10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Ne féljünk a sötéttől!
2020.01.27 - tiszatáj

KORTÁRS KÖLTÉSZET – KORTÁRS GRAFIKA KIÁLLÍTÁS KECSKEMÉTEN

– Mindig is utáltam a kiállításmegnyitókat! – súgta a fülébe a Herceg a kecskeméti Kápolna Galériában, a Kortárs költészet – kortárs grafika című kiállításmegnyitója előtt. – Megnyitom így, megnyitom úgy, folyton csak ezzel jönnek, mintha egy vízcsapról lenne szó!

Meglepődött, mert éppen a Herceg volt az, aki odacipelte. Először nem is értette, hogy miért kell a januári hidegben kimozdulniuk otthonról, de amikor meglátta a hangszereket egyből beugrott neki, hogy biztosan a Pola nevű lány miatt, akinek az utóbbi időben kezdett a Herceg udvarolni. Megnézte a meghívót, ezek szerint Pola Krystowska az ADHOCCC nevű zenekarban is játszik, az író neve viszont egyikőjüknek sem volt ismerős.

– Legalább pontosan kezdenék, de mindig csúszás van! – morgolódott tovább a Herceg.

Ez annyira jellemző volt rá, ő, aki világ életében mindenhonnan elkésett és megváratott mindenkit, nekiállt hisztizni, hogy nem kezdenek időben. Igazából az volt a baja, hogy hiába nézett körbe újból és újból az emberek között, Polát nem látta sehol sem.

– Nem gondoltam, hogy ennyien lesznek, de kezdik végre! – hajolt oda hozzá a Herceg, és valóban igaza volt, az író köszöntötte az egybegyűlteket, elővette a papírjait, majd olvasni kezdett.

– Van az a vicc, amikor az állatorvos megbetegszik, és ezért kénytelen felkeresni az orvost. Bemegy a rendelőbe, leültetik, majd az orvos megkérdezi tőle: „Na és kolléga, mondja, mi a panasza?” Mire az állatorvos meglepetten: „Ja, hát így könnyű!” (A közönség felnevetett, ezt csak akkor kell felolvasni, ha nem nevetnek!)[1] Ez csak azért jutott eszembe, mert könnyű úgy megnyitni egy kiállítást, ha az ember előtte látta már a műveket. Pedig én akartam, szerettem volna, de végül úgy alakult, hogy amikor Majoros Gyula felkért, hogy nyissam meg a Műhely Művészeti Egyesület és a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Forrás Kiadója által szervezett kiállítást, akkor még nem érkeztek be a művek, így az előismerkedés elmaradt. Szerencsére nem vagyok művészettörténész, se költő, így nyugodtan fecseghetek a rám szabott 10-8-6 percben, már ha jól vettem ki Gyula szavait.

Odafordult a Herceghez, kérdőn néztek egymásra, hogy mégis mi lesz ebből, de az író folytatta.

– Szóval, ha már így alakult, engedjék meg, hogy a képek helyett szavakról beszéljek, ezen a területen kicsit otthonosabban érzem magam. Ezeket írtam fel magamnak: közbeszéd, oktatás, egészségügy, pazarlás, kultúrpolitika, elnézést, ez egy másik cetli! állatorvos, keresés, teremtés, ünnep, valóság. Kezdjük a kereséssel! A keresésben az a jó, hogy miután az elveszett kulcsunkat, tárcánkat, útlevelünket, gyerekünket, hazánkat, hitünket végre megtaláltuk, akkor utána már nem kell tovább folytatnunk. Az idegőrlő perceket (vagy órákat) leszámítva, van jó oldala is a helyzetnek, miközben mondjuk feltúrjuk a lakást az eldugott karácsonyi ajándékokért, amit olyan helyre raktunk, hogy később is biztosan gyorsan meglegyen, közben újabb és újabb dolgokat találhatunk, amikről korábban nem is gondoltuk volna, hogy keresnünk kéne. Persze nem mindig ilyen vidám és rózsás a dolog, mert sokszor csak a dühkitöréses és zaklatott fázis jut nekünk, ami után a lakás romokban hever. De aztán végül, a megtalálás, az újrabirtoklás öröme, mindenért kárpótol, jöhet a megnyugvás. Gyakran van az az érzésem, hogy a művészet sem más, mint éppen ez a lázas keresési folyamat, csak valahogy a művészek, kezükben a megtalált kulcsukkal, nem állnak le, hanem konok módon mennek tovább, és folytatják a keresést, mert hajtja őket valami, talán a kíváncsiság, a vízió, a hit, a fájdalom, a fanatizmus, nehéz lenne megmondani. Kell ehhez egy nagy fokú makacsság és bátorság, mert hát mégis csak úgy kell a sötétben tapogatózniuk, hogy biztosítékuk nincs semmire, hogy vajon mit is találnak majd. Ez sokszor kiszolgáltatott helyzetet tud teremteni, hiszen a saját művüket, a keresett és talált tárgyat soha nem fogják tudni teljesen objektíven megítélni, hogy vajon valóban ezt keresték-e. Nem könnyű egyszerre kétkedőnek és magabiztosnak lenni. Ez azért jusson eszünkbe, és fogadjuk tisztelettel kutakodásuk eredményét, amikor megállunk a képeik előtt, és akkor lassan rá is térhetünk a következő szavunkra.

– Jusson majd eszedbe! – súgta a fülébe a Herceg.

– Teremtés. A semmiből csinálni valamit. Nem kell hozzá sok, elég egy gondolat és minimum két ember. Egy alkotó és egy befogadó, a többi már csak idő és technika kérdése. A kiállításra elkészült művek bizonyítják, hogy az alkotók megtették, amit megkövetelt a haza ami a dolguk. De mi a helyzet velünk, velünk befogadókkal? Mi mit teszünk hozzá a folyamathoz? Mert hiszen értünk vannak ezek az alkotások, ami egyfelől kényelmes helyzet, mivel ide lettek rakva, tárva elénk, de felelősség is, hiszen nélkülünk pusztán anyag és elfecsérelt idő válna belőlük. Éljünk hát a lehetőségünkkel! Menjünk, nézzünk körbe, szemlélődjünk, hagyjunk magunknak időt, váljunk mi is a teremtés részévé! Arra viszont figyeljünk, hogy ne akarjuk magunkat becsapni a tetszik/nem tetszik kínálta leegyszerűsítéssel, hanem próbáljuk meg a lehető legpontosabban megfogalmazni a gondolatainkat, ennyit minimum megérdemlünk, mi magunk és a művek is. Aztán ne legyünk restek mindezt megosztani a művészekkel, most jöttek ki a sötétből, egy-egy jó szó elkél most nekik. Hálás egy fajta tud lenni a művész, ha dicsérik! (Saját tapasztalat!) Ha esetleg valami mégsem nyerné el a tetszésünket, akkor azt is el lehet mondani, sőt kell is, viszont biztos vagyok benne, hogy az itt jelenlevők képesek lesznek ezt a lehető legárnyaltabban megfogalmazva megtenni.

– Hát abban biztos lehetsz! – hajolt oda a Herceghez, és alig tudták elfojtani a nevetésüket.

– Ünnep. Sokszor hajlamosak vagyunk elbliccelni az ünnepeket, mert előbb látjuk meg benne a macerát, vagy csak azt látjuk. Az ünnepet helyettünk senki nem fogja elhozni, ebben hasonlóan a művészekhez, nekünk kell a tettek mezejére lépnünk, és az általunk a semmiből ácsolt emelvényre felállni. Nem könnyű a saját hajunknál fogva kihúzni magunkat a mocsárból, de egyszer muszáj elkezdeni! Mert az ünnep attól jó, hogy nem kell hozzá tűzijáték, himnusz, nagy csinnadratta csak türelem, nyugalom és szándék, hogy kilépjünk a megszokott hétköznapi rutinból. Erre is jó egy kiállítás, összehoz embereket, gondolatokat ébreszt, kicsit felemel és új világokat nyit meg számunkra. Ez is ünnep!

– Valóság. Nem egyszerű mindig a helyén kezelni a dolgokat, mégis muszáj erre törekednünk! Tehetünk úgy, mintha nem létezne szegénység, uszítás, gyűlölködés, klímaváltozás, menekültek, attól még a dolgok meg fognak történni. És itt fognak megtörténni, nem máshol. Minket fognak érinteni, nem másokat. A valóság már csak ilyen, folyton szembejön velünk, ráadásul nem elég, hogy szembejön, de állandóan megkérdőjelez mindent. Kíméletlenül. Fájdalmasan. Csak is rajtunk múlik, hogy milyen állapotban adjuk át, hagyjuk magunk mögött ezt a várost, ezt az országot, ezt a bolygót.

– Mégis csak elővette a másik cetlit! – köszörülte meg a torkát a Herceg, és elmosolyodott, mert felfedezte Polát, aki időközben megérkezett.

– Ne hagyjuk magunkat becsapni, mert a döntés végül mindig a mi kezünkben van! Tanuljunk a művészektől, hiszen ők mindig a valósággal foglalkoznak, nincs is más lehetőségük, nekik ez munkaköri kötelességük. A valóság miatt kényszerülnek folyton rákérdezni a világunkra, a társadalmukra, az értékeinkre, a jelenünkre, a múltunkra és a jövőnkre. Tegyük most mi is ugyanezt! Elfogytak a szavaim, az időm is lassan. A kiállító művészek és a szervezők nevében szeretném megköszönni, hogy eljöttek…

– Na tuti most fogja mondani, hogy megnyitja! – hördült fel a Herceg.

– …mielőtt átadnám a szót, vagyis a helyet az ADHOCCC zenekarnak, engedjék meg, hogy felolvassak egy rövid részletet Paul Watzlawick A helyzet reménytelen, de nem súlyos című könyvéből. „Egy részeg áll az utcai lámpa alatt, és egyre csak keresgél valamit. A rendőr kérdésére, hogy mit veszített el, azt válaszolja: »a kulcsomat«. Most már ketten keresgélnek tovább. Egy idő után a rendőr tudni akarja, vajon biztos-e abban a részeg, hogy éppen ott veszítette el a kulcsot. A válasz erre: »Nem, nem itt, hanem arra hátrébb – de ott túl sötét van.« Ne féljünk hát a sötéttől!

És abban a pillanatban kialudtak a fények, így szerencsére végül az már nem hangzott el, hogy a kiállítást megnyitom.

Elhangzott 2020. január 24-én a kecskeméti Kápolna Galériában.

Neszlár Sándor

[1] Nevettek.

 

Fotó: baon.hu / Bajáki Zsanett


Címke: , , ,
2020.09.28 - tiszatáj

ALBERT CAMUS: A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN 
1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik. Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk […]

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő