Tiszatájonline | 2019. április 16.

Pollágh Péter: Kakaókép

Lehet visszafelé élni?

Ha csak a Felföldet visszaadná,
felcsókolnám a kőnig kezét,
Édes Észak nélkül keserű
e kurva közép, ez a pótkávés szer.
’18-tól ezüstkanalunk sincsen.
A legkisebb fiút a világok közt
közlekedni tanítjuk, ez minden.
Aztán koporsószegekkel végzünk magunkkal.
[…]

(THIERRY MUGLER: PURE HAVANE)

„Miért írsz parfümökről?
Mert palackba zárt szellemek.”

Lehet visszafelé élni?

Ha csak a Felföldet visszaadná,

felcsókolnám a kőnig kezét,

Édes Észak nélkül keserű

e kurva közép, ez a pótkávés szer.

’18-tól ezüstkanalunk sincsen.

A legkisebb fiút a világok közt

közlekedni tanítjuk, ez minden.

Aztán koporsószegekkel végzünk magunkkal.

Mormolja a dédes mama, míg főzi a kakaót,

sűrű, perui sötétségporból,

ne lásson át rajta a párt,

de valaki alágyújt

a kakaós képnek: rászív egy szipókás szivarra,

ördögi cserjére: nem szabad,

álnok ködöt fújni nem szabad.

Adjátok vissza az illatomat. A füsttelenséget.

Az étemet. A tiszta, boldog végek kezdetét.

A kerékbetört reményt. Pán Péter ímélcímét.

Csapások elöl csak hajolunk, hajolunk.

Hol van Szajol? És hol van Jóka?

Hogy hamisíthatnék olajat?

Mi mindig minden bűnről elkésünk.

Adjátok vissza a lopott holmit: az étcsokiét,

ő az ősi tulaj, benne ér össze minden,

pacsulit nem iszik a keselyűm sem.

Minek ennyi erjedt cserje?

Alaptalanítani kell ezt az illatot:

délről marja a szépet szét,

a szemét mindig alulról jön felfelé;

mert finom emberként, nem tapostuk el.

A szemem: keserűkék emlék.

Kelta hajós és felföldi gróf vagyok,

az öreg Lynchre is hasonlítok:

nekem kell kivágni a korhadt alapot.

De nem bírom bepiszkolni a kezem,

még a kesztyűm sem. A glaszét.

Nem bírok visszaélni.