Lanczkor Gábor: Sarjerdő

(RÉSZLETEK)

„Ismet Hasani/ 1965-2018”

Muzulmán temető, Szabadka

Miért pont ezt a friss sírt választottam, másikat is választhattam volna-e, nem tudom; jós vagyok, nem hazárdőr. Gyalulatlan fenyődeszka a fejfa, lábtól is megvan a párja, egy kisebb deszka, amaz ék alakúra van fűrészelve, és alumínium betűket és számokat szögeltek rá. A kalauzom meséli, főként romák nyugszanak itt, főként Koszovóból. Ez itt a gödör pereme, a téglagyári agyaggödöré. A bozóton túl a mélyben fóliasátrak. A távolban a jellegzetesen jugó paneltömbök.

„Porodnična Grobnica/ Lubojevic Justina/ rođ. Kovač 1955-2003/ Kovács Péter 1924-1997/ Kovács Piroska/ szül. Tallós 1927-2013”

Zentai úti temető, Szabadka

A gödör peremét követjük. Lemaradok. Megállok. Szélfútta, sűrű tuják. Nem a horvát szavak, nem a ragasztott betűk, hanem a kőbe faragottak, a magyar névforma volt előbb a sírkövön, és a szélen a kereszt és a rózsa.

„In Memoriam/ 1944-1945”

Zentai úti temető, Szabadka

Ez már a mélye a téglagyári gödörnek. Sok száz név sorakozik a márványlapokon, és a lista nem lehet teljes; több százan nyugszanak az ápolt gyep alatt. Kinek észak, kinek dél, a Vajdaságot visszavevő jugoszláv partizánok végezték ki őket, magyarokat, bukovinai székelyeket, zsidókat, asszimilánsokat, szlávokat: évtizedekig jeltelenül nyugodtak itt. Az agyaggödör pereme fölé kiterjedt szemétkupacok tornyosulnak a távolban, egy kukásautó épp ürít, a levegőben sirályok köröznek, le-lecsapnak.

A domb alatt

Zsidó temető, Szabadka

Egy Amerikából fenntartott magyar neonáci oldalon ütköztem a hollókoszt kifejezésbe. Aztán azzal szembesültem, hogy a Google más keresési javaslatot kínál föl rá, mintha a hollóknak nem lehetne kosztja (emberszem akár); meg lett kondítva a digitális univerzumban, és fölöslegesen túl erős ez a rím, átszól ide is, az analóg ég alá. Még mielőtt Szabadka túlfolyt volna a magyar határ felé, a mezőváros északnyugati irányban itt végződött. Itt volt a marhavásártér. Vámház, kaszárnya. A hitközségi temető. A legrégebbi, egyszerű, félköríves sírkövek egy széles-füves halmon sorakoznak, ami olyan lehetett itt a pusztában két évszázada, mint egy megkopott kurgán.

„Glied Laczika/ Megh. 1910 nov. 3./ Élt 14 honapot/ Márványipar”

Zsidó temető, Szabadka

Ipar, ipar, márványipar, akár egy áramütés, olyan megrázó a szó nagybetűs jelenléte a kicsinyke sírkövön.

„Elefánt Adolfné/ Megh. 1937 III. 27.”

Zsidó temető, Szabadka

A név, mint az Úr neve az űr helyét, elfed itt és nem jelöl meg.

„Itt nyugszik/ Dr. Munk Arthur/ Orvos, író/ 25. V. 1886 – 8. XI. 1955”

Bajai úti temető, Szabadka

Obiteljska Grobnica Serec, ezt a feliratot kerestük egy fehér obeliszken, a Serec család sírját kerestük, ami eredetileg Csáth Géza sírja volt, de rátemetkeztek a hatvanas években. Másoknak világít, önmagát elemészti, olyan, mint a gyertyaláng, ez az orvos élete, állítja a betonba fogalmazott szentencia a Csáthnak duplán is kolléga Munk Artúr sírján. Hajónk sárgafényű reflektorokkal világított előre és állandóan tülkölt. Dr. Munk volt az 1912. április 15-én elsüllyedt Titanic túlélőinek mentését végző Carpathia hajóorvosa. Tudtam, hogy Rostron józan ébersége szoros összefüggésben áll az úszó jéghegyekkel, amikről rádiós-tisztünk a nap folyamán jelentéseket kapott.

„A/ Kosztolányi/ család/ sírboltja.”

Bajai úti temető, Szabadka

Kicsi koszorú nemzetiszín szalaggal, ennyi; nem lett megjelölve a sírkő a hiányzó bélyegével, aki Pesten, a Kerepesi temetőben nyugszik, és vezetékneve kőbe van itt vésve nyolcszor. Három oldalán hordoz feliratokat a márványobeliszk, csak az északnyugati oldala üres; az gyászfeketén mutat a gúnyhatár és a magyar főváros felé.

„A/ Kosztolányi/ család/ sírboltja.”

Bajai úti temető, Szabadka

Amikor Ágoston, a költő nagyapja meghalt (1849-ben Bem seregében harcolt, és még Petőfi Sándort is látta a saját szemével!), az órák összevissza vertek (a költő tízéves volt azon az éjszakán). Amikor először utaztam Indiába (húszévesen), Kosztolányi Dezső Összes verseit vittem magammal úti olvasmánynak, és már rögtön Delhiben, a Maidens Hotelben, emlékszem, szabályszerűen kiesett a kezemből a kötet.

 „A/ Kosztolányi/ család/ sírboltja.”

Bajai úti temető, Szabadka

Fabatkát, micsoda hülye rím ez a város magyar nevére; szebb a Sárszeg. Mária, a regénybeli Pacsirta harmincegy évvel élte túl Dezsőt. Apjuk, Kosztolányi Árpád/ Nyug. Főgymn. Igazgató az élete vége felé, az ezerkilencszázhúszas években még szerbül is megtanult.