Tiszatájonline | 2019. október 15.

„A lista mámora”

A MAOE DIMENZIÓK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁHOZ
A címben megidézett Umberto Eco könyvére történő utalás nem a véletlen műve, hiszen végignézve a MAOE hatodik tematikus, gigakiállításának a DIMENZIÓK-nak a kolosszális terjedelmű anyagát (hatszázhúsz művész B1 méretben megjelenő reprodukcióival) a REÖK teljes teremsorát felvonultató enteriőrben a vizuális enumerációnak valamilyen hasonló euforikus érzése keríthet hatalmába, mint a három évvel ezelőtt elhunyt, jeles szemiotika tudóst, amikor szöveggyűjteménye előszavában kifejezésre juttatta a listák utáni hajtóvadászatának mámorító hatását… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

A MAOE DIMENZIÓK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁHOZ

A címben megidézett Umberto Eco könyvére történő utalás nem a véletlen műve, hiszen végignézve a MAOE hatodik tematikus, gigakiállításának a DIMENZIÓK-nak a kolosszális terjedelmű anyagát (hatszázhúsz művész B1 méretben megjelenő reprodukcióival) a REÖK teljes teremsorát felvonultató enteriőrben a vizuális enumerációnak valamilyen hasonló euforikus érzése keríthet hatalmába, mint a három évvel ezelőtt elhunyt, jeles szemiotika tudóst, amikor szöveggyűjteménye előszavában kifejezésre juttatta a listák utáni hajtóvadászatának mámorító hatását.

A szervezők által gondosan megválasztott címadás alapján előre sejthető volt, hogy a szecessziós palotában második alkalommal megrendezett kirukkolás, a korábbi évekhez hasonlóan a magyar képzőművészeti szakma (festők, szobrászok, grafikusok, iparművészek, fotográfusok stb.) széles mezőnyét megmozgatja, köszönhetően a mottóban foglalt szinte kimeríthetetlen jelentéseknek, gazdag asszociációs tartalmaknak és interpretációs lehetőségeknek. A tárlat kurátorai (D. Udvary Ildikó és Sárkány Győző) az ábécé-rendbe szedett tálalást választották. Így a falakon, egyrészt a képzőművészeti kiállításokat idéző egy vonalban, mintegy autonóm alkotásokként, illetve az enteriőrben egy harmonika-szerűen elrendezett installációs rendszeren, két sorban – kevésbé építve a munkák önálló entitására – jelennek meg a kortárs magyar képzőművészet alkotóinak műveiről készült fotó reprodukciók. A fent említettek értelmében hajlamosak vagyunk egyetlen terjedelmes, a teljes tér komplexumot összefogó kép-kollázsnak felfogni a mű együttest, mintha – eljátszva a gondolattal – a rendezvényt kísérő, reprezentatív katalógus lapjai egy különös dimenzió átlépésnek jóvoltából elevenednének meg a falakon és lebegnek, befoglaló, keretező abroncsaikba merevítve a térben.

Belépve a hullámzó homlokzatú art nouveau stílusú palotába, szembesülvén a felkínált tematikára adott művészi értelmezések sokszínűségével (műfaji és technikai értelemben), különböző művészettörténeti analógiák juthatnak eszünkbe. A fehér habkarton lemezek távolságtartó, tárgyilagos bordűrjével határolt, kódolt és elmentett vizuális információk szakrálisról és metafizikusról, reálisról és valósról, térről és síkról, léptékekről, históriai távlatokról, enciklopédikus tudásról, zenei analógiákról, lélekről, időről, egyszóval – égi és földi dimenziókról számos kérdést hoznak felszínre.

Walter Benjaminnak A műalkotás a technikai sokszorosítás korában című tanulmányának aura elméletén éppúgy elgondolkodhatunk, mint Edgar Windnek a Művészet és anarchia-jában megfogalmazott azon tételén is elmélkedhetünk, amit a reprodukcióknak a vizuális észlelésünket befolyásoló hatásáról fogalmazott meg a szerző, több mint fél évszázaddal ezelőtt. „… a művészek látásmódja, festői és szobrászi képzelete is a fényképekhez igazodik. Olyan jól fényképezhető művek születnek, amelyek szinte csak a mechanikus sokszorosításban teljesednek be, mintha a kortárs festők és szobrászok vágyainak netovábbja – amellett, hogy munkáik a múzeumokba kerüljenek – az lenne, hogy műveik nagy képeskönyvek, lehetőleg illusztrált kritikai katalógusok révén terjedjenek.”[1]

A következő észrevétel, amit szintén történeti párhuzammal tudunk alátámasztani André Malraux Musée Imaginaire-jének (Képzeletbeli Múzeum) azon gondolata, miszerint a reprodukcióknak köszönhetően a monumentális emlékek épen úgy, azonos kifejező erővel jelennek meg, mint például a kicsiny érmék.[2] Ahogy a katalógus egyik előszavában olvashatjuk: „Tamkó Sirató Károlynak az avantgárd művészetre nagy hatást kifejtő, 1936-ban, a modern művészet akkori fővárosában, Párizsban közreadott Dimenzionista Manifesztumában szempontunkból fontos gondolatokat fogalmazott meg. Tér és az idő vonatkozásában nem eltérő, egymással szembenálló abszolútumokról beszélt, hanem összefüggő dimenziókról. Konklúzióként azt a lényeges megállapítást téve, hogy »egyszerre eltűnnek előlünk a művészetek összes régi határai és válaszfalai«”.

„A határok és válaszfalak eltűnésének folyamata, azóta is tart, melyre bizonyosság a jelenlegi seregszemle stilárisan sokszínű, műfajilag és technikailag változatos, szerteágazó narratívák mentén rendeződő, gazdag anyaga. Különös fénytörésbe helyezi a kiállítást, hogy egyidejűleg szerepelnek háromdimenziós (bronz, fa, fém, kő, kerámia stb.) plasztikák és két dimenzióban megvalósult táblaképek, grafikák és fotográfiák, mintegy utalva a címben megfogalmazott kiterjedésbeli pluralizmusra. Ezen felül a hatalmas mennyiségű anyag megjelenítésének érdekében a szervezők fotón, tehát két dimenzióban és egységes méretben – originális technikájukból kilépve és eredeti léptéküket felülírva – mutatnak be minden alkotást, akarva/akaratlan párhuzamosan többfajta dimenzióváltást előidézve, – a fentieken túl az eredeti és szimulákrum kérdését is felvetve – amely további gondolkodásra serkentheti a befogadót.”[3]

A dimenziók ilyetén átírása, illetve a legnépesebb magyar művészeti szervezetnek, a korábbi évszázadok tradícióját követő szalon jellegű bemutatkozása, ahol a képzőművészeti szcéna szereplőinek, a hazai gyakorlattól ennyire eltérő, széles körű ismertetése perfektuálódik, egy szokatlan kortársművészeti képes atlasznak a láthatóvá tételével, párhuzamosan ennek katalógusban is kézzelfogható, dokumentarista publikálásával, legalább annyira szól a művészek/művek párbeszédéről, a bemutatkozás megteremtésének lehetőségéről, mint a művészetek határtalanságáról.

Nátyi Róbert

 

JEGYZETEK

[1] Edgar Wind: Művészet és anarchia. Corvina, 1990. 68.

[2] Vö. Wind i.m. 68. és 131. jegyzet.

[3] Nátyi Róbert: Határok nélküli művészet. In. Dimenziók. (szerk. D. Udvary Ildikó). Kiállítási katalógus. Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Budapest. 2019. 10-12., 10.