Tiszatájonline | 2019. szeptember 11.

Beépített család

ÉLŐSKÖDŐK
Noha a rendező éleslátásáról bizonyságot téve deklarálja a dél-koreai anyagi különbségeket, a saját nemzetén belül húzódó áthidalhatatlan szakadékot nincstelen és jómódú között, az idén Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazott dráma sosem lokális felvetéseken, hanem univerzális problémákon állapodik meg. Bravúros szimbolikával teremt hátteret a konfliktusoknak… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

ÉLŐSKÖDŐK

Liberális politikai beállítottságát és progresszív társadalmi nézeteit sosem titkolta Dél-Korea egyik legnagyobb sztárdirektora, Bong Joon-ho. Így vagy úgy minden filmjében hatalmas pofont oszt ki a történeteit domináló fennálló rendnek és e forgatagba kisembereket, netán apróbb csoportosulásokat helyez. A Memories of Murder a főnyomozó megszállottságáról regélő, sorozatgyilkos-thriller és igaz történet-dramaturgiáit zárójelező pamflet is a rendőrségi inkompetenciáról, a számolhatatlan zsáneren (szörnyfilm, családi melodráma, vígjáték, kalandfilm, politikai thriller) kötéltáncoló Gazdatest egy monstrum tombolásán kívül nem feledkezik el a szűkebb pátriában zajló veszélyes kormánykísérletekről. Osztályharcot csomagol nyaktörő iramú sci-fi akció-hatásmechanizmusba a Snowpiercer, a gügye felnőttseregen átvágó, génmanipulált házimalacát kereső kislányfőszereplős, Spielberg és Miyazaki stílusát imitáló Okja elrajzolt média-és társadalombírálat, az Anya címszereplője egyedül bizonygatja fia ártatlanságát mindenkivel szemben.

Joggal hinnénk, az Élősködők szegény-gazdag ellentéttel bíbelődő mozija csúcsra járatja majd a rendező kedvenc témáját, ám mint oly gyakran, Bong ezúttal is a sablonok fejtetőre állításában plusz elvárásaink fricskázásában lubickol – szociodrámai felütését pusztán origóként használja még több, rendkívül frissen tálalt gondolat boncolgatásához. Noha a rendező éleslátásáról bizonyságot téve deklarálja a dél-koreai anyagi különbségeket, a saját nemzetén belül húzódó áthidalhatatlan szakadékot nincstelen és jómódú között, az idén Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazott dráma sosem lokális felvetéseken, hanem univerzális problémákon állapodik meg. Bravúros szimbolikával teremt hátteret a konfliktusoknak: a főszereplő Kim-család egy betonfalú épület pincesorában tengődik, napjaik egyszerre keserűek és komikusak. Tengődésük térábrázolási nyomatékot is kap: egy alagsori lyukban, szó szerint a hierarchia alján vegetálnak, sokszor nyitva hagyott ablakukból a lepukkant utcára és egy folyton a sarkukon vizelő részegesre néznek, a nyíláson gond nélkül beáramlik a poloskairtó füst – a családfő, Ki-taek és szerettei valóban rovarokként senyvednek. Pizzásdobozok hajtogatásából csurran-cseppen nekik iszonyatosan kevés pénz, az ingyen wifire egy erodálódó, bűzös fürdőszobazugból csatlakoznak.

Kezdetben az apa burleszkbe illő lustasága és csetlés-botlása jelzi férfivoltának csődjét, ám igazából az egész família tengődése viszolygáskeltő, Bong érezteti, hatalmas bajban vannak, amelyből rögvest kiútra ildomos vadászniuk. Leharcoltságuk újabb jelölője a szupergazdag Park-család otthona: az Élősködők nagyszerű ellentétpárokra támaszkodó fabulájában az áporodott, bűzös patkányfészek extrém ellentéte a hegyoldalon lévő, zöldellő pázsitú, öntözőrendszerrel locsolt, portréfestményekkel, króm hűtőszekrénnyel, üvegkorláttal bástyázott nagypolgári ház – a Snowpiercer páriái horizontális irányban szlalomoztak a főgonoszig, jelen film lókötői a szegény-gazdag ellentét evidens lent-fent metaforájaként verekszik magukat a piramis tetejére. Családi struktúrákról elmélkedik az Élősködők: igaz, a famíliatagok sosem árulják el egymást, de Bong az apró, jóval fontosabb törésekre ugyanúgy felfigyel. Kimék (a Koreában totálisan átlagos családnevek valószínűleg bárki számára ismerős helyzetekre apellálnak) ugyan feltétel nélkül vigyáznak egymásra és hiányosságaikat nem is fedheti el a státuszuk, erkölcsileg kérdőre vonható eszközökkel próbálnak érvényesülni. Helyezkedőek, kitúrják a riválisaikat, óhatatlan antitézise ez a japán Hirokazu Koreeda tavaly Arany Pálmát zsákmányolt, humanista Bolti tolvajokjának. Míg ott a család a társadalom által lesajnáltakból épült fel és az apa Dickens Twist Olivérjére hajazva árvákból gyűjtötte össze rokonait, addig Bong antihősei ügyeskedésekkel, ismerősnek tettetéssel, bejárónő és sofőr félrehajításával, vagyis cinikus, ártó tettekkel lépnek Parkék udvartartásába. Befogadás helyett az eltávolítás az Élősködők kulcsfogalma: lassított montázsszekvencián, párbeszéd és komolyzene vegyülékeként bámuljuk, ahogy Kimék egyre feljebb kúsznak, ugyanakkor szörnyülködünk azon, milyen galád eszközökhöz nyúlnak puszta túlélésük érdekében és hogy ez mennyire rosszul érinti a gyorsan félreállított háziakat. Főalakjaink, vagyis Ki-taek, felesége, Chung-sook, fia, Ki-woo és lánya, Ki-jung ugyanis senkinek nem akarnak rosszat. Csupán tetőt szeretnének a fejük fölé, ételt a tányérra, ruhát magukra és pénzt a zsebükbe, de mivel az országon belül ordítóan nagy a kasztok közötti távolság (a rendező úgy nyilatkozott, Ki-woo azért vállal magántanári állást, mert hazájában az alacsonyabb sorúak így kerülhetnek tehetősebb közegbe), csak drasztikus húzások jöhetnek szóba. Innen nézve érthető a család ravaszsága, viszont legalább annyira bántó is, hogy a némileg kelekótya, de cseppet sem megátalkodott burzsujfamília szexuális gyanúba keveréssel és barackallergiával szenved hátrányokat. Az Élősködők társadalmi, családi szatíraként indul, majd kifogástalanul fordul sötét titkokat rejtegető, morális csapdákkal zsúfolt passiójátékba, valamint nyomasztó karaktertragédiába.

Fekete komédiából teker a cselekmény hamisítatlan suspense thrillerbe, hogy aztán a legkegyetlenebb események zaklassanak fel: Bong egyszerre nevettet, veti be a szatíra hagyománytárát, vagyis hoz kellemetlen helyzetbe egy viccesnek tűnő, igazából kínos szituációval, de azt is tudja, mikor és hogyan tépje ki a szívünket. Óriási magabiztossággal lökdösi karaktereit, sőt, az irántuk hol rokonszenvező, majd tőlük borzadó közönségét is megannyi irányba, mint egy bohócjelmezbe öltözött gonosz komikus: briliáns érzékkel manipulálja a két család és a nézők érzelmeit, az Élősködők figurái az erkölcsi skála összes pontját végigfutják, nem egyszer kíméletlen végletek között ingadozva. Újabb témaként merül fel a szerepjátszás, helyesebben a megtévesztés: a Kim-família a másik család szívéhez nőtt alkalmazottak tiprásával jut el a felsőosztálybeliekhez, tehát mások bőrébe bújva tesznek szert előnyökre, a gazdagok bizalmasai, sőt, családtagjai lesznek sajátosan kifordított home invasion thriller-parafrázisként. Bong olykor nyomatékosan színészekként definiálja a tolakodó szegényeket, metagesztusként az épp szöveget tanuló, profán főpróbára készülő egyik családtag snittjét vágja be. Átveréssel bármilyen ajtó kinyílik, a határok épp olyan rugalmasak, sőt, semmisek, mint a perifériára szorultak által is birtokolható okostelefon, a készülékkel rögzített dorgálás-performansz apa és az utcában ürítő szerencsétlen között vagy egy agyműtét utáni kontrollálhatatlan nevetés.

Illúziókat viszont felesleges dédelgetni, bárhogy is forduljon Kimék szerencséje. Érezzük, talmi-vagyonos státuszuk és az ezzel befolyó járandóságuk csupán látszólagos, bármikor leolvadó púder. Mennydörgés és csetepaté vet véget a Park-villa nappalijából az éjszakai kilátásban gyönyörködő nincstelenek álmodozásának, a jövedelemről beszélő apa örömhimnuszát a részeg férfi sokadik tántorgása függeszti fel, az Élősködők már-már ötről hatra lépő antihős-családját ironikus gegként rendre egy ablakot lesve, boldogságmámorban úszva törli arcon a valóság. Nemcsak Kiméket bírálja a direktor, Parkékat is pellengérre állítja. Áramvonalasra csiszolt lakásbelsőjük ugyanis szekrényből kizuhanó csontvázak sírkamrája, a kategóriákat felszámoló, egyszer az észak és dél-koreai megosztottságra is lefordított átjárás bekövetkezte a láthatatlan válaszfalak és nyílások mögül csak idő kérdése. Kevert hangnemben dúskál Bong rendezése: az indulatok végül coeni tragikomédiaként, szerencseköves-hurkos hátraesés, slapstickbe illő tortacsata és barbecue-nyárssal, késsel lezavart maszkabál-bosszú formájában robbannak ki, a mészárlás legalább annyira árulkodó, mint a sorsdöntő vihar után felszínre emelkedő szennyvíz, amely rávilágít, legyenek Kimék bármennyire ügyesek, úgysem tagadhatják meg önmagukat és csatornapatkányokként kénytelenek elszenvedni az őket messze söprő bibliai áradást.

Bong Joon-ho egyik örök kedvencét, a parazitaként beférkőző, majd egy családot szobalányként ziláló femme fatale-ról szóló 1960-as polgári drámát, a Kim Ki-young jegyezte A cselédet, az angol establishment porrá rombolását férfi-férfi, férfi-nő, úr/ komornyik/ szerető relációkkal tollba diktáló Joseph Losey-féle A szolgát és Claude Chabrol Édes Anna-felhangokkal élő A szertartását nevezte ihletforrásoknak. Jóllehet, az Élősködők mindhárom alkotásra reflektál, leginkább saját útját járó remekmű, amely a benne végigvonuló etikai káoszt az Oldboy börtönszcenárióját emlékezetünkbe véső záróképen hihetetlen szomorúsággal interpretálja.

Szabó Ádám

 

Gisaengchung, 2019

Rendező: Bong Joon-ho

Szereplők: Song Kang-ho, Lee Sun-kyun, Jo Yeo-jeong, Choi Woo-sik, Jang Hye-jin