Tiszatájonline | 2019. augusztus 28.

„Én ilyennek látom, nekem ilyennek mutatkozott”

FRIED ISTVÁN: AZ EURÓPAI ROMANTIKA SZLOVÉN POÉTÁJA
Prešernoslovje. Magyarul a Prešeren-kutatás szókapcsolat adja vissza leginkább e szlovén kifejezés jelentését, de a szlovén elnevezés valójában egy árnyalattal többet rejt. Valóban France Prešeren életének és munkásságának kutatását jelenti, ám önálló elnevezés, önálló tudományág csak a legnagyobbakat illeti meg. E tudomány művelője pedig a prešernoslovec. Ha kölcsönvesszük a szlovén terminológiát, Fried István vérbeli prešernoslovec, olyan Prešeren-kutató, aki nemcsak Prešeren életútjának, pályaképének, költészetének, hatásának, érdemeinek ismerője, de a költőhöz igen személyes, bensőséges kapcsolat is fűzi… – VÁRKONYI ALMA KRITIKÁJA

FRIED ISTVÁN: AZ EURÓPAI ROMANTIKA SZLOVÉN POÉTÁJA. FRANCE PREŠEREN PÁLYAKÉPE – MAGYAR IRODALMI ASPEKTUSBÓL

Prešernoslovje. Magyarul a Prešeren-kutatás szókapcsolat adja vissza leginkább e szlovén kifejezés jelentését, de a szlovén elnevezés valójában egy árnyalattal többet rejt. A pre­šer­noslovje („Prešeren-tan”, „Prešeren-tudomány”) önálló tu­do­mányág a szlovén irodalomtörténet keretein belül. Valóban France Prešeren életének és munkásságának kutatását jelenti, ám önálló elnevezés, önálló tudományág csak a legnagyobbakat illeti meg (vö. cankarjeslovje). E tudomány művelője pedig a prešernoslovec. Ha kölcsönvesszük a szlovén terminológiát, Fried István vérbeli prešernoslovec, olyan Prešeren-kutató, aki nemcsak Prešeren életútjának, pályaképének, költészetének, hatásának, érdemeinek ismerője, de a költőhöz igen személyes, bensőséges kapcsolat is fűzi. Ahogy nemrég megjelent Prešeren-monográfiája zárszavában megjegyzi: Prešerennel közös története nem kevesebb mint 45 évre tekint vissza. Ekkor találkozott először France Prešeren Krst pri Savici (Keresztelés a Szavicán) című verses elbeszélésének német fordításával, és az alkotás azonnal magával ragadta. Egy évtizedeken átívelő mélyreható kutatómunka kiindulópontja ez, amelynek letisztult szintézise, de minden bizonnyal nem végpontja Az európai romantika szlovén poétája című monográfia. Fried István tollából számos tanulmány, összehasonlító elemzés látott napvilágot a témában, kezdetben a XIX. század húszas éveitől kibontakozó magyar romantika felől közelítve kutatta Prešeren költészetét (vö. Prešeren–Vörösmarty párhuzam), később átemelve azt egy tágabb, kelet-közép-európai regionális kontextusba (Prešeren, Mácha, Mickiewicz, Vörösmarty) gondolta újra korábbi megállapításait. Ebben a folyamatban nyit új perspektívát Fried István kötete, mindenekelőtt a magyar elemző aspektusának hangsúlyos belépésével. Ezzel a szerző arra a kérdésre keresi a választ, vajon hozzátehet-e a magyar romantika kutatásához „egy vele rokonítható, eltérései ellenére [is] egy típusba sorolható” költői pálya vizsgálata. Fried István válasza pozitív: „a magyar romantika olyan vonásaira is fény deríthető, amelyek France Prešeren életművének elemzése nélkül továbbra is homályban maradnának”. A magyar elemző aspektusának beléptetése melletti legfontosabb érv talán az objektivitás, az elfogulatlanság, amellyel egy Prešerenhez hasonló státuszú költőt szemlélhet a „kívülálló” kutató. Fried szerint a nemzet költője státusz „mentesíti a költőt az elemző kritikától, […] Pantheonba emeli”, és „szoborszerűvé alakítja a költőszemélyiséget”. A más kontextusból érkező kutató viszont „egy eltérő értelmezési stratégiát kínál fel, […] amely lehetővé teszi a nemzeti irodalmi előítéletektől jórészt mentes bemutatást”.

Fried István a magyar elemző aspektusából nyolc tematikusan bontott, közel azonos terjedelmű fejezetben tárja az olvasó elé a szlovén nemzeti költő, France Prešeren pályaképét. Az első fejezet (France Prešeren – magyar aspektusból) felvázolja a szerző téziseit a kutatás módszertanát illetően, megjelöli a prešereni életmű elemzése szempontjából fontos regionális és világirodalmi relációkat, párhuzamokat. Röviden összefoglalja Prešeren „magyar utóéletét”, recepcióját a feltételezett első említéstől (1877, Wohl Janka és Stefánia Beszélyek és tárczák című kötetében) Prešeren válogatott verseinek 1975-ös magyar kiadásáig.

A második fejezet (Romantika, irodalomteremtés, műfajtörténet) részletesen mutatja be mindazokat a tényezőket, körülményeket, amelyek a költő Prešerent pozicionálták a kortárs szlovén nyelvi, irodalmi és társadalmi közegben. Kiemelt szerep jut a fejezetben a nyelvi tényező, a német–szlovén kétnyelvűség tárgyalásának (német nyelv mint a városi szlovén társadalom lingua francája, Prešeren kétnyelvűsége és kétnyelvűségének tudatos felhasználása a szlovén nyelv felemelésének érdekében, harca az eltérő nyelvszemléletet képviselő bécsi cenzorral, a szlovén Jernej Kopitarral, a szlovén nyelvű sajtótermékek hiánya és az érvényesülés ebből fakadó nehézségei stb.). Részben a nyelvi hiányosságokból eredeztethető a korai XIX. századi szlovén irodalom meglehetős differenciálatlansága. Prešeren irodalomteremtő tevékenységével nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a „szlovén irodalom teljes műfaji rendszerének megkonstruálása”. Küldetéséhez a poétikai, esztétikatörténeti hátteret a Schlegel fivérek írásai biztosították, a személyi hátteret, inspirációt, baráti és támogató közeget pedig a Matija Čop – Andrej Smole – Emil Korytko hármas.

A monográfia harmadik fejezete (Egy költészet megalapozása) Prešeren költői indulásának körülményeit veszi górcső alá. A szerző kiemeli, hogy az európai romantikáktól eltérően a szlovén irodalomban nem beszélhetünk olyan fajsúlyos klasszicista irodalomról, amely a romantikus áttörést sürgette volna. Prešeren indulása előtt nem támaszkodhatott „széleskörű hazai előzményekre, hagyományokra”, de a korabeli szlovén társadalom részéről sem mutatkozott átfogó igény egy „differenciált irodalomra alapozódó (irodalmi) kultúrára”, ezért meglehetősen nehéz Prešeren fellépését szembesíteni az európai romantikákkal. Prešeren költészetének megalapozását három korai alkotás (Dekletom – An die Mädchen; Povodni mož; Slovo od mladosti) elemzése szemlélteti.

Fried István önálló fejezetet szentel Prešeren német nyelvű költészetének (France Prešeren német (nyelvű) versei), amelyben a korábban már érintett kétnyelvűség, kétnyelvű költészet témáját gondolja tovább.

Az ötödik fejezet (Szlovén szonett – európai szonett) igen fontos területet érint Prešeren irodalomteremtő tevékenységét illetően. A fejezet a petrarkista Prešerent mutatja be, a szonettforma mesterét és meghonosítóját a szlovén irodalomban. Fried a szlovén irodalom világirodalmi szintre emelkedését olyan kiemelkedő alkotásokkal szemlélteti az 1830-as évek szonett-terméséből, mint az O Vrba, srečna …, a Soneti nesreče ciklus, valamint a virtuozitással jellemezhető Sonetni venec, amelyet joggal nevez a szlovén, de általában a kelet-közép-európai irodalom csúcsteljesítményének.

A fő (?) mű címet viselő hatodik fejezet a Krst pri Savici című verses elbeszélés példáján tematizálja a verses elbeszélés és az eposz kérdéskörét (a hegeli elméleti háttértől Tasso és Camões eposzain mint előszövegeken át a byroni metrical romance hatástörténetéig). A Krst pri Savici az első verses elbeszélés a szlovén műköltészet történetében. Különlegességét azonban nemcsak ez adja. Amint Fried István elemzéséből kiderül, a mű mindhárom műnemet felvonultatja: az ajánló szonett, valamint a Keresztelés bizonyos szakaszainak erőteljes lirizáltsága a lírát, a Bevezetés elbeszélő hangneme az epikát, míg a Keresztelés párbeszédes részei a drámát képviselik.

A hetedik fejezet (Ars poeticák mint költészet-konstrukciók) olyan, a szlovén irodalomban korábban ismeretlen, szokatlan versformák említésével teszi teljessé Prešeren irodalomteremtő tevékenységének bemutatását, mint a gázel és a glossza. A már-már egzotikusnak mondható arab, ill. spanyol eredetű alakzatok átvétele, meghonosítása mérföldkő a szlovén líra európaizálódásának útján, hiszen Prešeren lírája ezzel bebizonyítja, hogy „nincs az az összetett, formai virtuozitást igénylő versnem, amely ne tudna létrejönni szlovén nyelven, régiek és újak versenytársává lépve elő”.

A Kiteljesedés vagy kompromisszum című utolsó fejezet France Prešeren utolsó évtizedét vizsgálja. Talán ebben a fejezetben kerülünk a legközelebb a költő személyéhez. Fried sorra veszi a költői pálya „balsorsos epizódjait” (értő közösség hiánya, provincializmus, magánélet szerencsétlen alakulása, közeli barátok – Čop, Korytko, majd Smole – halála és a szerettei elvesztése felett érzett gyász bénító, de költészeti nézőpontból mégis teremtő ereje), majd az utolsó évek lírai terméséből válogatva, a balsorsos epizódok mintegy ellenpólusaként a szlovén nemzeti himnusszá lett költemény, a pozitív kicsengésű Zdravljica bemutatásával zárja a Prešeren-pályakép elemzését.

Kötetének zárszavában Fried István kiemeli: monográfiája hangsúlyozottan személyes Prešeren-kép. „Én ilyennek látom, nekem ilyennek mutatkozott.” A személyesség mellett azonban ízig-vérig tudományos mű hatalmas és szerteágazó (elméleti, irodalomtörténeti, komparatisztikai) háttéranyaggal, regionális és világirodalmi párhuzamokkal, lábjegyzetekben a vonatkozó, kapcsolódó és kiegészítő szakirodalmi hivatkozásokkal. Fried István Prešeren-monográfiája egyedülállónak mondható a magyarországi szlovenisztika területén, hiszen a magyar–szlovén irodalmi kapcsolatokat tárgyaló számos tanulmánykötet ellenére szlovén alkotóról készült monográfia magyar nyelven korábban nem látott napvilágot. Fried István monográfiája letisztult, átfogó, részletes tudományos mű, amelyet a kutató tárgya iránti töretlen lelkesedése és személyessége tesz különlegessé.

Várkonyi Alma

(Megjelent a Tiszatáj 2018. szeptemberi számában)

Lucidus Kiadó

Budapest, 2018

228 oldal, 3800 Ft