11.07.
| Legéndy Jácint költő performansza a Berlini Falnál >>>
10.18.
| Művek és Mi – vendégünk Kollár Árpád, Mécs Anna és Závada Péter >>>
11.12
| Lásd élesebben! – Jön a 16. Verzió Filmfesztivál >>>
11.07.
| Asztali beszélgetések… – Beszélgetés a művészetről Matzon Ákossal >>>
10.28.
| Sikerdarabok érkeznek Szegedre a következő hónapokban >>>
10.24.
| Asztali beszélgetések… – Toronyi Zsuzsanna és Závada Pál >>>
10.22.
| Velence után a Titanicon, majd a magyar mozikban is bemutatkozik a Déva >>>
10.18.
| Mi is zajlik ma a fenntartható világunkban? >>>
10.18.
| Müpa – Virtus és Extázis >>>
10.15.
| Lenyűgöző koreográfiák és táncpremierek a CAFe Budapesten >>>

10.10.
| Plusz előadás a Jézus Krisztus Szupersztárból a Dóm téren >>>
10.10.
| Olga Tokarczuk és Peter Handke kapja a 2018-as és a 2019-es irodalmi Nobel-díjat >>>
10.09.
| Elhunyt Vekerdy Tamás író, pszichológus >>>
10.07.
| Megjelent a Határtalan Régészet őszi száma >>>
09.30.
| 10 éves a Duda Éva Társulat >>>
09.24.
| Még három napig lehet jelentkezni Szilasi László szépírás kurzusára >>>
09.22.
| Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze >>>
09.13.
| Meghalt Konrád György >>>
09.07.
| Géczi János kapja a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját >>>
08.24.
| Egy hónap múlva indul a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál >>>

Bakos András, Jahoda Sándor, Kocsis Klára, Szakállas Zsolt, Székelyhidi Zsolt, Tönköl József, Turczi István versei
Antal Balázs prózája
Beszélgetés Konrád Györggyel 
Autopsia – A feldarabolt Isten rekompozíciója
Bajnok/Süllyesztő – Újabb eredmények a Hajnóczy-hagyaték kutatásában

>>>

SZABÓ GÁBOR TÖRTÉNETEINK VÉGE C. KÖTETÉNEK BEMUTATÓJÁRÓL
Élettörténet és emlékezet – ezek voltak a hívószavai a a Magyar Könyvkiadók Napjának, mely idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. Szabó Gáborral Történeteink vége című könyvéről és az emlékezéspolitikáról Melhardt Gergő beszélgetett… – TASKOVICS VIKTÓRIA BESZÁMOLÓJA

>>>

Akadémikus emlékezet
2019.09.14 - tiszatáj

SZUVENÍR

Levelekre, jegyzetekre, régi fotókra és szkriptekre hagyatkozva alkotta meg legutóbbi drámáját a brit rendezőnő, Joanna Hogg. Virtigli szerzői kommentárt, egész pontosan memoárt írt kamerával: a Sundance-en debütált Szuvenír időutazás Hogg fiatalkorába, a ’80-as évek elejére. A film egyik fontos mellékszerepét az életében 10 éves kora óta jelen lévő Tilda Swinton játssza, a hasonlóságok pedig nem állnak meg itt, lévén Hogg éppen a színésznő 22 éves lányában, Honor Swinton Byrne-ben látta meg az alteregóját: a fiktív Julie karakterén át bontakozik ki Joanna Hogg igen privát hangütésű coming-of-age storyja / morfondírozása a fiatalkori lamúrról, illetve rengeteg, egy naiv, érzékeny kort élő lányt formáló impresszióról.

Innen nézve olybá tűnhet, a Szuvenírnek nyert ügye van, ám amekkora témagazdagsággal rendelkezhetne a film, ugyanolyan sekélyes a megvalósítás. Emancipációról szól a mese, vagyis Julie perspektíváján keresztül élhetnénk át, hogyan transzformálódnak a múlt fájdalmai, hegednek be a régi, sőt, jelenben keletkezett sebek, vagy éppen hogyan segít ennek feldolgozásában a filmművészet – Julie ugyanis rendezést tanul, celluloidra önti nyűgjeit, míg Hogg az eltelt csaknem 40 év távlatából zár ajtót lassan tovatűnő emlékeire az önéletrajz oltárán. Mind a rendezőnő, mind a szócsöveként funkcionáló hősnő egy röghöz láncoló, identitásuk bimbózását valamiképpen háttérbe toló közegnek fordítanának hátat: ahogy Julie nadrágot kezd viselni a magánéletében és választott szakmájában is, úgy a saját kísérteteit nyersanyagon lebíró Joanna Hogg is önterápián vesz részt. Feminista attitűdjük egy konzervatív világgal áll szemben: a Szuvenír eszköztelen, formanyelve a matriarchátus és a patriarchátus búcsúztatásában veszi észre a függetlenség zálogát.

 

 

Előbbit a főszereplő lány anyja, a szimbolikusan Tilda Swinton alakította Rosalind testesíti meg – miképp a Hogg-gal közel egyidős felmenő kritikailag elismert, nemzetközi sztárstátuszt vívott ki, oda kell adnia stafétáját a fiatal nemzedéknek, immár az ifjúság tapasztalatinak megélésén és rögzítésén a sor. Ódon műtárgyakkal bástyázott otthonából tenné ki a lábát Julie: a Szuvenírben ez nem más, mint a Thatcher neokonzervativizmusát dicsőítő kultúrörökség-művek (heritage filmek, mint a Szoba kilátással) kosztümös terepe. E világgal szemben a főszereplőnő nyomatékosan progresszív felfogást képvisel, így Hogg a női tekintet (female gaze) hangsúlyozására, a talpra állás útján kivívott teljesítményre esküszik. Julie-t az arisztokratikus hűvösségen túl egy újabb, hozzá igen közel álló személy is visszahúzza, szeretője, Anthony ráadásul több oldalról is gúzsba köti a lányt. Művészi nagysággal hitegeti, látszólag kreatív tanácsokat ad neki, tehát rögvest passzivitásra bírja, és eleinte a hősnő hagyja is magát a férfitekintet által irányítani. Még súlyosabb viszont a férfikarakter drogfüggősége: a Csak Isten bocsáthat megben látott Tom Burke csalfa vágytárgya toxikus maszkulinitást erőltet Julie-ra, képtelen valódi szeretetre, önző okok vezérlik, úgy gondolja, kábítószerezéssel, felsőosztálybeli luxusban mozgással, öltönyhordással és dohányzással nemcsak barátnőjére telepedhet, de új közegbe is léphet, majd privilégiumokra teher szert.

Önzés terhét nyögni maga a halálos ítélet egy kiutat leső, saját életre óhajtozó fiatal lány számára, ekképpen a Szuvenír távolságtartónak szánt melodráma, amelyben a burzsoá családi odúból való kiröppenés mellett a destruktív szerelem bír érzelmeket felfokozó erővel. Hogg azonban képtelen nyomatékosítani a fiktív hasonmására nehezedő nyomást: tárgyilagos hangvétele gyorsan az unalom fokmérőjévé válik, mi több, a Szuvenír stilisztikája épp azon megoldásokat tolja előtérbe, melyekről le kellene mondania. Julie ugyanis statikus beállításokon, festői vacsoraasztalok fölé magasodva, úri pompában kíván önmaga úrnője lenni, vagyis a haladó, establishmentnek fityiszt küldő, struktúrákat elvető húzások helyett Joanna Hogg önvallomása pont a kultúrörökség-darabok hagyatékát öleli keblére. Súlyos hiba a művészetbarátai között is csak pózba merevedett, fátyolos tekintettel nézelődő hősnőt követni. Cseppet sem észleljük, Julie mikor hoz kardinális döntéseket, hogyan születik meg a pillanat, amikor a családtól, barátoktól, élettárstól való függőségi viszonyt leváltja a saját elhatározás életbevágó kulcspillanata, Honor Swinton Byrne figurája üres tekintettel pásztázza a nagy semmit.

 

 

Ugyan néha szürke fellegek alatt monologizál a sorsról, a szerelem kiszámíthatatlan természetéről, talán még önmaga állapotára kitérő moralistaként is viszontlátjuk, Julie belső monológjai általában emelkedett hangú, céltalan duruzsolások. Itt egy művészetfilozófiai galopp Jean-Honoré Fragonard címadó, XVIII. századi rokokó festményéről, ott egy kisbuszos-filmszakos ömlengés Godard, Hitchcock és Jean-Jacques Beineix életművéről, miközben a Szuvenír össze-vissza csapong, jelenet-fragmentumokkal hajszol érdektelenségbe, a drámai határszituációkról pedig leveszi a fókuszt a sok unalmas pillanatkép. 120 percből uszkve másfél óra akadémikus szabálykövetéssel telik, nem pedig a Julie képviselte határtsértéssel. Ennek a sztorinak vajmi kevés köze van az Alan Clarke és Mike Leigh-tévéfilmek (Made in Britain, Időközben) vagy az ugyancsak tradicionálissá kövült Stephen Frears faji, nemi, társadalmi kérdéseken időző Az én szép kis mosodám ’80-as évekbeli, vagyis a mozi cselekményekor zajló stílusváltásához. Hogg munkája totálisan önegélült művészgiccs, saját magának csavart pofon és idegesítő, hol párbeszédekbe, hol képalkotásba foglalt romantikus enyelgés a ledöntésre váró arisztokráciával.

Nagyon ritkán kap szárnyra a film és pendít lírai, melankolikus húrokat, az improvizációs színészi technika barátjaként Hogg meglepően kis számban örvendeztet spontán rezdülésekkel és még kevésbé jeleskedik ihletett hangulatteremtésben. Elvétve fogalmaz csak képekben vagy ír arcokra átélhető tragédiát: a Szuvenír végső tanulsága szerint – a 2 évvel ezelőtti Szólíts a neveden kandallós zokogására hajazva – a veszteségek befogadása segít a régi sérelmek felülírásában és a felnőtté válásban. Az utolsó jelenetben képen kívülre húzódik a felvevőgép, Julie egyedül marad a „film a filmben” forgatásnak helyet adó sötét repülőgéphangárban. Nyitva áll a létesítmény óriási, a hősnőt portrészerűen keretező, a fájdalom magányába űző fekete bejárata. Sokkal tragikusabb, hogy Joanna Hogg filmje legfeljebb 30 percig tartalmaz efféle költői csodákat – rendkívül nehéz így malmozni az ígért második részig.

Szabó Ádám

 

 

 

The Souvenir, 2019

Rendező: Joanna Hogg

Szereplők: Honor Swinton Byrne, Tom Burke, Tilda Swinton, Richard Ayoade, Jack McMullen

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2019.10.17 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Aki már járt az utóbbi években a Millenárison az Art Market ideje alatt, tudja, hogy már az épület előtt és a parkban meglepetések, izgalmas köztéri alkotások, installációk fogadják. Idén sem unatkozunk az épület felé haladva, mozgó szobrokat látunk, élőket, égbe nyúló nyakkal, méhkast szimbolizálva, abroncsokkal, hófehér anyagokba burkolózva közöttünk sétáltak, de nem vesznek rólunk tudomást, ahogy egy szoborhoz illik […]

>>>
2019.10.16 - tiszatáj

PATAK MÁRTA: ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT
Minden ember egy kalitkába zárt hal: nem a megfelelő térben, nem a megfelelő időben létezik, mégis lubickol saját világának ketrecében. Akár ezt is sugallhatja Patak Márta 2017-es novelláskötetének borítója. Az Enyhítő körülmények között című kötet a Scolar Kiadó egy új sorozatában, a ScolarLive-ban jelent meg, mely sorozatnak két célja is van: az első az, hogy a pályakezdő alkotók teret kapjanak, a másik pedig azon „már bizonyított” szerzők új kötetének kiadása, akik eddig a megérdemeltnél valami miatt kevesebb figyelemben részesültek… – KOMÁROMI DÓRA KRITIKÁJA

>>>
2019.10.15 - tiszatáj

A MAOE DIMENZIÓK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁHOZ
A címben megidézett Umberto Eco könyvére történő utalás nem a véletlen műve, hiszen végignézve a MAOE hatodik tematikus, gigakiállításának a DIMENZIÓK-nak a kolosszális terjedelmű anyagát (hatszázhúsz művész B1 méretben megjelenő reprodukcióival) a REÖK teljes teremsorát felvonultató enteriőrben a vizuális enumerációnak valamilyen hasonló euforikus érzése keríthet hatalmába, mint a három évvel ezelőtt elhunyt, jeles szemiotika tudóst, amikor szöveggyűjteménye előszavában kifejezésre juttatta a listák utáni hajtóvadászatának mámorító hatását… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2019.10.15 - tiszatáj

A WALL STREET PILLANGÓI
Jessica Pressler 2015-ös cikke első pillantásra kiváló alapanyagot szolgáltat a napjainkban egyre népszerűbb girl power-mozikhoz. Az újságírónő New York Magazinban publikált írása igaz történetet dolgoz fel: bepillantást nyerhetünk egy sztriptíz-táncosnő 2007-től 2015-ig húzódó viszontagságos éveibe, benne egymásra találással, karrierépítéssel, gazdasági világválsággal, felemelkedéssel és bukással, illetve újrakezdéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.14 - tiszatáj

BALLA ZSÓFIA ESSZÉKÖTETÉRŐL
Balla Zsófia kötetében sokféle műfajú, hosszúságú írást találni, s mind egy személy, még inkább egy téma, még inkább egy kérdés körül dong, mint darázs a fészkébe igyekezvén. A szövegek műfaj szerinti nagyobb egységeket alkotnak, s azon belül valamelyest követik e megjelenés időrendjét. A költőnő versei pedig újra és újra felbukkannak, mint a színes kavicsok közül a kagylók a tengerparton, gyöngyöt rejtve… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS ÍRÁSA

>>>
2019.10.12 - tiszatáj

SZABÓ GÁBOR TÖRTÉNETEINK VÉGE C. KÖTETÉNEK BEMUTATÓJÁRÓL
Élettörténet és emlékezet – ezek voltak a hívószavai a a Magyar Könyvkiadók Napjának, mely idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. Szabó Gáborral Történeteink vége című könyvéről és az emlékezéspolitikáról Melhardt Gergő beszélgetett… – TASKOVICS VIKTÓRIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.10.10 - tiszatáj

JOKER
Fennakadhatunk rajta, hogy szuperhősfilm vitte el a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját a Lucrecia Martel vezette zsűritől, mindenki jobban jár, ha inkább magát a kérdéses művet szemrevételezi és a látottak alapján vonja le a következtetéseket: bohócgúnyát húzó ölőmester ide, eredettörténet oda, a Logan óta nem született ilyen érett, hihetetlenül realisztikus, hagyománytagadó feldolgozás egy mainstream képregénykarakterről… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.10.09 - tiszatáj

NAGY SIKER TANDI FLORA ÉS OLASZ FLÓRA SZEGEDI KONCERTJE
A Szomorú vasárnaptól Lara Fabian Je T’aime című daláig sok világsláger felcsendült hétfő este Szegeden, az IH Rendezvényközpont nagytermében Tandi Flora és Olasz Flóra nagy sikerű, telt házas közös koncertjén. A népszerű énekes és a már több nemzetközi versenyen díjat nyert hárfás országos turnét is tervez a különleges produkcióval… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő