Tiszatájonline | 2019. december 7.

A király visszatér

AKIK MÁR NEM ÖREGSZENEK MEG
Nagyapjának, az I. világháborúban a brit hadseregnél szolgált William Jackson őrmesternek dedikálta dokumentumfilmjét A gyűrűk ura-trilógia rendezője: cseppet sem meglepő, hogy Peter Jackson a legszemélyesebb projektjének titulálta a művet. Az Akik már nem öregszenek meg ugyanis épp a résztvevők legintimebb benyomásait tárja fel, emberként tekint a Nagy Háború veteránjaira és ehhez nem rest kimondottan ügyes formabravúrokat segítségül hívni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

AKIK MÁR NEM ÖREGSZENEK MEG

Nagyapjának, az I. világháborúban a brit hadseregnél szolgált William Jackson őrmesternek dedikálta dokumentumfilmjét A gyűrűk ura-trilógia rendezője: cseppet sem meglepő, hogy Peter Jackson a legszemélyesebb projektjének titulálta a művet. Az Akik már nem öregszenek meg ugyanis épp a résztvevők legintimebb benyomásait tárja fel, emberként tekint a Nagy Háború veteránjaira és ehhez nem rest kimondottan ügyes formabravúrokat segítségül hívni.

Jackson truvája, miszerint úttörő digitális technikával újraszínezte a Birodalmi Haditörténeti Múzeumban porosodó archív felvételeket, kevéssé érdekes: másfél órás történelmi merengése épp a beavatkozás révén lényegül szubjektív, olykor rendkívül karakterorientált áttekintéssé, vagyis forma és tartalom kiváló összhangja teremtődik meg. Megalomán fantasy-eposzai, animációja (King Kong, Tintin, A hobbit-trilógia) után az új-zélandi direktor valóban hús-vér emberekkel törődik – a dolog pikantériája, hogy újsütetű dokumentumfilmjében (korábban a Forgotten Silver mockumentary-jével jelentkezett) magukat a nyilatkozó katonákat nem látjuk. Pusztán halljuk őket, így az Akik már nem öregszenek meg hang és kép tökéletes egyensúlyával válik príma, az individuumban hívő emlékezetpolitikai etűddé. Évtizedek távlatából, immár meglett férfiakként beszélnek a dicső harcosok régi életükről, melyet a frontvonalban töltöttek el: tudomást szerzünk arról, hogyan csöppentek a világégésbe, miképp hagyták hátra régi életüket és jelentek meg az első barázdák az arcukon, öblösödött a hangjuk, illetve hogyan folytatódtak napjaik az ütközetek után.

Színes toborzóplakát alját foglalja el egy fekete-fehér híradósnitt, rajzok, fakó és ragyogó fotók varázsolják virtigli érzékekre ható darabbá Jackson munkáját: ahogy a különböző médiumok egymással kölcsönhatásba lépve sorsokról, jellemfejlődésről regélnek, úgy a néző is gyakorlatilag a lövészárkokban készülődő, csatatérre rohanó veteránok partnerévé válik, ott fut mellettük minden pillanatukban. Örömből sokkba csúszunk, onnan vissza a katarzisba, majd vissza a bizonytalanságba és így tovább – a katonák belvilága legalább olyan kaotikus a fotók, filmrészletek révén, mint amilyen zűrös lehetett maga az 1914–1918 közötti időszak. Ezzel párhuzamosan mintha a bakák privát coming-of-age story-jai is kifejlenének: e háborús fejlődésregény felütésében még csak kölykökről hallunk, akik aztán a seregben precizitást, struktúrát tanulnak ruháik összehajtogatásától az étel beosztásán át a fegyvereik karbantartásáig, ahogy egyikük fogalmaz, ott férfivá értek, beléptek a nagybetűs Életbe, megtanultak önellátóan vigyázni magukra. Jackson azt sem hallgatja el, összességében hogyan tekintettek a háborúra a katonák és dokumentumának némi árnyaltságot kölcsönözve bemutatja, nemcsak a britek, de a németek is egyszerű munkaként tekintettek a hadba hívásukra – a kormányuk összehívta a nemzet dicső fiait, parancsba adta, mit tegyenek, ezt pedig a fiúk és férfiak igyekeztek képességük legjavát nyújtva teljesíteni.

Emiatt nincs direkt antagonizmus a veteránok között, Jackson okosabb annál, hogy karakterközpontú dokumentumfilmjének fő tézisét (Mit jelent embernek lenni a nehézségekben?) és a teljes másfél óra humanista koncepcióját holmi egyoldalú britpártisággal zilálja szét: ugyan kezdetben valóban patrióta indíttatásból vonulnak be a fiatalok, később ők is látják, honnan fúj a szél. Megsérülnek, félnek, rejtekbe húzódnak, gyászolják elhullott bajtársaikat – de ez korántsem jeleneti, hogy adott esetben ne vállalnának szolidaritást a németekkel, úgy, mint a kulacsvizét az ún. arctalan, lánctalpas ellenségnek kínáló brit katona. Jackson amennyire realista vagy az anyagok újraszínezése folytán technicista, ugyanannyira őrzi romantikus hangvételét is, tehát a közlegények ingadozó érzelmeit ő is igyekszik rendezőként, más-más állapotokra reflektálva átadni. Ez részben tükrözi A gyűrűk ura-trilógia egyébként hibátlanul fotorealisztikus Weta-forradalmát Gollammal és uruk-haiokkal, de visszatérést is jelent a gyökerekhez, az Akik már nem öregszenek meg a nyitó horrorzsengék (Ízlésficam, Hullajó) műfajisága helyett a régi Jackson-kultmozik kézműves leleményeit, frissességét, alacsony büdzsében gyökerező lelkesedését, mi több, a Mennyei teremtmények összetett, részletgazdag karakterfestészetét is nagyban idézi. Hovatovább, a rendező dicséretére legyen mondva, attitűdje a doku újabb, sőt, talán legfontosabb aspektusára hívja fel a figyelmet – emlékek, valamint az idő múlása húzódnak a gyújtópontban, egyfelől vegytiszta emóciók zúdulnak ránk a legőszintébb forrásból, a katonák hangja által, semmi mással nem helyettesíthető memória-folyamként, illetve a publikum is képet kaphat a háborúról, egyszerre lapozgatva képeskönyvet és figyelve a bölcs öregek beszámolóit.

Nagy spektrumot fog át az Akik már nem öregszenek meg: a háború ködében töltött évek után Jackson – csaknem A király visszatér epilógusára reflektálva – a hazatérésbe, vagyis az ismerősnek hitt élet nehéz újrakezdésébe is belekóstol, újabb bizonyítékát adva az eddig csupán fényképeken, archív nyersanyagokon létező névtelenek emberarcúvá avatásának. A direktor némileg a II. világháború érzéshálózatába is belekap stílusával: a korabeli melegszívű, hadba vonulókat és közembereket kedvesen takarékosságra ösztönző, feladatokra kérő plakátok emberbarátisága tükröződik vissza az I. világháború zseniális újrahangolásában – nem is véletlen, hogy Jackson az angolok novemberi megemlékezésnapján harsogott Laurence Binyon-vers, Az elesettekért egyik strófáját jelölte ki címnek és így hajtott fejet nemcsak egyik felmenője, hanem más rátermett veteránok előtt is.

Szabó G. Ádám

 

They Shall Not Grow Old, 2018

Rendező: Peter Jackson