„Egykor a Seholban fekszem / S egy angyal őriz engem”

BÚCSÚ DEÁK ZOLTÁNTÓL

Deák Zoltán (1961. 08. 29 – 2020. 01. 01.) képzőművész, művésztanár az SZTE JGYPK Rajz- Művészettörténet Tanszék műhelymestere volt, ebben az intézményben szerzett rajztanári diplomát is. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a SZÖG-ART Művészeti Egyesületnek és a SZAB Képző- és Iparművészeti Munkabizottságának. 2015 óta rendszeres résztvevője volt a csongrádi PleinAir Nemzetközi Alkotótelepnek. A grafikán-, festészeten, szobrászaton kívül irodalommal és zenével is foglalkozott.

Paul Klee gondolatát idézem, kedves Zoltán. Távozásod visszaemlékezést indukál, mindnyájunknak áttekintést ad emberi alakodról: kinek a meghitt közelebbit, barátit, kinek a művész-kollega alakját idézi. Csak kérdezünk és kérdezünk: mi történt, hogy történhetett? Létünk súlya egy hajszálon függ. Nehéz fölfogni az élet filmszakadását. Eltűnik az élet, senki se tudja, mikor és mily irányban tűnik el oda, „honnan nem tér meg utazó”. Elgondolkodunk saját sorsunkat illetően. Fürkésszük a sötétséget, parányi szentjánosbogárnyi fényt keresve. Csak a fájó csönd, az űr, a testes hiány. Hol van a garabonciás, kis kalapos Zoli, mosolygós kék szemével, a mindig barátságos tekintetével?

Porból lettünk, porrá leszünk. Csak sejtelmek kóvályognak bennünk, szavaink üresen konganak. Egyik pillanatban látjuk, mintha Villon kis kocsmájából lépett volna ki, dévaj ifjak társaságában. Másik pillanatban a monotípia nyomtatását magyarázza a Rajz Tanszék hallgatóinak, vagy Aranyi Sanyi állandó segítőjeként rakja föl szép rendbe a SZAB-ban rendezett festészet napi kiállítás képeit. Életöröm és haláltudat. Nehéz kimondani és leírni a halál szót, tudatunk előre viszi a halál utáni állapot képzetét.

Egyedül a hitünk az, mely a lét további, ismeretlen folytatását sugallja a por utáni állapotban. Hinnünk kell a művészet megtartó erejében, a kezdeti tapogatózó szén- és tusrajzok máig ható életében, iránymutatásában. Elmondhatom, hogy a két pályakezdőt, Deák Zoltánt és Kereszty Zsoltot az általam vezetett szabadiskolában, a Széchenyi téri öreg Napfény műteremben láttam először, s most a két tehetséges ember kezet fogva találkozik. Ugyanúgy kedves tanáraikkal: Novák Bandival és Szuromi Palival. Fényben, égi varázsban.

Az élet csodája – absztrakt volta összeforr ebben a dimenzióban. Deák Zoltán művészi munkásságát ez a fajta absztrakció jellemzi, s ez a fajta karakter, mint életének titkos gyűjteménye kezdi el élni önálló életét – földi pályafutásának végeztével. Ez biztosan már maradandó lesz, kedves Zoli! A pillanat varázsa fogott meg Téged is, a fehér lapra fekete, szenvedélyes ecsetfoltjaidat, kanyargó vonalaidat odateremtve.

Itt a Földön van pillanat, ott, ahol vagy – nincs idő. Nem felejtünk el, emlékeinkben megmaradsz, tovább élsz alkotott munkáidban. Hamvaidat a Tisza éltető vize fogadja be. A SZÖG-ART Művészeti Egyesület tagjai és a művésztársak nevében búcsúzom tőled, s olvasom Laczkó Andrea versét:

Ébredj fel. Indulunk.
Hegyezd szárnyad. Készülj:
Az út eltűnik lábad alól
és nyílik az ég.
Tágabban, mint valaha…
Vár a végtelen tér
és táncoló angyalok.
Béke és lebegés.
Indulj hát utadon,
és új életre kélsz.

Újszentiván 2020. 01. 24.

Pataki Ferenc

(Pataki Ferenc festőművész búcsú szavai elhangzottak 2020. január 24-én, Szegeden a Kálvin téri Református templomban Deák Zoltán képzőművész búcsúztatásán)