Aranyi László: Jenei Gyula írásához kiegészítésül

Tizenhárom-tizennégy esztendős lehettem, amikor édesanyám ajánlotta Wass Alberttől A funtinelli boszorkányt. Ami nem akármilyen olvasmányélmény volt! Az iskolai tananyagra pedig szűnni nem akaró röhögéssel reagáltam.

Szegény József Attila bizonyult állandó célpontnak „korán haló mosónőivel”. Aztán hallottam a Kex együttes „Tiszta szívvel” interpretációját. „Tiszta szívvel betörök, / ha kell, embert is ölök.” – csodálkoztam, jé, ez a faszi ilyeneket is tudott… Esküszöm, Baksa-Soós János eredményesebb József Attila népszerűsítőnek bizonyult, mint az összes irodalomtanár együtt. (Később Földes Hobó ugyanúgy…) Gimnáziumi éveimben valamelyik dögunalmas órán Allen Ginsberg kis könyvét olvasgattam (amely a Napjaink költészete sorozatban épp akkor jelent meg), s padtársam, akit nem érdekelt egyáltalán a költészet, beleolvasott. Megdöbbent, hogy akadnak ilyen alkotások is, s „nem csak az a sok szar, amit Lőrinczné tanít”…

Az új irodalmi tanterv kétségtelenül rossz. De nem azért, mert Wass Albert bekerült, mások meg kimaradtak.

A tanítás iránya elhibázott. Mert figyelmen kívül hagyja a „szépreményű ifjúság” természetes életkori sajátosságait, s ostobán nevel, idomít, nem életre szóló élményeket ad. A következmény: a diákok 93-95 százalékát végleg elidegeníti a szépirodalomtól… (Amúgy becstelenség a gyerekeket pajzsként tolni magunk előtt, bármelyik oldalon is állunk a kultúrharcban…)

(A szerző költő, tanár)