Pollágh Péter: Kakaókép
Lehet visszafelé élni?
Ha csak a Felföldet visszaadná,
felcsókolnám a kőnig kezét,
Édes Észak nélkül keserű
e kurva közép, ez a pótkávés szer.
’18-tól ezüstkanalunk sincsen.
A legkisebb fiút a világok közt
közlekedni tanítjuk, ez minden.
Aztán koporsószegekkel végzünk magunkkal.
[…]
(THIERRY MUGLER: PURE HAVANE)
„Miért írsz parfümökről?
Mert palackba zárt szellemek.”
Lehet visszafelé élni?
Ha csak a Felföldet visszaadná,
felcsókolnám a kőnig kezét,
Édes Észak nélkül keserű
e kurva közép, ez a pótkávés szer.
’18-tól ezüstkanalunk sincsen.
A legkisebb fiút a világok közt
közlekedni tanítjuk, ez minden.
Aztán koporsószegekkel végzünk magunkkal.
Mormolja a dédes mama, míg főzi a kakaót,
sűrű, perui sötétségporból,
ne lásson át rajta a párt,
de valaki alágyújt
a kakaós képnek: rászív egy szipókás szivarra,
ördögi cserjére: nem szabad,
álnok ködöt fújni nem szabad.
Adjátok vissza az illatomat. A füsttelenséget.
Az étemet. A tiszta, boldog végek kezdetét.
A kerékbetört reményt. Pán Péter ímélcímét.
Csapások elöl csak hajolunk, hajolunk.
Hol van Szajol? És hol van Jóka?
Hogy hamisíthatnék olajat?
Mi mindig minden bűnről elkésünk.
Adjátok vissza a lopott holmit: az étcsokiét,
ő az ősi tulaj, benne ér össze minden,
pacsulit nem iszik a keselyűm sem.
Minek ennyi erjedt cserje?
Alaptalanítani kell ezt az illatot:
délről marja a szépet szét,
a szemét mindig alulról jön felfelé;
mert finom emberként, nem tapostuk el.
A szemem: keserűkék emlék.
Kelta hajós és felföldi gróf vagyok,
az öreg Lynchre is hasonlítok:
nekem kell kivágni a korhadt alapot.
De nem bírom bepiszkolni a kezem,
még a kesztyűm sem. A glaszét.
Nem bírok visszaélni.