Csangcsungi történet

A BÚCSÚ
Önéletrajzi ihletésű dramedy-vel robbant be tavaly a köztudatba Lulu Wang. Sundance-en debütált családregénye, A búcsú csírájában először 2016-ban a This American Life című rádióműsor részeként hallható What You Don’t Know-ban jelent meg. 100 percessé duzzasztott vallomása azonban – leszámítva a nyitó „valódi hazugság alapján” felütést – kevéssé méltó egy igazán érzékeny mementóhoz… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

A BÚCSÚ

Önéletrajzi ihletésű dramedy-vel robbant be tavaly a köztudatba Lulu Wang. Sundance-en debütált családregénye, A búcsú csírájában először 2016-ban a This American Life című rádióműsor részeként hallható What You Don’t Know-ban jelent meg. 100 percessé duzzasztott vallomása azonban – leszámítva a nyitó „valódi hazugság alapján” felütést – kevéssé méltó egy igazán érzékeny mementóhoz.

Wang csupán a kortárs amerikai independent cinema legnagyobb sablonjait tologatja, hovatovább, mozija eleve ősi panelekből építkezik: Ozui hagyományokat tükröző, alapvetően drámaiatlan cselekményében A búcsú a Tokiói történet 21. századi variánsa. Ugyanúgy felbukkannak benne a generációs különbségek, illetve kulturális differenciák – noha Wangot rendkívül izgatja hősnője, pontosabban alteregója, Billi fizikai és belső utazása, a direktornő sajnos képtelen ütemmel felruházni a nagy potenciállal kecsegtető történetet. Fordulópontjai vagy szereplői jócskán beleivódtak a mainstreambe: kapunk szigorú anyát, reflektálatlan édesapát, illetve Nai Nai, a hősnőhöz igen közel álló nagymama is színre lép, hidat képezve a modern, vagyis Billi által magáénak vallott felfogás és a konzervatív értékek között. Persze, A búcsú – zökkenői dacára – az Awkwafina játszott főfigura karakterívére ügyel: gyökértelen, slampos, az életben helyét kereső 30 évesként a Pán Péter-nemzedék tagja, típusalakja és lődörgése a Frances Hától a Csajokon át a Fleabagig ismerős. Mégis, hiába rokonlelkek, sőt, kelti életre a színésznő Wang 6-7 évvel ezelőtti önmagát (ahogy a nagymama húgával ez konkrétan meg is történik), nem lángol a karakterben igazi tűz, csupán ide-oda lépked, belekerül a kínai-amerikai entikumforgatagba, holott a rendezőnő kezdeményező figuraként tekint rá.

Billi ugyanis rákban haldokló nagymamája után repül Csangcsungba és rokonai, szülei döntése ellenére próbál önállósulni, ám a felhőkarcolók, hotellépcső-labirintusok szegélyezte városban csak hajigálja őt a minimalizmust tévesen unalomra cserélő Lulu Wang-szkript. Családi vacsora, az unokafivér esküvője, valamint a szülőkkel való pengeváltások epizódjai folydogálnak lendület nélkül és e pillanatképek bámulásakor semmi olyan nem hangzik el, amiről ne volna tudomásunk. Függetlenség versus hagyománytisztelet összeférhetetlenségéről például rétegzetten, újszerűen szónokolhatna A búcsú, csakhogy ilyen téren is beéri a klisékkel: Lu Jian, a mama rideg tekintettel marasztalja el a lányát, aki részben ironikusan, részben feldúltan száll szembe az eggyel korábbi generáció nézőpontjával. Individualizmus és kollektivizmus összeütközésével ugyancsak ildomos lenne foglalkozni, pláne, hogy A búcsú New York-Csangcsung-tengelye révén nemzeti, sőt, globális szinte emelkedne két eltérő létfelfogás az egyediség-egyéniség vállalásáról, illetve tömegbe olvadásról („A kiálló szögek beütik.” – vallják a japánok), Wang azonban Billi emancipációján keresztül legfeljebb azt ábrázolja, mi történik a hősnővel, azt nem, hogyan, vagyis mi megy végbe benne. Igaz, a hősnő és Nai Nai határokon, emberöltőkön, könnyeken átívelő szeretete messze a film legerősebb pontja, a rendezőnő idővel e finomhangolt, melankolikus kapcsolatot is puszta információközléssé redukálja. Hiányoznak a tekintetekbe vésett konfliktusok, helyzetekből fakadó, moziszékbe szögező pillanatok – obligát pont volna az unokatestvér örömkönnyekkel átitatott házassága, de a lagzi is elvész a színpompában (mint az Awkwafinát ugyancsak felvonultató, kínos Rómeó és Júlia-parafrázissá vedlő Kőgazdag ázsiaiak), a Killing Me Softly apa-lány dalolászásában.

Néhány közel hibátlan szcénán azért megakadhat a szem. Hosszú hallgatás, voltaképpen passzív, finom humorral oldott beletörődés után Billi múlt és jelen identitásformáló erejéről kezd beszélni. Hagyományos alárendelt-szerepbe passzírozva, takarítás közben nyíltan a hideg matróna szemére veti, gyerekkorában, kínai gyökereinek birtokában az élete jószerivel csodával ért fel, míg az USA-ba költözés benne bizonytalanságokat okozva kényszerítette felnövésre. Látta, ahogy a régi, felnőtt, idős rokonai, barátai meghalnak, ezért foggal-körömmel ragaszkodik Nai Nai életben maradásához és a benne összpontosuló tovaszállt boldogsághoz: olyan határpillanat ez, mely nemcsak egy viccelődő, odamondó Billit, hanem egy érzékeny nőt villant fel és szintén nem egy fásult mamán, hanem egy, a költözésbe így-úgy valamelyest belerokkant felmenőn állapodik meg. Sőt, másra is lehet csettinteni – A búcsú ugyanis, kevés jó pillanatában még a hazugság természetrajzát is forszírozza. Nai Nai halálhírét ugyanis (kínai-amerikai Good Bye Lenin!-ként) az idős asszonyra váró sokk miatt nem merik közölni vele, az esküvő csupán porhintés, ürügy arra, hogy a rokonság utoljára lássa őt, vagyis a szeretet, az odafordulás eszményei rakódnak zárójelbe a diszharmóniát hirdető családi melodráma-narratíváért. Billi és az orvos dialógusa ennél is jobban elevenbe talál: utóbbi szerint füllentés, kegyes hazugság a rákbetegség titkolása, míg a főhősnő szerint a döntés – noha tényleg jó szándék vezérli – továbbra sem őszinteség, hanem egy utolsó hónapjait élő megvezetése lenne, így Lulu Wang e percekben valóban képes új színárnyalatokkal gazdagítani a betegségmelodrámákat.

Országokra, felfogásokra kiterjesztett műként ugyan nem üzemel túl jól A búcsú és privát nyűglődésekre fókuszáló nevelődéssztoriként is csak fenntartásokkal tanácsos bólintani rá, lehetetlen elvitatni tőle, hogy Wang a nehézségek dacára optimizmust próbál hirdetni. Nem tagadja a veszteségeket, sem a múlt keserűségeit, egyszerre szomorú és oldott vallomástörténete azonban nem leng ki a trauma vagy a boldogság irányába: a továbblépésre utaló befejezés vagy a fellélegzést biztosító utószó mindenképpen ennek bizonyítékai.

Szabó G. Ádám