09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
09.08.
| Nobel-díjas író monodrámáját mutatják be a Trafóban >>>
NAPI TANDORI

09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Új karigazgató a szegedi színházban
2020.02.03 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
FLÓRIÁN GERGELLYEL

Összes őse Erdélyből ki származik. Sőt – ahogy mondja –, nagyszülei közül senki sem született Kolozsvártól nyugatra. Ő két testvérével együtt Budapesten látta meg a napvilágot, ugyanakkor sohasem érezte magát budapestinek. Színész édesapját, Flórián Antalt követve laktak Kaposváron, Békéscsabán, Kecskeméten is. Iskoláit Szegeden járta, itt szerzett karvezetés diplomát a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Néhány sikertelen zeneakadémiai felvételi után gondolt egy nagyot, és visszatért ősei földjére: a Kolozsvári Zeneakadémiára. Pár hét alatt kellett megtanulnia románul, pedig addig csak pár szót tudott a gyerekkori, utcai focimeccsekről. Soha nem bánta meg a döntését. Flórián Gergely öt éve a Szegedi Nemzeti Színház vezénylő korrepetitora. Január 1-től – elődjének nyugdíjba vonulása miatt – karigazgatónak nevezték ki.

– Eleinte hegedülni tanultam a zeneiskolában, nem túl nagy lelkesedéssel. A hangszer iránti lagymatag érdeklődésemet némileg fellendítette, amikor dédanyám előhúzta a szekrényből, és nekem ajándékozta dédapám hegedűjét. Két beírás van benne. „Javította Bruckner Nándor, Budapest, 1892.” Mellette, egy halványabban olvasható címkén, a készítő neve: Jacob Stainer. Ez az osztrák hegedűkészítő mester úgy tudom, Stradivari-kortárs volt. Stainer hegedűit tudomásom szerint egyébként épp a XIX. század végi Budapesten előszeretettel hamisították, ezzel együtt elképzelhető, hogy ez a hangszer tényleg eredeti, mindenesetre egészen különleges hangja van. Jó tíz éve elővettem, megpróbáltam ismét játszani rajta. Ekkor jöttem rá, hogy a hegedű az a hangszer, amely legjobban egyesül azzal, aki játszik rajta, részévé válik a testednek. Igazán sajnálom, hogy annak idején nem gyakoroltam többet.

– Igen, mert akkor például vezényelhetnél bécsi újévi koncertet és hegedülhetnél.

– Valamiért sosem volt ilyen gondolatom: talán mert bár a hangszerjáték és a vezénylés is fizikai függőség, de két, egymástól egészen különböző függőség. Szerintem sokkal jobb külön-külön kiélvezni őket.

– Végül a vezénylést választottad.

– Kolozsváron államvizsgáztam, a Gheorghe Dima Zeneakadémia karmester szakán. Államvizsga-előadásomon Mozart Zaide című operáját vezényeltem, Szabó Emese rendezésében, a régi magyar Nemzeti Színház épületében, amely ma Román Nemzeti Opera. A csilláron is lógtak, hatalmas sikert aratott az előadás. Két héttel később hazajöttem – ekkoriban Budapesten laktunk a szüleimmel –, és vártam a jól megérdemelt felkéréseket a világhírű zenekaroktól. Nem nagyon jöttek… Volt egy-egy koncertem Nagyváradon, Marosvásárhelyen, de valahogy mégsem akart elindulni a nagyívű karrier. Mivel muszáj volt a saját lábamra állni, munkát kerestem, bármilyet, ahol el tudok helyezkedni, egy kitétellel: tanítani nem akartam, mert úgy éreztem, hogy ahhoz olyan típusú elhivatottság kell, ami bennem nincs meg, és nem lenne becsületes a gyerekekkel szemben, ha úgy csinálnám, hogy nem érzem a magaménak. Ott kezdtem el tehát dolgozni, ahol zeneakadémiai és karvezető diplomával, összeköttetések nélkül el lehetett helyezkedni Budapesten: az egyik gyorsétteremláncnál hamburgert árultam. Innen a biztosítási szakmába kerültem. Később voltam személyi asszisztens, ügyfélszolgálatos, pályázatíró, munkanélküli, kórista a Vígszínházban, és talicskáztam sittet a felsőgödi krikettpályán. A pénzt, amit kerestem, karmesterkurzusokra költöttem, de szerencsére dirigálhattam is időnként: Zalaegerszegen, a botosani filharmóniában, a kolozsvári Mozart-fesztiválon, esküvőn, misén, sőt, az Operettszínházban is volt szerencsém pár Csókos asszony-előadást vezényelni.

– Hogy kerültél Szegedre?

– Több év kihagyás után kerestem valakit, aki megnéz, meghallgat, és segít karbantartani a vezénylésemet. Édesapám 2009-ben visszakerült a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ő kérte meg Pál Tamást, hogy hallgasson meg és tanítson. Sokkal-sokkal többet kaptam végül, mint amire álmomban is számítottam volna: régóta keresett, beavatott mesteremre találtam, az általam valaha ismert legigazibb karmester személyében: ezt az egyik legnagyobb kegynek tartom az élettől. Aztán, amikor úgy alakult, hogy kollégám és barátom, Rákai András Miskolcra szerződött, Gyüdi Sándor igazgatótól és Pál Tamástól bizalmat kaptam, a színházhoz szerződtettek korrepetitornak. Nem kis kockázatot vállaltak ezzel, hiszen korábban nem volt ilyen típusú tapasztalatom, és soha nem voltam igazán jó zongorista.

– Mi a dolga egy korrepetitornak?

– A színházban ő tanítja be az énekszólamokat. Operát, operettet, musicalt. Zongora mellett, kottával, szobában. Az én elképzelésem szerint a korrepetitor dolga olyan szintre hozni az énekest, hogy a karmesternek már ne a szereptudással kelljen bajlódnia, csak a zenei megformálással. Nekem az a feladatom, hogy az első próbára a darab minden egyes szólistája tudja, hogy mi a teendője, hol, mit, kivel és hogyan énekel, és hogy fog szólni a zenekar alatta. Vannak speciális, általam irigyelt korrepetitorok, akik például nagyon jól beszélnek olaszul, németül vagy franciául, ők az idegen nyelvi kiejtést tanítják. És olyanok is vannak, akik értenek az énekléshez és technikai tanácsokat is tudnak adni. Én mindkettőben erősen fejlődésre szorulok, de igyekszem.

– … de ha román operát mutatna be a színház eredeti nyelven, számíthatnának rád. A korrepetitornak nagy szerepe van a zenei megformálás kialakításában is.

– Igen, ebben én a karmesteri hátteremmel mindig is igyekeztem állást foglalni, és szólista kollégáim ezért általában hálásak is szoktak lenni. Időnként találkozom azzal a szemlélettel, amely teljesen a karmester vagy a rendező kezébe adja a szerep megformálásának felelősségét. Szerintem kifejezetten fontos, hogy egy szólista zenei megformálása, a szerepről alkotott véleménye már a szereptanulás korai szakaszában valamilyen elképzelést tükrözzön. Lehet – sőt biztos – hogy ezt majd a rendező vagy a karmester át fogja állítani, de akkor is, ha a korrepetitori szobában megszületik egy erős kiindulópont, attól a végeredmény csak gazdagabb, elmélyültebb lesz. Másrészt, bizonyos szempontból zárt repertoárt játszunk, ami azt jelenti, hogy korrepetitorként többször is találkozunk egy-egy művel. Amikor a harmadik énekesnővel tanulom be ugyanazt szerepet, már pontosan tudom, hogy ezt vagy azt a részt sokat kell gyakorolni, vagy éppen könnyebben fog menni, mire kell figyelni, hogyan könnyebb megtanulni.

 

A karigazgató kedvencei

Kedvenc étel: A magyar konyha levesekben verhetetlen, imádom a jó leveseket.

Kedvenc ital: valójában nincs ilyen, mindent nagyon szeretek a jó teáktól a jó konyakig.

Kedvenc zeneszerző: zenei téren minden-, de tényleg mindenevő vagyok. Egy időben rockzenéltem – az ilyesmi nem múlik el nyomtalanul – és sokat foglalkoztat mostanában a szintetizátorok világa, az elektronikus zene is. Lehet, hogy némelyekben megbotránkoztatást kelt, de van rá példa, hogy Tannhäuser kapróbáról Depeche Mode tribute-koncertre vagy a Rockklubba rohanok le, de olyan is előfordul, hogy éjjel kettőkor Stockhausen-felvételek után kutatok az interneten. Ha mégis választani kell: Mozart mindig, ő nagyon messzire el tudja vinni az embert. Wagner is nagy kedvenc. Legutóbbi élményem pedig Rachmaninov A holtak szigete című szimfonikus költeménye

Kedvenc karmester: Carlos Kleiber, Furtwängler és Celibidache. Ők hárman el tudtak jutni, és el tudnak juttatni az érzékelés határain túlra. A kortársak közül biztosan a személyes viszonyunk miatt is, de Pál Tamás jut eszembe. Nemcsak magyarországi, de nemzetközi szinten is. Ahogy ő dolgozik, gondolkodik, beszél a zenéről: számomra AZ a karmesterség.

Kedvenc opera: Amikor a Trisztánt először végighallgattam a Szabó Ervin Könyvtárban, utána fél órát kellett sétálnom a Múzeum körúton, hogy olyan állapotba kerüljek, hogy újra emberekkel tudjak beszélni. De nagyon betalálnak a korai Verdi-operák, talán jobban is mint például az Aida. Ott mindig van valami titok. Ott van Azucena Máglyaáriája A trubadúrban, nincs benne semmi különös: egy e-moll harmónia szól umcacca kísérettel és némi dallamkörülírással, – aztán mégis, amint elkezdődik, az ember azonnal látja a lobogó máglyát maga előtt.

Kedvenc énekes: A férfiak közül talán Beniamino Gigli, és az az iskola, amelynek ő az egyik utolsó képviselője. A nők között sok kedvenc van Callastól Flagstadig. Előfordult, hogy házibuliban reggel 4-kor már szívesen elengedtem volna a társaságot, föltettem nekik tehát Izolda szerelmi halálát Waltraud Meierrel, amint pöttyös otthonkában énekli, Zubin Mehta csodálatos dirigálásával. Nagy-nagy csönd lett utána…

 

– A korrepetitorok szoktak vezényelni is. Te meg onnan jöttél, ebből van diplomád.

– Szegedi működésem kezdetén a színház vezetése részéről meglehetősen nagyvonalú, a színházi szakmában ritka gesztust kaptam: az eredetileg Gyüdi Sándorra és Pál Tamásra kiírt Donizetti-opera, a Farsangi kalamajka dirigálásával debütáltam. Tíz előadást engedtek elvezényelni, rögtön az idekerülésem után. Azóta vezényelhettem Alföldi Róbert Varázsfuvoláját, Toronykői Attila Parázsfuvolácskáját, az Evitát, valamint a Bál a Savoybant, a Szaffit. Mindegyik produkció valamiért nagyon közel áll hozzám.

– Most viszont új feladatkört kaptál: január 1-jétől te vagy a színház karigazgatója. De hát ebből is van diplomád.

– Én tulajdonképpen a szegedi kórusmozgalomból indultam el, két igazi óriás, Erdős János és Dr. Mihálka György szárnyai alatt. Az első vezénylési mozdulatokat Erdős tanár úr tanította nekem, akinek a keze alatt az Ifjú Zenebarátok Kórusában énekeltem, Mihálka tanár úr pedig az első mesterem volt a főiskolán. Ekkoriban volt szerencsém a Gyüdi Sándor vezette Vaszy kórussal is fellépni párszor. Kolozsvári karmesteri tanulmányaim alatt is megmaradt a kapcsolatom a kórusmuzsikával: barátaimmal kamarakórust alakítottunk, akikkel őrült vállalkozásba fogtunk: megtanultuk Palestrina Énekek éneke című motettaciklusát, koncerten előadtuk és CD-re vettük mind a 29 darabot. Ezt két év felkészülés előzte meg, az utolsó fél évben minden nap próbáltunk. Mai fejjel ez persze mérhetetlen időpazarlásnak tűnik, de akkor mindannyian rengeteget tanultunk belőle.

– A szegedi színház kórusát ismerted. Milyen állapotban vetted át a kart? És milyen törekvéseid vannak?

– Ha az elődöm, Kovács Kornélia működése alatt született kritikákat, internetes hozzászólásokat végigböngésszük, sokszor fogjuk azt a véleményt találni, hogy a szegedi az egyik, ha nem a legjobb színházi énekkar Magyarországon. Én ezt többször, személyesen is hallottam rendezők szájából. Talán nem kell ilyen túlzó kijelentésekre ragadtatnunk magunkat, mindenesetre nagy drukk van bennem, hogy megfeleljek annak az elvárásnak, amelyet ennek az énekkarnak a múltja, jelene támaszt. Kapásból tudok például tíz olyan nevet felsorolni az kórusból, akik kiválóan alkalmasak nagy főszerepek éneklésére, rendszeresen kapnak is ilyen feladatokat, és ezekkel komoly sikereket is aratnak. Ezen kívül érzek most egy, talán a szokásosnál is nagyobb lendületet a társulatban, amit annak tulajdonítok be, hogy az elmúlt évben sok fiatal, lelkes kolléga került hozzánk. Kinevezésemkor Barnák László főigazgató ennek a lendületnek a fenntartására, erősítésére bátorított, és én magam is ezt tartom az egyik legfontosabb karigazgatói feladatnak: közösséget építeni, a zenébe, színházba vetett hitet táplálni.

– Feladat az van… Most épp a Tannhäuserre készültök, ami nem éppen repertoárdarab és óriási kórusfeladat…

– Egy hónapja dolgozunk rajta – elképesztő mű! A színház énekkara a színházi szezon kellős közepén rengeteg produkcióban, rengeteg előadást játszik, komoly kihívás emellett megtanulni ezt a hatalmas és nehéz darabot. Nem titok, sokat kínlódunk vele, de éppen a napokban kezdem érezni, és látni a szemekben, hogy talán átlendültünk a holtponton, és kezdünk ráérezni az ízére. Már nem kell az intonációval meg a hangzásarányokkal órákat foglalkozunk, hanem tudjuk élvezni a zenét. Márpedig, amit ez a zene ad, az valami egészen rendkívüli, és mondhatom, olyan pillanatokat élünk meg már a karteremben, ami minden fáradtságot megér. A híres Zarándokkórust általában próba végére szoktam hagyni, mert utána már nagyon nehéz bármibe is belekezdeni, olyan hatása van: libabőrös lesz tőle az ember, és óhatatlanul magadba nézel kicsit… Úgy is tekintek rá, mint valamifajta ajándékra, a jól végzett munka után. És látom a kollégáim szemében, hogy ez a zene akarva-akaratlanul megérinti őket is.

Márok Tamás

Fotó: Tarnavölgyi Zoltán


Címke: , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő