Lidija Dimkovszka versei
Otthon.
Szülőföld.
Nyelv.
Genealógia.
Személyes és kollektív emlékezet.
Archetípusok.
Atavizmus.
Kivételesség.
Ah, nyomtatási hiba.
[…]
Lidija Dimkovszka, Ph.D. Лидија Димковска (Szkopje, 1971) költő, író, fordító. Általános- és összehasonlító irodalom szakon diplomázott Szkopjéban a Blazse Koneszki Nyelvtudományi karon. Bukarestben a Nyelvtudományi tanszéken doktorált, s itt dolgozott a makedón nyelv és irodalom szak adjunktusaként. Szerkesztője volt a makedón Blesok kulturális és művészeti elektronikus magazin költészeti rovatának. 1995 óta tagja a Makedón Írószövetségnek. Első regényével, a Скриена камера (Rejtett kamera) elnyerte a legjobb regénynek járó díjat. Ugyanezt a díjat megkapta második regénye, a Резервен живот (Tartalék élet) is, mely még Európai Uniós díjat is kapott. Regényei és versei is több nyelven, angolul, szlovénul és magyarul is megjelentek már. |
Az élet költészete
Nem beszélek többé emberi nyelveken. Szabad vagyok,
mint a fax-üzenet. Olvasható-olvashatatlan, odaér,
ahová kell. Időben érkezem,
hogy bedugjam a térdeket a sütő ajtaján
s az Krisnaként illatozzon a „Négy évszak” pizzán.
Meddig lehet visszatartani a denevért bennem,
hogy ne mutatkozzon a vendégek előtt, most, amikor nappal is lát
(Moszkvában a Fjodorov szemklinikán végzett műtét után),
és a nagynéném ne keverje össze a retkeket az emberi zsíron
sült hússal? Ez a kedvenc diétám.
Szavle azt mondta nekem: nem kell elkészülnöd a sütőben,
de a NUB[1] katalógusában sem.
Dolgozni kell azon, hogy megéld!
Igen? Mennyi munka, Istenem, az embernek még öngyilkosságra sincs ideje.
A jegyzetfüzet tele van megbeszélt eseményekkel, minden ellenőrzés alatt van,
csak ellenőrök nincsenek sehol: egész nap eltelik
a szupermarketben, ahol a szentelt vizes palackokat rendezem.
Sokat vásárolnak és értékesítenek a metafizikai szabadságért.
Az én időm még nem jött el. Állok az úton, és várom a telet-nyarat.
De nem és nem jön. Se hírt nem küld, se haza nem tér.
A bevándorlók is, ha nem tértek vissza, legalább egy zsák pénzt küldtek.
Nézd ezeket a kitágult vénákat! A narancsbőrt,
amit a legdrágább cellulitisz elleni géllel sem kell kisimítani?
Így fizet a száműzetésnek nevezett költészet? Szemkarikák
szem nélkül, Pogány asszony Walt Disney karjaiban,
Párizs ami nem Párizs, amikor nem gondolok rá. Holnap egész nap
a vallások Szótára előtt térdelek és imádkozom,
hogy meghaljon a pap felesége, aki feleségül vesz majd.
Ha meg kell élnem a messzi öregséget, legalább vegyen feleségül
az a Pál, aki összekuszálja a húrokat nem csak a korinthusiakét,
de az idegenekét is. Miért is ne, eljön az én időm is!
Magas rangú tisztviselők mondták azt. Levettem a szemüvegem
hogy egyedül legyek. Hogy fognak nevetni, amikor megértenek!
Milyen édes leszek nekik! Mint egy lottó főnyeremény! Csak nem tudom, babáim,
hogyan higgyem el nektek, hogy csak játszotok, és nem harapjátok le
varázslatos ujjamat?!
Az élet írásjelei
„Azokból, akik nem emlékeznek rám
létre lehet hozni egy várost.”
Joszif Brodszkij „Közmondás”
Otthon.
Szülőföld.
Nyelv.
Genealógia.
Személyes és kollektív emlékezet.
Archetípusok.
Atavizmus.
Kivételesség.
Ah, nyomtatási hiba.
Otthon?
„Szülőföld”
Nyelv!
Genealógia:
Személyes és kollektív emlékezet…
Archetípusok-
Atavizmus:
Kivételesség.
Az emberekből, akik nem emlékeznek rám, József,
nem egyet, három várost hoztak létre,
de a lakosok vagy meghaltak, vagy kivándoroltak.
Most találkozunk a bevándorlási hivatal ablaka előtt,
a földi és az égi királyság határán.
Egyik külföldi hasonló a másikhoz,
így mindannyian együtt töltjük ki nyomtatványt
továbbadva nekik ugyanazt a tollat.
Csak az élet írásjeleit
írja
tenyérével eltakarva
mindenki egyedül.
Kuzder Rita fordítása
JEGYZET