05.22.
| Táncold körbe Magyarországot online! >>>
06.18.
| Világszerte elérhető lesz a Müpa Wagner-fesztiválja >>>
05.14.
| Ezen a héten a Hóhérokat adja a Miskolci Nemzeti Színház! >>>
05.15.
| Új MADOKE-akció >>>
05.08.
| Vírushelyzet vs. szerzői jog >>>
06.12.
| A Quasimodo költőverseny fesztivállá növi ki magát. >>>
05.11.
| 25 éves a Söndörgő >>>
05.07.
| Online közvetítik a Prágai Tavasz fesztivált >>>
05.04.
| OSZK – Trianon 100 – Történelmünk tragikus sorsú művészeti alkotásai >>>
04.28.
| Alternatív valóság közösségi filmezéssel >>>
NAPI TANDORI

05.22.
| Online tárlaton láthatók a szegedi Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai >>>
05.21.
| Könyvtárak az álhírek ellen a koronavírus-járvány idején is >>>
05.18.
| Elindult a Cinego >>>
05.13.
| Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesText >>>
05.12.
| Nádasy Erika kapta idén a Déryné díjat! >>>
05.05.
| Elstartolt az 1749.hu >>>
05.04.
| Értéket ment és munkahelyeket teremt a Népi Építészeti Program >>>
04.28.
| Zene otthonmaradáshoz – Lounge remix album a Kerekes Bandtől >>>
04.24.
| Dalközpontú urbánus album Subicz Gábortól és zenekarától >>>
04.22.
| Nádasdy Ádám Aegon-díjas >>>

Aczél Géza, Samuel Martin Eno Belinga, Gömöri György, Julesz János, Rékai Anett, Vajsenbek Péter versei

Bene Zoltán, Kovács Katalin, Nyerges Gábor Ádám prózája

Bartha-Kovács Katalin, Éles Árpád, Nagy Fruzsina tanulmánya

Bakonyi István, Baráth Tibor, Kabdebó Lóránt, Lukács Barbara, Sántha József, Széchenyi Ágnes kritikája

>>>

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>

Patak Márta: Mindig péntek
2019.10.16 - tiszatáj

(REGÉNYRÉSZLET)

Ha valamilyen alkalomból nótázásra került a sor, a végén Kálmán bácsi emlékére ráadásképpen elénekelték a Cigányok sátorát, teli torokból ordították a refrént, mert a lánya, az a zimberi-zombori szép asszony, jó asszony, ladi-ladi lom, sárga liliom, persze nem értettem, miért jegyzi meg utána a nagyapám mindig, Szegény Kálmán, szerencsére már nem hallja, különben megkergetne bennünket a vasvellával!

Kálmán bácsi, nagyapám gyerekkori pajtása, agglegény volt, régről barátságban állt az öreg plébános úrral, annak ellenére, hogy református volt, rendszeresen összejártak, együtt hallgatták a rádión Kálmán bácsinál a futballmérkőzések közvetítését, később meg a tévén nézték a plébános úrnál. Hiába, a futballon keresztül vezet az út a teljes türelemhez!, mondta Kálmán bácsi, No, meg egyszer talán az ökumenéhez is, ha megérjük!, tette hozzá nyomatékkal a plébános úr.

Azon az októberi vasárnapon is Kálmán bácsinál voltak, amikor beállított hozzájuk egy fiatalasszony azzal, hogy ő Kálmán bácsi lánya. Elmondta, ki az édesanyja, így meg így hívták, ennyi és ennyi ideje nem él már, aztán hogy ő negyvenkettő március huszonharmadikán született Zomborban, és most itt van, fölkereste, szegény édesanyja halála után szeretné végre megtudni, kicsoda az ő édesapja, mert eddig csak hallomásból ismerte, és egész életében azzal vigasztalta az édesanyja, hogy egyszer majd csak visszajön, de nem jött, be kellett érnie azzal a fényképpel, amit őrzött róla, katonaruhában van rajta, már kirojtosodott a széle, annyit nézegette. Tizennyolc éves elmúlt, férjhez menni még nem akar, mindenhez ért, amit a ház körül el lehet végezni, el is végzi szívesen, ha itt maradhat nála, mégse kelljen egyedül tengődnie a nagyvilágban.

Soha jobbkor nem történhetett volna, Orsolya néni jöttére Kálmán bácsiban is föltámadhattak közben a régi zombori emlékek, ugyanis mindez 1960. október 9-én történt, amikor Kálmán bácsi éppen a Magyarország–Jugoszlávia mérkőzés közvetítését hallgatta a plébános úrnál. A plébános olyan nagy futballrajongó volt, hogy később, amikor választania kellett, mit küldjenek neki a Vatikánból, természetesen a televíziót, és nem az autót választotta, merthogy azt kaphatott volna még, de ő inkább televíziót kért, szemérmesen azzal hárította el, Mégse mondják, hogy a falu plébánosa egy Cinquecentóval furikázik, mikor másnak még egy Trabantra se futja!

A második félidő huszadik percében jártak, Kuharszki éppen hátraadott egy labdát, a jugoszlávok közül mindenki őrá helyezkedett. A mérkőzés közvetítője megemelte a hangját, aztán hirtelen visszavett belőle, nehogy elkiabálja a gólt, Göröcs előtt ugyanis teljesen üres volt a pálya, amikor berobbant, és tíz méterről kapura küldte a labdát. Az alsó sarokra lőtt, bombagólt rúgott, és a közvetítővel szinte egyszerre üvöltött fel a plébános úr meg Kálmán bácsi is, úgyhogy elsőre nem is hallották a félszeg kocogtatást, csak amikor Orsolya néni harmadszorra erővel is megverte odakint a szobaablakot. Kálmán bácsi először mérgelődött, ki az ördög háborgatja őket ilyenkor, mikor meccsközvetítést hallgatnak, aztán amikor Orsolya nénit meglátta, jó darabig csak hápogott, meglepetésében szólni sem tudott, a plébánosnak kellett a fiatal lányt hellyel kínálnia.

Kálmán bácsi sose nősült meg. Mikor Zomborból visszajöttek, eleinte, ha kérdezték, mindenkit elintézett annyival, hogy nem áll szándékában, később meg már illendőségből sem faggatták, ám úton-útfélen rebesgették, hogy biztos valami zombori menyecske lehet a dologban. A plébános tudta az igazságot, Kálmán bácsi elmondta neki, a saját papjának mégse gyónhatta meg, az részletek nélkül is beérte volna annyival, hogy megbánta, amit tett, de mivel Kálmán bácsi nem tudhatta, mi lett akkori tettének a következménye, így nem is bánhatta meg. A plébános pedig hallgatott, mint a sír, megszokta ő már a katolikus híveinél, hogy amit másokról tud, azt esetleg a legfőbb felettesével illendő megosztania.

Mikor aztán Orsolya néni Szőregről immár teljes ingóságával megérkezett, attól fogva Kálmán bácsi háta mögött is legföljebb csak az irigyei jegyezték meg, hogy érdemes volt neki ennyit várni, helyre kis menyecskét kapott, a rosszmájúbbak persze nem mulasztották el az élcelődést, Lánya is lehetne akár!, de hogy ez is az igazság, azt a nagyapámon kívül csak a plébános tudta. Aztán idővel elcsitultak a kedélyek, mindenki megnyugodott, úgy voltak vele, ennek is vénségére jött meg az esze, végre asszonyt szerzett magának. Így mondták, vénségére, pedig akkor még nem is volt idős, alig tizenkilenc esztendővel több, mint Orsolya néni.

Negyvenegy áprilisában vonultak be Zomborba, Kálmán bácsi akkor múlt tizennyolc éves, a nagyapámmal együtt épphogy besorozták, aztán nem sokra rá az egész zászlóaljat átvezényelték a frissen visszatért délvidéki területre. Állítólag maga vitéz Bayor Ferenc ezredes, Újvidék későbbi városparancsnoka ragaszkodott hozzá, hogy Kálmán bácsi a keze alá kerüljön, ő ugyanis akkoriban még a megye testnevelési felügyelője volt, szintén nagy futballrajongó, és ha tehette, minden mérkőzésen kint volt, ott figyelt föl Kálmán bácsira. Mikor aztán menni kellett, nem volt ki a létszám, úgyhogy vittek boldog-boldogtalant, a laktanyában alig marad ember a tényleges állományból. Kálmán bácsi élt-halt a futballért, ha nem jön közbe a háború, nagy játékos lehetett volna belőle.

Kálmán bácsi otthon többnyire csatárt játszott a KDSK csapatában, de gyakorlatilag minden poszton megállta a helyét. Ha kellett, még a kapuban is, nemegyszer előfordult, hogy be is kellett állnia, mert nem volt cserekapusuk, olyankor aztán joggal hencegtek vele társai mérkőzés után a Harmadik Félidő nevű kocsmában, hogy a csatárunk a kapunkba állt be, mégis mi nyertünk.

Még mielőtt az alakulatot átvezényelték volna, Bayor ezredes biztatta Kálmán bácsit, idő kérdése, úgyis feljebb jutnak, és akkor őrá is fölfigyelnek majd, előbb-utóbb egy fővárosi csapatban fog futballozni, majd meglátja. Csakhogy közbeszólt a háború. Bayor ezredes reménykedett, új állomáshelyén is lesz majd módja rá, hogy Kálmán bácsi útját egyengesse, ám miután negyvenegy áprilisában kinevezték Újvidék városparancsnokának, megszaporodtak a gondjai rendesen, nem mintha addig híján lett volna teendőnek, de elég az hozzá, kisebb gondja is nagyobb volt annál, semhogy a legénység futballtehetségeit gondozza. Kálmán bácsi pedig a gyalogsági zászlóalj rang nélküli honvédjeként, nagy nótaszóval bevonult az alakulatával Zomborba, ahol magyar ruhába öltözött fiatal lányok várták őket, és mosolyogva-pironkodva integettek az anyaországi honvédeknek. Orsolya néni édesanyja is ott feszengett közöttük.

Orsolya néni tűzről pattant menyecske volt, sosem látott pezsgést, valódi váro­sias színt hozott a poros kis falu egyhangú, unalmas életébe. Eleinte legtöbben nem is nézték jó szemmel, mit akar itt ez a jöttment teremtés, nőegylet, hímzőkör, dalárda, de mivel a párttitkáron kívül befolyásos ember nem akadt, aki nagyon firtatni akarhatta volna a kilétét, a párttitkár meg ilyesmire nemigen ért rá, esze ágában sem volt az új asszony megbízhatóságával foglalkozni, örült, ha enni tud adni a nyolc gyerekének, meg ha őt magát békén hagyják a múltjával, úgyhogy a végén csak megbékéltek Orsolya nénivel.

Nincs mit csodálkozni rajta, ahogy Orsolya néni kipirult arccal, csípőre tett kézzel meg tudott állni valaki előtt, és mélyen a szemébe nézve, ártatlan tekintetével, ízes zombori beszédével előadta a mondókáját, nem lehetett nemet mondani neki, mindenkit levett a lábáról. Olyan lelkesedéssel igyekeztek szombat esténként a kultúrházba az asszonyok próbálni, mint utoljára talán kiskorukban, még a háború előtt, amikor az óvodás nénivel tanulták a hazafias énekeket, gyakorolták az ünnepségre a szavalatokat. Hímzőkör, dalárda, nőegylet, ezt mind-mind Orsolya néni vezette be, és működött is a faluban, nem hiányzott a lelkesedés az asszonyokból. Ősszel pláne nem volt nehéz együtt tartani a csapatot, szezonban zengett tőlük a dohánysimító, amikor rákezdtek az adventi énekekre. A brigádvezetőjük csak somolygott a bajsza alatt, Még szerencse, hogy az a pletykás Mári nem hallja, még ezt is jelentené, bár amilyen füle annak van, könnyen lehet, hogy idáig elér!, úgyhogy intett is az asszonyoknak, fogják csendesebbre, Mári néni előtt ugyanis nemcsak a nagyszüleimnél, de a faluban sehol nem beszéltek olyasmiről, amiről sejteni lehetett, hogy nem tanácsos, ha esetleg meghallja Mári néni, a falak füle. Ám ekkor Orsolya néni sem volt rest, őt amúgy sem lehetett egykönnyen elhallgattatni, Mindenkinek joga van, hogy vallását vagy meggyőződését vallásos cselekmények és szertartások végzése útján akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, gyakorolhassa és taníthassa, így szól a rendelet, szó szerint le van írva, itt az adventi időszak kezdete, úgyhogy mi most magánkörben ki is nyilvánítjuk meggyőződésünket!, jelentette ki nyomatékkal a brigádvezető előtt csípőre tett kézzel, és várta a hatást, az meg bazsalyogva félrenézett, aztán nagy komolyan odaszólt neki, Ezt Márinak se árt majd elmondanod!, Elmondom én magának Kádár Jánosnak is, ha kell!, vágta rá Orsolya néni, a brigádvezető erre csak a fejét csóválta, bár semmi kétsége nem volt afelől, hogy meg is tenné, ha úgy hozná a sors.

Kálmán bácsi halála után változott meg minden. Ostoba dolog volt, a szénát dobálta le a szekérről, és valahogy megbillent a saroglyán, a szomszédja kiáltott át neki, ő meg önkéntelenül is lépett egyet feléje. Olyan szerencsétlenül esett, vállal neki a kútkávának, hogy szabályosan felhasította a felkarját. Orvoshoz persze nem ment, amikor ment, akkor meg már késő volt, annyira elfertőződött a sebe, hogy vérmérgezést kapott. Orsolya néniből mintha kiszállt volna az élet, egyik napról a másikra ágynak esett, és fél évre rá szabályosan elfogyott.

Legnagyobb kárát a falubeli asszonyok látták, utána hiába gyűltek össze a hímzőkörben, a nőegyletben vagy a dalárdában, semmi sem ment, akármerre néztek, mindenütt Orsolya néni tapintható hiányát érezték. A nóta is szomorúbban szólt, bár a nagyapám talán sejthetett valamit, ekkora boldogság nem lehet tartós állapot, Kálmán bácsiéknak ennyi jutott belőle, ezért is emlegette később a vasvellát, mikor a többiek rákezdtek a zombori szépasszony nótájára, és csak hümmögött, amikor mások azon tanakodtak, vajon tényleg a lánya volt-e Orsolya néni Kálmán bácsinak, vagy csak úgy mondták, hogy szó ne érje a ház elejét.

 

(Megjelent a Tiszatáj 2018. októberi számában)


Címke: , , ,
2020.05.25 - tiszatáj

AZ ELSŐ ÁRULÓ

Radikális baloldaliként indult, Pasolini barátjaként tartották számon az idén 81 éves Marco Bellocchiót, jóllehet tavalyi maffiadrámája végképp nem bír semmilyen újító, pláne felforgató szándékkal: Az első áruló olykor csúnya kilengésekkel, de összességében biztos kézzel felépített biopic, amelynek esélye sincs, sőt, talán soha nem is akart a legnagyobbak közé emelkedni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOZÓKY FELÍCIA AKA I AM SOYUZZAL
Az I Am Soyuzt hallgatva úgy érzed magad, mintha belekerültél volna egy álomba, ahol minden megtörténhet. Bozóky Felícia különböző emberi érzelmekkel apellál és közelebb hozza, érthetőbbé teszi őket számunkra. A jelenleg is orvosként praktizáló, sürgősségi osztályon dolgozó singer-songwriter mesél nekünk… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

Hegedűművész, énekesnő, zeneszerző Szirtes Edina Mókus, aki a komolyzenét tartja anyanyelvének, miközben improvizálva keveri a különböző stílusokat és műfajokat. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán diplomázó alkotótól azt is megkérdeztük, mit csinál, amikor nem a zenél? – ÚJSZÁSZI ILONA INTERJÚJA

>>>
2020.05.23 - tiszatáj

GERGELY ÁGNES: A SZOMJÚSÁG ÁRA. KÉT REGÉNY
Gergely Ágnes lírája, tárcái, memoárja és regényei szorosan összetartoznak, írásainak mélyrétegeiben beforratlan, újra meg újra feltépett sebek sejlenek fel. Regényei szereplőinek az életét egyéni és kollektív traumák, a személyiséget eltörölni próbáló hatalmi rendszerek alakítják. „Mi is megtapasztaltuk a már elfelejtett szavak – mint éhség, szomjúság és hazátlanság – elemi jelentését” – írja Pilinszky János. Gergely Ágnes azt tárja elénk, mi lett ennek a gyötrelmesen megtapasztalt, majd elfelejteni próbált elemi szomjúságnak az ára… – POLGÁR ANIKÓ KRITIKÁJA

>>>
2020.05.18 - tiszatáj

KRUSOVSZKY DÉNESSEL BENCSIK ORSOLYA BESZÉLGET
Vannak írók, akik a különböző műfajok és műnemek között az átfedéseket keresik, abból építkeznek, és olyan írók is, akikre azt szoktuk mondani, hogy „folyton ugyanazt a szöveget írják”. Én azt hiszem, hogy egyik sem vagyok, és az, hogy különböző műfajokban is dolgozom, éppen amiatt van, hogy a különbözőségük érdekel. Egyébként azt szoktam mondani, mert ez tényleg így van, hogy engem az irodalom egésze izgat. Már kamasz koromban is volt bennem egy ilyen éhség, hogy kipróbáljam a verset, a prózát, az esszét, a levelet, a naplót, a műfordítást, a kritikát és mindent, ami csak az irodalom része […]

>>>
2020.05.17 - tiszatáj

„Villányi László korokat, érzéslehetőségeket, letöréseket, vígságokat, pontos képeket és képzelgéseket ad, ámulatos a változatossága… Egyre olvasom, egyre jobban csodálom. Villányi a mindenkori élvonalak egyik írója, érzelmi felhangjai-lényege révén nem is olyan bő – másképp, persze, tágas – társaságban.” – írta Tandori Dezső… – JANÁKY MARIANNA SOROZATA

>>>
2020.05.16 - tiszatáj

CAPONE
5 év karrierpokol után új filmmel jelentkezett Az erő krónikájával hirtelen felkapottá, majd gyorsan kegyvesztetté vált Josh Trank. Szerzői kommentárokkal dúsított anti-gengsztermozijában végig ott lüktet fiaskójának összes zöngéje: drogmámoros, alkoholgőzben pácolt, kreatív nézeteltérésekkel, végül idegösszeomlással dúsított rendezőpályáját a szesztilalom legismertebb gengszterének hattyúdalával állítja párhuzamba… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.05.13 - tiszatáj

RESET – AZ IRODALOM MOST IS ÖSSZEKÖT Mi történik akkor, ha megnyomjuk a reset gombot és a rendszer leáll, újraindul? Mi történik a társadalommal, a mindennapokkal, a kapcsolatokkal, a világ megszokott működésével? Az idén, második alkalommal szeptemberre tervezett PesText Nemzetközi […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő