„Lét-közeli” művészet a REÖK-ben

SZABADOS ÁRPÁD SOKOLDALÚ ÉLETMŰVÉBŐL NYÍLIK TÁRLAT SZEGEDEN

Tavaly lett volna 75 éves a 2017-ben elhunyt szegedi születésű Munkácsy-díjas festő, grafikus, Szabados Árpád. A Magyar Képzőművészeti Főiskola egykori rektorára emlékezve „Lét-közeli” művészet címmel február 1-jén, szombaton 16 órakor Beke László művészettörténész nyitja meg nagyszabású, életmű jellegű kiállítását a REÖK-ben.

– Életmű kiállítások éve lesz a 2020-as esztendő a Reök-palotában, hiszen Szabados Árpád tárlata után következik a 70 éves Nagy Gáboré, majd az év második felére is készítünk elő életmű jellegű kiállítást – hangsúlyozta a szombaton nyíló Szabados-tárlat csütörtöki sajtóbejárásán Nátyi Róbert művészettörténész. A kiállítás társkurátora emlékeztetett: kevesen tudják, hogy Szabados Árpád Szegeden született, mert szakmai élete az 1960-as évektől már a fővároshoz kötötte. Ez az időszak a magyar grafika második aranykora volt, Kondor Béláékkal elindult valami új. A felfutásnak sokféle társadalmi, politikai, szociológiai oka volt, kedvelt grafikai műfajjá vált a könyvillusztráció és a plakát is. Szabados Árpád is ebben az időszakban kezdte művészi pályafutását. – Adósság a REÖK részéről ennek az átfogó, közel kétszáz alkotást bemutató életmű jellegű kiállításnak a megrendezése. A tárlathoz kapcsolódva kötet is készül, amely ugyan nem monografikus igénnyel, de jól bemutatja az alkotó sokoldalú életművét, külön a grafikusi, pedagógiai, festői és fotográfusi munkásságát is.

– Annak ellenére, hogy Szabados Árpádnak sok kiállítása volt idehaza és külföldön is, mégis valahogy úgy érezhettük, hogy ez az adósság nemcsak Szegedé, hanem a magyar képzőművészeté, művészettörténeté is. Talán ez a tárlat és a hozzá készülő kötet is segíthet abban, hogy elhelyezzük a kortárs képzőművészet történetében – mondta a kiállítás másik kurátora, Sinkó István képzőművész, művészeti író, aki szerint a kiállítás létrehozása izgalmas folyamat volt. A mintegy kétszáz műtárgyból álló anyag döntő része a Magyar Nemzeti Galériából, a MissionArt Galériából és a művész műterméből került a REÖK-be.

– Szabados Árpád műtermében hatalmas feldolgozatlan anyagot találtunk, többek között az 1986-tól született nagy méretű festményeit. 1969-tól 1980-ig szinte csak grafikákat készített, majd azután ahogyan a kortárs hatások őt is elérték, a transz-avantgárd festészet megfogta, a grafikai munkáinál felszabadultabb, de ugyanazzal a logikai munkával készülő képeket festett. Fontos szerepe volt a magyar vizuálpedagógiában. Erősen hatott rá a gyerekrajzok szemlélete, a végtelen szabadság, a tér és sík keverése. Egy-egy motívumot sokszor felhasznált, évtizedenként megismétlődnek a műveiben női alakok, szögek, kések, kalapácsok, virágok, növények. Nagyon közel állt a természethez, rengeteg munkája a természeti jelenségek sajátos feldolgozása – hangsúlyozta Sinkó István. A kurátor szerint Szabados Árpád gazdag életművének technikai és szemléletmódbeli változatossága mindenki számára példaértékű és vonzó lehet. Ezért is terveznek tárlatvezetéseket, gyerekfoglalkozásokat is a Reök-palota március 22-ig megtekinthető nagyszabású kiállításához.

– Szabados Árpád 1969-ben az ELTE Apáczai Csere János gyakorló gimnázium fiatal tanáraként kitalálta, hogy indít egy felkészítő szakkört olyan felnőtt fiataloknak, akiket nem vettek fel a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Újpesten, a Derkovits Ifjúsági Házban indult el a Derkovits-kör. Nekem sem sikerült a felvételi, én is csatlakoztam akkor a szakkörhöz. Árpád az első alkalommal azt kérte tőlünk, üljünk le, nézzük meg a modellt, és gondoljuk végig, hogy miért rajzoljuk le, mi a célunk vele. „Ha van róla egy képed, hogy mit akarsz rajzolni, eldöntötted, mi a célod, kezdj hozzá! Ha nincs, menj haza!” Sokként ért bennünket ez a hozzáállás. Először nem is értettük, miről beszél. Ha rajzolni kell, akkor rajzolni kell, gondoltuk. Elég sokáig tartott, amíg leesett nekünk, hogy még egy tanulmányrajz sem öncélú. Ez is egy mű, ezért belül kell hogy megszülessen először. Később én is pedagógus lettem, negyvenhárom éve tanítok, minden évben én is elmondom ugyanezt a tanítványaimnak – mesélte Sinkó István, aki szerint Szabados Árpádnak ez az egyik pedagógiai alapvetése volt, még a kisgyerekekkel is megcsinálta. A Magyar Nemzeti Galéria Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelyének egyik alapítójaként akkori feleségével, Várnagy Ildikó szobrásszal azt tűzte ki célul, hogy a kortárs művészet minden izgalmas, új jelensége épüljön be a művészetpedagógiába. Ez addig fel sem merült Magyarországon.

– Zseniális foglalkozásokat tartott, sok hasonló jó ötlete volt. Egyik alkalommal leültek a gyerekek a GYIK-műhely műtermének asztalához, amelyre csak nagy fehér, üres papírlapok voltak letéve. Még ceruza sem volt az asztalon. Amikor ő is odaült közéjük, a gyerekek megkérdezték: „Árpi bácsi, mit fogunk ma csinálni?” Nem szólt egy szót sem, csak némán széttárta a karját. A gyerekek először röhögtek, a fejüket vakargatták, bosszankodtak, de aztán mindenki elkezdett valamit csinálni a fehér papírlappal. Az egyik összegyűrte, a másik széttépte, a harmadik úgy tépkedett belőle apró darabokat, hogy valami kijöjjön belőle. Ez egy olyan bevezető feladat volt, ami a tíz év körüli gyerekek számára az első pillanatban meghökkentőnek tűnt, de hamar rájöttek arra a gondolati rendszerre, amit Árpád képviselt.

Hollósi Zsolt

A szerző fotói