| | Nézőművészeti Kft. – EztRád >>> |
| | Müpa – Perzsa szerelmes dalokkal repít a „Rózsák kertjébe” Alireza Ghorbani >>> |
| | Cintányéros cudar világ jön a Szegedi Nemzetiben >>> |
| | Vigyorgós pofád! – Szépírás kurzus felolvasó est >>> |
| | Robotok – japán mesék – gördeszkák >>> |
| | Homo Ludens – Adománygyűjtő koncert >>> |
| | Ismert művészek is közreműködnek a JaMese zenekar új adventi lemezén és koncertjén >>> |
| | Rosa Montero és Szécsi Noémi irodalmi találkozása >>> |
| | Pannon Filharmonikusok – Felebarát zenebarát >>> |
| | ArteKino – decemberben ismét az európai filmeké a főszerep! >>> |
| | Téli mesevilág és végtelen szórakozás vár minden korosztályt a Müpa Kultúr Kültéren >>> |
| | Pazar szereposztással érkezik Szegedre a Jézus Krisztus Szupersztár >>> |
| | Álló ováció fogadta Montreux-ben Szentpáli Roland új darabját >>> |
| | Pitchfórum a 2020-as Friss Hús Rövidfilmfesztiválon – várják a pályázatokat >>> |
| | Erősen indítja az évet a MASZK Egyesület >>> |
| | Nyilvános a Szegedi Szabadtéri jövő évi rendezőinek névsora >>> |
| | Megjelent a JCDecaux „Álljon meg egy novellára!” című novelláskötete >>> |
| | László Noémi és Vahram Martiroszjan kapja 2020-ban a Balassi Bálint-emlékkardot >>> |
| | Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” különdíjat >>> |
| | Átadták a 16. Verzió Filmfesztivál díjait! >>> |
| | Átadták az ARTtransfer-díjat – A Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját >>> |
| | Fergeteges Molière-komédia az Újszegedi Szabadtéri Színpadon >>> |
![]() |
Áfra János, Bíró József, Tim Holland, Istók Anna, Nemes Z. Márió, Maud Vanhauwaert, Visky András, Vörös István versei Jenei László, Kovács Eleonóra, Sántha József, prózája Péter László emlékére (Apró Ferenc, Csapody Miklós, Gyuris György írásai) 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat (Abafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos írásai) >>> |
![]() |
INTERJÚ FRIED ISTVÁNNAL |
I AM MOTHER
Társas-, illetve párkapcsolatokat korántsem újkeletű sci-fi nyelvre fordítani. Richard Matheson 1954-es, azóta hivatkozási alappá nőtt regénye, a Legenda vagyok rögvest eklatáns példával szolgált a metaforikusan ábrázolt, együttélésre képtelen emberek huzavonáira, tradícióját pedig olyan filmek folytatták, mint a könyv nem hivatalos adaptációjaként datált 1985-ös, új-zélandi A csendes Föld vagy a futurisztikus pszichodrámai origóját erotikus thrillerbe bugyoláló Ex Machina. Craig Sputore júniusban útjára bocsátott Netflix-mozija e táborba kíván illeszkedni – noha az I Am Mother nagy ambíciókat dédelget, vállalása csak részben sikeres.
Kezdeti, már-már kamaradrámai visszafogottsága feltétlenül jót tesz a sztorinak: névtelen lány-főhőse az Anya nevű droiddal él egy hermetikusan zárt komplexumban egy vírusfertőzéses apokalipszis után. Térábrázolás szintjén is kifejeződik kettejük viszonya – Sputore rideg és sötét, szürkébe, kékbe olvadó belsőkkel reflektál egy diszharmonikus, igazi emberi kötődést alig tartalmazó felállásra. Jobbára gesztusok árulkodnak, a Lány halk, de idővel mind jobban elhaló érdeklődése legalább annyira falrengető, mint Anya kedves orgánuma mögé rejtett, félelmetes pragmatizmusa és szigora. Csupán parancsot teljesít a gyermek, míg robot-felmenője az emberi viselkedésminták összetett feltárásáról szónokol – holott valójában önző mesterséges intelligenciaként saját programját beteljesítő gép-ösztönember. Az I Am Mother sokáig ügyes szimbolizmussal regél arról, mi történik, ha beidegződések többé nem elegendők és a tanult mechanizmusok kevésnek bizonyulnak, legyen szó masináról vagy hús-vér teremtményről – vágyak, új törekvések lépnek a régi szokások helyébe, és ez, kivált egy világtól elzárt közegben, az életről való tényleges információk nélkül óriási káoszt okoz.
Erkölcsről tanulna a Lány, Anya filozófiai tézisekkel bombázza őt, sőt, az emberré váláshoz vezető vizsgára figyelmezteti, Sputore azonban deklarálja, lehetetlenség formalizmusok révén nevelődni, a kövült szabályok épp a teszt igazi célját fedik el. Az anya-lány kapcsolat így univerzális, egzisztencialista problémákat kiveséző történetté formálódik. Élni akarás, nyitottá válás kontra félelmetes dogmatisztelet oppozíciójáról ad hírt az I Am Mother. A Lány tényleges ismereteket kíván szerezni a kinti, apokaliptikus holt világról – csavarként épp ekkor jön a képbe a szintén névtelen Nő. Csinos háromszög-reláció rajzolódik ki: míg Anya passzív-agresszíven, intelligenciájára apellálva épp a tényleges megélés, a nagybetűs Élet ellen szónokol, addig a Nő és a Lány között profán mentor-tanítvány viszony, sőt, barátság, intimitás kezd bontakozni, vagyis Sputore, illetve Michael Lloyd Green forgatókönyvíró humanizmussal gazdagítják a mesét. Kár azonban, hogy felvetésük csupán eddig tart, a film innentől kevesebb lesz, mint részei összessége. Rövid időre úgy tűnik, ólomsúlyú, pszichológiai fordulópontokkal szembesülünk, ám a cselekmény folyton negálja magát és kényelmesen, bátortalanul visszahúzódik az ezerszer lerágott klisék terepére.
Clara Rugaard figyelemreméltó tehetséggel lavírozgat a Lány szerepében, Rose Byrne bársonyos hangja nagyszerűen támogatja a Weta Workshopnál dolgozó motion capture-színész Luke Hawker mozdulatait, ahogy a kinti halálbirodalomból betoppanó, anya-lány burkot tépő idegent játszó Hilary Swank is kellemes percekkel jutalmaz – mégsem áll össze a film, széteső epizódjai a korrekt színészi alakítások dacára sem feledtetik a mind fésületlenebb rendezői és írói húzásokat, az I Am Robot lassan B-filmes megoldások vizeire evez. Slasherbe illő üldözés, bujkálás nyomai ütik fel a fejüket A nyolcadik utas: a Halál után szabadon, a függetlenedő Lány és a lassan magára találó, sérült Nő kedélyes párbeszédeit ócska suspense-technika keretezi. Belső konfliktusok helyett külső összetűzések kezdenek dominálni, így az olykor felvillanó érdekesebb dilemmák is egyre kevesebb súlyt kapnak, legfeljebb mutatóban szüremlenek a cselekménybe gondolatfoszlányok az anya-lány alá-fölé rendeltségen nyugvó tekintélyelvűségét, bizalmatlanságát zárójelező összeborulásról, a Lány sajátos coming-of-age story-járól és érzelmei, rátermettsége révén egy új élet, mi több, jövő szárba szökkenéséről.
Szenvedélymentes darab az I Am Mother. Húzós, kockázatot rejtő témái elől rendre visszatáncol, holott rengeteg okos észrevétel tűnne ki belőle, Sputore dagadó kebellel fejest ugorhatna a rétegzett karakterológia, érett történetvezetés számolhatatlan potenciállal kecsegtető drámai örvényébe. Ráadásul hiába állapodik meg a sablonokon, a csaknem két órás film messze nem olyan sodró lendületű, ügyesen vágott és hangulatos, hogy feledtesse a súlyos gyermekbetegségeket, mindezek sokkal inkább ráirányítják a figyelmet az ordító problémákra. Így legfeljebb csak a kötelező sablonok beemelése révén tudjuk, milyen rendezői és írói szándék rugdossa előre a történetet, fél füllel hallunk arról, Sputore tényleg a „Mi teszi az embert emberré?” ősrégi kérdésére keresi a választ, ám bizonytalanságai sajnálatosan felülírják a gondolatkör részletes, árnyalt kibontását.
Igaz, újfent érdekes, kiaknázatlan lehetőségeket kínál az optimistára, az ember kezdeményező, életet adó/ földanyai tevékenységére kihegyezett finálé, e befejezés is rendkívül jellegtelennek, súlytól fosztottnak hat – az I Am Mother addigra thrillerbe illő csavarokkal színezte a zárlathoz vezető utat (némileg hasonlóan, mint a kényes felvetéseit primitív horror-effektekkel agyoncsapó, Richard Stanley-féle M.A.R.K. 13), holott épp önmegtartóztatóan, valódi gondolatokra esküdve kellett volna célba juttatnia magát.
Szabó Ádám
Rendező: Craig Sputore
Szereplők: Clara Rugaard, Rose Byrne, Luke Hawker, Hilary Swank, Hazel Sandery