Kilencedszer érkezik a Finn Filmnapok

HAPTIKUS MIKROTÁJKÉP, AVAGY ÉSZAKI ÉRZELMEK KELETEN

2020. február 5–9. között kilencedik alkalommal látogatható a Finn Intézet (Finn­Agora) szervezésében a Finn Filmnapok a budapesti Toldi moziban. Az ötnapos ünnep alatt többszörösen díjra jelölt és díjnyertes dokumentumfilmekkel, nagyjátékfilmekkel, rövidfilmekkel, audiovizuális performansszal és nemzetközi szakember-, és alkotó­gárdával várják a szervezők az érdeklődőket.

A Finn Filmnapok mára már szerves része a hazai mozis eseményeknek, amelyek idején bepillantást nyerhetnek a jegyvásárlók a finn kultúra és élet igazán érdekes világába. Az időszak alatt közelebb kerülhetnek a finn emberek mindennapjaihoz, megismerhetik a gondolkodásukat, humorukat és közben olyan, esetenként a nem finnek számára szokatlan világba csöppenhetnek bele, amely erős gondolkodásra késztetheti a nézőt.

Az idei filmes kínálat témái között a bevándorlás, a kamasz szerelem, a perverziók, a párkapcsolatok különleges megélései és a vallás játsszák a főbb szerepeket.

A fesztivál rövidfilmszekciói különösen izgalmasan hathatnak az érdeklődő közönségnek, hiszen az egyik válogatásban a finnországi svéd nemzeti filmes alkotók munkái láthatók. A másik válogatásban hat egymástól merőben eltérő alkotás képviseli a finn rövidfilmet, a véres horrortól kezdve egy kislányig bezárólag, aki megkapja, amit akar.

A dokumentumfilmek szerelmesei ezúttal egy kivételes alkotással találkozhatnak. A Gods of Molenbeek című darab a brüsszeli Molenbeek játszódik, ahol a két hatéves kisfiú, Aatos és Amine élnek. Itt tanulmányozzák a pókok beszédét, fedeznek fel fekete lyukakat és veszekednek arról, ki irányítja majd a repülő szőnyeget, ami őseik földjére viszi őket. Ugyanabban az épületben laknak, de világaik különbözőek. Együtt keresik a választ az élet nagy kérdéseire. Aatos saját istent akar, mert Aminének már ott van Allah, de a kérdést tovább bonyolítja barátjának, Flónak a hite: bolond, aki Istenben hisz.

A filmnapok során több Finnországban és nemzetközileg is elismert szakember és alkotó látogat el Budapestre, akikkel találkozhatnak a nézők a vetítések után. Így: Jaana Puskala, a Finn Filmintézet nemzetközi osztályának vezetője, Klas Fransberg rendező, a Finlandssvenk Filmcentrum munkatársa, Aleksi Salmenperä rendező (VOID), Rosa Honkanen színésznő (Stupid young heart).

Már szokássá vált, hogy a filmnapok idején más művészeti ág is bemutatkozik. 2020-ban a finn képzőművész-zenész Hannu Karjalainen a Let it Be! art agencyvel együttműködésben Towards An Architect videóinstallációjával és Nightfall című élő audiovizuális performanszával érkezik a fesztiválra. Karjalainen videóit, installációit és filmjeit 2003 óta számos nemzetközi múzeum, galéria és fesztivál mutatta már be. Szólókiállításai többek között Helsinkiben, Oslóban, Zürichben és Berlinben voltak láthatóak. 2009-ben elnyerte az Év fiatal művésze díjat Finnországban.

A Finn Filmnapok hagyományt teremtő céllal ebben az évben, finn diákokat hív Magyarországra, Budapesten játszódó rövidfilmek elkészítésére. A vendégeket a Budapesti Metropolitan Egyetem filmes hallgatói fogadják és az egyetem oktatóinak szakmai iránymutatásával készült közös munkájuk eredményét a filmnapokon tekintheti majd meg a közönség.

A filmeket finn nyelven, magyar és angol felirattal vetítik.  Jegyek a Toldi Mozi pénztárában vagy online, a www.toldimozi.hu-n kaphatók.

A FinnAgora Finnország 17 kulturális és tudományos intézetének egyike. A 2004-ben alapított intézmény fő célja, hogy elősegítse a finn művészek, tudósok, gazdasági- és társadalmi szereplők közép-európai megjelenését. A FinnAgora tehát alapvetően közvetítőszervezet, melynek tevékenysége a finn kulturális, tudományos és gazdasági élet szereplőinek kiváló ismeretén, valamint a finn, a magyar és a nemzetközi szervezetekkel való szoros együttműködésen alapszik.

 

FILMEK

Aurora, játékfilm, 105 perc, 2019

Rendező: Miia Tervo

Producer: Max Malka / Dionysos Films

Forgatókönyv: Miia Tervo

Aurora, a partiőrült nő egy éjjel Lappföldön a hot-dog árusnál összetalálkozik az iráni Dariannal. Darian finn feleséget keres, hogy lányával menedékjogot kaphasson. Aurora visszautasítja, mert Norvégiába készül költözni, hogy maga mögött hagyja zűrös életét. Amikor azonban megismeri a férfi aranyos kislányát, beleegyezik, hogy segítsen neki. Mialatt egyik menyasszonyjelöltet mutatja be Dariannak a másik után, egyre közelebb kerül hozzá.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ue91wuHsLIY

Void, játékfilm, 97 perc, 2018

Rendező: Aleksi Salmenperä

Producer: Aleksi Salmenperä / Bufo, Sahadok

Forgatókönyv: Aleksi Salmenperä

Eero írói karriere leszálló ágba került, nem tud nekikezdeni új regényének. Pihla ambíciózus színész, aki kezd külföldön is befutni. Egyikőjük sem hajlandó beáldozni karrierjét a kapcsolatuk érdekében, ami rosszabb, mint valaha. A Void tragikomédia a siker áráról, a kudarc megszenvedéséről, és helyzetekről, amikor a partnerünk egyszerűen nincs képben.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=R4UgYyfa_CQ

Elvis & Onerva, játékfilm, 65 min, 2019

Rendező: Mikael Syrjälä

Producer: Julia Elomäki, Pietari Vappula / Meat Films, ELO film school

Forgatókönyv: Mikael Syrjälä

A 16 éves Elvis és Onerva egymásba szeret, de nemsokára egy apró hazugság hatására a környezetük eljut addig a pontig, ahol valakinek tennie kell valamit. Film a kamasz szerelemről, bizonytalanságokról és a félelemről, ami rossz döntéseket szül.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=dhd7slCaDp8

Maria’s paradise, átékfilm, 110 perc, 2019

Rendező: Zaida Bergroth

Producer: Daniel Kuitunen, Kaisla Viitala / Komeetta

Forgatókönyv: Anna Viitala, Jan Forsstöm

Az angyalokról prédikáló Maria Åkerblom Helsinkibe vezeti követőit, köztük Salomét, a rajongó tinédzsert. Nem sokkal később Mariát erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt börtönbüntetésre ítélik, de merész szökési kísérlete után sikerül visszatérnie buzgó követői körébe. Eközben Salome összebarátkozik Malinnal, az utcalánnyal, és az újból megtalált szabadság, illetve az egyre veszélyesebbé váló Maria mindent felemésztő szeretete között őrlődik.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=smFtoYp5QUo

The Human Part, játékfilm, 108 min, 2018

Rendező: Juha Lehtola

Producer: Misha Jaari, Mark Lwoff / Bufo

Forgatókönyv:Juha Lehtola, Kari Hotakainen

Pekka Malmiukunnas csődbe ment, középkorú férfi. Egy fillére sincs, de elhiteti családjával, hogy még mindig egy nagy IT-vállalat vezérigazgatója. Pekka teljes munkaidőben ezen arculat fenntartásán dolgozik. Amikor szülei hirtelen úgy döntenek, hogy újra összehozzák az elidegenedett családtagokat, a gondosan felépített védőálca veszélybe kerül.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=2vRHbhesByU

Dogs Don’t Wear Pants, játékfilm, 105 perc, 2019

Rendező: J-P Valkeapää

Producer: Aleksi Bardy, Helen Vinogradov / Helsinki-filmi

Forgatókönyv: J-P Valkeapää

Juha felesége megfulladt egy balesetben. A férfi évekkel később sincs túl a veszteségen, képtelen kapcsolatot teremteni másokkal. Amikor megismerkedik Monával, a dominával, minden megváltozik. Juha fojtogatásfüggő lesz, és ez nincs Mona ellenére. A Dogs don’t wear pants sötét humorú történet veszteségről, szerelemről és a lét édes fájdalmáról.

A film felkavaró jeleneteket tartalmaz.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=2K5sRggO8Qo

Stupid young heart, játékfilm, 102 perc, 2018

Rendező: Selma Vilhunen

Producer: Elli Toivoniemi, Venla Hellstedt / Tuffi films

Forgatókönyv: Kirsikka Saari

Film az első szerelemről, amely a vékony, laza Lenni és a menő bombázó, Kiira között alakul ki. Még nincs párkapcsolatban a két gimnazista amikor kiderül, hogy gyerekük lesz. Hirtelen a terhesség felnőtt problematikájának közepén találják magukat, miközben multikulturális lakókörnyezetükben egyre mélyebb gyökeret eresztenek a szélsőjobboldali eszmék.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=AuW_GEnxSC8

Gods of Molembeek, dokumentumfilm, 75 perc, 2018

Rendező: Reetta Huhtanen

Producer: Hannu-Pekka Vitikainen / ZONE2 PICTURES OY

Forgatókönyv: Reetta Huhtanen

A brüsszeli Molenbeek van, akinek a dzsihádisták vélt fővárosa, de a két hatéves kisfiú, Aatos és Amine számára családjuk otthona. Itt tanulmányozzák a pókok beszédét, fedeznek fel fekete lyukakat és veszekednek arról, ki irányítja majd a repülő szőnyeget, ami őseik földjére viszi őket. Ugyanabban az épületben laknak, de világaik különbözőek. Együtt keresik a választ az élet nagy kérdéseire. Aatos saját istent akar, mert Aminének már ott van Allah, de a kérdést tovább bonyolítja barátjának, Flónak a hite: bolond, aki Istenben hisz.

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=DIsyO_-iWQg

FINNORSZÁGI SVÉD RÖVIDFILMEK

Is it too much to ask?  – Rendező: Andreas Westerberg, 5 perc

Nice at ping pong – Krakatoa – Rendező: Oskar Wikström, 6 perc

Ett Kammarspel – Rendező: Viktor Granö, 19 perc

Finnország svédül beszélő részét mutatjuk be a kisfilmekkel, hallhatóvá téve a kisebbségi nyelvet és láthatóvá téve a finnországi svéd filmeseket. Mindhárom alkotás más és más: az egyik 48 óra leforgása alatt készült, a másik az emberi érzésekre fókuszál, a harmadik szoros odafigyelést igényel.

Rövidfilm-összeállítás

All Inclusive – Rendező: Teemu Nikki, 15 perc

Two bodies on a beach – Rendező: Anna Paavilainen, 19 perc

Are you hungry? – Rendező: Teemu Niukkanen, 12 perc

Helsinki mansplaining massacre – Rendező: Ilja Rautsi, 12 perc

The Stick – Rendező: Teppo Airaksinen, 12 perc

From Matti with love – Rendező: Jarno Lindemark, 18 perc

Hat egymástól merőben eltérő alkotás képviseli a finn rövidfilmet, a véres horrortól kezdve egy kislányig bezárólag, aki megkapja, amit akar. A díjra jelölt és díjnyertes alkotások kihagyhatatlan utazásra hívnak – ha csak egy vetítésre tudsz eljönni, ez legyen az.