Esős vasárnap délelőtt

SZABÓ ANDRÁS FESTŐ- ÉS GRAFIKUSMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA A SZEGEDI DÓM LÁTOGATÓKÖZPONTJÁBAN

Alig néhány éve történt, hogy jeles egyetemi tanártársam mosolyogva közölte, azért nem jön el új könyvem bemutatójára, mert arra a Szegedi Zsidó Hitközsége (számomra megtisztelő) dísztermében kerül sor. Ma délelőtt egy szegedi festőművész barátom gyönyörűséges kiállítását néztem meg a Szegedi Dóm Látogatóközpontjának termeiben – egyedüli látogatóként. Lehet, hogy azért voltam (voltunk) ilyen kevesen, mert a katolikus egyházhoz tartozó (igen szép) helyen rendezett kiállítást az én Szabó András barátom? Noha ő – azt hiszem –, református. (Én felekezeten kívüli vagyok.)

Persze, más oka is lehet annak, hogy ezen az esőbe hajló vasárnap délelőttön nem tolongtak (tolongtam) a tágas, impozáns termekben. Hallomásból tudni vélem, hogy a háztáji (értsd Szegedi és környéki) kollégák erősen alulértékelik András képzőművészetét, de hát ez a város sosem is arról volt hírös, hogy fiai becsülnék, netán dédelgetve szeretnék egymást. Szabó András öt évtizeden át tanított rajzot és művészettörténetet, és a mai napig minden alkalmat megragad arra, hogy alapos és igen élvezetes ismeretterjesztő előadásokat tartson szeretett festőmestereiről… A képzeletünkben élő „igazi festők” nem ilyenek. Azok isznak, elhálják modelljeiket, megingathatatlan véleményük van mindenről, s annak úton útfélen hangot is adnak, mint afféle („jóféle”) nárcisztikus, bohém figurák.

Szabó András nem ilyenféle mester, s erről elsősorban a képei tesznek gyönyörűséges tanúbizonyságot. Egy hittel elkötelezett, ember- és festővoltát szigorúan komolyan vevő, felelősségteli valaki, aki (megkockáztatom) a festőszakma minden csínját-bínját mesterfokon műveli. Színei, alakjai, ecsetkezelése, kompozíciói mind-mind a legnagyobb elődök eredményeit felhasználó, mégis eredeti látásmódról valló alkotásokat szolgálnak. Szeretett mestereit idéző sorozata, piéta-részletei, Trezor-ja, nem beszélve a kiállítást koronázó Bábel-világ triptichonjáról, mind-mind igazi élményt szerző képek.

És hogy nem egy bigott, vallásos meggyőződését mindenekfeletti szigorral propagáló, életidegen aszkéta műveit nézegettem kedvtelve (elgondolkodva és gyönyörködve), arra bizonyítékul szolgálnak a képein fel-feltűnő, harapnivalóan kívánatos női testek. Az egészséges humor és finom önirónia sem idegen tőle: félhátas önportrét fest, Leonardo bűvöletében.

Káprázatosan gazdag gyűjtemény ez.

Konrád György írta egyik regényének első mondatai közt: „most beengedlek a tudatomba”. Szabó András kiállításának képei közt lődörögve (többek közt) ez az élmény ragad magával: egy ember (festő) tudatában mászkerálok – és jó ott időznöm.

Felemelő.

De azért sietek megnyugtatni minden gyanakodó érdeklődőt: András barátom sem hibátlan lélek. Ahogy legtöbbünket, őt is megkísérti néha a hét főbűn csábítása, s azok közül leginkább talán a kevélységé.

Nyomtatott önéletrajzában azt olvasom, hogy a Tömörkény István Művészeti Gimnázium grafikus szakán érettségizett. Nos, osztálytársak voltunk ott 1965-től 1970-ig, vagy mikor is. Mindenesetre csak szerettünk volna művészeti gimnáziumban végezni, grafikusként. Valójában a Tömörkény István Ipari Szakközépiskolába jártunk, és ott kéziszedőnyomdász szakmunkáslevelet szereztünk.

(Az se semmi: Johannes Gutenberg óriás lábnyomait követni!)

De azt gondolom, bocsánatos botlása ez egy igen komoly, jelentős művésznek, akit sem a „szakma”, sem a nagyközönség nem valós értékein tart számon. Pedig András a legjobb úton tart afelé, ahol az igazán nagyok mászkerálnak.

Tessék a kiállítását megnézni!

Horváth Péter DLA