Tiszatájonline | 2019. december 3.

Déva

SZŐCS PETRA FILMJE
Szőcs Petra Déva című filmje az összes dokumentarista játékfilmes megoldást előveszi, teszi mindezt elképesztő frissességgel és alkotói érzékenységgel. Ha a végeredményt tekintjük, úgy tűnik, hogy Szőcs Petra és a munkatársai a terepen képesek a Cséplő Gyuri rendezőjének könnyedségével és megfigyelőképességével mozogni, azaz Schiffer Pál nyomdokaiba léptek – ismétlem, ehhez különleges adottságokra van szükség, beleérzőképességre, a szereplők iránti különleges figyelemre… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

SZŐCS PETRA FILMJE

A dokumentarista játékfilm könnyen el tudja használni az eszközkészletét, ilyenkor a módszer válságba kerül – valami ilyesmi történt a magyar filmben a 80-as évek első éveiben, amikor a Budapesti Iskolának nevezett laza csoportosulás szétesett. A natúrszereplőkkel forgatott, eredeti helyszíneket használó szociofilm azonban képes a megújulásra, ezt mutatja a tulajdonképpen folyamatos jelenléte és az a sokfajta változata, amelyet alkotói kialakítottak. Az elmúlt évtizedben figyelemreméltó filmek készültek ebben a felfogásban: a Csak a szél a köznyelvben cigánygyilkosságoknak nevezett eseménysort dolgozta fel, a Virágvölgy a fésületlenségével idézi meg a Budapesti Iskola időszakát, az Egy nap hivatásos színészeket játszat közvetlen-keresetlen stílusban, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod és a FOMO középiskolás szereplőgárdával és rögtönzésszerű hatást keltő filmnyelv alkalmazásával mutatja be az információs társadalom problémáit.

Szőcs Petra Déva című filmje tulajdonképpen az összes dokumentarista játékfilmes megoldást előveszi, teszi mindezt elképesztő frissességgel és alkotói érzékenységgel. Kezdjük egy olyan elemmel, amelyről talán kevesebbet beszélünk az irányzat kapcsán, de amely talán a legérzékletesebben mutatja meg a rendező tehetségét. A Családi tűzfészek vagy a Cséplő Gyuri stábjának tagjai annak idején a szociográfusok körében kialakított módszer szerint hosszú időre beköltöztek a hőseik lakásába és munkahelyére, egyáltalán, a hétköznapjaikba. A szereplők így megszokták az idegen emberek és felszerelésük jelenlétét, azaz elkezdtek újra úgy viselkedni, mintha a megfigyelők nem lennének jelen, vagy nem zavarnák őket. Ezzel érték el a filmek azt a közvetlenséget, amely a mai napig az erejüket adja. Ha a végeredményt tekintjük, úgy tűnik, hogy Szőcs Petra és a munkatársai a terepen képesek a Cséplő Gyuri rendezőjének könnyedségével és megfigyelőképességével mozogni, azaz Schiffer Pál nyomdokaiba léptek – ismétlem, ehhez különleges adottságokra van szükség, beleérzőképességre, a szereplők iránti különleges figyelemre. Ebből a bizalmas viszonyból táplálkozik az a bátorság, amellyel a Déva kamerája közel megy a legesendőbb szereplőkhöz. Közülük kiemelkedik a Katót megformáló Nagy Csengelle, de meggyőző több mellékszereplő néhány perces jelenléte: a gyermekotthon igazgatónőjéről, a fényképésznél felvett sokértelmű jelenet résztvevőiről van szó, de említhetünk néhány perces fellépőket is a furcsa falusi diszkóban vagy az egyik nevelőnő (Anna szerepében Fatima Mohamed) alkalmi fodrászüzletének vendégeit. Különösen nehéz lehetett a munka a gyerekszereplőkkel, akik egyrészt talán könnyebben elengedik magukat a kamera előtt, másrészt hajlamosabbak a direkt szereplésre, ami megtörheti a hasonló, valóságközeli filmek közvetlenségét, életből való ellesett jellegét.

A film nagyon szépen és tapintatosan mutatja meg a szereplők arculatát és a környezetüket. Ami az utóbbit illeti, további nehézséget okozhatott, hogy a dévai gyermekotthon belső terei rendkívül szűkösek – a szobák, a közös helyiségek, az igazgatói iroda néhány négyzetméteresek csupán, és ebben a zárt térben a film egyrészt finoman tájékozódik, másrészt megőrzi a leskelődés alapállását: mintha ajtónyílásokból figyelné a szereplőit, keresné a legjobb megfigyelői pontot. Telitalálat ebből a szempontból a már emlegetett diszkó, ahol Katót és Bogit táncra kérik a helybeli fiúk, akik azonban alig látszanak. A jelenet jórésze ugyanakkor derékmagasságból van felvéve, ami meghökkentő módon teszi nyilvánvalóvá a kívülálló megfigyelő erkölcsileg és filmnyelvileg egyszerre kényelmetlen szemszögét. A külső helyszínek szociofilmes felfedezői erényeket mutatnak meg: a szereplők ipari környezetben mozognak, amikor egy csupa-acél vágányrengetegen kelnek át, Kató egy szerelőműhelybe kerül, ahol vasúti járműveket tologatnak.

A film ugyanakkor nem rak túl nagy terheket a szereplőire, akiknek nincsen gyakorlatuk a nyilvánosság előtti szereplésben, vagy egyszerűen hiányzanak a színészi eszközeik – sutaságaikat úgy oldja, hogy ha szükséges, távol lép tőlük. Ilyen a templomi jelenet, amelyben Kató egy pópával beszélget. A film dramaturgiai eszközként használja azt is, hogy a szereplők egy része rosszul beszél magyarul vagy éppen románul: ebben a jelenetben Kató egy román szót nem talál, ami a gyónásszerű beszélgetés bizalmas jellegét mutatja meg. A magyar és a román párhuzamossága a Dévában természetes jelenség, a szereplők gond nélkül váltanak az egyik nyelvről a másikra akkor is, ha nem fejezik ki magukat tökéletesen a gyengébbik nyelvükön. A film nagyrésze egyébként a szereplők apró-cseprő beszélgetéseiből és hétköznapi foglalatosságaik megmutatásából áll, de ezek a mindegyike a jellemrajzot szolgálja.

„Kijöttél a moziból, de nem vagy még mindenen túl” – ez volt a negyven évvel ezelőtti filmes iskola egyik fő gondolata. A Dévához hasonlóan tehetséges alkotások sokáig nem engedik el a nézőt.

Szíjártó Imre

Déva – magyar film (2019)

Rendezte: Szőcs Petra. Forgatókönyv: Nagy V. Gergő, Szőcs Petra. Producer: Fülöp Péter. Operatőr: Dévényi Zoltán. Vágó: Dunai László

Szereplők: Nagy Csengelle (Kató), Komán Boglárka (Bogi). Fatima Mohamed (Anna)