Tiszatájonline | 2019. május 7.

Halak a hálóban

SAÁD KATALIN: HÁLÓBAN
Súlyos könyv. Egy kiló és tizenkét deka, négy és fél centi vastag, s több mint hétszázhatvan oldal. De ahogy a betűnagyságot, tördelést elnézem, ezerötszáz is lehetne – tolsztoji méret. Az író három nagy fejezetre bontja a regényt, bonthatta volna a kiadó is legalább ennyi kötetre, mert így fizikailag próbára teszi az olvasót – az élek nyomják, vágják a kezét, ahogy tartja a könyvet. De az olvasó tartja. Belefeledkezik… – JENEI GYULA KRITIKÁJA

SAÁD KATALIN: HÁLÓBAN

Súlyos könyv. Egy kiló és tizenkét deka, négy és fél centi vastag, s több mint hétszázhatvan oldal. De ahogy a betűnagyságot, tördelést elnézem, ezerötszáz is lehetne – tolsztoji méret. Az író három nagy fejezetre bontja a regényt, bonthatta volna a kiadó is legalább ennyi kötetre, mert így fizikailag próbára teszi az olvasót – az élek nyomják, vágják a kezét, ahogy tartja a könyvet. De az olvasó tartja. Belefeledkezik a huszadik század magyar történetébe, ahogyan az egy polgárcsalád mindennapjain keresztül láttatni engedi magát.

Saád Katalin Hálóban című regénye súlyos könyv. Zavarba ejtő. Nevezhetnénk aparegénynek, hiszen a szerző biográfiájának akár viszonylagos ismeretében nem nehéz párhuzamot találni a narrátor és a regényben Büser Arnord lányaként (Luca) megjelenő karakter között. De széles a tabló, a történet vissza-visszaszalad az időben egészen a középkori legendákig, illetve érdemben azokig a kalapos-céhes ősökig, akik még Büscherként írták a nevüket; úgyhogy családregénynek is mondhatjuk, a szerző is így határozza meg, ekképp fogalmaz a tizennégy éven át íródott könyv borítóján: „Hálónak éreztem a családi köteléket, amely bennünket, családtagokat összetartott. A háló azonban nem csak védelmezett – fojtogatott is”. Hát persze: „fojtogatásregény”, hiszen az előbb a terjedelem okán emlegetett orosz íróval szólva: „minden boldogtalan család a maga módján az”.

Saád Katalin az emlékeken, a nagyszülőktől, rokonoktól hallott-hozott históriákon túl rengeteg olyan adatot, történetet, mozzanatot beépít művébe, ami levéltári kutatásokból, vagy éppen a családi iratok (naplók, feljegyzések, levelek) alapos tanulmányozásából derült ki számára.

Sőt sokszor magukat a dokumentumokat is beszerkeszti: leveleket, meghívókat, újsághirdetéseket, cikkeket (Büser újságíró, egy katolikus lap kiadója), de azokon is túl: néhol Márai Sándor naplójegyzeti is ellenpontoznak vagy éppen segítenek korszakot festeni. A vendégszövegeknek van létjogosultságuk, többnyire működnek is, színesítik az összképet, néhol viszont (pl. az egyházi dokumentumok, a vatikáni zsinatról készült feljegyzések, az ügynöki jelentések esetében, bár kétségtelenül jellemzik, árnyalják az adott időszakaszt) talán lehetett volna takarékosabban bánni velük. Ugyanakkor engem olvasóként nem zavartak; rendhagyó történelemóra mellékleteként fogtam fel őket. Ám a regénynek előnyére vált volna a feszesebb, szigorúbb szerkesztés.

Akár el is lehetett volna hagyni a kordokumentum-betéteket, úgy viszont azokat a tartalmakat, amelyeket hordoznak, a szerzőnek kellett volna belefogalmazni a betűfolyamba, s akkor a valóságra mutatás és a fikcionalitás érzete, érzékeny aránya máshogyan alakul.

Büser Arnold a prológusban egy dermesztő, havas téli estén száll le a vonatról a pápai pályaudvaron, hogy eltemesse egykor jólmenő kereskedést vivő, de halálára koldusszegénnyé vált apját, az epilógusban pedig egy látomásos temetői képben pöröl és békél meg Istennel a vénné lett férfi. A két jelenet közt eltelik a felnőtt élet – örökös boldogság- és istenkereséssel, valamint újságírással, haditudósítással, katolikus lapkiadással, egyházi diplomáciával, helyezkedéssel, munkatársak és családtagok manipulálásával, kétségekkel, írói ambíciókkal, ifjúkori szerelemmel, házastársi civódással, gyerekneveléssel – társadalmi és rokoni kapcsolatok ilyen-olyan hálójában. Közben kitágul az idő, megjelennek a felmenők, a régebbi nemzedékek, hogy hagyományaikkal, történeteikkel, legendáikkal, örökölt vagy a környezet, a lehetőségek által formált jellemükkel, cselekvés- és magatartásmintáikkal tarkítsák a családi és társadalmi tablót.

Veszekedésregénynek is nevezhetnénk a könyvet, hisz hol az egyik, hol a másik szereplő szemszögéből láthatjuk az eseményeket, viszonyokat. Alapvető emberi érzelmeket élünk át lélektanilag hiteles párbeszédekben, monológokban: valamire/valakire féltékenyek vagyunk, valamit szégyellünk, keveslünk, szeretünk, aztán vagy visszaszeretnek, vagy nem. Kicsinyes, hétköznapi történeteinkbe bonyolódunk, irigységek, félelmek, örömek ragadnak magukkal – belakjuk a könyv lapjait.

A végére szinte személyes ismerősünkké válnak a család tagjai, mintha szomszédok lennének, vagy félközeli rokonok, akikről sokat tudunk: hogy miről veszekednek, mi kerül az asztalukra karácsonykor; az eltökélten óvatos apa mellett a megismerjük nagytermészetű Olgát, Büsernét, aki ígéretes színésznői karrierjét adja fel a házasság miatt, de amit aztán nem igazán tud megbocsátani sem magának, sem a férjének. Megismerjük Olga apját, a jogot végzett postatisztet, annak feleségét, a konyhazseni Loncit, aki próbálja összetartani a családot, aztán a fiukat, a félig-meddig aranyifjú Endrét, akinek katonaságtól írott lapjai a válaszlevelekkel együtt a regény dokumentarista vonulatát erősítik, s akinek halálhírét hamarosan megkapja a család. Ahogy a háború utáni évek következnek, egyre nagyobb szerepet kapnak a Büser-gyerekek, Edit, Luca és Endrus. Később a helyét nehezen találó Lucát apja időlegesen saját lapkiadójában-szerkesztőségében helyezi el, ahol a lány megismerkedik a Költővel. Az archetipikus név Pilinszky Jánost jelöli, akinek prózája zömmel a kérdéses lap (az Új Ember) hasábjain jelenik meg.

Egyébként rengeteg szereplője van a vaskos regénynek, köztük sok az ismert név, színészek, újságírók, politikusok, vannak viszont, akiket (mint pl. Mindszenty hercegprímást, talán fölöslegesen) más, költött néven szerepeltet az író. Hitler neve például Büser Arnord ifjúkori, müncheni kirándulásának történetébe ágyazva szerepel először, amikor a főhős egy sörgyári pincében hallja szónokolni a vékonydongájú, bajszos fiatalembert, aki pár éven belül a világtörténelem egyik alakítója lesz. Érdekes, hogy a narrátor a regényben többször is Adolfként emlegeti, ami azonban stílustörésként hat.

Saád Katalin regényében (a rendhagyó óra mellékleteként) sokszor szerepelnek történelmi helyzetértékelések, magyarázatok. A kötet végén szerzői köszönetnyilvánításban több jeles történész neve olvasható, akiknek munkái a levéltári dokumentum mellett nyilván erős fedezetet jelentenek a nagyregény történelmi-társadalmi folyamatokat szépen, tisztességesen bemutató ábrázolásában.

Összességében a Hálóban című többféleképpen is súlyos könyv meghatározó élménye marad az olvasónak, nemcsak a vele töltött idő mennyisége miatt, hanem azért is, mert élményszerűen mutatja be az elmúlt század magyar históriájának hétköznapjait, sorsfordító, vagy éppen tragikus eseményeit, társadalmi-emberi viszonyait egy lélektanilag hitelesen megformált polgárcsalád mindennapjain keresztül.

 Jenei Gyula

Napkút Kiadó

Budapest, 2017

767 oldal, 3990 Ft