Tiszatájonline | 2019. október 15.

Rúdtáncos angyalok

A WALL STREET PILLANGÓI
Jessica Pressler 2015-ös cikke első pillantásra kiváló alapanyagot szolgáltat a napjainkban egyre népszerűbb girl power-mozikhoz. Az újságírónő New York Magazinban publikált írása igaz történetet dolgoz fel: bepillantást nyerhetünk egy sztriptíz-táncosnő 2007-től 2015-ig húzódó viszontagságos éveibe, benne egymásra találással, karrierépítéssel, gazdasági világválsággal, felemelkedéssel és bukással, illetve újrakezdéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

A WALL STREET PILLANGÓI

Jessica Pressler 2015-ös cikke (The Hustlers at Scores) első pillantásra kiváló alapanyagot szolgáltat a napjainkban egyre népszerűbb girl power-mozikhoz. Az újságírónő New York Magazinban publikált írása igaz történetet dolgoz fel: bepillantást nyerhetünk egy sztriptíz-táncosnő 2007-től 2015-ig húzódó viszontagságos éveibe, benne egymásra találással, karrierépítéssel, gazdasági világválsággal, felemelkedéssel és bukással, illetve újrakezdéssel.

A Steve Carrel és Keira Knightley főszereplésével forgatott, katasztrófafilmet és romantikus vígjátékot összeházasító 2012-es Míg a világvége el nem választ rendezőnője, Lorene Scafaria ezúttal a gengszterfilmek narratíváját vette kölcsön – A Wall Street pillangói már csak (hazai) címében is Scorsese 6 évvel ezelőtti, ugyancsak e zsáner mentén üzemelő brókerszatírájára rímel, újdonsága legfeljebb a toxikus maszkulinitást karikírozó stratégia helyébe lépő feminista perspektíva lehet. Nem véletlen a feltételes mód, ugyanis a mozi csupán premisszájában ígéretes, kidolgozása inkább felszínes, a célig vezető út göröngyös, végeredményben pedig csak egy klisétárat ürítő, a rise and fall-sztorikat némi keserédességgel spékelő, azokhoz valamit alig hozzáadó rutindarabot kapunk.

Destiny, eredeti nevén Dorothy naivaként lép a rúdtáncosok Csodaországába, Ramona, a veterán táncosnő rögtön a szárnyai, pontosabban szőrmebundája alá veszi: igazából megismerkedésük pillanata is bajos, didaktikus, a csillogó bár felett húzódó, sárgásbarnában fotografált, pihenőhelyként funkcionáló tető vizuálisan is ráerősít az egész filmet átható sablonosságra. Scafaria híján van az igazi gondolatoknak, úgy véli, elég csak mézesmadzagként orrok előtt huzigálni az emancipáció (female empowerment) témáját, felvetése automatikusan magasabb régiókba repíti nem különösebben emlékezetes sztorivezetését. Rózsaszín, kék, lila neonfényben vonulnak a táncosnők, színpadon vonaglanak, öltőzőben csacsognak, e hányavetin dirigált jelenetekben épp a lényeg sikkad el, helyesebben, önmagával babrál ki a rendezőnő. Ikonteremtés helyett ugyanis tárgyiasítja, ostoba cicababákká degradálja hősnőit. Olcsó sztereotípiákat hajigál össze-vissza, és bár forradalmi gondolatokat talán nem ildomos várni, bizonyos, hogy mutatóban vezényli ide-oda karaktereit, akik érdemben, hús-vér személyekként tökéletesen érdektelenek, sőt, létidegenek számára.

Nemrég az Andrea Berloff-féle, ugyancsak a gengszterfilmeken csavaró A bűn királynői zuhant ebbe a csapdába és – ki tudja, miért – rossz amerikai független zsánermozis trendként A Wall Street pillangói is szolgaian követi a sormintát. Különösen fájó ez annak tükrében, hogy egyébként rejlene benne potenciál és erkölcsi kérdéseket vethetne fel a mű. Nincs is baj, amikor a dőzsölő, de a 2008-as recesszió következtében üres kézzel padlóra kerülő hölgyeket szemléli a kamera, viszont azzal már igen, amikor a film pusztán tessék-lássék módon utal visszásságaikra. Romantikus ködbe burkolt, hibáik dacára is mennyekbe emelt nőfigurák vonulnak át a színen, A Wall Street pillangói alig meri őket hétköznapinak, gyarlónak ábrázolni. Ramona és a többiek ugyanis csak részben üzennek hadat a pöffeszkedő, dúsgazdag, rajtuk nyerészkedő, őket kihasználó brókereknek: valójában önmagukért cselekszenek, önzőn viselkednek, és azért táncolnak a férfiak előtt, itatják le őket, kevernek drogot az italukba és nullázzák le a hitelkártyájukat, hogy jól kibéleljék magukat, flancos göncökben vagy drága autókban járjanak – a súlyos adólevonások után a markukban landoló szerény bér pusztán egoizmusuk igazolása. Olykor Scafaria is érzi, foglalkozni kellene e problémás hozzáállással, de ilyen téren is csak kötelező köröket fut könnyekkel, színre lépő zsarukkal, veszekedéssel, melodrámával – kifizetődőbb, szemet gyönyörködtetőbb neki csillogó snittekkel blöffölnie, drogfőzés-pillanatképeket, netán tangában vagy topless sétáló lányokat centrumba helyeznie.

Destiny felnövéstörténete (bizarr coming-of-age regéje), valamint a talpraesett Ramona és a többi kolléganő ügyeskedése egyre jobban háttérbe szorulnak a szenzációhajhász vágóképek halmában, itt jószerivel nem karaktereket figyelünk, hanem próbababákon legeltetjük a szemünket – roppant kellemetlen alkotói és nézői szituáció ez egy magát amúgy halálosan komolyan vevő, újító szándékkal fellépő mozihoz képest. Senkit nem érdekel, milyen nehézségek várnak Destiny-re, annak viszont lehet örülni, Ramona micsoda anyatigrisként óvja partnernőit és a territóriumát: ez is csak Cosmopolitanbe, nem egyetemi kurzusokra illő slendrián tananyag, bombasztikus képekbe csomagolva, piros masnival átkötve, és az effajta kidolgozatlanság pláne bántó, ha a sokadik visítással, nyavalygással, panaszkodással, affektálással kísért női epizódok sértik a dobhártyákat.

A Wall Street pillangói próbál barátságról szónokoló, ergo mégis női egyenjogúságot pajzsra emelő szatíraként érvényesülni, ám Destiny és Ramona kapcsolata lyukakkal teli, fésületlen forgatókönyvírói húzásoktól terhelt semmiség. Egy ponton az előbbi azt mondja a kerettörténetben Pressler-alakmásként érdeklődő újságírónőnek, már nem beszél mentorával, mire a múltban ennek gyökeres ellentétét látjuk, és Ramona könnyes szemekkel támogatja Destiny-t az egyik sorsfordító napján, hogy aztán – némi közjáték után – happy enddel búcsúzzunk, és újra barátnőkké váljanak a csak látszólag kötélhúzó főszereplőnők. Önmagát cáfoló, generikus semmiség A Wall Street pillangói, találomra felcsendülő Usher vagy Janet Jackson-slágerekkel: a sztriptíztáncosnők Kilenctől ötig-je, Elit játszmája, Én, Tonyája, sőt, Nagymenők-je kíván lenni, de a Showgirls bűnös élvezet-momentumait is csak félgőzzel préselő rutinmunkaként cseng le. Jennifer Lopez színésznői bravúrjaként méltatják (a voltaképpeni főszereplőt, Destiny-t játszó Constance Wu igen halovány), de a mutatvány csak a Jenny from the Block ezredik dúdolásával állítható párhuzamba.

Szabó Ádám

 

Hustlers, 2019

Rendezőnő: Lorene Scafaria

Szereplők: Constance Wu, Jennifer Lopez, Julia Stiles, Lili Reinhart, Cardi B