10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Akadémikus emlékezet
2019.09.14 - tiszatáj

SZUVENÍR

Levelekre, jegyzetekre, régi fotókra és szkriptekre hagyatkozva alkotta meg legutóbbi drámáját a brit rendezőnő, Joanna Hogg. Virtigli szerzői kommentárt, egész pontosan memoárt írt kamerával: a Sundance-en debütált Szuvenír időutazás Hogg fiatalkorába, a ’80-as évek elejére. A film egyik fontos mellékszerepét az életében 10 éves kora óta jelen lévő Tilda Swinton játssza, a hasonlóságok pedig nem állnak meg itt, lévén Hogg éppen a színésznő 22 éves lányában, Honor Swinton Byrne-ben látta meg az alteregóját: a fiktív Julie karakterén át bontakozik ki Joanna Hogg igen privát hangütésű coming-of-age storyja / morfondírozása a fiatalkori lamúrról, illetve rengeteg, egy naiv, érzékeny kort élő lányt formáló impresszióról.

Innen nézve olybá tűnhet, a Szuvenírnek nyert ügye van, ám amekkora témagazdagsággal rendelkezhetne a film, ugyanolyan sekélyes a megvalósítás. Emancipációról szól a mese, vagyis Julie perspektíváján keresztül élhetnénk át, hogyan transzformálódnak a múlt fájdalmai, hegednek be a régi, sőt, jelenben keletkezett sebek, vagy éppen hogyan segít ennek feldolgozásában a filmművészet – Julie ugyanis rendezést tanul, celluloidra önti nyűgjeit, míg Hogg az eltelt csaknem 40 év távlatából zár ajtót lassan tovatűnő emlékeire az önéletrajz oltárán. Mind a rendezőnő, mind a szócsöveként funkcionáló hősnő egy röghöz láncoló, identitásuk bimbózását valamiképpen háttérbe toló közegnek fordítanának hátat: ahogy Julie nadrágot kezd viselni a magánéletében és választott szakmájában is, úgy a saját kísérteteit nyersanyagon lebíró Joanna Hogg is önterápián vesz részt. Feminista attitűdjük egy konzervatív világgal áll szemben: a Szuvenír eszköztelen, formanyelve a matriarchátus és a patriarchátus búcsúztatásában veszi észre a függetlenség zálogát.

 

 

Előbbit a főszereplő lány anyja, a szimbolikusan Tilda Swinton alakította Rosalind testesíti meg – miképp a Hogg-gal közel egyidős felmenő kritikailag elismert, nemzetközi sztárstátuszt vívott ki, oda kell adnia stafétáját a fiatal nemzedéknek, immár az ifjúság tapasztalatinak megélésén és rögzítésén a sor. Ódon műtárgyakkal bástyázott otthonából tenné ki a lábát Julie: a Szuvenírben ez nem más, mint a Thatcher neokonzervativizmusát dicsőítő kultúrörökség-művek (heritage filmek, mint a Szoba kilátással) kosztümös terepe. E világgal szemben a főszereplőnő nyomatékosan progresszív felfogást képvisel, így Hogg a női tekintet (female gaze) hangsúlyozására, a talpra állás útján kivívott teljesítményre esküszik. Julie-t az arisztokratikus hűvösségen túl egy újabb, hozzá igen közel álló személy is visszahúzza, szeretője, Anthony ráadásul több oldalról is gúzsba köti a lányt. Művészi nagysággal hitegeti, látszólag kreatív tanácsokat ad neki, tehát rögvest passzivitásra bírja, és eleinte a hősnő hagyja is magát a férfitekintet által irányítani. Még súlyosabb viszont a férfikarakter drogfüggősége: a Csak Isten bocsáthat megben látott Tom Burke csalfa vágytárgya toxikus maszkulinitást erőltet Julie-ra, képtelen valódi szeretetre, önző okok vezérlik, úgy gondolja, kábítószerezéssel, felsőosztálybeli luxusban mozgással, öltönyhordással és dohányzással nemcsak barátnőjére telepedhet, de új közegbe is léphet, majd privilégiumokra teher szert.

Önzés terhét nyögni maga a halálos ítélet egy kiutat leső, saját életre óhajtozó fiatal lány számára, ekképpen a Szuvenír távolságtartónak szánt melodráma, amelyben a burzsoá családi odúból való kiröppenés mellett a destruktív szerelem bír érzelmeket felfokozó erővel. Hogg azonban képtelen nyomatékosítani a fiktív hasonmására nehezedő nyomást: tárgyilagos hangvétele gyorsan az unalom fokmérőjévé válik, mi több, a Szuvenír stilisztikája épp azon megoldásokat tolja előtérbe, melyekről le kellene mondania. Julie ugyanis statikus beállításokon, festői vacsoraasztalok fölé magasodva, úri pompában kíván önmaga úrnője lenni, vagyis a haladó, establishmentnek fityiszt küldő, struktúrákat elvető húzások helyett Joanna Hogg önvallomása pont a kultúrörökség-darabok hagyatékát öleli keblére. Súlyos hiba a művészetbarátai között is csak pózba merevedett, fátyolos tekintettel nézelődő hősnőt követni. Cseppet sem észleljük, Julie mikor hoz kardinális döntéseket, hogyan születik meg a pillanat, amikor a családtól, barátoktól, élettárstól való függőségi viszonyt leváltja a saját elhatározás életbevágó kulcspillanata, Honor Swinton Byrne figurája üres tekintettel pásztázza a nagy semmit.

 

 

Ugyan néha szürke fellegek alatt monologizál a sorsról, a szerelem kiszámíthatatlan természetéről, talán még önmaga állapotára kitérő moralistaként is viszontlátjuk, Julie belső monológjai általában emelkedett hangú, céltalan duruzsolások. Itt egy művészetfilozófiai galopp Jean-Honoré Fragonard címadó, XVIII. századi rokokó festményéről, ott egy kisbuszos-filmszakos ömlengés Godard, Hitchcock és Jean-Jacques Beineix életművéről, miközben a Szuvenír össze-vissza csapong, jelenet-fragmentumokkal hajszol érdektelenségbe, a drámai határszituációkról pedig leveszi a fókuszt a sok unalmas pillanatkép. 120 percből uszkve másfél óra akadémikus szabálykövetéssel telik, nem pedig a Julie képviselte határtsértéssel. Ennek a sztorinak vajmi kevés köze van az Alan Clarke és Mike Leigh-tévéfilmek (Made in Britain, Időközben) vagy az ugyancsak tradicionálissá kövült Stephen Frears faji, nemi, társadalmi kérdéseken időző Az én szép kis mosodám ’80-as évekbeli, vagyis a mozi cselekményekor zajló stílusváltásához. Hogg munkája totálisan önegélült művészgiccs, saját magának csavart pofon és idegesítő, hol párbeszédekbe, hol képalkotásba foglalt romantikus enyelgés a ledöntésre váró arisztokráciával.

Nagyon ritkán kap szárnyra a film és pendít lírai, melankolikus húrokat, az improvizációs színészi technika barátjaként Hogg meglepően kis számban örvendeztet spontán rezdülésekkel és még kevésbé jeleskedik ihletett hangulatteremtésben. Elvétve fogalmaz csak képekben vagy ír arcokra átélhető tragédiát: a Szuvenír végső tanulsága szerint – a 2 évvel ezelőtti Szólíts a neveden kandallós zokogására hajazva – a veszteségek befogadása segít a régi sérelmek felülírásában és a felnőtté válásban. Az utolsó jelenetben képen kívülre húzódik a felvevőgép, Julie egyedül marad a „film a filmben” forgatásnak helyet adó sötét repülőgéphangárban. Nyitva áll a létesítmény óriási, a hősnőt portrészerűen keretező, a fájdalom magányába űző fekete bejárata. Sokkal tragikusabb, hogy Joanna Hogg filmje legfeljebb 30 percig tartalmaz efféle költői csodákat – rendkívül nehéz így malmozni az ígért második részig.

Szabó Ádám

 

 

 

The Souvenir, 2019

Rendező: Joanna Hogg

Szereplők: Honor Swinton Byrne, Tom Burke, Tilda Swinton, Richard Ayoade, Jack McMullen

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.09.28 - tiszatáj

ALBERT CAMUS: A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN 
1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik. Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk […]

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő