érzi magát. Azt mondta, fantasztikus partnerei vannak, ezek mindannyian zseniális színészek. Boldog voltam. A fantasztikus színészekben az a csodálatos, hogy nem szerepet játszanak, hanem megpróbálják a lényükön átszűrni azt a valamit, amit meg akarnak mutatni a világból. Ezzel az jár, hogy sokszor meglepik a partnereiket, amitől ők is valami újat, valami mást csinálnak, és egyszer csak elkezd izzani egy jelenet. A legcsodálatosabb, amikor egy színész saját magát lepi meg. Egyszer csak úgy érzi: ezt nem gondoltam volna magamról. Az a szép az én foglalkozásomban, hogy csak ülök, és nézem a jobbnál jobb színészeket, akik meglepnek engem is – mondta Szabó István.

 

 

– Szerintem az a fontos, hogy van egy ember, aki mindig ember volt az utolsó porcikájáig – ragadta magához a szót a falu polgármesterét játszó Stohl András. – Amikor egy színészt felkérnek egy filmszerepre, az általában úgy történik, hogy a gyártásvezető felhív, és megkér, hogy menjek be egy castingra. Ha passzolok a partnerekhez, újra felhív a gyártásvezető, és közli: megkaptam a szerepet. Szabó István Oscar-díjas filmrendezőnél ez úgy történik, hogy megcsörren a telefon, felveszem. Szabó István beleszól: „Szervusz, András!” Mire én: Tiszteletem, Tanár Úr! „András, készítek egy filmet, szeretném, ha eljátszanál benne egy szerepet.” Én erre azt felelem: Hát persze Tanár Úr! Éppen ráérek… – és persze azonnal ujjongva ugrálok örömömben. Ezután elkezdődik valami csoda, valami mágikus történet.

Stohl András a forgatás hangulatát is igyekezett felidézni. Elmesélte, hogyan zajlott egy párbeszéde Koltai Lajossal, a film Kossuth-díjas operatőrével és Szabó Istvánnal.

– Szerintem az lenne a jó, ha kicsit oldalra lenne fésülve a hajad – mondta Koltai Stohlnak.

– Jó – jött a válasz.

– Állj egy picit oldalra – kérte tőle Szabó István. – Sutyi, mit szólsz?

– Jó! Ugyanazt gondolom, amit te – válaszolta Koltai Lajos.

– Köszönöm András, akkor ezzel megvagyunk – mondta Szabó István. Ennyi egy jellemző snittpróba, magyarázta Stohl, aki szerint az évtizedek óta együtt dolgozó alkotó páros szinte már olyan, mint egy testvérpár. Azt is élvezte, hogy fantasztikus színész kollégákkal dolgozhatott együtt.

– Csomós Mari, amit ebben a filmben művel, az valami csoda. Közben attól félt a forgatás alatt, hogy amit csinál, jó lesz-e. Hál istennek nem minden színész olyan, mint én, hanem sokan olyanok, mint Csomós Mari, aki minden snitt után kérdőn nézett Szabó Istvánra: „Jó volt?” Mire jött a válasz: „Elég jó! Nem tudom, lehet-e ennél jobban.” Szabó Istvánnak még arra is volt energiája, hogy Andorai Péter is benne legyen ebben a filmjében is. Ott ült egy padon, nem kellett semmit csinálnia. De az a semmi – minden. Minden egyes közös munkájuk benne van. Egyszer csak az ember azt érzi, hogy ott áll Klaus Maria Brandauerrel szemben, és az ő ellenfele a filmvásznon. Ez azért elég jó érzés! Az első jelenetemet, amikor az utcanévtábla avatásánál polgármesterként köszöntöm a megjelenteket és elmondok egy hosszú beszédet felvették totálban, majd közeliben is. Tanár úr, azt mondta, nem kell újra elmondanom a beszédet, de én azért csak elmondtam. A „közelizésnél”, amikor Csomós Mari, Brandauer és Kerekes Éva arcát vették közelről, miközben én beszéltem, de nem látszottam, átfordult a kamera Csomós Marira, aki meg sem szólalt. Én ismét elmondtam a monológomat. Amikor felvették a snittet, Szabó István összenézett Sutyival és csak annyit mondtak: „Hát ez zseniális! Csodálatos!” Ez a filmszínészet: valaki némán is csodálatosabb tud lenni, mint az, aki másfél órán át beszél, keményen dolgozik – mesélte Stohl András tapsra és kacagásra késztetve a nézőket.

– Szabó István nemcsak a főszereplőket hívta fel személyesen, hanem engem is – árulta el a polgármesteri hivatal Marikáját játszó színésznő, Virga Tímea, aki a Városligetben kapta az emlékezetes telefont, és majd kiugrott a bőréből örömében. – Még most is szívdobogás jön rám, ahogy elmesélem. A Tanár Úr az utolsó statisztaválogatást is végigállta, jelen volt, figyelt. Nem kerülhetett olyan tárgy, emberi arc, kosztüm a filmbe, amit ne ellenőrzött volna személyesen.

 

Stephanus professzort (Klaus Maria Brandauer) váratlanul nyugdíjazzák. A doktor még nem szeretne elszakadni hivatásától, így elbúcsúzik kórházi kollégáitól, hazaköltözik a szülőfalujába, és – a helyiek nagy örömére – körzeti orvosként kezd dolgozni. A fiatalkori szerelme és gyerekkori legjobb barátja viszontlátása megérinti a biztonságos környezetéből kiszakadt doktort, ám a faluban nemcsak pozitív élmények érik: olyan kisstílű, de ártalmas politikai csatározásokba is belekeveredik, amelyek nem engedik meg, hogy belefeledkezzen a múltidézésbe, vagy egy új élet gondolatával kísérletezzen. Stephanus a saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz a jelennel.

 

– Nem tudom, mi ebben a különös. Nekünk ez a dolgunk. Mi olyan emberektől tanultunk, olyan mestereink voltak, akik így gondolkodtak, így dolgoztak – replikázott Szabó István. Azt is hozzátette a sokat emlegetett elismerése kapcsán: egy Oscar-díj nem tudja megírni a következő film forgatókönyvét, nem tudja megmondani, hova álljon a következő beállításban a kamera, nem tud instruálni egy színészt. – Az Oscar-díj egy nagy öröm, de a múlt. Utána is mindent nulláról kell elölről kezdeni.

– Van valami olyan tempó, valami olyan nyugodt, higgadt, pallérozott, széles látókörű világlátás ebben a társaságban, akik a filmet létrehozták, ami szerintem hiánycikk ma. Épp Székesfehérvárra zötyögtem, hogy egy kisegítő iskolában tartsak rendhagyó irodalomórát, amikor engem is személyesen hívott Szabó István, hogy felkérjen – mesélte a falu verseket író fiatal postását alakító Orosz Ákos, aki a szegedi közönséggel együtt nézte végig először a filmet. – Minden feszültséggel együtt is ugyanez a nyugalom árad a vászonról. Szerintem az a film legnagyobb ereje, hogy nagyon emberi és emberközeli. Nem akar több, szebb, gyorsabb, menőbb lenni, mint ami. Ez tetszik a kollégák játékában is: ezt a nyugalmat, emberi légkört valahogyan belénk tudták plántálni.

A film jelen lévő alkotói a közönség kérdéseire is válaszoltak. Akadt, akit az érdekelt, volt-e valami különös oka annak, hogy épp a Szegedi Nemzeti Színházra esett a választás, hogy bizonyos jelenetek ott játszódjanak. Szabó István elmondta, kézenfekvő lett volna egy budapesti színházat választani, de a szegedi mellett szólt nemcsak az, hogy csodálatos az épület, hanem az is, hogy a teátrum vezetése, Barnák László főigazgató és Horgas Ádám főrendező nyitottan, támogatóan fogadták. Úgy érezték, érdemes Szegedre jönniük forgatni. Köszönetet is mondtak nemcsak a színház vezérkarának, hanem az összes lelkesen közreműködő szegedi statisztának is, akik közül sokan jól felismerhetően felbukkannak egy-egy pillanatra a filmben. Akadt néző, akinek azért tetszett a film, mert úgy találta, tökéletes korrajz. Úgy fogalmazott: minden egyes mozzanata igaz a mai életünkre vonatkozóan, és rendkívül „betalált” a film az egészségügy helyzetével kapcsolatban is.

Gyémánt Csilla színháztörténész, a Szegedi Operabarátok Egyesületének elnöke a film őszinteségét, valamint jó ízléssel válogatott, összeállított zenéjét dicsérte. Szabó István úgy fogalmazott, ebben az esetben a film történetéhez hozzátartozik a zene, sőt a konkrét művek is. Az Apa annak idején Mahler I. szimfóniájára készült, voltak olyan filmjei is, amelyeket Schumann-művekre készített.

– Szeretem ezt a fajta zenét. El is tudom mondani, hogy miért. Nem én fogalmaztam meg, hanem egy taxisofőr, amikor beültem az autójába és a klasszikus zenéket sugárzó csatornát hallgatta. Amikor megkérdeztem, akarattal szól ez a zene vagy csak véletlenül, azt felelte akarattal. Megkérdeztem, miért. Azt válaszolta azért, mert a klasszikus zenében a mű kezdetén feltesznek egy kérdést, amire a mű végéig megkapom a választ. Ez adja nekem azt a nyugalmat, hogy végig tudjam élni a  napomat – mesélte Szabó István.

 

 

Gyémánt Csilla azt is megkérdezte, Szabó István nem gondolja-e meg magát, nem vállalkozik-e mégis a lemondott Wagner-opera, a Tannhäuser megrendezésére Szegeden. A rendező sajnálkozva elmondta, nem tudja meggondolni magát, mert túl sűrűn kell orvosi kontrollra járnia, emiatt kellett lemondania a szegedi produkciót.

– Negatív figurát jobb játszani, mert izgalmasabb feladat. Szabó István egyik első mondata az volt a szerepemről: „András, egy dolog fontos. Ez ne legyen egy rossz, velejéig gonosz ember! Ugyanúgy akar valamit, ugyanúgy vannak céljai, csak egy kicsit félresiklik. Nem véletlenül szereti az egész falu” – mesélte a szerepével kapcsolatos rendezői instrukciókat Stohl András. – Mikor az ember elkezdi a forgatáson megérezni a hatalmat, az egy idő után visszahat, elkezdi élvezni. Kicsit elkezdi elhinni. Nyilván arra a tíz percre, amíg abban a jelenetben van. Akkor történik meg az, hogy úgy tud belenézni egy világsztár, Klaus Maria Brandauer szemébe, hogy megeszlek, ha akarlak. Mert elhiszed, hogy te vagy a polgármester, elhiszed, hogy hatalmad van.

– Nyolc alkalommal dolgoztam Andorai Péterrel együtt, aki azon kívül, hogy jó barát volt, figyelmes és nagyon felkészült kolléga, ami a legfontosabb: nagy színész, nagyon nagy művész volt. Óriási tehetsége az volt, ahogyan nézett, hallgatott. Elképesztően tudott odafigyelni a partnerére. Csodálatos és élvezetes harcban volt a filmen Stohl András is Brandauerrel. Egymás tekintetével harcoltak. Valóban az adja egy jelenet erejét, ha két színész egymás tekintetébe tud kapaszkodni, ha két színész tekintetéből áradó energia izzítja fel a jelenetet. Ezért néha úgy érzem, egyetlen nagyon jó színész egy filmbe nem elég, kell neki egy partner is, akivel megharcol – hangsúlyozta Szabó István, aki azt is hozzátette: – Ha Andorai Pétert nézte az ember, beúszott a tekintetébe. Ezt csak olyan ember tudja megtenni, akinek nagyon erős az egyénisége, és aki tudja, hogy ő kicsoda. Péter ilyen ember volt. Szerény, csendes, és nagyon sokat segített, ha ránézett az ember, belenézett a tekintetébe.

Hollósi Zsolt

 

A szerző felvételei


Címke: , , , ,
2020.04.05 - tiszatáj

A PLATFORM
Színdarabnak készült, Galder Gaztelu-Urrutia azonban 2 év alatt felturbózta az alapanyagot és filmmé gyúrta át. Nem váltja meg a világot a Netflixen kikötő A platform, jobbára serényen illeszkedik a kortárs spanyol zsánerfilmek sorába, horror-és suspense-elemekkel tűzdelt társadalombírálata viszont nagyrészt jól működik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.04.03 - tiszatáj

BATYKÓ RÓBERT: RHOMBUS HEAD
Batykó konzekvensen épülő festészeti életművében nemrég új lépcsőfokot jelentettek a képein megjelenő enigmatikus képterek és rejtélyes kompozíciók. Legújabb képein – amiket a Rhombus Head sorozatban láthatunk – is továbbviszi poszt-digitális festészeti gyakorlatát: amíg eddigi sorozataiban a virtuális valóságban fellelhető képi formák festészeti újrafogalmazásán dolgozott, új művei már határozottan az ábrázolhatóság kérdéseit feszegetik… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.04.03 - tiszatáj

KORMÁNYOS ÁKOS AJÁNLÓJA

Ligeti György: Viola Sonata
Brácsa: Daniele Colombo
A borítókép Hans Hofmann festménye

>>>
2020.04.01 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE
KONRÁD GYÖRGGYEL 
…a merészebbek fél lábbal kívül voltak a rendszeren, de fél lábbal belül. Nekem viszont az egyik lábam sem volt benn. Úgyhogy amikor a Csoóri Sanyi először próbálkozott a Hitel megalapításával, mondtam neki, ezt soha nem fogjátok megkapni, majd adnak helyette valami kockacukrot. Legalább állítsatok össze egy számot, és azt tegyétek le a Széchenyi Könyvtárban, hogy legyen valami kézzelfogható. Mondtam Sanyinak, hogy a legjobb az volna, ha szamizdatban megcsinálnátok, de erre nem vállalkozott.

>>>
2020.04.01 - tiszatáj

Tisztelt Olvasóink, Szerzőink!

Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.

>>>
2020.03.31 - tiszatáj

LAUDÁCIÓ GERGELY ÁGNES TISZATÁJ-DÍJÁHOZ
Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is közölt a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. Legutóbb például a szintén Tiszatáj-díjas Sándor Iván írt 12 pontból álló kommentárt Az utolsó pillanat című költeményéről, amely a folyóirat 2017/10-es számában jelent meg. A vers azért is jelentős esemény a Tiszatáj számára, mert Gergely egyrészt tanúként szólal meg, Nagy Imre nem pusztán metaforikus alak a költeményében… – ORCSIK ROLAND LAUDÁCIÓJA

>>>
2020.03.30 - tiszatáj

Hogy egy olyannyira világgal-foglalkozó költő aktualitásáról beszélünk (hirtelen?), amilyen fokig e kritérium Szabó Lőrincnek legalább három kötetére illhet, vajon az így vizsgált líra megnövéséről az időben, vagy az idők „jelleges változásáról” (globali­zá­ciós és egyéb napjainkat tekintve: romlásáról) szól-e?
Válaszunkat előrevetítve: globálisan sem-sem, beállt korunkat (kinek-kinek tetszé­sére bízzuk, az idő készülődését tekintve huszonvalahány évet, netán tizenegy, tíz stb. évet számol-e így), a már valóban tagadhatatlan, múlandónak nem remélhető jellegeket tekintvén igencsak, igen-igen […]

>>>
2020.03.29 - tiszatáj

TERÉZIA MORA: SZERELMES UFÓK
A tíz elbeszélést felsorakoztató Szerelmes ufók mérföldkőnek tekinthető a leginkább regényeivel (el)ismertté vált Terézia Mora pályáján: novellákkal kezdte pályafutását, s immáron kanonizált szépíróként visszatért alkotói origójának műfajához. Az összehasonlítás apropója így adott, sőt egyenesen kikerülhetetlen. Az eltelt tizenhét év eredménye pedig az írói kibontakozás vonatkozásában – Mora történeteivel és hőseivel ellentétben – egyértelműen optimizmusra ad okot… – HAJNAL ZSOLT KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő