Tiszatájonline | 2019. október 14.

Darázsfészek

BALLA ZSÓFIA ESSZÉKÖTETÉRŐL
Balla Zsófia kötetében sokféle műfajú, hosszúságú írást találni, s mind egy személy, még inkább egy téma, még inkább egy kérdés körül dong, mint darázs a fészkébe igyekezvén. A szövegek műfaj szerinti nagyobb egységeket alkotnak, s azon belül valamelyest követik e megjelenés időrendjét. A költőnő versei pedig újra és újra felbukkannak, mint a színes kavicsok közül a kagylók a tengerparton, gyöngyöt rejtve… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS ÍRÁSA

BALLA ZSÓFIA ESSZÉKÖTETÉRŐL

Amikor anyám megözvegyült, s talán már érezte, hogy csúszik át valamiféle ellenőrizhetetlenségbe, az élet végét követő és a halált megelőző köztességbe, a családi papírokat rendbe rakta. Régi képek hátuljára ráírta, kik láthatók a képen. Az összetartozó iratokat külön borítékokba csúsztatta, s még a sok éve lejárt igazolványokat és befizetést igazoló szelvényeket is összegumizta. Az így elrendezett iratcsomagokat a családi címerrel díszített bőrmappába rakosgatta. Katt. Többet nem nyitotta fel.

Balla Zsófia esszékötetében sokféle műfajú, hosszúságú írást találni, s mind egy személy, még inkább egy téma, még inkább egy kérdés körül dong, mint darázs a fészkébe igyekezvén. A szövegek műfaj szerinti nagyobb egységeket alkotnak, s azon belül valamelyest követik e megjelenés időrendjét. A költőnő versei pedig újra és újra felbukkannak, mint a színes kavicsok közül a kagylók a tengerparton, gyöngyöt rejtve.

A kötet ötletét a szerzőnő 70. születésnapja adhatta, a végén ígéretet is tesz, hogy a további kerek évfordulók alkalmával is számíthatunk újabbakra, legközelebb a kerek 75. életévében. A visszatekintő gyűjtés, rostálás, értékelés és az élet tengelyének vagy vörös fonalának elmerengő keresgélése az öregek talán kényszerű, talán kötelező elfoglaltsága. Ugyanazt az alapélményt fellelni, ízlelgetni, újra és újra megélni és megfogalmazni, ezt teszik a szövegek. Azok is, melyek egy-egy epizódot ragadnak meg, azok is, melyek tudományos esszével tanítanak és azok is, melyek tanítómesterei művét elemzik, értékelik.

A kötet sokcsillámú írásaiban a szerző az otthon, a haza bizonytalanságát fejtegeti. A nodális pont Kolozsvár. Akár Budapesten, akár Grácban, akárhol időzött, voltaképpen mindig Kolozsvárott volt, amit elhagyott, s ahol mégis maradt. „Valamire emlékeztet ez a város, valamire, amiben részem volt. Egy nagyobb műre, amelyben már soha nem lehet részem.” Kolozsvár nem csak az ott töltött negyvenvalahány év miatt erezi a szerző identitását, hanem annak a kulturális törésvonal-rendszernek hatásmechanizmusa miatt is, amelyben költővé ért, s amely kialakította egyediségét, jellegzetes fókuszát. Magyarnak lenni Romániában, zsidósága miatt kétszeres kisebbségben; nem írni politikai megrendelésre, mégis írni, ha lehet, s hallgatni, ha kell. S egyszercsak eldönteni a Budapestre költözést, taszítások és vonzások erőterében, közel maradva távolodni, távozóban igazán el sem indulni.

A kötet közepén a szerző Széchenyi Akadémián elhangzott székfoglaló előadása ezt a feszültséget mutatja be több nekifutásban. Ez a leghosszabb írás, amely az olvasótól kitartó figyelmet követel, s egyben pironkodásra is készteti lelepleződő műveletlensége okán. Merthogy a lapokon újra és újra megemlítődnek az erdélyi magyar irodalom sajnálatosan elfeledett nagyjai, akik valamiért – erre keresi a szerző a választ – kimaradtak a hazai irodalmi kánonból. Nem vádakat hallunk, hanem válaszokat kereső töprengésbe vonódunk bele. A Vers Hazája címet viseli ez a rangos szöveg, arról elmélkedvén, hogy milyen hatásoknak van kitéve a lírikus, ha nem anyanyelve nyelvi közegében él, s arról, miért olyan nehéz a hazai irodalmi nyelvnek befogadnia a kisebbségi magyar nyelv jövevényszavait. A vers a szerző maga. Az Kolozsvártól való elszakítottság görnyedve hordott súlya mellé odacsatlakozik a nehezen befogadottság élménye is.

„Emberi és kollegiális gesztusokban nincs hiány. De eszméink, szövegeink értése, szakmai szervesülése, történeti asszimilálása legalábbis felületes és foghíjas.” Amire mégis Kolozsváron, otthon és Budapesten, otthon támaszkodhatott, az a minőség, a költői fegyelem és az erkölcsi tartás. Ebben legnagyobb tanítómesterének Nemes Nagy Ágnest tekinti.

„Nemes Nagy mély és rendíthetetlen komolysága volt az, amely formabontónak gondolt kísérletek, a polgárpukkasztás szappanbuborékaival szemben belső formát és erőt kínált a minket körülvevő társadalmi és művészi renddel való szembenálláshoz.”

Erdélyi költő, szemben az Erdéllyel kapcsolatos érdektelített elvárásokkal, magyarországi költő, szemben a divathullámokkal, az otthon-kérdéssel viselős költő, a teljes befogadás hiányával szemben. Ezt a minden szövegben meghúzódó, vagy akár mélyen felsóhajtó személyes és írói drámát nem lehet megnyugtató szavakkal lesöpörni, joviális gesztusokkal elnémítani, s a legkevésbé érvekkel simára szofisztikálni. Balla Zsófia lírája ebből a drámából fakad. Ez korosztálya drámája, akik még megszenvedték a kisebbségi létre rontó diktatúrát, az odaát és az ideát közé emelt robusztus falat, a ketté-osztott nemzet minden elesettségét és túlélési ösztönből fakadó találékonyságát.

Ölembe ejtve a végig böngészett kötetet, a lezárt családi dossziéra gondolok. Ezek a szövegek a dosszié lassan bezáródó födele alá kerülnek. Katt. A következő generáció világa már nem kétosztatú, hanem sokféleségével zavarba ejtő. A bárhol közegében súlyát veszti a valahol. Tetszőleges mércékkel mérni s megmérettetni sem lehet. Egy letűnő korszak nemes tanúja szemünk láttára rendezi emlékeit, s intőn figyelmeztet mindannyiunk kötelező reményére:

„Régi nyarak remegnek ezer csillagjegyen
S mi vakon vakon lépegetünk a nálunk nagyobban.

Van olyan ég, melyben otthon vagyunk.”

Máté-Tóth András

Kalligram Kiadó

Budapest, 2019

384 oldal, 3990 Ft