02.11.
| Jazz Kocsma – Simon Bettina Strand című kötetének bemutatója >>>
02.08.
| A vád tanúja című produkciót mutatja be a Játékszín >>>
01.31.
| Müpa – Négy az egyben >>>
01.30.
| Asztali beszélgetések… – Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért >>>
01.22.
| Homo Ludens Project: Humánia >>>
01.20.
| Átírt városok – Kettős könyvbemutató az E-MIL szervezésében >>>
01.18.
| Szabadon szárnyaló karmester, óramű pontos alkotó >>>
01.16.
| Bereményi Géza mesél az első Cseh Tamás-lemezről >>>
01.13
| Beethovent ünnepli a világ >>>
01.11.
| Januárban folytatódik a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen sorozata >>>
01.10.
| Impróműhely, mesedélelőtt, hangszersimogató – januárban indul a második STARTfeszt! >>>
01.17.
| Világsztár érkezik Budapestre! – Az Animus elhozza olvasóinak Jo Nesbøt >>>
01.17.
| Megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete >>>
01.16.
| JCDecaux – Jöjjön velünk egy kortárs művészeti utazásra! >>>
01.14.
| Öt hiányszakma képzését támogatja a Nemzeti Filmintézet >>>
01.14.
| Plusz előadást hirdet a Szabadtéri az Apáca show-ból >>>
01.14.
| A Fiatal Írók Szövetségét Antal Nikolett és Pataki Viktor vezetik tovább társelnöki rendszerben >>>
01.13.
| Az Élősködők hat kategóriában Oscar-jelölt! >>>
01.04.
| Tandori Ágnes emlékére >>>
12.28.
| Lukács Sándor kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt >>>
12.22.
| Elkészült a Kecskeméti Katona József Múzeum digitális gyűjteményi adatbázisa >>>
12.20.
| Idén Czakó Julianna kapta a Domján Edit-díjat >>>

Fenyvesi Orsolya, Mezei Gábor, Nagy Lea, Payer Imre, Sokacz Anita versei

Balogh Gyula, Bogdán László prózája

Tanulmányok Juhász Ferencről (Borsik Miklós, Csehy Zoltán, Kabdebó Lóránt, Kerber Balázs, Nemes Z. Márió, Németh Zoltán, Pomogáts Béla, Varga Emőke)

Kőszegfalvi Ferenc Tornyai János humoráról

>>>

éjszaka van – negyven
kihűlt vagonnal és három fűtöttel
száguld a vonat

bár az én fülkém hideg
jobbat kívánnom
nem visz rá a lélek
mert száguldva szépek
az elszáradt tájak
s az elnagyolt árnyak
olyanok mint valami
földöntúli szabályosság síkidomai
[…]

>>>

Képtelen tájak – tájtalan képek
2019.11.15 - tiszatáj

 

 

 

 

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

 

aatoth franyo: Képtelen tájak – tájtalan képek című kiállítása

2019. 11. 05 – 2019. 11. 30.

Várfok Galéria

1012 Budapest, Várfok u. 11.

 

 

Abafáy-Deák Csillag: Tollpihés balta

Képtelen tájak, tájatlan képek a kiállítás címe, de egyik megállapítás sem igaz. Kép, kép hátán és tájak, tájak mindenütt. A természet nem hagyja magát, hiába tesszük lapátra, ott is virul, még van ereje. Ásó, fejsze, lapát, nagyharang még nem szól, még nem temetünk. aatoth franyo csak megmutatja, hogy a természet nem veszett fejsze nyele, hanem azon is kihajt a virág, a növény, a fa. Így elveszti a tárgy eredeti funkcióját, nem használható, ne is legyen használható, ne vághassunk ki több fát, de sajnos megtaláljuk a módját.

Hatalmas fűrész (Tájkép, 2019) uralja a teret, hiába zöldül, virul, ebből nem lesz komposzt. Memento mori. Fogazata változatlanul hegyes, akár nagy fatörzset is szétfűrészelne. Áll a terem közepén, mint egy barikád, nincs tovább, meg kell állnunk, vagy el kell mozdítanunk onnan, de azáltal talán fűrészelünk is, lehet, hogy magunk alatt a fát. Mögötte ott zöldül a láncfűrész a falon, krokodilként vicsorít, félelmetesen, egy installációt képez a nagy fűrésszel, jobb innen gyorsan továbbállni.

Sikerül más vizekre eveznünk, a színek szivárványos világába, vakító sárga festmény, mintha a nap szilánkokra tört volna és világítana nekünk, vakít, elvakít (Főképp sárga, 2017), de amíg van szín, addig élet is. A nagyterem fekete-fehér szőnyege után ez üdítően hat. A fekete-fehér nagy képen, a főhelyen, sok fekete figura, és kalligrafikus jelek, bármely nyelv jelei lehetnek. Formák, sejtek, és ha jól megnézzük, mintha kis madarak csiripelének, összebújnak. Ott nincs zöld, ahogy a földön fekvő szőnyegszerű alkotáson sem, csak a fölötte függő fejszén, az felfüggesztve. Fel van függesztve. A falon a disznó is zöld, ki fogja őt megenni? Malacban a malac, nincs malacunk! (A megvilágosult disznó, 2019). Komposztáljuk őt is. A falon hegedűtok (Gyűrött papír, 2019), jól elhúzta a nótáját a művész, hangtalanná válik, kinyithatatlan, talán csak a csend van benne.

Sorakozik a falon katonásan a sok lapát, mint egy képregény. Lehet ezzel lapátolni? Lehet ezt olvasni, elolvasni? Megolvasni igen, huszonnégy darab, ja, hogy ez nem is lapát? Ezek ásók (Ásó sorozat 1-24, 2019). El vannak ásva? Nem, műalkotásokká váltak. Huszonnégy ásó, minden órára jut egy, sok variációban, csak ásni ne kelljen. Nincs is ki ásson, és nincs nyél sem, mert az is fából lenne, amit már rég kivágtak. Csak a fémen nő a zöld, bújik meg, színes, miniatűr festményként.

Nem csak ásónyél nincs, de ember sem látható sehol, a vágódeszkán (Bántalmazott tájkép, 2018) sem aprítunk petrezselymet, répát, kizöldült, mert nem használják, a kiálló szögek koporsószögekként merednek ránk, a halál szelét érezzük. A természet mindent birtokába vett? A természet legyőzte az embert? Zöld utópia? Vagy csak festék és műanyag, kifestőkönyv lett minden tárgy, mert már használni nem lehet és nem is kell, mert nincs mire, miért, és kiért. Lehet, hogy egy új világ jön, ahol a vasból növény lesz, és az erősebb, mint a fából vaskarika? Mindez csak illúzió. Haza lehetne vinni egy szépen megfestett ásót, felakasztani a falra a kanapé fölé, mert már nem ásó, inkább Damoklész kardja, fejünkre eshet, de nem esik, mert ott se vagyunk, és ha már nincs ember sehol, minek egy kanapé, minek egy ásó. És minek egy festmény.

A bejáratnál, mint egy nagy rákos sejt terjed az ágas-bogas dombormű (Üres szavak, 2019). Kinövések, rajtuk kézzel írt, festett betűk, nem állnak össze szavakká, nem is kell. Gyűrt, 51 barna papírzacskó, levegővel vannak tele, nem hulladékkal. Kidobásra ítélve? Üresen is? Ez a komposztálható barna papírzacskó sem megnyugtató látvány, mert már hulladék sincs, már semmi sincs, talán csak levegő, az is zacskóba zárva. Már senki és semmi nem lélegzik. Csak üres szavak. Mégis sokat mondanak. Eszembe jut, gyerekkoromban az ilyen papírzacskót felfújtuk, befogtuk a száját, ki ne szökjön a levegő, mi meg nagyot durrantottunk vele. Puskalövésként szólt nagyot, és a durranás megijesztett valakit, mert az volt a célunk. Most senki se bántja a zacskót, marad a levegő és a semmi. Mégis nagyot szól, nagyot durran ez az installáció, a nélkül, hogy hozzáérnénk. Minket érint meg.

aatoth franyo számára az idő nem jelent mást, mint színeket, formákat, mintázatokat. A művész olyan kérdést feszeget, amit mi is elgondolunk, felteszünk magunknak. Milyen jövőben fogunk, akarunk élni? Milyen jelenben élünk? aatoth franyo számára a jelen a fontos, értékmentő és értékfelmutató. Ars poeticáját így fogalmazza meg: Párizsban összeszedtem azokat a bútorokat, amiket kidobtak a szemétbe, ami tulajdonképpen, egy ilyen bútordarabhoz legalább egy 60 cm átmérőjű fát kell kivágni, ami pár év után ott végzi a szemétben, és gondoltam, hogy ekképpen rehabilitálom az erdőt. Tehát a kidobott bútordarabokra visszafestettem az erdőt, vagy pedig a Thaiföldön a tűzből kimentett fára visszafestettem az a fát, ami volt eredetileg.

A művész absztrakt képeket is fest, vagyis egy másik világba vezeti tekintetünket, egy meditatív világba, ahol az érzéseké a főszerep. A belső csenddé (Kert sorozat, 2010, Boussailles, 2017, Katarakt 17, 2019, Katarakt 19, 2019, Kali 1-2., 2019). A váratlan örömé, hogy látunk valamit, amit nem igen szoktunk vagy csak nagyon ritkán. A látás örömét is megteremti. Ez közhely és paradoxon is. Nem a pusztulást (hervadást, romlást) látja, hanem a virágzást, az életet, ahogy újra és újra kibukkan a földből egy levélcsíra, ahogy virágba borul az árokpart, egy tó környéke, ahogy eljön és beköszönt az ősz. Nem szakadtunk volna el a természettől? Nem, a művész biztosan nem, közvetlen közelről szemléli a világot, a természetet, intim és ünnepi tereket hoz létre, amelyben talán nem is gondolhatunk másra. Ilyen világban szeretnénk élni, falun, vagy közel a városhoz. Megható vágyak, egy kicsit utópista is. Idilli. (Kert sorozat1-32, 2019). Többértelmű a katarakt cím, jelentése zuhatag, vízesés, természeti képződményekre is utal, katarakták olyan helyeken jöttek létre, ahol a gránitrétegek a felszínre kerültek. Másik jelentése: szürkehályog. Homályosul a látásunk.

A művész nem eltávolodik a környezettől, hanem a természet bőrébe bújik, élet nevű játékot játszik, a jelen megtapasztalása érdekli, nem a romantikus múltba ringatja magát. Néhány elem és egy-két szín felhasználásával intenzív, koncentrált kompozíciókat hoz létre. Nem egy szűk és láthatatlan elit nevében alkot, hanem a mindennapok emberének látószögéből vizsgálja a természet sokoldalúságát, a természeti szépségek önérdek nélküliségét. Mintha nem is lenne számítógép, mintha nem is élnénk egy motorizált, elgépiesedett világban.

aatoth franyo kirakós játékot is játszik, egyik ásó után jön a másik, végtelen a sor, mintha történetének nem lenne vége, a természet él és virul, bármi is történjen. Jöhet a balta, jöhet a fűrész, a természet elpusztíthatatlan, virágzik, zöldül, irul-pirul, hogy olyasmi történik vele, amit az ember okoz. A művész új funkciót keres és talál a tárgyak számára, ötletesen és sokoldalúan. A virág virág marad, ahogy a fű is, a levél is. Vagyis önmaguk lesznek, nem többek, nem kevesebbek. Ez a létben-formában (életben és halálban) tartás a művész profán üzenete is, az ember megkísértése, miként is tud az ember ember maradni, miként tudja sötét oldalát elhagyni. A tollpihés balta alatt tollpihéket látni a padlón, olyan, mint egy fészek (Tájkép, 2019). Vajon majd tojást is találhatunk benne? Lesz túlélés?

 

Kölüs Lajos: Az  önazonosság ereje és szépsége

Miért érzem úgy, hogy a tárlaton saikei (ejtsd: szájkej), azaz eleven tájképeket látok, holott valójában nem azok? Miniatűrnek miniatűrök, de síkbeli atmoszférájuk, elevenségük, egyediségük, horizontjuk (perspektívájuk), a végtelen érzetének megteremtése a megfestés precíz és bravúrosan részletező módjából ered, a képeken alig látni határelmosódásokat. A hangsúly a látványvilágon van.  Mondhatnám azt is, hogy egy ökofestő képírásai sorakoznak a falakon, hasonlatosan a festészetnek azon időbeli emlékeihez (a miniatűr képek és kezdőbetűk), amelyek az evangeliomos könyvet és misekönyvet díszítették.

Az ásóból színes mintázatú kép lett, az ásó többé nem mélyed a földbe, nem váj ki semmit, pihen, nyeletlenül (Ásó sorozat 1-24, 2019). A képek láttán az ember csak kerimbózsál (téblábol) és sókodik magában, azaz sivalkodik, ilyen nincs, mintha kinyílt volna a harmadik szeme, erősebben látja a színeket, a fényeket, talán virágillatot is érez. A harmadik szem a lélek kapuja, mondják. Nem vagyok lélekgyógyász, ahogy aatoth franyo sem az, de olyasmit tud és láttat is, amivel átvilágít bennünket, nézőket, sőt önvizsgálatra késztet.

A galéria főtermében egy szőnyeget mintázó hosszú papír lepel fogad, földre fektetve. Akár az őszi erdőben járnék (La Roche Canillac-i erdő, 2019), vagy a belvárosi aszfalton, amelyre a fák hullatták keskeny, hosszú levelüket. A lepel felett balta és ásó (Tájkép, 2019). Environment, ugrik be hirtelen. A művész szobrot állított, átalakítva, átértelmezve az ember térbeli környezetét. Valósághű tárgyai (ásó, balta, kézi, motoros fűrész, vágódeszka, hegedűtok) nem illúziók, méretazonos dimenzióban léteznek, illúzióvá akkor válnak, amikor észrevesszük rajtuk az ecsetnyomokat, a rájuk helyezett miniatűr lombos fákat, színes virágokat, tollpihéket. Érzéki csalódás áldozatává válnánk? aatoth franyo nem illuzionista bűvész, csak egy-egy tárgy diszfunkcionalitását gondolja el, mi lenne, ha. Mi lenne, ha egy másik dimenzióban léteznének, evolúciójuk így következne be, valósulna meg.

aatoth franyo tárgyaival, képeivel provokálja és sokkolja a nézőt, gondolatban cselekvésre ösztönzi, amit lát, az most valami előtt vagy után, vagy valami helyett létezik? Nem egy színpadi előadás díszletét tárja elénk a művész, hanem mást, egyfajta mágiát, érzékenységet a természet szépsége iránt. Körösényi Tamás műcsarnokbeli kiállítása is eszembe jut (A művészet él!), amely egyben a halmozás újrealista programjának érvényesítése (Szombathy Bálint).

aatoth franyo tárlata szerkezeti és fogalmi összefüggéseivel, párbeszédeivel és összjátékaival együtt optimizmust sugall, ennyi színt és színes formát nem igen lehet látni máshol, még akkor is, ha egyik vágódeszka képének címe: Bántalmazott tájkép, 2108. A kép közepén szögfejek, mintha az erdő fiatal fáiba szögelték volna mindegyiket. Egyfajta halálos ítélet. Uecker szögképei jutnak eszembe, ahogy ritkulnak-sűrűsödnek, hullámzanak, örvénylenek a szögkonstrukciók. A bejárati ajtó melletti falrészen gyűrt, egymásba kapaszkodó papíros zacskókat látni (Üres szavak, 2019), rajtuk egy szó, különböző nyelveken, fehér színnel. Környezettudatos szemléletre nevel, biztat, ez a jövőnk, ilyenekké kell válnunk. A festmények gesztusok egy zöld világból, talán ilyen csak a paradicsomban létezik.

Díszit, formáz, sorozatot készít, időt akar nyerni. Meg akar minket nyerni valamire és valaminek. Nem győzköd bennünket, csak egy kicsit elcsábít, ha voltunk már virágzó mezőn, emlékezzünk, nem kell virágot lépnünk, ez nem a mese világa, ha úgy is tűnik, hogy az, hanem az ökoszisztémánk, amit védeni és ápolni kell. A mintázatok változatosak, nincs két egyforma, ha néha az az érzésem is, hogy átfedik egymást a művek, de nem. Variációk, mintha ismételnénk valamit, egy zenei motívumot, de más és más hangnemben. A művész  tud hangnemet váltani, nem véletlen, hogy a színes formákat a szürke-fekete formák ellensúlyozzák. Ezzel is jelzi, a tragikumnak is helye van ezen a kiállításon. Egy felkiáltásnak, egy sóhajtásnak, mintha az örömbe üröm vegyülne, a valóság sötétebb, mint gondolnánk. Igen, a halálról is szó van, a pusztulásról, a rombolásról. Miként is lesz valami sivataggá, miként halnak ki az állatok mellett a növények is.

aatoth természetfelfogása talán közelebb van Claude Monet kései festményeihez, a Tavirózsák ciklusához, amelyen Monet több évtizeden át, egészen a haláláig dolgozott. aatoth a klorofilt keresi, az éltető erőt, mintha elvonási tünete lenne, mintha már csak az ásó felületén létezne a virág, a szín, máshol nem. Nem impresszionista festő, de nem is kertész, őt a szín és forma absztraktsága ragadja meg, mintha a színeken és formákon túli világot keresné, a lélek motívumait, mozgását, egy szem, egy madár szárnyának rebbenését, mintha zenét komponálna, a formák a hangjegyek, amit a nézőnek kell lejátszania, leütnie egy láthatatlan billentyűn.

Metamorfózist látunk, az ember is része ennek a körforgásnak, csak most nem emberi testeket formáz, hív elő, hanem a természetet szólítja meg. Vagy a természet szólal meg aatoth franyo festményein? Eldönthetetlen. Ez kiállítás nemcsak a vágyról, a buja erotikáról, a meditációról és az adaptációról szól, hanem egyetlen japán szóról, melynek neve: Ukiyo-e, jelentése magyarul: a lebegő, tünékeny világ képe. aatoth franyo célja sem más, mint volt a japán művészeknek:megragadni a világ mulandóságát abban a formában, amely csupán egyetlen pillanatra mutatja meg magát

A művész a létezés teljességét, oszthatatlanságát ragadja meg izgalmas vonalvezetésével, a harmadik dimenzió visszaszorításával. Proust az Eltűnt idő nyomában című regényciklusában a tűnő időt keresi, hívja életre, aatoth sem tesz mást, a természet sokarcúságára mutat rá, a természetre, mint az élet forrására. Nem lapátra, hanem ásóra tette a színsorokat, a színharmóniákat, így reflektál a természetre, annak végtelenségére. Füvei, indái tükörképek – akár a hegyi tengerszemek, csillognak, sötétlenek, mozgalmasságukban is nyugalmat, földi és égi békét, gyermeki ártatlanságot sugároznak. Általuk a táj eszenciáját, lelkét akarja megérteni és fára, papírra vinni.

Keresi a struktúrákat, amelyek egyszerre elevenek, szilárdak, az emlékezés formái, a természetbe vetett hitét alapozza meg. Közeli horizontot formáz, közelről tekint a virágzó felületekre, nem véletlenül, hiszen az alkotások zöme tenyérnyi. Mintha valamelyik gigaváros égbe nyúló épületének tetején, teraszán lennénk, vágyunk egy tenyérnyi zöldre. Egy híres rajzfilmben egy robot vigyáz az utolsó zöld növényre, egy gép.

Az említett filmben WALL-e, a lánctalpas szeméttömörítő robot több száz éve ugyanazt a munkát végzi, hulladékot kezel, kacatokat gyűjt. Egy napon számára minden megváltozik, és foggal-körömmel, élete árán is védeni kezdi az egyetlen élő organizmust, ami évszázadok óta megjelent a Földön. aatoth franyo is erre biztatja a tárlat látogatóit. Talán nem véletlen, hogy a tárlaton nincs kapa, sem nagyharang. Koporsó sincs, csak hegedűtok, vagyis zene sincs már, benőtte a növény, a gaz. Virágzik a gaz. Színes és pompás. Franyo altat is minket, gyöngéden és megértően. Elandalít. De tudatunk éber, van mit veszítenünk, csak az ásókra kell nézni. Elásni valamit, a természet rombolását. Hogy életünk része legyen a kert, ahol mindent megtalálunk, ami a kertbe szükséges, legyen az ásó, kapa, nagy harang, lapát, gereblye, permetező.

 

   

 


Címke: , , , , , ,
2020.01.17 - tiszatáj

MARJANE SATRAPI: PERSEPOLIS
Van abban némi igazság, hogy Marjane Satrapi nem grafikus memoárként definiálja pályafutása főművét: a 2007-es, Vincent Paronnaud társrendezésében fogant, cannes-i zsűridíjjal jutalmazott rajzfilmadaptáció forrásanyaga ugyanis jóval rövidebb intervallumot ölel fel annál, minthogy rögtön számvetésről beszéljünk. Körülbelül 15 évet fog át a cselekménytelen, inkább színesítő-részletező momentumokra húzott narratíva… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOGDÁN ÁRPÁD FILMRENDEZŐVEL
A játékfilm, a színház és az irodalom világából érkező Bogdán Árpád filmrendező, egykor tíz évet élt a nyolcadik kerület mélyén. Legújabb dokumentumfilmjében ezt a miliőt és két erős karakterét mutatja be a nézőknek. Az interjú során a beszélgetés többek között kitér a történetmesélés fontosságára, a roma emberek jelenkori ábrázolhatóságára és a segítségnyújtás igényének alapvető fontosságára… – SZÁSZ CSONGOR INTERJÚJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

A ROMÁN KULTÚRA NAPJÁN FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLT A DUGONICS TÉREN
A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókszervezete a Purcărete világa című multidiszciplináris projekttel – fotókiállítással, filmvetítéssel és a hozzá kapcsolódó beszélgetéssel – ünnepelte szerdán a Román Kultúra Napját. A tárlat február 17-ig tekinthető meg a szervezet Dugonics téri székhelyén… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
2020.01.14 - tiszatáj

GONDOLATOK SZILÁK ANDREA BUNKER CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁRÓL
A művész jelenlegi kiállításnak előkészítése során a galéria terében egy olyan urbánus természeti képződményre talált, amit bunkerré lehet tenni – vagy legalábbis kihasználta azokat az adottságait, amik lehetővé teszik, hogy bunkerként is funkcionálhasson. Jelentősebb környezetalakítás nélkül birtokba vette ezt a helyet (vagy ide menekült), és berendezett benne egy otthont, egy helyet, ahol túl lehet élni… – VIDRA RÉKA KRITIKÁJA

>>>
2020.01.13 - tiszatáj

BALCZÓ PÉTER ÉS HANCZÁR GYÖRGY A COSI FAN TUTTÉBAN
Kettős szereposztásban mutatja meg Mozart Cosi van tutte című operáját a Szegedi Nemzeti Színház. Két olyan művész osztozik Ferrando jelmezén, akik régi ismerősök, pályájuk Szegeden indult. Balczó Péter főképp a budapesti Magyar Állami Operaházban énekel. Hanczár György viszont inkább külföldi színpadokon énekelt az elmúlt időszakban. Régebben is voltak már váltótársak egy szerepben. A tenorokra gyakran jellemző féltékenység és rivalizálás azonban szerencsére nem bántja őket… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>
2020.01.13 - tiszatáj

BÁTHORI CSABA: SE FELEDÉS, SE ÁLOM
Báthori Csaba 2019 december végén jelentkezett újabb verseskötettel. Két évvel a vaskos Melankólia c. szonettkötet után most egy filigrán könyvecskével, amelyben szintén a szonett műfaj dominál. Az összesen hatvan versből csupán 4-5 más műfajú. Költői habitusához illő műfaj, kötött, fegyelmezett, klasszikus, egyszerre nehéz és tágas. A verskép közel egyforma, a tartalmak változatosak… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.01.12 - tiszatáj

BOTRÁNY
Önmagában sosem a szebbik nem felvonultatása garantálja a femme power-narratívájú történetek sikerét. Poszterszöveggé redukálni a hölgykaraktereket a rideg férfiszemszögnek alárendeléssel felérő áldozatpozíció – az emancipációs fabulák, legyen bármennyire elcsépelt szlogen, továbbra is ügyesen kontúrozott szereplőkkel, okosan írt szkripttel érvényesülhetnek… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.01.12 - tiszatáj

GÖMÖRI KRISZTIÁN MÁGNÁS MISKA UTÁN DÖBRÖGI SZEREPÉRE KÉSZÜL
A Mágnás Miska szerepében parádés alakítást nyújtó Gömöri Krisztiánnak ez a huszonharmadik évada a Szegedi Nemzeti Színházban. A népszerű színész régóta vágyott rá, hogy a lovászfiú bőrébe bújhasson, most élvezi a sikert. Lúdas Matyi szerepéről lekésett, így a legközelebbi premieren már Döbrögiként mutatkozik be… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő