Felavatták a felújított kökösi unitárius templomot

Október 27-én délután átadták az erdélyi Kovászna megyében lévő, Sepsiszentgyörgyhöz közeli Kökös teljesen felújított unitárius templomát. Az avatáson hálaadó istentiszteletet tartott Ft. Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, a felújított templomot átadta Dr. Földváry Gábor, a Miniszterelnökség örökségvédelmi ügyekért felelős miniszteri biztosa.

A Rómer Flóris-terv keretéből, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában zajlott rekonstrukció az istenházát és különálló harangtornyát is érintette. A 2016 és 2018 között zajlott helyreállítás során megerősítették a tetőszerkezetet, elkészült az épület teljes külső és belső felújítása, a harangtorony és a kerítőfal megújítása, valamint tereprendezésre is sor került.

Kökös első, kis méretű egyetlen hajóból és félköríves szentélyből álló temploma a XIII. és XIV. század fordulóján épülhetett. Később hajójának északi falához sekrestyét toldottak. A templomot egy 1500 körüli tűzvészt követően bővítették, a félköríves szentély helyére a hajóval azonos szélességű szentélyt építettek, a falak magasságát növelték, azokat támpillérekkel erősítették. A XVI. század második felében, a protestáns használatnak megfelelően lebontották a sekrestyét. A templom különálló harangtornya és déli portikusza a XVIII. században épült. 1954-ben a templom leégett, ezt követően helyreállították. A korabeli faberendezés elpusztult, de a középkori faragott kő részletek megmaradtak. A közelmúlt művészettörténeti kutatásai során a falak belső felületén freskók kerültek elő. Különlegesen értékes a déli fal egyik ablakának festett belső béllete, valamint a nyugati falon előkerült Szent László legenda-töredék.

A felújított templomot a település majd 200 unitáriusa használja és tölti meg élettel, pezsgéssel. Kökös valamivel több mint ezer lakójából 2011-ben 809 vallotta magát magyarnak.

http://www.telekialapitvany.hu

http://www.facebook.com/telekialapitvany