10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

„Közbeszólt a valóság”
2020.01.19 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ELIA SULEIMAN FILMRENDEZŐVEL 

Szeptember 17-én, a CineFesten láthatta először a hazai közönség a cannes-i zsűri különdíjával honorált A mennyországnak kell lennie című egzisztencialista tragikomédiát. Rendezője nevéhez korábban olyan alkotások fűződtek, mint az Egy eltűnés krónikája, a Deus ex machina és A hátralévő idő, de közülük Magyarországon csak a másodikat játszották a mozik 16 évvel ezelőtt. Suleimant telefonon értük el, aktuális remekműve 2020. február 20-án debütál a filmszínházakban.

– Gyakran használ repetitív pillanatképeket a munkáiban. Honnan jött az ötlet?

– Poénokra hegyezem ki a filmjeimet. Látunk valamit, az újra lejátszódik, harmadjára is bekövetkezik, aztán történik valami. Burleszkhagyományokhoz kötődöm, azokban a művekben is gyakran találkozunk ismétlődő, de picit más hatású jelenetekkel. Úgy kell gondolni rá, mint a zenére, melyben adott a refrén és a hirtelen tónusváltás is, például cresecendóval, emiatt beszélek gegről. Az átmenetiség precíziójával teremtem meg az összképet. Testközelbe hozom az időt a néző számára, aki úgy érzi, változás áll majd be, de hoppon marad. Zavarba jön, gyakorlatilag elveszett térbe csöppen, majd újra átél egy hasonló eseményt, így rájön a csattanóra és arra, mi zajlott korábban.

– Némafilmekre hajazóan gesztusokra és mozdulatokra koncentrál, amelyekből melankolikus vagy humoros epizódok születnek. Miképp hozza létre az egyensúlyt mimika és mozgás között?

– Rendkívül nehéz erre válaszolni, egy órán keresztül pepecselhetnék a magyarázattal. Inkább utalásokat tennék. Úgy lehetséges összhangot teremteni magunk és a publikum között, valamint szinkronba hozni azt, hogy én és a közönség is ugyanazt higgye poénnak, ha te magad alakulsz nézővé. Ilyenkor a nagyfokú magány állapotába helyezkedem, ahol belső utazásokra nyílik lehetőség. Egyre mélyebbre ások magamban a bolyongásaim során, olyannyira, hogy végül kozmikus kapcsolatba lépek a szemlélővel, vagyis önmagammal. Felépítem a saját átmenetiségemet, ritmusomat, időérzékemet, ezek segítségével döntöm el, milyen rövid, hosszú, jelentős vagy precíz legyen az adott pillanat. Úgy hívom, az álmodozás időszaka. Mindig a jelenetre, a képzeletemre összpontosítok ebben a szakaszban, amiket aztán folyvást ismételgetek, hogy lássam, jól komponáltam-e a snitteket és úgy néznek-e ki, ahogy a nézőknek is látniuk kell őket. Lenyűgözőnek tartom e kozmikus megközelítést: Hogyan kivitelezhető, hogy Svájcban, Magyarországon vagy Brazíliában egyszerre nevessen a közönség? Ezt a precíziós képességemet fejlesztem. Utána azon ügyködöm, hogyan reagáljon az eseményekre a karakterem. A mennyországnak kell lennie az első alkalom, hogy elveszítettem a filmjeimtől való távolságot. Korábban jóval határozottabban léptem fel. Csak annyit közöltem: „Nézd ezt!” Ezúttal nemcsak ilyesmire szólítom fel a közönséget, hanem a kép részévé formálódom, cselekszem és reagálok, miközben a valóság is hatást gyakorol rám. Szabályosan bekebelez, és ennek köze lehet ahhoz is, hogy megöregedtem, sebezhetővé tett az élet a privát szférámban és a művészetemben egyaránt, így a színészi játékra is nagyobb hangsúlyt fektettem.

– Az idő mintha megállna a filmjeiben. Karakterei banális tevékenységeket végeznek, ugyanott ragadnak, beszéljünk a Deus ex machináról vagy A mennyországnak kell lennie-ről. Ez a szemlélet hogyan alakult ki önben?

– Periférián rekedteket követek és a margóra szorulás élményét roppant szívbemarkolónak találom. Az ottaniak rengeteget elárulnak arról, hogyan tengetjük a napjainkat. Sosem az események középpontját figyelem, nem érdekel az ilyesmi. Kis részleteket fürkészek, amelyek körbevesznek minket. Sokat jelent az is, hogy éppen milyen környékről van szó. Názáretben például az élet gettósítása zajlik, ezért a helyiek másképp észlelik a valóságukat. Történtek ugyan dolgok velük, de többé már nem reagálnak az eseményekre. Beletörődőek, passzívak. Ebben az esetben izgalmasabbnak gondolom, hogy a nézők vonják le a saját következtetéseiket, ne pedig a karakterek beszéljenek ki hozzájuk. Jobban szeretem a kifinomultságot, essen szó tőlem független alakokról vagy a saját figuráimról.

– 36 éves volt, amikor bemutatták az Egy eltűnés krónikáját, 42 a Deus ex machina idején, 49 A hátralévő idő premierjekor és júliusban tölti a hatvanat. A következő filmje reflektál majd a korára?

– Nagyon futurisztikus kérdés. [nevet] Fogalmam sincs, miről szól majd a következő filmem, egy percig sem gondolkodtam még rajta. Egyet tudok: ha olyan ütemben halad a gyártása, ahogy a korábbiaké, talpon kell maradnom, öregednem, jegyzetelnem, ahogy hosszú évek óta csinálom és még ki is kell silabizálnom, mit körmöltem, ugyanis én az írás közben sem tudom, mi lesz egy bizonyos filmemből, csak akkor döbbenek rá erre, miután elkészült. Arra is csak mostanában jövök rá, hogyan fogadták az új mozimat, és nemcsak azért, mert elemző típus volnék, hanem azért is, mert odalépnek hozzám a nézők és véleményt nyilvánítanak. Észreveszik, miről szól a film vagy milyen irányba tart, úgyhogy immár én is kezdem látni, hogy A mennyországnak kell lennie a világgal szembeni esendőségemet, a globalizációt és a körülöttünk uralkodó erőszakot ábrázolja, holott az írói procedúra során még nem kerültek elő a nevezett témák. Időbe telik ráeszmélni, hová visz az intuícióm.

– Az első három filmjében a szülei is felbukkannak. Önmagukat játsszák az Egy eltűnés krónikájában, a Deus ex machinában csak az édesanyja alakítja önmagát, de az apját valaki más, míg A hátralévő időben már mindkettőjüket színészek keltik életre. Mennyire volt ez tudatos döntés?

– Nem én döntöttem így, közbeszólt a valóság. Az Egy eltűnés krónikájában a szüleim még éltek, a Deus ex machina készítésekor az apám már meghalt, így csak az anyámat szerepeltethettem, A hátralévő idő forgatókönyvén pedig változtatnom kellett a forgatás előtt néhány hónappal. Az igazi anyámnak ugyanis ismét jelenése lett volna, de időközben sajnos elhunyt, mire belefoglaltam a cselekménybe a halálát és a rá hasonlító nagynénémet kértem fel a szerepre. A mennyországnak kell lennie tartalmaz rájuk vonatkozó utalásokat, ilyenek a házban fellelhető tárgyak vagy a temető, szóval a valóság diktálta, mit tegyek, de a legtöbb filmem bizonyos mértékig önéletrajzi és világpolitikai eseményekről is tudósít.

– A mennyországnak kell lennie végefőcímében köszönetet mondott Martin Scorsesének. Mivel járult hozzá a filmhez?

– Szerzői jogi ügyekben segített, amikor dalokat kívántam felhasználni. Mindig is jó barátságot ápoltam vele, és ha tanácsra volt szükségem, nyugodtan fordulhattam hozzá. Azon kevés ismerősöm közé tartozik, akik igaz barátaim és bár most először rebegtem neki hálát, korábban rengetegszer támogatott.

Szabó G. Ádám

 

(Az interjú sikeres lebonyolításában nyújtott segítségért köszönet illeti a Cinenuovo Kft.-t, a Wild Bunch International és az UniFrance munkatársait.)

 

 

A mennyországnak kell lennie
(It Must Be Heaven, 2019)

Rendező: Elia Suleiman

Szereplők: Elia Suleiman, Ali Suliman, François Girard, Gael García Bernal, Nancy Grant

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , ,
2020.09.28 - tiszatáj

ALBERT CAMUS: A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN 
1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik. Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk […]

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő